Benderik elmélkedik

Pacifista lelkülettel ismerem el, hogy az Emberiség Történelmét vérrel írják. És ezt az Emberiség igényli is.

És persze a vér nem mindig szó szerint értendő: szimpla válság is lehet, ami viszont szintén eszik emberhúst, nyomában öngyilkoltak, nyugdíjvesztettek s éhezők hevernek szerteszét.

(És ezek még csak a magunk keltette bajok, a járványokat még nem is emlltve.)

És az "igényli" is csak a betegebb lelkekre igaz szó szerint, de tény, hogy tanulni csak saját vérén-kárán képes, s még a művészet nagy részét is valamilyen szenvedésáldozat oltja be mondanivalóval. (Nem mindig vér -- szerelem vagy egyszerű világfájdalom is lehet. Ritka a testben és lélekben jóllakott nagy költő.)

***

Jómagam a csendes-békésen építkező társadalomban hiszek, ahol nem kell semmilyen véráldozat-hősök-forradalmak, csak megfelelő alapokra -- békés hatalommal biztosított törvényi háttérre -- építkezve teszi mindenki a dolgát, s aratja gyümölcsét. Az egyes népek virágkorát írják le így mindig a történelemkönyvek. Én ezeket a virágkoros részeket szerettem olvasni nagyon.

De aztán ezek mindig hanyatlottak, vérbe fúltak, összekaptak, idegen éhes hódítók mosták el, és enélkül valahogy mintha nem is lettek volna képesek továbblépni.

És persze a csatarészeket, győztes nagy hadjáratokat, forradalmak dicső részeit is lelkesen befalánkoltam, szóval mélyen gyökerezik bennünk az ilyesmi.

Meséink se szólnának semmiről sárkányok, háborúk, toronyba zárt világszépek, kalózkapitányok, gonosz királyok, kaszás kutak és feneketlen bendőjű gömböcök nélkül.

A csendes jóléti társadalmak kormányai gyakran unalomba fulladásuk okán vesztenek választást, a semmitevőn gazdag olajköztársaságokban pedig a fiatalok örök lázadása a radikális eszmék melegágya.

Saját kormányunk egyik nagy titka is, hogy forradalmat adott a népnek, aki így a harcos történelem bizsergető részének érezheti magát.

De kereszténységünk se lenne az, ami, a pont e napokban aktuális egykori véráldozat nélkül.

+++

Stílszerűen egy tavaszi napon meghalt az örökifjú bajuszos történetmondó, aki magával ragadón mesélt nekünk elvadult, hihetetlen arcunkról, polgárháborúról, értelmetlen öldöklésről és kínzásról, elszállt diktátorokról, ködbe veszőn sosemvolt alkirályokról, szegénységről és féltékenységről, szerelmi szenvedésről, emésztő tűzről és gyilkosságról, de mindig megmutatva az elborult világban rejlő apró kis hülye szépségeket és varázslatokat.

 Meghalt Gabriel García Márquez, aki --- ha már ilyen suttyóra rendeztük be kis világunkat, legalább -- szórakoztatón mesélte el nekünk. És kicsit közben ráébredtünk arra is, hogy ha már ilyen végtelen változatossággal tudjuk is kínozni egymást és magunkat, legalább van bennünk szenvedély.

***

Kedves Gabriel, ha ez vigasztal, olyan szakmát választottál, amiben halálod után is a kedvencem maradhatsz. Ami pl. fogorvosomról, gyógyszerészemről vagy avontanácsadónőmről nem lesz elmondható.

További szép álmokat...

.

.

.

.

Felejtsük el egy pillanatra, miről szól, mi van mögötte, ki van mögötte, mit gondolnak mögötte lenni, kit gondolnak mögötte lenni, ki gondolja mögötte lenni, tényleg mögötte van-e, egyáltalán: arkangyal vagy bérkengyel vagy mifene...

Felejtsük el, magunk tettük vagy lerohantak a németek, behívtuk, netán mi rohantuk le őket.

***

Rengetegen rengeteget írtak / beszéltek arról, meg szabad-e építeni, ha nem, miért nem.

Én egy kérdést tennék fel: miért igen, azaz: meg kell-e építeni?

Sért-e valakit -- bárkit -- érzelmeiben, sért-e valakit anyagiakban, szegünk-e meg államközi szerződést, ha nem építjük meg?

Létezik-e olyan ember, párt, vallási vagy népcsoport, aki sértve érzi magát, ha nem épül emlékmű a német vagy akármilyen megszállás tiszteletére / bánatára / örömére / emlékezetére / csak úgy a Szabadság vagy egyéb téren?

Ezt a kérdést nem hallottam még feltenni, pedig kulcskérdésnek érzem, örömmel és türelmesen meghallgatnám a hivatalos indokokat, ha kell, miért kell?

Van-e olyan erős érv, ami miatt érdemes felépíteni valamit, ami ellen ennyien és ilyen erősen tiltakoznak? S ha van, mi az?

Tegyük félre pillanatra, jogos-e az ellenkezés, így vagy úgy volt-e a történelem!

Nem mondom, hogy mindegy, de ezt elég akkor elővenni, ha kiderül, hogy jelentős sérelem ér nagyságrendileg akkora csoportokat a nem-megépítéssel, mint a megépítéssel.

És a sérelem lehet egy érzés is, elfogadom, nem kell azt történelmi tényekkel igazolni.

Csak álljon ki valaki, aki elmeséli, hogy őt és az általa ismert / képviselt s megnevezett csoportot jelentősen sérti, ha nem épül meg ez az emlékmű. (Esetleg még, hogy eddig hogy bírta ki nélküle, milyen szenvedéseket kellett kiállnia a hiánya miatt.)

Mert amíg ilyen nincs, nemigen van miről vitatkozni.

Kultúrállamban miért is építenénk olyan emlékművet, amit a társadalom egy része hevesen ellenez?! -- és mindegy, hogy miért.

Félreértés ne essék: erőművet, autópályát, hulladékégetőt, egyéb szükséges dolgot néha muszáj. És ilyenkor néha nem is lehet engedni zsarolásnak, mert az aztán meghiúsít sok minden más szükségest is.

De emlékművet?!

Aminek anyagi természetű célja nincs, csak annyi, hogy spirituálisan valami módon szebbé, gazdagabbá tegye a világot? Egy ilyet minek felépíteni, ha csak békétlenséget okoz? Hisz' akkor céljaival ellentétesen épül.

Türelmesen várom az indoklást...

.

.

.

.

Legelőször is gratulálok.

Nem örülök, de ennek ehhez nincs köze: az eredmény mindig elismerést érdemel, és olyan illemtankönyvből tanultam, ahol a győztesnek gratulálnak. (Ha egyszer úgy alakul, tedd meg majd te is, úgy elegáns.)

Vitáznak azon, mennyi volt ebből a lejtősre írt játékszabályok szerepe, de hát azt is ember alkotta, szóval egyértelműen saját siker, semmit nem bízva a véletlenre, ahogy az Igazi Nagy Játékosok.

