Benderik elmélkedik

Ha álmomban kormányom lenne egy képzeletbeli országban, ahol

• hozzám hű ember irányítja a Nemzet Bankját a következő ciklusban -- még akkor is, ha véletlenül nem én nyerném a következő választást,
• és ez a szerv sikeresen magába olvasztotta az egyes bankok működését felügyelő hatóságot is,
• és lehetőségem lenne kiutálni -- törvénnyel, bírsággal, mézzel és madzaggal  -- helyükről a jelenlegi bankokat (bankjukból gazdájukat),
• és helyüket rézgarasér' államommal és/vagy az Igaz Oldal ügyét képviselő erőkkel betölteni,
• mely bankok így baráti hatóság elnéző felügyelete alatt gyarapíthatnák az Igaz Oldal pénzügyi erőit,
• ugyanezen hatóság kellő szigorával védve őket a konkurenciától,
• mindeközben népszerűségemet is gyarapítva, hogy erős várakat foglaltam vissza külföldi hódítóktól,
• ráadásul úgy, hogy a kiutálás részeként előbb még ki is fizettettem velük országom rendbe rakásának egy hányadát -- s mindezt indokolhatón, hisz' a kár egy részét ők okozták,
• (és persze ha kis hazai is keveredne a külországi korpa közé, azt is megmenthetném a magányos tévelygéstől),

erős kísértést kellene kiállnom, és nem biztos, hogy nem nyalnék bele ebbe a szép mézescsuporba.

Szerencsére nekem nincs kormányom, mert az igazi világban gondoskodva vagyon, hogy országokat csak kísértésnek ellenállni képes igaz emberek irányíthassanak.

Aludjunk mégis vissza egy kicsit még, hisz' álmodni jó:

Ha országom egy Nagy Szövetség része lenne, ahonnan felajánlanák, hogy egyesítsük bankjaink felügyeletét és védelmi rendszerét egy bankunióval és szövetségi bankfelügyelettel, kicsit úgy érezném, a levesembe akarnak köpni, hisz' épp' csak jó kezekbe került az egész, máris nyakamra ültetnének külső felügyelő szerveket. Persze egyes részeiben benne lennék, mert egy nagy közös pénzalap, ami az enyéimet is védi, nem rossz, de hogy külső ellenőrzést is kapjon az egész, mikor épp' most biztosítottam, hogy a felügyelés jó kezekben legyen, ez fájna.

Ezért kivárnék.

Olyanokat mondanék, az ötlet nem rossz, sőt, kifejezetten üdvözlendő, hogy így majd a bankokat végre nem az adófizetők pénzéből mentik majd meg, de várjuk ki a pontos részleteket, érdemes-e nekünk is belelépnünk, mert hát erről a Szövetségről látjuk, hogy nem mindig a jó irányban halad, és sokszor minket is visszahúz.

És rögtön utasítanám is pénzügyminiszteremet, biztos, ami biztos, dolgozzon ki országunkon belül is egy saját hasonlót, mert ezeket a közöseket sajnos oly' sokszor elbénázzák: egy jó ötletük volt most, de túl fontos ez ahhoz, hogy a megvalósítást is rájuk lehetne bízni. És így talán tanulnak is megint tőlünk valamit, mint mostanság oly' sokszor, rémes már, hogy folyton a kezüket kell fognunk.

Álmomban pénzügyminiszerem sose szólna vissza, hogy nálunk lényegében ilyen törvény van már ugyanilyen közös pénzalappal, amibe ugyanígy a bankok tesznek félre kötelezően a jövőbeli bajokra, pont olyat meg addig hogyan fogalmazzunk, míg a közös sincs készen, mert a jó miniszter bölcsen tud hallgatni. És persze az nem is baj, ha van már miből építkezni: külön szép, ha egy új törvény új közös alapjában rögtön pénzt is találunk.

Álmomban nagyon tehetségesen tudnék kivárni, úgy nagyon fontosnak tartani, hogy végül aztán mégse, így nagy lenne a kísértés, hogy ezt tegyem.

Szerencsére nekem nincs kormányom, se pénzügyminiszterem, mert az igazi világban gondoskodva vagyon, hogy országokat.csak kísértésnek ellenállni képes igaz emberek irányíthassanak.

Aludjunk mégis vissza egy kicsit még, hisz' álmodni jó:

 Miután a Nagy Közös Szemet leráztam, lenne egy saját bankrendszerem, ahol a bankok nagyobb része biztos hazai kezekben van. Álmaimban Nagy Államférfi lennék, ki ezt jóra használja, fentiek csak az állandó akadékoskodók / gáncsoskodók leküzdésére szolgálna.

Az Igaz Kezekben levő bankok végre bátran s igazul hiteleznék a népet: az embereket és a gyárakat, mert már egy másik előd Nagy Államférfi megmondta, hogy hitel nélkül nincs virágzás.

Nem lenne állandó akadékoskodás / gáncsoskodás, ki kaphat, ki nem. Nem íróasztal mellett ülve döntenék el papírbankárok, hogy mire adnak, mire nem: mindenki pontosan arra fordíthatná, ami neki a legfontosabb.

Nem lennének adminisztratív kövek a pázsiton, könnyített hitelbírálattal alacsony kamaton kaphatna bárki, ki kezét szívére téve ígéri, hogy jó ügyre fordítja.

A Felügyelet fő feladata a hamisak kiszűrése lenne: aki Igaz Ügyre nem hitelez, vagy aki Nem Igaz Ügyre igen. Mert nem engedhetnénk meg, hogy Nem Igaz Ügyekre elfolyjon a pénz Nem Igaz Kezekben.

+++

Álmomban mindezen pénzt aztán mind vissza is fizetnék, mert a jó ügybe fektetett pénz hálásan fial. S ha mégse, jó Nemzet jó Bankja jó ügyre mindig tud még jó pénzt varázsolni. Persze minden varázslatnak ára van, így ez utóbbira álmomban nem lenne szükség.

Mert álmomban mindezen pénzt, mondom, vissza is fizetnék. S ha mégse, a bankcsődöket tulajdonosaikkal fizettetnénk meg, nem az adófizetők pénzéből... ...Nos, igen, persze ha az állam a tulajdonosuk, akkor kitalálnánk valamit: álmomban nem lenne minden részlet előre kidolgozva. Kitalált országomban ugyan szép hazai sajátosság lenne, hogy előre aggódunk tíz évvel, de álmomban megfogadnánk az ősi kínai mondást, hogy érkezzünk el a hídhoz, aztán majd átmegyünk: álmomban a következő lépést kellene csak mindig jól eltalálnunk.

