Igen, az Istenadta Népről beszélek.
Időnként reménykedve megírogatom itt, hogy a nép nem hülye, csak valakinek végre értelmesen kéne tudni beszélni hozzá. Hogy hosszabb távú -- érthető nyelven és hihetően elmondott -- értelmes célokért hajlandó rövid távon akár áldozatot is hozni, és ilyesmivel választást lehetne már egyszer itt nyerni.
Aminek ellentmondani látszik, hogy egy jó rezsicsökkentéssel kenyérre kenhetők vagyunk.
Ne szépítsük: ez ellentmondás, amit vagy fel tudok oldani, vagy régóta hülyeségeket írok (ami persze egy klasszikusunk szerint alkotmányos jogom, de mégis).
Nos, megpróbálom:
Igazából mindkettő egyszerre igaz (bár tudom, ennyivel nem szabadulok).
Egy egyszerű példa: mindannyian hallottunk láttunk olyan vezetőt (vállalat / sport / egyéb) akiért és aki után nyája tűzbe ment volna, kihajtja belét, dolgozik, edz, felássa az utcát / parkot, bepalántáz, csinosít, kikövez., mert ama vezérkos magával ragadón beszél, ért a nyelvünkön, úgy tűnik, maga is úgy gondolja, igazi célokat mutat, tervet, hogy érjük el, és a többi...
És ettől persze a többi cég is működik, ott is megtesszük, amit a főnök kér, máshol is ásunk fel utcát / parkot, ha...(!) ...megfizetnek érte.
Még egyszerűbb példa: nő is van pénzért, de van, akinek ingyen -- még az is, aki másnak pénzért.
Összesítve, és népre fordítva: a nép nem hülye. Ha egy Igazi Vezetőtől értelmes célokat hall, értelmesen elmondva, és még őszintének is tűnve, ingyen is utána megy -- sőt: reálisan hangzó, számonkérhető, és folyamatosan betartva látott tervért még átmeneti békát is lenyel.
De ettől még -- ha ilyen nincs -- szavaz másra is: csak az fizessen.
Hozzáteszem, nagyon sokszor eljátszották már a bizalmát. De abból is látszik, hogy nem hülye, hogy ha észleli, hogy átverték, elég gyorsan átvált pénzért szolgáltató üzembe. Ami megtévesztő lehet, mert esetleg továbbra is ugyanarra szavaz, csak már nem ingyen: arra szavaz, aki neki többet ígér. Aki persze lehet ugyanaz, akiből épp' kiszeretett, csak annak ígéretét nagyobb számmal osztja le az összehasonlításhoz.
A rendszerváltáskor volt egy esély: nem volt történelmi szükségszerűség, hogy nem volt kéznél épp' egy nagyformátumú, s így első körben történészprofesszorok és szemüveges széplelkek martalékává váltunk. Szép önfelmentő érv, hogy az első kormánynak szükségszerűen buknia kellett, mert mindeni azt hitte, itt a Nyugat, folyik a pénz.
A nép nem hülye: neki is van saját háztartása. Tudta ő, hogy nincs pénz, hisz' ő is belülről látta a szocialista ipar termelését. Ha akkori vezetőink veszik a fáradságot, és felvázolnak egy tervet... vagy legalább úgy tűnik, mintha lenne egy tervük... vagy legalább úgy tűnik, mintha azzal foglalkoznának, hogy legyen... De nagyon hamar észlelte az Istenadta Nép, hogy Terv helyett arról szavaznak, hogy ülve szavazzanak vagy állva, hogy átnevezzék-e az utcákat és mire, legyen-e korona a címerben, és amit aztán persze azonnal kell mindenhol lecserélni, nincs átmeneti idő, mert szegények vagyunk, de fontos dolgokban úriemberek.
Az épp' leváltott MSZP se azért jöhetett vissza, mert a nép hülye volt, csak mert az MSZP kínosan próbált nem foglalkozni ideológiai kérdésekkel, és a nép, aki már azt hitte, lerázta a rendszert, ahol az ideológia a gyakorlatiasság fölött áll, nyakába kapott egy másik ideológiát. Ezek után az MSZP-nek még ígérnie se nagyon kellett. Már az elég volt, hogy úgy tűnt, ők szimplán működtetni akarják a mindennapokat, és nincs ideológiájuk.