Jómagam -- ha előzetes szavazattal nem is -- mindkét eddigi kormányzásod kezdetén bizalmat szavaztam: nyitottam egy tiszta lapot. Az eddigiek csúnyán bekoszolódtak, de ugyan ki az, ki e világon hiba nélkül való volna?! -- ez az új papírlap itt fekszik előttem most is ártatlan-fehéren.

A lehetőség tehát adott. Harmadszorra kapod meg, és sokan nem értik, miért. Én értem, de azt is, hogy óriási adomány ez az Égtől: keveseknek adatik meg harmadik lehetőség ebben az életben.

Halld hát intelmeimet, mert ha e harmadikkal nem élsz, negyedik nem lesz. Hogy miért, azt is elmondom.

Első:

Nevet és hatalmat szereztél:

• Neved megismerték a világban -- ki milyennek, de ismerik. Hogy megosztó vagy, tudod, de nem zavar, mert azt vallod, az erős emberek megosztók. Hogy ez jó- e, most mindegy, te így szereted.
• A hátországot adó média- és cégbirodalom kiépült. Innen kezdve nincs szükséged midenáron minden mást is megszerezni.

Légy hát mértékletes! A kétes Ügyek igaz híveid táborát is tépázták, igazi ellenfeled táborát meg növelték. Egy-kettővel több zsákmány már nem hoz annyi plusz majdani kampánytámogatást, mint amennyi szavazót elvisz.

Tudom, ez nem csak elhatározás kérdése -- a teljes lerohanáson túl más harcmodort nem ismersz

De hidd el: akkor is jónak tartanak, ha szimplán jó vagy, nem csak ha te fizeted a megjelenést.

Sőt, most már csak így: ha nem vagy jó, ha nem csinálod jól, a saját média már kevés, mert...

...Második:

Véget ért a kegyelmi időszak, amikor ellenfeled egy csökött utódpárt és egy másik csökött liberáliskodószerű gyülekezet volt. Túl finomkodók, kényeskedők voltak, s kezedre is játszott a Híres Beszéd.

Új ellenfeled azonban nem finomkodik, és érti is a dolgát.

Lenézted őket, s -nézed színleg most is, bár belül már tudod te is, hogy végzetes dolog történt: az Egy a Tábor szétszakadt. Az MDF maga is finomkodó úrinép volt, a KDNP ügyesen behódolt fix örökjáradékért, de ezek az újak bizony leszakították a szélsőjobb nagyobbik részét, és bizony túlzottan is sokat a szimpla elégedetlenek közül. Pedig ha figyeltél volna, már évekkel ezelőtt elkezdték, csak lenézted őket. Nem olvastad levélszekrénybe dobott újságjaikat, nem hallgattad koncertjeiket, nem vetted komolyan "cukipárt" kampányukat, nem észlelted, milyen ügyesen plántálják az emberekbe, hogy ők a megtisztulást hozó kiegyensúlyozott erő, akikre csak a hatalomban lévők sütik, hogy szélsőségesek, ugyanakkor a szélsőségeseknek, hogy ők az igazi erő.

Sokáig egy volt a tábor, és tettél róla, hogy egyben is maradjon: szabadságharcot hirdettél kitalált ellenségek ellen, hogy a harci tűz lelkesítsen és egybe forrasszon.

Sokáig te voltál a Táborban az Erő, így még aki szívében inkább jobbikra húzott is, tét esetén rád szavazott.

De most e Jobbik megmutatta nekik, hogy az Erő már vele is van. Így a szélsőket már elvesztetted.

De ne tedd, amit lényed, megszokott harcmodorod diktál!

Nagy a kísértés, hogy harcot indíts a szélsőjobb visszaszerzésére, és más harcmodort elképzelni se tudsz.

Pedig a Jobbik táborának már legalább fele nem széléről való. Szimpla elégedetlenek, akik csalódtak benned, a másik oldalhoz azonban vagy eleve gusztusból, vagy csak teszetoszaságuk miatt nem állnak -- ugyanakkor elkábítják őket a Rend, a Tisztességes Munka, Puritán Törvénytisztelet, Munka Becsülete egyszerűen megfogalmazott jelszavai.

Nekik nincs Központi Mágusuk, kinevezett vezetőjük szimplán az épp' legsnájdigabb legényke.

De épp' ezért ellenállóbbak: a kis többfejű sárkány erősebb a Nagy Egyfejűnél.

Ha a harcra koncentrálsz, hogy visszaszerezd a Tábor szélét, erőd szétforgácsolódik, és nem marad túlélésed egyetlen esélyére, az igazi problémák megoldására::

• hogy beinduljon végre a gazdaság 
• nőjön az igazi munkahelyek száma,
• kezdjenek felzárkózni az elmaradott térségek és népcsoportok,
• meg ilyen unalmas dologok,

szóval hogy szimplán élhetővé tedd ezt az országot.

***

Ha ezt meg tudod tenni, ha csak elindítod -- de ezúttal nem csak számmisztikával, hanem igazából --, utólag a kutyát nem érdekli majd uralkodásod kezdete: vágyad szerint istenként, Néped Nagy Atyjaként tisztelnek, s az akárhova állt elégedetlenek maguktól visszatérnek hozzád.

De ha elrontod, mert -- mondjuk ki -- megint faszságokkal töltöd a drága kormányzás-időt, ha tovább süllyed a gazdaság, pattannak ki Nagy Lenyúlások, Táborod egyre nagyobb hányada válik elégedetlenné s tér át igazi ellenfeledhez.

Ne pazarold hát erődet műbalhékra a Tábor szélének visszaterelésére: ők számodra már elvesztek, de kevesek is ahhoz a középső tömeghez mérve, akiket elbuksz, ha nem igazi munkádat végzed.

Harmadik:

Háborúban a kiszámíthatatlanság az ellenséget őrületbe kergető erény. De most nincs háború.

Békében pedig a kiszámíthatóság az egyetlen, ami virágzást indíthat, ahogy a növény se képes sarjadni, ha állandóan odébb hányják a földjét Még akkor se, ha épp' jobb helyre hányják.

Negyedik:

Annyi okos ember van abban a Táborban. Tudom, igazán a lánglelkű álmodókat szereted, mert a csendes építkezők nem képesek elég gyorsan építeni a jövőt. De hidd el, nem kell gyorsan építeni: ez a nép már annak is örül, ha azt látja, hogy irányban felfele épül.

Ötödik:

Ama bizonyos demokrácia-pillérek téged is védenének, ha meghagytad volna őket. Elbontottad, nem bánom, már megtörtént. De a végére építsd őket vissza! Mert a többség megtartására semmilyen biztosíték nem létezik. S ha igazi ellenfeled egyszer csak kismértékű, de többségbe kerül, saját egyénikörzetes, győzteskompenzáló választási agyszüleményed hátán szerzi meg a kétharmadot, vezeti be a halálbüntetést, s kezdi rajtad az első Megtisztulási Pert, amit az általa kinevezett bíróság tárgyal majd.

+++

Ha ez vigasztal, hidd el, sajnálni foglak, de azért hozzá leszek kénytelen tenni, hogy szegény elátkozott hülye magának kereste végzetét.

És az se vigasztal majd, hogy kétharmadrészt azokra dől, akik úgyszintén.