Felébredve talán eszembe jutna, hogy ha egy országban a bankok nagyobbik része kicsi kedves hazai, őket egy országos vihar esetén nem védi meg, inkább elpusztítja kicsi kedves hazaiságuk, mert egy országban egy lábon állnak, és az épp' gyengélkedő országbeli veszteségüket nem kompenzálja a többiben épp' működő üzletük. Ahogy tették ezt a gonosz külföldiek, mikor gonosz külföldi nyereségükből épp' kifizették az itteni cehhet. (Korábban persze itt is volt nyereségük, amit akkor gonoszul kitalicskáztak, de pont ez adta több országban több lábon álló biztonságukat, hogy valahonnan mindig van gonoszul kitalicskázhatójuk, oda, ahol betömni való luk van.)

Inkább álmomban maradnék, ahol a kicsi kedves hazai bankok egyszerre nagy, sok országra kiterjedő multinacionális, de hazai központú és szívű bankok lennének. Felébredve egy ilyet találnék, de álmomban hirtelen mind ilyenné válna. Ha más nem, elnöki rendelettel, mert álmomban utálnám az akadékoskodást.

És persze álmomban az én országom mindig egészségesebb lenne a többinél, így ilyen baj sose is eshetne. 

+++

Álmomban Nagy Államférfi lennék, szép világot építenék, és próbálnék nem felébredni, hisz' álmodni jó... 

Szerencsér...

Mondom: jó.

.

.

.

.

Furcsa dolgokat fogok most mondani.

Mert a fogyasztói társadalmat hétköznapokon is divatos szidni, de ezüst-/aranyvasárnapok idején első számú közellenséggé lép elő -- sokan a Sátánnal azonosítják, ki ilyenkor üli legnagyobb dínomdánomát az emberi társadalom romjain, mert talmi hívságokra fordítja lelküket az Igazi Értékek helyett.

És én most mégis védeni fogom.

Pedig én se szeretem.

A kényelmét, azt persze igen, de ezt most nem ezért írom.

Van egy fontos tulajdonsága, az igazi értéke, amitől persze még nem kell őt szeretni, de a bűnöst is akkor tudjuk korrektül megítélni, ha ismerjük az enyhítő körülményeket.

Szóval ez nem egy lelkesedő, csak egy védőbeszéd  A fogyasztói társadalom védőbeszéde.

+++

Tudjuk, hogy az Emberiség már jó száz éve -- de ötven biztosan -- képes (lenne) megtermelni összes tagja számára a létfenntartáshoz szükséges dolgokat. Morog is sokat a világ érző lelkű része (általában éhínség-tudósításokkor), miért van az, hogy képesek lennénk a Föld minden lakójának élelmét s vizét biztosítani, mégse tesszük, miközben terepjáróval csetlünk-botlunk a Marson, meg fényűzőn élünk, meg tudok még pár szép közhelyet, de most mindet nem írom ide.

Na de: ha 10 ember meg tudja termelni 100 teljes létszükségleti igényét, mit csináljon a többi 90?

Többféle megoldás adható erre:

• Nyilvánvaló lehetőség, hogy a 10 által megtermelt javakat közösen elfogyasztja együtt a 10 és a 90. Eközben mindenki boldog, mert mindene megvan. A 90 nyilván nem panaszkodik, de a 10 se, a hatékony termelékenység miatt tud 100-nak termelni, tehát nem szakad bele a munkába. normál ütemben dolgozik...

Nem folytatom: mind somolygunk, hogy ezek nem mi vagyunk. Igazából az egyik leglogikusabb modell lehetne. Csak szimplán nem emberre szabták. Egész egyszerűen az a helyzet, hogy nem kompatibilis az Ember egyik alapvető tulajdonságával, amitől egyedei nem bírják tartósan jól érezni magukat, ha úgy érzik, hogy mások helyett dolgoznak. Akkor se, ha amúgy jól éreznék magukat azzal a munkával. Maga a tudat marja őket, hogy valaki eközben rajtuk élősködik. Lehetne ezt elemezgetni, ostorozni, de fölösleges: a lényeg, hogy emberekkel ez a modell nem működőképes.

• Mindenki dolgozik, csak félgőzzel. Illetve esetünkben tized gőzzel, hisz' 100-an termelik meg azt, amivel 10 is elbánna. Mindenki dolgozik, egyenlő elbánás, mindenkinek meg is van mindene, a legszebbnek tűnő modell.

Hát igen... Nem mondom, hogy nem voltak rá próbálkozások, bizonyos kisebb dolgokban működik is. A "fejlett Nyugat" kezdett is kicsit kényelmesedni, és ha a világ gazdaságilag egységesen fejlett lenne (talán egyszer lesz), apránként talán csökkenhet majd a munkaidő, kicsit kezdhetjük lejjebb venni a tempót. Van most is olyan, hogy nyolcórásról hatórásra váltanak bizonyos cégek, de ezt csak a kényszer szüli, nem belső indíttatás. És ez is az egyik nehézsége: szintén az emberi természet az, ami hajlamos inkább többet dolgozni is, hogy többet halmozhasson. Állati múltunkban gyökerező ösztön lehet, ami akkor érzi biztonságban magát, ha van elég. Meg hát nem is szeretünk kimaradni semmiből, és túlzott mértékben tétlenkedni se.

Fenti két "szeretjük egymást, egy mindenkiért - mindenki egyért, főzünk a nagy közös bográcsban" féle modell keverékének voltak ismert vadhajtásai is, ismerjük jól, magunk is sokáig egy olyan álomvilágot építettünk harcosan, ahol "mindenki képességei szerint dolgozik, és igényei szerint részesedik". Nyilván a részletekben is el volt rontva, meg a szándék se volt tiszta, de aki látott hajdan "szocialista termelést", az valahol érzi, hogy a Nagy Közös Munkát se az emberi természetre szabták.

• Az Emberiség így kialakított magának egy utat, ami az ő természetére van szabva: 10 megtermeli a létszükségleti cikkeket, de ezt nem adja ingyen a maradék 90-nek (mert nem ilyen a természete), így ez a 90 is kitalál olyan dolgokat, "termékeket", amikért az a 10 hajlandó élelmet adni. És persze ha a 10 megtermelte a létszükségleti cikkeket, a maradék 90 terméke már csak "egyéb, nem létszükségleti" kategóriába eshet.

De ha az arányokba belegondolunk, ez a "nem létszükségleti" nagyon messzi mélységekbe kell nyúljon, mert 90 annyi "egyebet" termel, ami 10-nek azért sok. Tehát mondjuk a második 10 termel valami "nem létszükségleti, de hasznos"-at az első 10-nek, a következő 20 már valami "hasznosnak tűnő"-t az első 20-nak, aztán a második 40 már vmi "nem csak a hasznosság számít, hanem a szépség is" típusút az első 40-nek, az utolsó 20 meg már tényleg csak csetreszt tud eladni nekik...

A rendszerbe tehát szükségszerűen bele van kódolva, hogy "szükségtelen" dolgok tömkelegét kell kitalálni és gyártani, hogy mindenki részesülhessen a szükséges dolgokból. Minden más módszer, ami "kicsalhatná" attól a 10-től a létfenntartáshoz szükséges dolgokat (hívjuk most élelemnek), hosszú távon stabilan nem tud működni az alapvető emberi természet miatt.