Aztán a legendás csomag, az első, az igazi, amit mindenki utált, máig kedvelt szitokszó lett, de valahogy megértették, hogy kell, mert atyjait utána nem elsöprően váltották le: legyőzői kínkeserves koalícióba kényszerültek, hogy meglegyen a többségük. Itt azért megvillant a nép szemében valami abból, amiről beszélek, de persze kényszer szülte válságkezelés volt, és a kapkodás fölösleges szivatásokat is kevert bele, kicsit arrogánsan is adta elő egy szigorú bajuszos, szóval ez távoli rokona egy átgondoltan kidolgozott tervnek.
Aztán sokáig ígérgetős korszak jött, jellegtelen figurák, akiknek örültünk, ha legalább békén hagynak: már tudtuk, hogy nincs miért áldozatot hoznunk, minél többet kikaparni, minél kevesebbet adózni, magunkról gondoskodni, és egyebekben megúszni, hogy foglalkozzanak velünk ott fenn.
Aztán jött egy kicsit őrült lánglelkű, akinek valamilyen terve volt, de nem hitte, hogy a kormányhoz engednék, ha elmondaná, hogy először rossz lesz, így régi pártbeidegződéssel, előbb bevásárolta magát, hogy nekifoghasson, majd pár hónap után némi bénázás és egy zseniálisan manőverező ellenzék négy évre mindent befagyasztott. Annyira nem kár érte, mert sok sebből vérző terv volt, de kérdésünk szempontjából csak annyi érdekes, hogy ő gúzsba kötve nem is csinálhatott semmit, és így nem is csinált.
Jelen Mágusunk ritka madár: egyszerű szavakkal beszél, s így érthetően mond el látszólag értelmes terveket, csak ő akkora kommunikációs zseni, hogy Nagy Tervként tud eladni bármit, mert közvetlenül az érzelmekre hatva meg tudja adni ugyanazt a bizsergést, amit egy Igazi Nagy Terv tud csak kiváltani, harcba hív, hogy megvédjük, s ellenséget is kerít hozzá, közösségi érzést ad, egyszóval közvetlenül mindazt ki tudja váltani, amit hatás alatt nem álló emberből olyan Terv tud, amiért el lehet égni.
Ugyanakkor rendre kibukik, hogy nem úgy van, ahogy kellene, s a hívek ezt még elnézik, mert kegyelmi állapotban vannak, a többieknek viszont a Szent Cél érdekében fizetni kell, így -- talán nem szorulna rá, de ha biztosra akar menni -- érdemes fizetnie. A két mechanizmus így a szemünk előtt egyszerre a működik: van egy lelkes hithű tábora, a többiekért meg fizet, hogy biztosra mehessen. (Zsenialitása meg itt is kibukik, mert átlag politikus ki kell aztán gazdálkodja, ő pedig olyanokkal fizettet, akiket senki se szeret, így nem csak ingyen vesz meg, még extra népszerűséget is szerez. De ez egy másik sztori.)
Csak kéne már egy olyan, aki értelmes, gyakorlatias, beszél a nép nyelvén, de nem azon az ünnepélyes-harcos-magasztoson, hanem a csendes kijelentő mondatokból állón, nincs kétharmada, mégis el tudja érvekkel érni, amit akar -- ja, és akar valamit, ami nem pusztán, hogy ő legyen ott.
A célok se kell magasztosak legyenek, csak olyan hétköznapiak, mint egészségügy, oktatás, adórendszer, meg a többi olyan, amik közt hétköznapokon őrlődünk, és hogy olyanná tegyük, hogy ne őrlődjünk. És akár fájón is kezdődhet, ha el tudjuk magyarázni, miért és hogy jövünk ki belőle.
A politika kontraszelektív, így az értelmesek sajnos mesze elkerülik, de elég ha egy akad, aki valamiért mégis nekivágna. A mostaniról már lekésett, de ezt a négy évet már kihúzzuk valahogy. Az utániakra egy lehetséges útmutatót korábban leírtam, de persze ha rátermett, kitalálja maga., ha nem, nem is rátermett.
Csak higgye már el egy rátermett, hogy lehet nyerni értelmes tervvel és beszéddel. Sokakat.
Különben leszünk és maradunk rezsicsökkentésért szavazó bánatos kurváitok.
.
.
.