+++

De hová ez ünneprontó szavak ?! -- most tiéd a győzelem, tiszta a lap, vadonatúj filcek s szépen hegyezett ceruzák.

Munkaadóid bíznak benned, csak ügyesen, ne cseszd el, gyermekem...

.

.

.

.

.

Szeretem a szép új dolgokat, a vonatokat szintén, szóval a négyes metrón ifjú kora ellenére elég sokszor már keresztül, meg kasul is persze.

Elég hamar feltűnt hát, hogy -- bár szép sárga biztonsági őr meg olyan kék ellenőr is, mint tavaszi réten a virág -- senki nem kéri a jegyeket. Mindenfelé ellenőrök, de csak mosolyognak meg prospektust osztanak, meg szemmel láthatólag eszegeti őket az unalom.

De nagyon gondosan kerülik, hogy jegyeket-bérleteket kérjenek.

Első két napra ezt ígérték is, hogy örülhessenek az emberek, de eltelt egy hét, és még mindig.

Utánanéztem, mi lehet ez, hátha a többi is most már majd ingyenes lesz, de csak

• egy bejegyzést találtam a facebook-on, ahol vki szintén észrevette, és együtt nem értette a hozzászólókkal,
• meg egy csomó megszokottan éber ellenőrt a többi vonalon.

És akkor (igazából már az első napokban) furcsa gondolatom támadt.

És akkor megtippeltem, hogy legalább április 6-ig bezárólag ilyen kedves hely marad ez a mi négyes metrónk, hogy örüljenek az emberek. Aztán meg majd attól függ.

***

Ma (7-én) délután, jelentem, a rend helyreállt. Az ellenőrök végre nem kell idegenül feszengjenek szép kék BKK-kabátban, azt tehetik, amihez értenek s ami a dolguk, mert végtére is munka alapú társadalmat építünk, nincs helye se lebzselésnek, se ingyenélésnek.

Mégis, először meglepődtem. Mert én erre az eredményre jutalmat tippeltem, hogy kockacukrot kapok, még néhány felhőtlen napot, hogy kétharmad részem újfent helyesen döntött.

Aztán belém hasított: bűnös, lázadó  város lakója lettem, s így magam is bűnbe keveredtem -- kollektív bűnbe, mely bűnért vezekelnem kell.

De legalább mégis értem a világot.

.

.                                                                                      /kép: hvg.hu/

.

.

Boross Péter miniszterelnökről hallottam egyszer, hogy az hogy a Hóbagoly gúnynevet ragasztotta rá a nép, voltaképp' dicséretnek is felfogható, mert arra utal, hogy ennél nagyobb vajat nem látnak a füle mögött.

Nekem Bajnainál is ilyennek tűnik a Libás.

Ugyan a Hóbagoly ártatlanabb, mert szinte biztos nem cselekedeten alapul, tudtommal a libázásban se bizonyosodott be soha, hogy Bajnai volt felelős érte: büntetőjogilag felteszem már statáriálisan kimondatott volna, erkölcsileg meg fene tudja: egy cégcsoport főnöke volt, mely csoport egyik nem egészen fősodorbeli eleme volt a cég, ami csődbe ment azokkal a libákkal.

Üzleti életben voltaképp' nem szokatlan dolog, sajnálatossá az emberi sorsok tették, mert kistermelők pénzével bukott, ami mindig tragikus.

Hozzáteszem, fenti eseményekben nagyon nem mélyedtem el, csak ami információ Bajnai újra porondra lépése óta a cikkekből rám ragadt. (Viszont Heti Válaszos riport is volt köztük, ahol -- leszámítva a kérdésfeltevésekbe szőtt általános genyózást -- meglepően jól szerepelt.)

Az viszont sejthető, hogy ha ténylegesen elmarasztalható lenne, úgy jelen politikai / közigazgatási környezetben ez nem is maradt volna el. Ügyeskedhetett volna a szokásos jogi csavargatásokkal, ez most nem az az idő, ahol a kormánypártra veszélyes elemek az igazságszolgáltatást akadályozni vagy csak lassítani tudnák.

Ami pedig még beszédesebb, hogy a mai napig e libázással támadják,  ami jelen körülmények között felér egy C típusú Nemzetbiztonsági Átvilágításon elért "közlekedési kihágás egyszer 28 éves korában" minősítéssel.

Na most ha összevetjük ezt bármely másik induló pedigréjével... Szinte angolkisasszony.

Persze lehet, hogy saját egykori oldala (MSZP vagy Gyurcsány) tudna ennél zaftosabbal szolgálni, és ezesetben érthető lenne, amit a következőkben elszúrásként minősítek.

***

Szóval az korrekt s logikus volt, hogy a jelen választási rendszerre válaszul összefogva akart indulni, hisz a rendszer erősen bünteti az azonos oldalon több indulós formát.

És azért se kárhoztatom -- mert könnyű utólag okosnak lenni --, hogy de mikor látta, hogy Mesterházy időt húzva színyatja, nem mondta, hogy na ez így nem, és indul egyedül.

De ettől még itt szúrta el (szerintem persze, és utólag nézve). 

Mert még játékelméletileg is értelmes lépés lett volna, hisz' lett volna még idő megméretni, hogy külön ki mennyire viszi, aztán még mindig lehet az eredmények láttán szövetkezni.

De Bajnainak olyan aduja is volt, ami az MSZP-nek, DK-nak nem: hogy az ő bűnlajstromán csak azok a libák látszanak.

A kormányellenes szavazók tekintélyes része mögé állt volna, mert bár Bajnai nem hőskölteménybe illő királyfi vagy szónok, de a jobboldalból kiábrándult vagy eleve baloldali szavazóknál ez nem is akkora szempont: a csendes szakmai építkezés képességének imázsával sokakat egyesíthetett volna a kormány ellen szavazókból.

Szintén ellenőrizhetetlen vélemény, de MSZP-DK nélkül ma egymagában nagyobb tábora lenne, mint az Összefogásnak (a 2014...) így együtt. Nagyon gyakran hallott szavazói vélemény ugyanis, az olyasféle, hogy "ha ezek nem állnak össze, kormány ellen szavaznék, de így erre a tehetetlen bagázsra? -- akkor már inkább nyelek egyet és Fidesz, az legalább tudja, mit akar", meg hogy "csak az MSZP süllyedne már el végleg, hogy lehetne egy normális baloldal" -- és ezeket itt vesztette el.

Szóval szerintem itt szúrta el.

+++

De hogy kis pillangóvirágos Coelho is legyen e farkasvilágban: minden kezdet egy vég kezdetének rügyfakadása vagy mi, és minden síron nő virág, meg a bölcs tanul, a pap meg még holtig is, szóval a lényeg, hogy ha még a továbbiakban is érdekli a dolog, van még lehetőség a következőre már külön készülni.

De azt akkor hamar kell kezdeni -- rögtön a választás után.

(Persze csak ha vesztes választás. Ha nyertes, akkor kényszerű együttlét, de arra nehezebb tanácsot adni...)

.

.

Ő az ember, akinek az Ég két szinte tökéletes lehetőséget is adott, és aki mindkettőt eljátszotta.