És lehet ezen szörnyülködni / morgolódni, de látnunk kell, hogy sokkal mélyebb, alapvető emberi tulajdonságainkból fakad mindez, mint pusztán a "shoppingolás" újkeletű ösztöne.

Egyszerűen nem talált még ki jobb módszert a világ arra, hogy hosszú távon mindenkinek jusson az igazán szükséges dolgokból, mint hogy legyártunk sokszor annyi szükségtelent.

(És igen: azt is maga az Ember fenti természete magyarázza meg, amit korábban felvetettünk, miért éhezhet sok földlakó, mikor ennyit tudnánk termelni: az emberi természet olyan, hogy annak termel, aki ad érte valamit. Ugyanúgy nem tartja el a többit, aki éghajlata, technikai fejlettsége stb. miatt nem képes termelni, mint az a 10 a többi 90-et.)

+++

De vajon működhet-e mindez hosszú távon?

Tény, hogy a rendszerbe bele van kódolva a túlpörgés, mert nem csak annyira nő, hogy a növekvő létszámú és növekedni akaró életszínvonalú emberiség újabb tagjai is munkához jussanak, hanem csodálatos hatékonyságúra nőtt csetreszkitaláló módszerei -- szolgálatba állítva a tudomány újításait is -- a rendszerben már most résztvevők termelését is növelik, mert a szerzési vágy erős.

Az egyre több "fölösleges" terméket meg Földünk véges kapacitásai nem bírják: elfogy az olaj, a szén, a hőforrások, az ivóvíz, az ózon, a levegő -- nem sorolom fel mindet (meg minek, ha úgyis elfogynak). Szóval egy olyan szisztémát, ami ennyi fölös termelést igényel, hosszú távon nem bír el a Föld.

A scifikben legtöbbször már világkormányokat látunk, vagy Nagy Szövetségeket, ami központilag racionalizált termelést / elosztást biztosíthat. (Meg ott persze mindez rég kilépett a Föld keretei közül.)

Hát igen, ez is lehet egy hatékony módszer, csak szintén instabil: itt is az emberi természet az, ami idővel valahol felrúgja: vagy az irányítás őrül meg s válik zsarnokká, vagy az egyensúly bomlik meg, s törnek hatalomra a megerősödött részek. Az emberi természet ilyen, és hosszú nyugi után talán átalakul, de átnevelődni mindig lassú, így sok Tej lefolyik még az úton, mire olyan rendszert kereshetünk, ami nem kell figyelembe vegye mostani természetünket.

Mellesleg én saját / unokáim életében azoknak a helyosztó meccseknek se örülnék, amelyekben egy ilyen világkormány egyszer majd kialakul...

Érdemes hát vetnünk még egy pillantást arra a fogyasztói társadalomra, hátha alkalmassá tehető a túlélésre, amíg békés úton jobbat nem találunk. Fentieket összevetve a termékek lehetnek azok, amiken változtatni érdemes. Sok olyan termék van ugyanis már most is, ami nem annyira használja el a Földet: a fodrász is használ hajzselét meg loreált, de a sok pénzt a frizuráért kapja, azaz a "művészetét" adja el. A könyvek is vágnak ki fákat, de áruk többszöröse a felhasznált papírénak. (Direkt  árukat s nem értéküket mondom, mert az áruk az, ami megélhetést szállít a vevőtől az eladóhoz.) Az e-könyv már papírt se használ -- igaz, csetreszgyártó lelkünk az e-könyv-olvasót is termékként használja, és évente lecserélteti.

Mégis: a túlélést talán a Földet kevésbé használó termékek jelenthetik, kis anyag-/nagy szellemi igényű termékek, szolgáltatások. Hasznunkra lehet a virtuális világ felé tolódásunk is: a virtuális világ, akit a lélekrombolásért körözött közellenségek tizes toplistáján a fogyasztói társadalommal együtt jegyeznek, segíthet a túlélésben: A szoftveripar fizikailag el sem készülő termékeket kínál a Csetreszek Nagy Körforgásába, ami a jövedelmeket porlasztja a 10-től a többi 90-hez.

Szóval túlélési esélyünk van vele, de észnél kell lennünk, merre terelgetjük. S hogy mit termelünk, az legalább rajtunk is múlik annyiban, hogy mindebből mit veszünk meg.

+++

Összességében tehát szépnek nem szép, jólesőn és jogosan szidható, de jelen állapotban életünket, napi betevőnket köszönhetjük neki, hisz' tegyük szívünkre kezünket: nagy többségünk a fenti értelemben csetreszt gyárt a többiek boldogítására. S mivel szükségszerűsége a mi lényünk sötét oldalából fakad, kicsit talán jogos is, hogy ő maga is sötét s lélekromboló -- de a mienk.

Ennyit védelmében.

.

.

.

Itt most az jönne, hogy statisztikák igazolják..., de nem. Nincsenek statisztikáim. Csak az Életből vannak értesüléseim, hogy a legtöbb családi veszekedés a Szeretet Szép Ünnepén köszönt ránk.
Ez itt most arról szól, feltehetőleg miért, és hogy lehet megpróbálni elkerülni, s elérni, hogy mégis szép legyen.

Szerintem a fő baj ott van, hogy ezt a napot mindenki tökéletesre akarja.

Életünk az év többi napján nehéz, frusztrált, olyan, amilyen.
De erre emlékszünk még gyerekkorunkból: hogy a Karácsony szép volt és nyugodt és meleg, és legalább egy napra vissza szeretnénk hozni.
Gyerekeinknek is át szeretnénk adni az érzést, ahogy szüleink adták át nekünk.

Csakhogy Tökéleteset alkotni a Való Életben nehéz.

Még akkor is nehéz, ha legalább gondolni ugyanazt gondoljuk arról, hogy mi is a tökéletes.
Mert ha a családban mindenkinek az a megvalósítandó idea, ha

• délelőtt díszíti a fát,
• vannak gömbök, de nem túl nagyok,
• hagyományos izzók, és színesek, de nem túl sok piros,
• van csúcsdísz és az hegyes fajta,
• tonhal a vacsora
• a szobába lépéskor halk zene, ami a ...
• stb.

még akkor is nehéz ezt úgy megvalósítani, hogy

• ne törjön le egy főág díszítés közben,
• ne kavarodjanak / törjenek el azok a gömbök,
• ne égjen oda / maradjon kicsit átsületlen a tonhal,
• ne lépjen rá a gyerek,
• stb.

De az átlag családban legalább két felnőtt él, aki nem is ugyanazt látja tökéletsnek -- mert máshol volt gyerek, és mert más az ízlése.

Így a tökéletességre törekvés szinte 100% biztonsággal el tudja valahol rontani a napot.