Mindkét alkalommal vállalható jelölt volt, modern, nyelveket beszélő, jó tárgyaló-, szervező- és a jó politikusnak szükséges machinációs képességekkel bíró arc, nem a régi rendszer gyermeke, s nem is a fáradt elcsépeltek közül való.

Első alkalommal még némi bizalmatlanság övezte, de inkább csak amennyi a még kipróbálatlant. Második alkalommal már emlékeztek rá, ahogy első alkalommal kiviselkedte magát, de épp' egy sokkal jobban kiviselkedettet váltott, és ezt fejezte ki a kétharmad is.

Első alkalommal egy épp' jó pályára állított államháztartást és gazdaságot kapott. Második alkalommal kevésbé, de messze nem olyan katasztrofálisat, amilyet azóta megénekel. Elődje a válságkezelés égető részét megcsinálta, az államadósság nagy volt, de nem katasztrofális, túlzottdeficit-eljárás alatt voltunk, de kétharmad és a kezdeti bizalom birtokában értelmes építkezéssel / reformokkal nyugodt módszerekkel is pályára állíthatta volna a szekeret. Még némi unortodoxia is belefért volna a világgal való összeveszés nélkül.

Mindkét alkalommal maga ásta meg saját sírját (amibe persze most nem biztos, hogy beleesik, ha megússza, még lehet egy újabb esélye).

Mindkét alkalommal ugyanott rontotta el: a kezdetektől be akarta biztosítani magát a hatalomban, és a két lehetséges út közül a rosszat választotta:

• Mindkétszer volt akkora bizalmi tőkéje, sármja, kormányfői / diplomáciai készsége, tehetsége, bizalmi és reménytőkéje, hogy ha egyszerűen csak kormányoz, legjobb tudása szerint, valódi (nem álmodó) szakembergárdája segítségével -- esetleg csipetnyi unortodoxiával, ahol ez tényleg hasznos --, ciklusa végére egyszerűen nincs hozzá mérhető formátumú kihívója. És ha az ország szekere apránként gyorsul, vezetőjében pedig van spiritusz, amivel ezt el is tudja adni, lehet ellenérdekelt média-, és pénzvilág, ez valószínűleg kevés a bukáshoz. Ráadásul még az ellenoldali média se igazán támadta volna, mert a fősodorba esők még manapság is főleg a tényleges hibákat nagyítják fel, akkoriban meg komoly lap még akár el is tudta ismerni az eredményeket. A gazdaság szereplői pedig kiszámítható törvényi környezetben általában jól érzik magukat, és nemigen lázadnak ellene.

Második alkalommal még talán a nagy rendszerek (egészségügy, nyugdíjrendszer, államapparátus) tényleges reformját is elfogadták volna tőle, mert még ha fáj is, el tudja hitetni, hogy jó nekünk. Egy elviselhető szintig persze.

Magyarán: a játékszabályok erőszakos torzítása nélkül is lehetett volna ciklusokon átívelő nagy államférfi, pusztán ritka képességei alapján.

• Sajnos a másik utat választotta: már első alkalommal is a teljes letámadásban, tömeges fej-, cég-, divatos szóval: elitcserében látta újraválasztásának biztosítékát.

Pechére olyan nagy elánnal művelte mindezt, amit a nép nagy részének gyomra nem vett be, ciklusa végére annyi sértettje volt, annyian félték rendszerét, és annyiaknak szimplán gyomra nem vette be e stílust, hogy pont ezzel buktatta el saját rendszerét.

Ezután megjárta a poklot, második veresége még saját pártjából is majd' kiütötte, így hihetetlen szerencséje volt a híres őszülős beszéd.

Amibe zseniálisan kapaszkodott bele, irányította a szálakat, bénította meg három teljes évre az ország bármiféle kormányzásának esélyét, s vonulhatott be diadalmenetben hős megmentőként egy magát eltiport ellenfél romjain.

+++

Ha akkor tanul az előző bukásból, ma 80%-kal a Nemzet Nagy Atyja lenne. De rossz tanulságokat szűrt le, előző bukását arra vezetve vissza, hogy nem elég erőszakosan kebelezett be mindent, s így meg tudták fúrni, így ezúttal totális rohamban gyűrt maga alá egy országnyi céget és médiát, szerzett meg mindent, de egyúttal hihetetlen mennyiségű sértettet vagy csak értetlenül döbbentet is.

Az eredmény: egy megbízható médiahálózat, egy ennek anyagi hátteret biztosító cégbirodalom, egy teljesen kézbentartott törvényi és államrendszer, egy erősen lejtős pálya az újraválasztási meccshez, egy megdelejezett hívősereg -- a másik oldalon viszont egy fél/harmad (?) országnyi ember, aki pont fentiek miatt elviselhetetlennek érzi.

Ezt finomítja, hogy a nagy tempó gyakorlatilag nyilvánosan zajló nagy lenyúlásokat igényelt, ami saját hívőseregét is megtépázta -- ugyanakkor kapott helyébe olyanokat, akiket pont mindent letámadó ereje nyűgözött le egy ügyesen kitalált szabadságharcban.

Végeredményben papírforma szerint még egyszer megúszta és kap még egy esélyt, de igazából semmi se biztos, így a teljesen torz pályán is veszettül küzd szegény, és látszik a szemén, hogy komolyan veszi. Mert egyszer már megégette magát, de azért is, mert tényleg küzdenie kell, hogy még ezen az általa rajzolt pályán is biztosan nyerhessen.

+++

Ha netán sikerül neki, mindenkinek jobb lenne, ha harmadszorra végre ráébredne, hol szúrta el. Sajnos az eddigiekből úgy tűnik, ezügyben nem tud a nagy formátumú, magabiztos férfiú lenni, aki unortodox bátorsággal képes lenne szakítani az unásig ismert hatalmi praktikákkal, és szimplán tehetséges kormányzással bebiztosítani rákövetkező ciklusát. Ehhez önbizalom kellene és igazi nagyság.

És ez a Sötét Oldal csapdája: a könnyebbik út, ahonnan az igazi sikert hozó küzdelmesebbre már nehéz visszatérni.

***

De ha mégis felül tudna emelkedni, elmondhatná, profibb volt, mint Darth Vader. Ami azért menő lenne.

Egyszer tán még ember is válhatna belőle az igazi gáton.

.

.

.

. 

.

Nehéz lesz hinni, amit most mondok, de a feltörő szennyes sártenger, nyócév, négyév, és arcunkba emlegetésük, az önmagát mindig felülmúlni képes pofátlanság, és az ellene ágáló teszetoszaság, nyűg és nyíl meg hamvveder -- szóval elindított s megváltoztatni készül itt valamit.

Még csak egy halvány sejtelem, de (és esküszöm, egyelőre az utolsó metafora) mintha a trágyadomb mögött a budi sarkában kifele hajtana egy pici kis medvehagyma.

Márpedig a medvehagyma maga a tavaszi méregtelenítés.

***

Azon kevesek közé tartozom, akik nem tudják, ki nyeri ezt a választást. Ezt most nem részletezem, miért. Tudom a papírformát, azt is, hogy hiába sok elégedetlen, az Együtt-PM-MP-PSZM-MSZP-DK-FCK-YOU-NaCl-H2CO3-H2O még nevet se tud választani, így őket se sokan találják el, és túl sokan nem is akarják, a Jobbik meg szépenerősödikdeazértnegondoljukhogy, mégis vannak jelek, amik az első kettőt esélyesnek, a harmadikat erősnek mutatják.

Ám jelen sorok közt most nem ez a lényeg.

Hanem hogy ez a sok sárban tapicskolás annyi sok ármányt és szövevényt mosott a felszínre, annyi sok elsuttyantott, -sinkofált pénzes nagy ügyet sodort szemünk előtt le az ár -- trafikok, közgépek, bankszámlák, útlevelek, áldoktorok,nejlonzacskók-dobozok, komplett atomerőművek táncoltak le előttünk a hullámokon -- hogy mindkét nagy oldal szavazóbázisa kapott egy hatásos bemutatót, hogy a szentek -- ha tán köztünk is élnek -- pártonkívüliek.

Még a kormányoldal hívőserege is kemény marásokat kapott, s mára sokuk kiábrándult, nagyobb részük meg szimplán szemet húny: forgács nélkül nincs építkezés, azért így is megmutattuk, és legalább nem oda ment -- de nem ég már oly' tisztán az a tűz...

De bármelyik oldal győz is, a Nagy Kaszálás kora lejárt. Tudom, idillin naivan hangzik, de:

• a felszín alatt a hívők serege is elvár most már némi tisztulást: vezérük tiszta szándékában hisznek, de legalább a felszínen várnak némi megnyugtatást, ami azt a szintet nem engedi már meg, ami a szemünk előtt vagy könnyen lebukhatón zajlik. Márpedig nagyságrendi ugrás van aközött a lenyúlás között, ami még titokban tartható meg ami nyílt színen űzhető.
• a kormányoldal üzleti és médiabázisa kiépült, szinten tartani meg sokkal kevesebből kijön, mint felépíteni.
• a másik oldal ugyan a titokban tartható szintet sosem szerette átlépni, de most különösen megégette magát, így egy ideig sokszorosan óvatos duhaj lesz.

• Gyengék még, de egyre több és fejlettebben működő szervezet vadászik télen a melegágyakra,, nyáron a Nagy Terméskövek alfelének hűvösében megbúvó rovartanyákra, ahol a bűn terem s virágzik.Régi motoros az atlatszo.hu, de nemrégiben láttam itt egy adatbáizs-kezdeményt is, és azon alapuló elemzést, amit civilek hoztak létre, hogy kereshetővé, feldolgozhatóvá váljon a közbeszerzések kényszerűen nyilvánosságra hozott, de -- szöveges anyagok lévén -- eleddig nehezen átlátható szövevénye.  Minél profibbá válnak ezek, annál plasztikusabban tárul elénk a kép. Márpedig ha a nép ráunt az Ügyekre, a civil felderítés meg egyre több ügyet képes észlelni, ha lomhán mozdulón is, de megindulhat a közeledés a normális országok korrupciós szintje felé.

Mert ahogy 100%-os hatásfokú gép, úgy lenyúlás nélküli államgépezet sincs. De épp' emiatt nem érv, hogy úgyis mindenhol lopnak, mert nem mindegy, hogy 10 vagy 80%-ot.
Márpedig ha nem elég hatásos a felderítés és kicsi a lebukásveszély -- vagy ami nálunk dívik: már a látszatra se kell adni --, nagyüzemben szabad a tánc. És reszelgethetünk itt GDP- és államadósság-százalékokat, ezrelékeket, ha ezen százalékok sokszorosát mulatjuk el közben az államgépezet extra fogaskerekeinek kenésére.

Jó oldalát nézve ennek, nem csak termálvízből vannak tartalékaink: ha az évente szétsikkadt pénz extra balkáni hányada egyszer felszabadul, talán egy nyugdíjrendszernyi bevétel is nyakunkba szakadhat.

Hogy tényleg megindul-e vmi ezügyben, persze csak egy halovány sejtelem. A pártok mindegyike érzi most a veszélyt vagy esélytelenséget, ám akit mégis megválaszt a nép, szinte azonnal igazolva érzi majd eddigi létét, annak módját, s rossz esetben belevakul a dicsőségbe.
De ha alatta a nép nem egész ugyanaz már, és a lehetőségek apránként szűkülnek -- meg a győztes esetleg némi bölcsességgel emlékezetében tartja, hogy majdnem megégette magát -- elindulhat itt valami javulás. Persze tudom, nem kimondottan a bölcsesség az az erény, ami a politikust a hatalomba emeli, de egyes kísérletek szerint ha lassan is, de taníthatók. És ha a nép már tényleg nem ugyanaz, van esély.

Hogy tényleg megindul-e vmi ezügyben, persze csak egy halovány sejtelem. De ahogy a medvehagyma is pici, úgy igen szapora is: ahogy népszerű témává válik az átláthatóság, ahogy minél többen kezdenek kutakodni ezen ügyekben, egyre javul a kutakodás infrastruktúrája is: a fenti elemzés pl. nem csupán létrehozta az adatbázist, de a cikk egy linken át lehetővé teszi és buzdít is mindenkit annak minél aktívabb használatára. Ahogy világszerte emberek milliói ajánlják fel otthoni számítógépük kihasználatlan kapacitását csillagászati, rákkutató stb. programok elosztott hálózaton futó számításigényére, a korrupciókeresés is lehet új népi játék, ha eszközt adnak hozzá.

***

Nagyon divatba jött mostanság ez a medvehagyma. Persze divatok jönnek-mennek, de az így felkapott dolgok az első fellángolás utáni visszaesést követően elfoglalják valódi érdemeik szerinti helyüket a köztudatban. Ha a pénzek elfolyóinak keresése is fellángol, majd alábbhagy, de hasznosságának megfelelő szinten marad, lehet még itt egyszer egy jó hatásfokú államgépezet.

+++

Büdös nagyon a medvehagyma, de kitisztítja a testből a mérgeket.

Szóval büdös, és az is, amit előhoz. Kicsit büdös, kicsit zöld, de a mienk.

És azt mondják, roppant hasznos.

.

.

.

.

A módszereken lehet fanyalogni, de kétségtelen, hogy kormányunk ért el eredményeket. Az is igaz, hogy saját krónikása szerint is voltaképpen pókerezik egy nagy asztalnál, és éveken át piszok mázlija volt a lapokkal, de -- ahogy egyszer már írtam --  a szerencse a történelemben fontos eleme volt szinte minden Nagy Tettnek, és a szerencse megnyilvánulását az istenek támogatásának is szoktuk tekinteni, akik meg az arra érdemeseket segítik. (Persze csak annál, aki mellett végig kitart s így nem bukik el, a többiekre kalandorként emlékezik aztán a történetírás.)