Ráadásul az ünnepek előtti rohanás is olyan stressz, ami még fel van gyűlve, és mikor jöjjön ki, ha nem a -- némileg szintén még rohanós -- karácsony délelőtti készülődésben?! Törvényszerűen okozva és nehezen eltűrhetővé téve hibákat.

És akkor még ott a Szeretet Sötét Oldala, mely csodálatos hatékonysággal tudja éreztetni e hibáink esetén, hogy valójában azért nem hozzuk a legjobbat, mert nekünk ez az egész biztos nem is olyan fontos. Ez a Sötét Oldal az év 365 (négyévente 366) napján keseríti a világot, de ilyenkor emelkedik ereje csúcsára, hisz' mégiscsak az ő gazdatestének, a Szeretetnek az ünnepe ez, amin ő pattanásként éldegél.

Na jó, ez eddig a diagnózis. De mit lehet tenni?

Hát, alapvetően próbáljunk meg nem görcsölni.

Vannak az ünnepnek olyan részei így is, amik a külvilági kötelezettségek (pl. rokonlátogatás) miatt stresszesek lesznek, de legalább azt a részt, amikor még magunk vagyunk, próbáljuk meg magunknak nem elrontani azzal, hogy elvárásokat támasztunk vele -- s így megvalósítóival, azaz végülis magunkkal -- szemben.

Próbáljunk úgy tekinteni rá, hogy nem ez az a nap, ami kárpótol a többi 364-ért (négyévente 365-ért), hogy nem baj, ha odakap a tonhal, ha idén mégis rántott hús van, ha eltörik a dísz, vagy nem, de nagy gömb, ha kettétört a fa, mert ha el tudunk jutni oda, hogy "na s akkor mi van, hát megéri stresszelni, hogy magamnak rontsam el, végülis nem a ház dőlt rám, meleg van és van azért mit enni", akkor egy végtelenül nagy bölcsességig jutottunk, ami meghálálja magát. (Mindez persze akkor használható, ha tényleg nem a ház dőlt ránk, meleg van és van azért mit enni. Egyéb esetek más módon kezelendők.)


Keresztény családokban, hol a Karácsony hitben is jelentéssel bír, annyi súlyosbíthatja még a helyzetet, hogy egy számukra fontos személy születését ünneplik, és másvalaki születésnapját elrontani már nem tisztán belügy.
Esetünkben azonban segít, hogy speciális személyről van szó, akinek olyanokkal nem tudjuk elrontani a születésnapját, ha odaégetjük a halat, vagy elrontjuk a karácsonyfát, mert ilyen anyagi dolgokban nincs ránk szorulva. Az ő születésnapját pont a veszekedésekkel lehet elrontani, szóval ez is csak arra int: nyugalom: ez a mi napunk, de nem kell, hogy tökéletes legyen, csak szép nyugodt.

És ha tudtunk magunknak csinálni egy szép nyugodt napot, amin azért ettünk is valamit, valamilyen fánk is volt (esetleg két fél fánk), énekeltünk egy kicsit / zenét is hallgattunk, beszélgettünk, csendben élveztük az életet, a végén még az is lehet, hogy utólag majd tökéletesnek tűnik.

Hát ennyi.
.

.

.

.

Egy cím szóljon arról, amiről szó lesz. Hát ez most ilyen.

A tartalmat meg elintézhetném azzal a divatos megállapítással, hogy imperialista (bocsánat: kommunista (bocsánat: globálkapitalista (ami amúgy nagyjából az imperialista))) csökevény, ami egykor jó volt, mára elavult. Ehelyett inkább elmondom, miért fontos mégis.

Előszöris vessünk egy pillantást a képre:

(  http://pctrs.network.hu/clubblogpicture/2/1/2/_/212777_480902773_big.jpg )

Most esküdjön meg kedvenc rajzfilmhőse életére az, aki azt állítja -- vagy elhiszi --, hogy ott fenn azok között a kerek és szögletes kis/közepes/nagy antennák között nincs legalább egy olyan, akiről igazából senki nem tudja már, mikor és ki tette oda, honnan hová s mit játszik át, drótjai egyáltalán be vannak-e kötve valahová, és egyáltalán ember rakta fel, vagy maga nőtt oda, mert látta, hogy itt jók az életfeltételek és megbújhat ragadozói elől.

Egy lányismerősöm szokta mondogatni, onnan látszik, hogy a világot a férfiak uralják, hogy direkt mindent a végtelenségig bonyolítanak, hogy a nők ne értsék. Mert nézzünk például egy autót: az nem lehet, hogy több százezer alkatrésze között tényleg mindegyiknek van valódi szerepe, hogy legalább egyikük nem a múlt tervezőasztalairól maradt ott hagyománytiszteletből meg mert pontos szerepét már senki nem érti, és túl sok lenne átgondolni, kitesztelni, mi lenne, ha elhagynánk. És egyáltalán: az olyan szavak, mint porlasztó és dűzni, kiemelőszelep és zsanér, végzáró profil és emeltyű, egyik se létezne, ha a világot a lányok találnák fel és irányítanák.

Aki szerelt már autót, mosógépet vagy akár biciklit, és összerakás után maradt végül fölösleges alátét, anya, vagy fémpöcök, ami nélkül azóta is vígan dalol a jószág, tudja,miről beszélek.

És gondoljunk bele: a Természet s az Ipar a hatékony gyors fejlődés oltárán gyakran benn felejt komplett modulokat, mert tényleg drága kitesztelni, mi lenne nélkülük. Biológiai emlékeim szerint az ember embriókorában pár nap alatt a teljes törzsfejlődésen végigszalad, mert a Természet így -- a kályhától indulva -- ismeri a receptet.

A savanyúkáposztát a rómaiak találták fel, mikor egy szállítmány a hosszú hadi utat végigzötyögve postafordultával megsavanyodott. És sokáig rabszolgák sétáltak hordókkal hátukon káposztát savanyítani, mire vki rászánt egy hordónyit, hogy kipróbálja a zötykölődés tényleges szerepét a folyamatban.

Szóval egyfelől az óraállítás is ilyen. Gyerekkoromban itt nem volt, aztán lett. A világon is hol volt, hol nem (időben fordított sorrendben, és hol-hol más dátumokon bevezetve), de most már jó ideje van. És nem volt könnyű bevezetni, a tér-idő kontinuumot kellett rendeletileg megerőszakolni, a vonatok éjszakai Szolnokon álldogálásával ill. Szolnokról Debrecenbe ugrásával (ősszel ill. tavasszal), de mára kialakult módszertana lett -- és ami még fontosabb: köré nőtt a világ. És egy ma már nem egyszerű világ. És ki merné azt mondani, hogy nem épül-e rá száz meg száz szoftver, melyek közül ha csak egy légiirányító vagy szívritmusszabályozó, ódaloghat szemlesütve, aki kiadta a parancsot...

Más szóval: olyan a fal, amilyen, de már így nőtte be a gyom, és ki tudja, mi van az alatt a gyom alatt, milyen vér spriccelne elő, vagy milyen őshonossá vált faj élőhelye válna munkagépek martalékává, ha egyszer nekilátnánk annak a falnak.