 Szóval eddig kétségkívül bejött:

• mikor be akartunk dőlni, benyelte a piac, hogy visszahívjuk az IMF-et,
• mely hitet aztán egy éven át fenn tudtunk tartani, amíg szárban voltunk,
• a válság utáni mesterséges amerikai pénzeső végigkísérte a nehéz időszakot, minden szutykot vettek, és piacra tudtuk dobni dollárkötvényeinket,
• ugyan bóvlikatergóriában és -áron, ami sokba kerül, de a piac benyelte, hogy finanszírozásban önfenntartók lettünk,
• és az összes többi mutatónkat is -- bár egyesével mindig észlelték s leírták az elemzők, hol sántítanak, az egészet végül benyelték.
• Utóbbira csodás példa a GDP-növekedés, amit mára úgy ismernek el tartósnak s végre jó szerkezetűnek, hogy közben még hozzáteszik, hogy két tényező okozta:
  • az időjárás, hogy nem volt aszályos (bár hogy ezután hová tud még javulni, nem részletezik),
  • és az állami építkezések, ami tényleg adhatna kezdőlökést pár vállalatnak, de egyelőre mégiscsak állami költekezést sikerült erényként felmutatnunk, ami vagy tovagyűrűzik, vagy nem.

Utóbbiban külön csavar, hogy jó része EU-s pénz, amit elköltöttünk, tehát úgy tudtunk az EU pénzéből GDP-t növelni, hogy közben még szidhattuk is őket, hogy létünkre törnek, meg belőlünk élnek -- mellékhatásként meg az ország összes falujának főterét letérköveztük.

• Ami a jogállami húzásokat illeti, itt is kezünkre játszott a Világ megannyi saját gondja, amivel elfoglalva igazán sok ideje nem maradt ránk. Ráadásul többüknek jól is jött pár suttyó ötletünk, amit otthon mutogathattak, hogy lám, hát nekünk is hagyták,
• amit aztán mi is magunk hasznára forgattunk, hogy lám, a Világ tőlünk tanulja a válságkezelést.

Szóval a szerencse kísért, de ügyesen is kevertük a lapokat.

Az Index-kommentelők általában a gondolkodóbb választók közül valók, és sokuknál látom régóta érvként nagyjából a fentiekre hivatkozva, hogy bátraké s ügyeseké a szerencse, és ha póker, hát póker, az Élet kemény játék, és inkább egy ügyes pókeres, mint egy mamlasz töktelen.

Ami meg a demokráciát és egyéb Nagy Eszméket illeti, hát most épp' világszerte sem olyan időket élünk, és ügyes játékosnak átmenetileg elnézhető az ilyen értelmiségi hóbortok felfüggesztése.

Nos, kétségkívül logikus. Innen nézve voltaképp' már csak gyomor kérdése, ki kire szavaz, mert azt még az ellenzéki szavazók is elismerik, hogy odaát épp' nemigen van irány és program.

+++

Mégis vannak racionális érvek is, melyek a (legalábbis ilyen)  folytatás ellen szólnak:

• Egyik a mai harcos időkben tán nehezen hihető, de egyszerű csendes építkezéssel is érhető el eredmény. Ennek most neki se megyek, csak annyit gondolkodtatóul, hogy fent sikerrel legyőzött ellenségeink egy részét magunknak kreáltuk, egy csendes építkezés során ezek elő se jönnek.
• Hasonlóan nem táncolnék most azon, hogy a demokrácia a maga unásig emlegetett védőpilléreivel -- bár öncélként nem érték -- az eddig ismert leghatékonyabb immunrendszer egy társadalom túlélőképességére, így korlátozni rövid távon lehet hasznos, de lebontani hosszú távon öngyilkosság.
• Harmadik, amit most kifejtenék, a játékelmélet egyik legismertebb példája: az a játék, ahol két ember -- vagy együttműködve vagy egymás rovására -- gazdagodhat, és hosszú távon vannak összezárva, így aki suttyó, azt a másik a következő menetben büntetni tudja. Az optimális stratégiában alapból megpróbálnak együttműködni, aztán pedig a másik félhez igazítják, mit tesznek. Egy idő után általában megtanulják, hogy jobb kooperálni, mert ellenkező esetben a másik visszarúg, így az ő rovására úgyse tudunk gazdagodni, hát jobb akkor együttműködve.
• A való élet hasonló: ha valakivel egyszer találkozunk, még érdemes lehet átverni, de akikkel hosszú időre köt össze a történelem, azokkal érdemesebb együttműködni, mint folyton egymás bokáját rugdosni. (Feltéve persze, hogy nem vagyunk sokkal erősebbek, de ha országokra vetítjük, és megnézzük a mi méretünket meg bárki másét a környéken...)

És ez persze nem mamlasz dobd-vissza-kenyérrel, mert ha rúgnak, megmutatjuk, hogy mi is tudunk, de csak figyelmeztetésül, hogy aztán felismerjük a közös érdeket, hogy együttműködve többre jutunk.

+++

 Mostanság a világban épp' a helyezkedő bokarugdosás stílusa vált népszerűvé. A válság elővillantotta a fogakat, ilyenkor kevésbé szeretjük egymást, befelé is mutatnia kell minden kormánynak, hogy védi a nemzeti érdekeket, és a változó világban ténylegesen is lehet pozíciókat javítani  (szigetet visszafoglalni, ha az ember országa elég erős hozzá, magánvagyont zabrálva államosítani, jogrendszert nyesegetni, ha van saját baja elég, aki szankcionálhatná, így idővel majd ráun, stb.).

Az EU legnagyobb baja is igazából az, hogy tagjai nem bíznak egymásban, az újak úgy érzik, a régieknek csak piacnak kellettek, a régiek meg hogy az újak szegény jöttmentek, akiket belépésük óta tömnek pénzzel, mégis csak követelőznek és elégedetlenkednek. És így senki nem hisz a többi együttműködési szándékában, így mindenki csak rövid távon, amit lehet lerabol, az egész Unió kimerül a támogatások és munkaerőpiaci kvóták alkujában. Ha azonban ez így marad, és nem kezdünk együttműködésbe, szánalmasan lehagy Kelet-Nyugat, idővel még Észak-Dél is Afrikával meg a Sarkokkal.

És hát ezt a vásári alkudozást -- tegyük kezünket szívünkre -- inkább az újak kezdték. A régiek is alkudoztak korábban egymással, de az újak "magasabb dimenziókba" helyezték mindezt. A régiek tudták, hogy értékes piacot csak akkor nyernek a bővítéssel, ha ott velük összemérhető kereslet is van, meg a nép is csak akkor nem özönli el őket, ha közel egyenletes fejlettségű a társulás, ezért van a sok fejlesztési alap, amivel az újak magasabb szintre hozhatók. Csak hát a válság mindig morgolódóvá /gyanakvóvá tesz, hosszútávra kevés pénz jut, mindenki minél többet szakítana a közösből itt és most, és azt is nehezen veszi be a régiek népének gyomra, ha a frissen belépett szegényháziak követelődző hangnemet ütnek meg.

Őszintén: német állampolgárként melyikünk nem hajítaná ki az újakat a retkesbe? A német kormánynak pedig saját polgárai kedvére is kell tennie, így hiába látja jobban, hogy hosszú távon érdemes egyben maradni, ha egyre nehezebb ezt saját polgárainak is eladni. Márpedig nyilvános vagdalkozásunk ebbéli helyzetünket folyamatosan rontja. Ha az Unió szétesik, Német- és Franciaország is megszívja, de ne legyenek illúzióink, hogy mi, keletiek sokszor annyira. Ha meg egyben marad, de nélkülünk, egy vámhatárokkal elzárt piac közepén találjuk magunkat, nulla támogatással, és költözhetünk is vissza a jurtákba. (Ami persze magyar világtalálmány, jó meleg is, és irigykedhet ránk majd a Nyugat, de mi majd jól nem építünk nekik, csak drága dollárokért.)

És sajnos nem igaz, hogy ennek nincs realitása:

A Fidesz tudja jól, hogy EU-ra szüksége van: jól szidható, közben hagyja magát fejni, balgább / jámborabb partnert álmodni se lehet.

Ám ha sokat sulykolja a népbe, hogy minket támadnak, ez a köztudatba ivódik. És ha a most jövő ciklusban sem indul be a gazdaság, reális esélye van, hogy a Jobbik lesz az az ellenzék, aki ezt a következő választásra ki tudja használni. És egy ellenségképpel megdolgozott népet egy hatásosan szónokló Jobbik ki tud népszavaztatni a Gonosz Kötelékéből. (Már persze ha tényleg akarná, mert azért ők is tudják, hogy szegényházi szemétdombon nem jó kiskakasnak lenni. De az ő esetleges kormányzásuk teljesen kiszámíthatatlan lenne -- a mából nézve még saját maguk előtt is.)

No de miért ne indulna be a gazdaság?

Nos, ügyesen keverjük a lapokat, a szerencse is segített eddig, de az se tart örökké. Amerika tőzsdéi a válság óta erőltetetten erősödtek, nagy exportpiacunk, Németország is magára talált, mi pedig ezt (pár kötvényt leszámítva) eddig nem tudtuk kihasználni, és mindmáig a válságunkban ülünk. De sok jel mutat rá, hogy a külhoni erősödés erőltetett lufi és hamarosan sírás lesz a vége: és az viszont azonnal miránk is omlik.

Szóval értem én, hogy az ellenség a szavazótábor egyben tartására hasznos, meg jó villámhárító, de közép-/hosszú távon nagyon nem kifizetődő.

+++

Nemzetközileg is a suttyóság szezonját éljük, ilyen idők járnak. De kampányszempontból eddig bármennyire is jól jött, nem kifizetődő ezt még nekünk is szítani. Mert -- lélekben nagyok, de területileg s gazdaságilag -- kicsik vagyunk, így szükségünk van szövetségesekre, ugyanakkor ahhoz is elég nagyok vagyunk, hogy suttyósággal tudjunk mérget keverni az együttműködésbe, ami tetszik-vagy-nem-de-helyileg-itt-vagyunk-így-muszáj szövetségünket a szarból hosszabb távon kihúzhatná.

Érezhetjük eddigi húzásainkat akár a fentiek szerint szükséges figyelmeztető rúgásoknak, hogy lássák, erős partnerek vagyunk, érezzük bár pozitívnak eddigi kimenetelét, de mostantól el kell kezdenünk szövetségesként működni -- szomszédokkal, Unióval, a gazdaság szereplőivel, mert hosszú távon ennyi ellenséggel nem bírhatunk. Ehhez viszont vagy új cirkuszt kell találni a népnek az örökös ellenséggyártás helyett, vagy meg kéne próbálni  tudatmódosító szerek nélkül, csak úgy, szép csendes, gondolkodó építkezéssel.

A népnek is jót tenne már valami kis relaxálás, mert ha mindenfelől ellenség támadja, miközben élete esetleg még pár évig nem javul, ideges lesz, s még erősebb szereket kínáló, még harcosabb erő mögé sorakozik. Annak pedig csúnyán detox lesz a vége, és keserű ébredés.

.

.

.

.

A magyar ember köztudottan mindenhez ért, bármelyik magyar kocsmából ki lehetne hozni egy szupercsapatot, amiben van egy, aki a politikát hozza rendbe, egy, aki a gazdaságot, egy a focit, egy az egészségügyet, a cigánykérdést, az oktatást...

De kocsma se kell: kérdezzünk csak meg bárkit környezetünkben: mindenkinek van egy témája, amit ha ő lenne az elnök, ő bizony azt csinálná, hogy...

A baj ott kezdődik, ha a Társadalom immunrendszere megsérül, és ezeket az embereket valaki fel is kéri.

És ilyenből mifelénk nincs hiány.

Félreértés ne essék: sokszor szakmájukhoz értő, okos, kedves, szellemes emberek. Csak amire felkérik őket -- sokszor a szakmájukban(!) --, arról van egy megrögzött elméletük, aminek kivitelezésére kvázi teljhatalmat kapnak. És ekkor elvész belőlük az önkontroll, s tűzön-vizen át meg akarják valósítani Az Elméletet. Nem konzultálnak más szakértőkkel, részletekben sem fogadnak el bevett dolgokat. Mivel kevés ember tud minden részletben legokosabb lenni, a dolog egyre több ponton akadozik, amire érkező kritikákat viszont támadásként élik meg, és egyre inkább félresöpörnek minden ellenérvet. Nem folytatom, mindenki látott már karót is, varjút is. 

Elsőként beugró emlékem Molnár Lajos, aki a gyógyításhoz és a közgazdaságtanhoz is értett, sőt a kettő kombinációjához is, miniszterként viszont rátörtek az emlékek -- nagypapája sokat mesélt az egykori MÁV Biztosítóról -- és nagyon úgy festett, hogy ezt nem csak a kampányban használta az elmélet magyarázatára, hanem ez alapján akart egy délibábosan idealizált biztosítós modellt ripsz-ropsz bevezetni.

Hogy belebukott, nem csak az elmélet baja volt, erre emlékszünk, de az se volt kidolgozva, és a Szervezet akkor még működő immunrendszerére is utalt, hogy végül más fontos beosztásba került.

+++

Ezek az elbukós idők azonban elmúltak.

Sok mindenért szokás szidni népünk jelenlegi vezérét, de vitathatatlan zseni, ahogy a lapokat keveri.

Épp' ezért nehezen érthető, miért ragaszkodik több olyan kiválasztottjához, akik miatt még a jobboldal is folyton-folyvást kínosan feszeng. Szavazatszám szempontjából jól láthatón kontraproduktív a kínos ragaszkodás, neves jobboldali személyiségek is meglepően gyakran beszólnak nekik, sok hívet ők bizonytalanítanak el a hitben, szimpatizánsokat elriasztanak, a saját szűk berkeket is megosztják -- és mégis, a vezér, aki szavazatoptimalizálásban lángelme, valamiért ragaszkodik hozzájuk.

Pedig kiváltásukra lennének közismert, népszerű figurák, akik szintén a pályán fociznak / fociztak, tagjai is a Társaságnak, mégis, ők e ciklusban csak a másodvonalban játszhatnak. 

 Az én tippem erre szimplán az, hogy ezek az emberek tudnak álmodni.

Vezérünk maga is bevallottan Álmai után megy, ami önmagában nem baj. A jó államférfi szerintem hosszú távon idealista, rövid távon realista. Ez utóbbi nem mindig megy annyira, de sok tekintetben kőkeményen működik ez is (még ha nem is ugyanazon témákban).