Ez tehát a praktikus érv, és akkor a kultúráról még nem is beszéltünk!

Mert a manapság vezető érvelés szerint az embert az állatvilágból a szerszámhasználat emelte ki. Ám sokan ezt vitatják, mert állatok is használnak szerszámot.

Ők azt mondják, hogy az, hogy nem dobjuk el a szerszámot, hanem tudjuk, hogy majd kelleni fog a jövőben, és eltesszük. A rendesebbje ráadásul úgy, hogy később meg is találja, de a lényeg nem ez, hanem hogy van képünk a Jövő -- s így az Idő -- elvont fogalmáról.

Sokak szerint a kultúrától vagyunk emberek, értve ez alatt, hogy nem csak "hasznos" dolgokra áldozunk, hanem olyan elvontakra is, melyektől csak lelkünk nemesbedik. Ezért építünk pl. olyan színházakat, ahol senki nem lakik, így az állat -- vagy akár az ősember számára is! -- értelmetlennek  tűnik.

Nos, ennek része az óraátállítás is. Ahogy Európa hagyományos értékeinek tartják a keresztény-római-görög stb. alapokon nyugvást,  a francia műveltséget és az olasz konyhát, úgy része kultúránknak az óraátállítás is immáron. Még ha tudományosan értelmetlennek is bizonyulna:  kinek ne lennének emlékei híres nagy (utólag megszépült) elkésésekről, egy órával az első hajnali busz elé kimenésekről, s hogyan is téphetnénk csak úgy ki létünk egy darabját?!...

Szóval kultúránknak is része, időérzékünket is bizonyítja. De tovább megyek: időérzéke az állatoknak is bizony igen fejlett: nem csak a melegtől érzik a tavaszt,  óra s GPS nélkül is megdöbbentő pontosssággal tájékozódnak térben és időben, és hát magunkról is tudjuk, hogy sokunk percnyi pontossággal képes ébredni vekker / okostelefon nélkül is.

No de melyik állat képes egyik napról a másikra átállítani mindent -- egész életvitelét -- egy órával?!

Erre az elvontságra csak az Ember képes.

Nem túlzás hát azt állítani,hogy minden eddigi elmélet egyesítésével arra juthatunk, az Embert az állatvilágból az óraátállítás képessége emelte ki.

Hát ezért.

           +++

Mindemellett ha az Emberiség úgy döntene, hogy megszünteti, én nem tiltakozom. Csak azt kérem, ne hübele módjára sokkszerűen tegyük -- amint mondám, ki tudja, mi sérülne ezzel?!

Szóval csak fokozatosan. Javaslom, hogy először reggelente csak a tavaszi, esténként az őszi átállást szüntessük meg, s figyeljük a hatást legalább tíz évig! Mert a másik fele ellen én még nemigen hallotam senkit tiltakozni...

.

.

.

.

Nem mondom, hogy nem nosztalgiázni akarok, mert kicsit de. De nem csak.

Szeptember 30-án estve elhunyt a Budapesti Vidámpark: elejtette a Budapesti Állatkert. A vadon törvénye, egy ragadozókkal teli erdőben.ez természetes.

Sose tartozott a világ nagyjai közé, megmosolyogtatón kicsi volt és keleti, "kicsit savanyú, kicsit sárga", de a mienk.

Mindannyian lesajnáltuk kicsit, de ugyanezen mindannyiunk volt már benne nagyon vidám.

Ismeretségi körömben is sokan mondják, nem kár érte, mert életképtelen volt, s jobb lesz átadni a méltán sikeres Állatkertnek.

Én mégis sajnálom. És nem csak magát a parkot, hanem a lehetőséget is, ami benne volt.

Mert benne volt.

Mert korábban az Állatkert is kicsi volt és keleti, de megpályázta épp' megüresedő igazgatói székét egy -- az üzleti és pályázati életbe beletanult -- honfitársunk, kinek gyerekkori álma volt az Állatkert, és egy ilyen ritka együttállás a legreménytelenebb helyeken is feltárja a rejtett kincseket: az egyedi lehetőségeket, melyek minden helyben megvannak, csak szem kell, aki felleli s kiaknázza őket.

A Vidámparknak is láthatólag lennének / lettek volna ilyen tartalékai. Főpolgármesterünk egyszer azt mondta, a világ nagy városainak közepén nem szokott vidámpark lenni. Nos, igen. Egyes pont a kiaknázható dolgok soha össze nem írt listáján. Ha a Vidámparkba is beleszeret gyermekként egy hasonló kvalitású ember, talán kihasználtuk volna. Persze tudom, ha a nagyanyámnak gatyája lenne, ő lenne a nagyapám...

Ötletelni nem akarok, késő is lenne már. Örülök, hogy legalább a hullámvasút, mesecsónak s néhány társa megmarad. Mondjuk ezt a hullámvasutat szétszedni már tényleg a hét és feledik főbűn lett volna.

.Kicsit azért félek még, mennyire bírják az állatok a hullámvasutak hangját, s mi lesz, ha egyszer majd választani kell.

De azért reménykedem, s lélekben adok egy esélyt. Remélem, élnek vele.

.

.

Előtérbe került most a helyek osztásánál, beveszik-e Gyurcsányt, s ha igen, milyen helyre jó. Egy elemzést is olvastam itt ez alkalomból, ami a ráaggatott démoni szerepet próbálta helyre tenni, s e cikk tettei kielemzése után inkább javasolta visszaengedni a küzdőtérre.

Én amellett szeretnék most érvelni, hogy ne tegyék. Teszem ezt úgy, hogy én az átlagnál messze elnézőbben/pozitívabban értékelem egykori tetteit s "nagyhírű" beszédét. Indoklom utóbbit is, miért, de a végén azt is, miért NE engedje őt magához mégse bárki, ki eséllyel indulni szeretne.

Elsőként akkor, hogy miért a pozitív értékelés:

Én a politikát realistán szeretem nézni: tudom, hogy Gy. Ferenc is max. azon nagyemberek sorába tartozhat, kiket csak az első milliójukról ne kérdezzenek, szóval mikor azt állítják, hogy politikusi pályája előtti vagyonát fehérgallérosan lopta, én készséggel elhiszem. És idealistaként nem is támogatnám, de realistaként tudom, hogy a politika világába bekerülni, az ehhez s a bennmaradáshoz szükséges játszmákat lejátszani sajnos ugyanazok a kvalitások szükségesek, melyek a fenti típusú üzletemberek, a könyöklő karrieristák és a szélhámosok sajátjai. A reformkor s a felvilágosodás Tiszta Államférfiai már vagy ötven-száz éve nem jutnának a parlamentbe sehol a világon, mert nem vállalnák az oda vezető utat. (És ha mélyebben beleásunk az egykori Tiszta Államférfiúkba, az ő patinájukról is gyakran kiderül, hogy jót tesz nekik a történelmi távlat.)

(És ha már egy könyöklő pártkarrierista és egy első-millióról-ne-kérdezzenek-vitte-valamire üzletember közül kell választanom, az utóbbi legalább már megmutatta, hogy vitte valamire. Saját zsebre, de végigcsinált valamit a farkasok világában. Még ha hősünknél a kettő keveredik is...)

Ettől még nem szeretem őket, és nem is örülök, hogy ilyen a világ, de attól még ilyen.

Ezért én inkább azt szeretem nézni, hogy aktuálisan mit s hogyan tesz. (Ettől még háborús bűnöket nem néznék el senkinek, csak mert most ügyes, de szimpla szélhámos múlt nem kizáró ok.)

Ha félretesszük az érzelmeket, az is elég jól látszik, hogy a "híres" beszéd szimplán egy hatásvadász retorikai elemeket -- főleg túlzásokat -- alkalmazó szónoklat volt, melynek célja a tespedt-önelégült közönség felrázása volt. Elég jól látszik, hogy Gyurcsány tudta a választások előtt, hogy az ország súlyosan eladósodott, hogy tisztában volt vele, hogy ennek az MSZP ősi reflexéből fakadó mértéktelen osztogatás az oka, és hogy ennek véget vetve erősen meg kell szorítani a nadrágszíjat. Ahogy azt is tudta, hogy az MSZP egy végtelen mocsár, melynek átláthatatlan szövevénye már sokakat a mélybe húzott, akik a szeretjük-a-népet-ezért-osztunk-sok-sör-virslit-hogy-ők-is-szeressenek módszertanból ki akarták rántani a pártot s az országot.

Feltehetőleg azt hitte, hogy azzal, hogy veszett helyzetből megnyerte nekik a választást, van annyi hatalma s tekintélye, hogy ki tud csikarni egy nadrágszíj-húzást és reformokat az államháztartásban. Nem államférfiúi nagyságból, csak mert tudta, hogy csődbe menő országban csak annyira buli kormányfőnek lenni, mint vezérkakasnak égő szemétdombon. Vérbeli kapitalista -- bankárkormányként szidalmazták mindig kormányát --, így ez elég logikus feltevés.

És a beszéd is szimplán erről szólt. Ha meg akarta nyerni a megszorításoknak a mocsár szövevényes indáit, hatásos beszéd kellett, ami őket is ráébreszti, hogy elfogyott a pénz, és lassan már nemigen találunk balekot, aki fizesse a cehhet. Tetszetős (és kétharmadot érőn hatásos) párhuzam volt utólag '56-tal azonosítani a "hazudtunk éjjel és hazudtunk nappal"-t, de azért tudjuk, hogy ez 2006-ban az államháztartás eladósodottságának elhallgatására vonatkozott, míg '56-ban kicsit azért többről volt szó. Ennyit példának, hogy a legfelkapottabb idézet a vérvádhoz egy olcsó szónoki fogás -- egy túlzás -- volt. És persze az olcsó szónoki fogás is bűn a szépérzék ellen, de ez Szent Péter előtt a mérlegen azért egy másik súlycsoport...

Persze az önhittség hibájába is esett, mert az indák kiszivárogtatták s a mélybe húzták -- magukkal, az MSZP-re jellemző végtelen rövidlátással.

Szóval maga a beszéd egy utólag zseniálisan felfújt szónoklat volt, olyasféle, amikkel vállalati tréningeken szokás felrázni a tespedésnek indult cég középvezetőit. És persze örülök, hogy a nép gyomra a rendszerváltás után 16 évvel már nem vette be, hogy saját miniszterelnőke a szemébe mondja, hogy hazudott neki, és így nyert választást (bármit jelentsen is konkrétan e hazugság), de attól ez még egy szép kerekre fújt műbalhé volt.

(És sajnálom, hogy ugyanezen nép azóta elvesztette dicséretes igényességét.)

Idealistaként nálam feketébb pont, hogy tényleg elhallgatta a választásokon, hogy megszorításokat tervez, még ha reálpolitikai szemmel nézve ez csak a "politikai hazugság" kategóriájába esik, amiből addig és azóta is kaptunk-kapunk rendesen, csak nem fújják nekünk ennyire látványosra.

Gyurcsány afféle tehetséges cégvezető volt, aki el tudta volna irányítani az országot. Sosem vált volna eszmei példaképpé, de az üzleti élet hatékonyságát hozta volna az ország irányításába, és -- szidták ezért is bankárkormányként, de én most -- szimplán azon módszerek meghonosítását értem ez alatt, amik pőrén hatékonnyá teszik egy szervezet működését, és amit az üzleti világ sokkal jobban megtanult a történelem során, mert a saját pénzét költi, és korlátozottan van neki, míg az állam korlátlanul s számolatlanul költi a miénket. És a szociális érzékenységhez sincs ennek köze, pusztán hogy a pénz értelmesen költődik-e pl. épp' szociális kiadásokra -- akár bőkezűen is --, vagy szimplán feléli az apparátus vízfeje. Ebben -- úgy tűnt -- jó lett volna, bár igaz, némileg technokrata és szociálisan nem túl érzékeny volt. Az egészségügy reformját legalább megpróbálta, bár tény, hogy alapos előkészítés nélkül, kapkodva -- egy miniszter nagypapájának szép emlékeire hagyatkozva az egykor büszke MÁV nyugdíjpénztárról. Mindamellett nem tudhatjuk, akkor is ily' kapkodón naiv a megvalósítás, ha nem szorítja s tartja sakkban a népharag -- négy év kormányzásból három és félre blokkolva s megbénítva bármiféle cselekvést.

S miért óvok mégis bárkit, hogy összeálljon vele?

A Fidesz, ha stílusban egykori királyaink nyomdokát követi, kolostort alapított vón' régesrég Balatonöszödön: a helyen, hol az Úr 2006-dik évében ölébe hullott az ország.

Teljesen mindegy, hogyan s miért váltott ki oly' elemi hördülést a Népből a Beszéd. S igazságtalan tán, de az is lényegtelen, megérdemelte-e vagy sem azt a mértékű népharagot, amit kiváltott. Az egyetlen lényeges elem az, hogy -- így vagy úgy, jogosan vagy igaztalanul, de -- a népnél annyira kiverte a biztosítékot az a beszéd, hogy ellenzéke három évig blokkolni tudta az országot, s kétharmaddal választást nyerni pusztán az ő nevének felemlegetésével, azután is egy évig kitartott munícióként a "gyurcsányozás", mire új ellenség után kellett nézni, és Bajnai színre lépésekor is a Gyurcsánnyal egy plakátra tevés lett (a libák mellett) az egyes számú ütőkártya.