De ami a lényeg: nem csak álmai után megy, nekünk is álmokat árul. Ebben van az ereje, ebben verhetetlen, ettől más, mint bármelyik kihívója, és erre vagyunk vevők ez unalmas-hideg világban:

Szavazattal s jelenléttel Békés Meneteken fizetünk, hogy érezhessük, Nagy Nemzet vagyunk, okosabb mindenki másnál, jobbak vagyunk birka szabálykövetőknél, s új szabályokat írunk a ránk csodálkozó nagyvilágnak. Aki persze fondorkodik ellenünk, de idővel legyőzetik, elismeri nagyságunkat, s megbánja a hálátlanságot, ahogy eddig a Történelemben velünk bánt.

De egyedül álmodni nehéz, pláne minden részletet. A szakterületi álmokat is meg kell álmodni, a gazdaságot, oktatást, művészetet, és ahhoz szakember kell, de olyan, aki tud álmodni. És aki mer álmodni, akit nem rontott még el a szakma túlzott ismerete, ami gúzsba köti az álmokat.

És aki álmodik, utat tör, az úttörő néha téved, és hiba lenne kisebb tévutakért nem megbocsátónak lenni.

Hát ezért.

Technokratán szakemberkedni sokan tudnak, de szakmabeliként, ám a szakma szabályaitól, a gazdaság, a fizika, a számok törvényeitől nem gúzsba kötve álmodni: ez kevesek kiváltsága. 

 És hogy egy kis realizmus is legyen: az ember, akit hagynak álmodni, hálás ezért annak, aki ezt lehetővé tette, és aki érti az álmait, és ez egy sokkal erősebb hála a politikában átlag elérhetőnél.

+++

Az álmok hasznosak, ők hozzák a gyökeres változást, a nagy találmányokat, hitet, lelkesedést adnak nehéz időkben. Sok jól működő állam unalmas vezetőjét váltotta már le választás, sokszor rosszabb, de lelkesítőre. A nagy jóléttel bíró államokban legkönnyebb sokszor szélsőséges erőknek a fiatalokat táncba vinni, mert ég bennük a tűz, s utálják apáik semmittevő jólétét.

Így néha jobb is, ha egy mérsékelt erő nyújt lelkesítő álmokat. (Ha a semmittevő jólét még nem is fenyeget.)

De az előre haladás nagyobbik része még egy lánglelkűen égbe törő katedrális építésekor is kövek csendes egymásra pakolása, amihez szükség van a szakma egyszerű szabályaihoz értő kőművesekre. A nagy álmodó építőmestert pedig különös gonddal kell megválasztani: itt rossz választás Égbe Ívelés helyett Nagy Pofára Esés.

S mivel előre nem látható minden, érdemes közben is figyelni a Mestert.

És az úttörő járatlan utat tör, így néha hibázhat, de ha folyamatosan mindenkivel konfrontálódik, az rossz jel, plusz még kőművese se lesz, aki végrehajt, és kell egy pont, ahol elgondolkodunk.

Szóval ha netán meg is lesz a kétharmad, és a program a szimpla folytatás, hasznos lenne átnézni pár Mester eddigi munkáját.

Mert az igazi álmodó hosszú távon idealista, de megvalósítani csak az tud, aki rövid távon realista, meg tud hallgatni -- s meg tud érteni (!) -- más szakembereket, tud egyeztetni, egyezkedni, szükség esetén Terven igazítani, és úgy változtatni világon, hogy az közben azért egyben marad.

Ha tényleg kétharmad, abból azért van ennél nagyobb merítés, lehet találni igazi álmodókat, akik tényleg jók.

(Most is akad jó példa: a BKV-t pl. -- kívülről az irányt-eredményt nézve -- egész értelmesnek tűnőn / megvalósíthatón álmodta át egy álmodó, még ha pár dologban nem is tökéletes, de hát mi már az értelmes irányba mozdulónak is tudunk örülni.)

Ha meglesz a még négy év, érdemes lenne ezeket megkeresni. Ha már mindenáron álmok...

(Mert azért sokan hálásak lennének itt egy szimpla kis unalmas egyről a kettőre jutásnak is...)

.

.

.

.

...akik mentek, amikor kellett.

...akik nem féltek biztonságos otthonaikból kilépni az utcára, kockáztatva magukat és vagyontárgyaikat.

...akik aztán befogadták, etették, itatták a "terepről" érkezőket.

...akik -- hogy fentről magára hagyták a népet -- megszervezték, hogy mégis életben maradjon.

Március 15-én megszólította e népet a történelem, és ezúttal csodásan vizsgázott: nagy tettet hajtott végre.

Ahogy históriája során oly' sokszor, felkent urai béna kacsaként hagyták cserben. Nem szándékosan, bár okát máig nem tisztázta pontosan a történetírás. Sokak szerint a pesti Belügyminisztérium a hirtelen helyzetet látva nem mert lépni a külhonban lévő uralkodó nélkül, mások szimpla bénázásnak tartják.

De a nép szerencsére nem várt, megmutatta a világnak, hogy a bajban önzetlen, szervezett és tud összetartani.

Emlékezzünk hát e napon 2013 március 15. névtelen bátraira s hőseire, akik megmutatták, hogy igazi veszélyben e nép összefog, és van is annyira életrevaló, hogy bármennyire elcseszett hatalom dacára is meg tudja menteni magát.

Mondjunk köszönetet azoknak, akik traktoraikkal, terepjáróikkal elindultak.

Akik teát főztek, enni adtak, elszállásoltak.

Akik éjszakán át az internet előtt ülve szerveztek.

Mondjunk köszönetet a hétköznapokon persze ellenünk fondorkodó karvalytőkének is, aki megoldotta, hogy a nép internetes térképen szervezhesse a segítséget, aki megnyitotta áruházai kapuját, hogy melegedni betérhessen a más napokon vásárló közönség.

Köszönjük meg azon külföldön dolgozó hofitársainknak is, akik mozgósították ezt a külföldi karvalytőkét, és segítettek a szervezésben.

S végül -- legyünk igazságosak -- mondjunk köszönetet a Császárnak is, aki külhonból megtérvén kegyelmet gyakorolt, s nem büntette meg azokat, akik keresztbeszerveztek a Belügyminisztérium gondosan kidolgozott tervének, ahol az újkori történelem legnagyobb szabású mentőakciójának keretében fél óra leforgása alatt több százezer bajbajutott ült volna át egymás autójába.

Legyen ez a nap emléknap: a Magyar Nép önzetlenségének s életrevalóságának napja, ahol legyőzte a Telet és az Intézményes Hülyeséget!

+++

Csendben biccentettek, s egyikük megkönnyebbült sóhajjal söpörte be az égi asztalon csillogó téteket:

-- Még jó, hogy nem száz évet mondtam, hanem százhatvanötöt. Ha az utolsó pillanatban is, de sikerült. Mondtam én, hogy az utódaink se lesznek gyíkok.

-- Jól van, na, Lajos, hidd el, mi örülünk legjobban a győzelmednek. Még szegény Sándor is, akit közben annyit cikiztünk a névrokon miatt...

.

.

.

.