Egész egyszerűen arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc akkora mínuszból indul a nép körében, hogy ezt egy Nobel-díjjal vagy öt lőtt góllal a világbajnoki döntőben talán le tudná küzdeni még négy éven belül, de enélkül tíz év múlva se. De persze ne nézzünk tíz évre előre: most lesznek választások, és most a neve szitokszó. Hálaimát rebegne a Fidesz, ha Gyurcsányt soraiba fogadná az ellenzék, mert ő egy olyan biztos célpont, akivel nagy üzembiztonsággal lehet szavazókat eltaszítani. Túl sok közép- vagy akár baloldali szavazónak nem venné be még ma se a gyomra, így vele szövetkezni egyszerűen öngyilkosság. És tényleg mindegy, hogy kiérdemelte-e: egyszerűen ez van.

És ha tényleg a nép boldogulása lebeg szemei előtt, akkor önmérsékletet gyakorol, és messze elkerüli azokat, akiknek győzelmét szeretné. Ez a fajta áldozat a legnagyobb s -nehezebb (nem is nézem ki belőle), de ha komolyan tenni akar, mást sajnos nem tehet. A leprás sem tehet róla, hogy az, mégis távol tartja magát szeretteitől, mert halálos az ölelése. Az Élet kegyetlen.

És még egy érv, ami azonban szubjektív, talán nem is helytálló, így messze kisebb fajsúlyú az előbbinél: ahogy írtam, szerintem tehetséges volt, s hasznosan működő kormányfő lehetett volna. De a bukás utáni és ótai reakcióiból ítélve képtelen volt feldolgozni, hogy ilyen banálisan ekkorát zuhant, és nekem úgy tűnik, hogy elvesztette kapcsolatát a tényleges világgal. Egy álomvilágban él, ahol árad felé népe szeretete, csak ezt a Gonosz Erői elnyomják. És sajnálom érte, de álomvilágban élő kormányfőből még egyet ez az ország most nem bír ki.

+++

Ui: Nem tudhatom, milyen anyagi forrásból táplálkozik a Demokratikus Koalíció. De egy "kinek éri meg, hogy létezzen" típusú gondolatkísérlet alapján nem esnék ámulatba, ha a Történetírás húsz év múlva kiderítené, hogy a Fidesz volt a legnagyobb névtelen támogatója.

.

.

.

.

.

Aki élte át már életében -- gondolatban vagy valóságban -- azt a kínt, amit a víz alá került ember érez, ha levegője fogytán, vagy képek / filmek láttán megpróbálta átélni az akasztott ember küszködését, akinek a kötél elzárta a légcsövét, és üvöltene a körötte bámészkodóknak, hogy emberek, hát nem látjátok, nem kapok levegőt!!! -- nos annak nem lesz nehéz elmagyaráznom, miért gyáva önzés a társadalom részéről, ha elismeri a passzív eutanázia jogát, de tiltja az aktívat.

Nem vagyok orvos, és pontos statisztikám sincs, de láttam haldoklót filmen és életben, és nagyon erős a gyanúm, hogy a legtöbb természetes halál legvégső közvetlen oka így vagy úgy fulladás. A kiváltó ok / betegség sokféle persze, de a légzés gyengeségére vagyunk a legérzékenyebbek, tüdőnk a vége felé gyakran elvizesedik, csővel szívják ki géppel, amíg lehet, sokunk végzi egyebek mellett lélegeztetőgépen, sok betegség után közvetlen halálok a tüdőgyulladás a fertőzések vagy szimplán idős betegeknél a sok fekvés miatt.

De akit nem a fulladás öl meg, nemigen hiszem, hogy a többi közvetlen halálok sokkal kellemesebb lenne.

Ha csak pár perc, azt mondjuk, nem szenvedett sokat, de a fulladás példájánál maradva: 5 perc is lehet végtelenek tűnő halmozott pokol.

És persze mit értek én ehhez -- ez igaz --, de ne legyenek illúzióink: nemigen létezik más, mint kínos halál.

Azt olvasom a metróújságban, hogy a lakosság 55%-a támogatná a passzív, 30 az aktív eutanáziát, az orvosi kamara pedig elfogadja -- a törvénnyel összhangban -- a passzívat, de mereven elutasítja az aktív engedélyezését. A hospice-társaságok pedig egyfelől ezirányú tevékenységüket látják az eutanázia alternatívájának, s ezzel összhangban ellenzik is az eutanáziát.

Nos, ezen (plusz egyéb gyakori) érvekkel szállnék most vitába, s érvelnék az aktív eutanázia mellett.

Először nézzük a vállalható technikai ellenérveket -- elsőre a passzívat is elutasítóakat! Ezek általában arról szólnak, hogy visszaélésekre adhat okot, ha "meghamisítják" a beteg valódi akaratát, lefizetik az orvost, begyógyszerezve ráveszik a beteget az örökség reményében, esetleg a beteg maga tesz meggondolatlan kijelentést egy átmeneti gyógyítható fájdalmában.

Ezek jószándékú érvek, de a törvényeket ennél azért alaposabban szokták meghozni. Nyilván a legalaposabb szabályozás és védelem is kijátszható, de a fentiek ellen a legtöbb valós estre lenne beépíthető védelem, ha meg végtelenül okosan akarnak megölni, létezik rá mód a kórházon kívül is.

Csak ezért megfosztani a világ rengeteg hétköznapi haldoklóját a lehetőségtől, ez nem védhető. Ráadásul a társadalom tetemes része támogatja pl. a halálbüntetést a legsúlyosabb bűnökre, miközben tudjuk, hogy a téves eljárásban ártatlanul kivégzettek száma messze nem nulla. 

A világnézeti alapú tiltás már erkölcsileg is kétes ügy. Mert hogy érzi magát bárki e világon feljogosítva arra, hogy egy másik embertől megtagadja a kínhalál elkerülését, olyan elkerülését, amivel neki (vagy bárki másnak) nem ártana, pusztán azért, hogy a tiltást pártoló úgy érezhesse, hogy olyan világban él, melynek szabályai neki magának kedvére valók?!?!?

Ennek alesete a vallási alapú tiltás, ahol már nem magunk, hanem Isten szabályaira hivatkozunk, de lássuk be, léteznek a mienktől eltérő vallások is (a nem vallásos létet is beleértve), és a mai világban másokat kínhalálra ítélni, mert a mi vallásunk így látja jónak, nos, ez talán még istenünknek se biztos, hogy tetszene. Mellesleg: vajon nem magunk vétünk-e törvénye ellen, hogy elvesszük tőle a haldoklóról való ítélkezés jogát, s magunk döntünk e jogról a teljes földi tiltással? Nem dölyfös önhittség-e azt hinni, hogy Isten nélkülünk ne tudná megóvni a neki nem tetsző haláltól azokat, kik haldoklásukban ezen gondolkodnak? Teológiai vitába végképp nem bonyolódnék, fentieket is csak elgondokodtatásul mondom, de mindenképpen erkölcstelennek vélem saját világnézeti komfortérzetünk érdekében másoktól elvenni a kínhaláltól való megmenekülés lehetőségét.

A hospice- társaságok érveit elfogadom, valóban sok haldoklót tudnak utolsó napjaikban kiragadni a lelki kínok közül, sokan kibékülnek családjukkal, stb. Így egy esetleges engedélyező törvénynek hasznos része lehetne az egyéb megelőző intézkedések mellet a hospice kísérlete is.

De lássuk be, hogy ez se minden esetben segít,

• mert van, akinek már nincs is rokona, ismerőse,
• van, akinek lelki kínján tényleg enyhít a módszer, de lelki megnyugvása után -- esetleg a családtagok békés egyetértésével is -- a testi kínoktól most már lelki feloldozást nyerve megszabadulna, mert ezen a hospice sem segíthet,
• és van, akit tényleg csak testi kínok gyötörnek.

A módszer tehát hasznos, de nem indokolja a tiltást, csak helye lenne az engedélyezés rendszerében.

És akkor térjünk át az aktív érveire:

Nos, ez igen egyszerű. Ha elfogadjuk a haldokló jogát a passzívra, és biztosítjuk a gondatlanság / hirtelen felindulás / gonosz örökösödési ármány elleni védelmét -- és ezt már törvényeink is megteszik! -- akkor innen az aktív tiltása már gyávaság és önzés keveréke. Hozzáteszem, érthető keveréke, mert az emberben ősidőktől ösztönösen ott van az élet védelme, és az öléstől való viszolygás.

Így megértem azt is, aki orvos, és lelkiismerete nem engedi, hogy megtegye, és nem is lenne jó, ha egy esetleges engedélyezés esetén ezt bárki orvos számára kötelezővé tennénk. Ehhez a társadalomnak ugyanúgy nem lenne joga, mint a teljes tiltáshoz. De ettől még egy orvos (vagy belőlük álló kamara) se tilthatja meg ezt azon orvosoknak, akik képesek lennének rá. Persze a mai tiltás érthető, hisz' törvény ellen is vét, aki megteszi, de egy engedélyező törvény megakadályozása már nemigen védhető azzal, hogy az orvosok egy része nem tenné meg.

De ha érthető gyávaság és érthető önzés, akkor is gyávaság és önzés. Vagy enyhébben s felmentőbben nézve: érthető gyengeség, de gyengeség. Mert ha a társadalom azt még vállalja, hogy kikapcsolja a gépet, ezzel rövidebb de sok esetben borzalmas kínhalált okoz, amiből a haldokló levegő híján fulladozva már visszakozni sem tud. Mert amikor kéri, feltehetőleg maga sem képzeli el igazán plasztikusan az utolsó perceket, inkább valamiféle lassú megszűnésre gondol, ahol jelenlegi fájdalmai kínozzák csak, de egyre kevésbé. Önző kegyetlenség megadni a lehetőséget, hogy meghaljon úgy, hogy végigél egy utolsó poklot, de mi -- bár képesek lennénk rá -- nem vagyunk hajlandók pl. egy műtéti altatás után megmenteni ettől.

Elismerjük a halál választásának jogát, de nem segítünk, hogy ez könnyű is legyen?

Nem, a passzív tiltása ellen még lehetnek érvek, az ellen is, ha egy orvos nem akarja végrehajtani az aktívat, de az aktív tiltása ellen nem látok elfogadható érvet. Még akkor se, ha talán kiderülne, nem is létezik orvos aki végrehajtsa, mert akkor meg minek tiltani...

Ami pedig a hippokratészi esküt illeti, nos lehet, hogy formálisan az élet védelmét jelenti, de szellemiségében a betegét a betegségtől / szenvedéstől, és ha a beteget ettől már csak a kegyes halál menti meg, akkor az erővel életben tartás, vagy a kínhalál végignézése az, ami ezen esküt megszegi -- ráadásul inkább az utóbbi, mint az előbbi.

+++

Nem akarok indulatokat kelteni, illetve csak annyira, amennyire a cél megkívánja. Higgadtan próbálok érvelni, ahol erős képeket használtam, azt csak az érvek átéléséhez tettem.

Utolsó gondolatként csak annyit, Amerika egyes államaiban létezik a méreginjekciós kivégzés. Logikus egy olyan jogrendben élni, ami arra ösztönöz, hogy Amerikába utazzak brutálisan meggyilkolni egy embert, ha megtudom, hogy gyógyíthatatlan kínhalálra ítéltettem?

.

.

.

.

Hogy miért jut eszembe -- azon túl, hogy épp' augusztus 20-ról szóljon az ének? 
Korábban szokás volt párhuzamba állítani első királyunkat az aktuális politika erőivel, hogy István az akkori viszonyok közt konzervatív vagy liberális volt-e, de ez már a múlté, hisz' se konzervatív, se liberális nincs ma már a gáton. És persze a jelenlegi kormányfővel vetném össze, mert egyrészt ő aktuális, meg uralkodásukban is van egy pár közös. De a lényegre: 

• Mindketten alapítottak egy -- gyakorlatilag -- újfajta működésű államot egy régiből.
• Mindketten erős ellenállást kellett ehhez legyőzzenek,...
• ...de erősen hittek benne, hogy ennek meg kell lennie, és eltántoríthatatlanul fel kell építeni a megálmodott államot. (Ez persze vékony jég, hogy ki miben hisz, mert azt belül csinálja, mi meg kívül vagyunk. István ráadásul jó régen is, de róla közmegegyezéssel így tartjuk, utóda pedig szerintem tényleg hisz benne, és épp' a cél által szentesített eszköz okozza a legtöbb bonyodalmat -- meg hogy begorombul és csapkod, ha vmi nem úgy alakul.)

Az is közös, hogy vállalkozásukban (eleddig) mindkettőjüket pártolta a szerencse. 

És itt álljunk meg egy pillanatra! 

Mert a szerencse fontos. 
Legnagyobbként számon tartott találmányaink jó része akkor ott a véletlen műve volt, és feltalálóik ma a legtöbbre tartottak. 
A történelmet is a győztesek írják, márpedig a hadiszerencse tetemes része a szerencse. 
Bölcsességünk is van rá, hogy aki mer az nyer, 
Egyszóval becsüljük azokat, akik eredményeihez szerencse is kellett -- és megvolt. Kicsit úgy is tartjuk, hogy a szerencse megnyilvánulása az istenek támogatása, akik meg az arra érdemeseket segítik. 

Mindezt azért mondom el, mert -- bár országirányításban inkább a biztosabbra menést támogatom, utólag azt az eredményt is tisztelem, amihez szükséges kockázatvállalást eredetileg nem tartottam jónak (és visszamenőleg most se). (Azaz sose tennék nagy tétet számra, de akinek bejött, azé elismerésem. Bár azért aztán se tennék.)

Utólag könnyű előre látni a történelmet, de Istvánnak sok minden lutri volt abban, kivel érdemes szövetségre lépni, kelet vagy nyugat bizonyul utólag nyerőnek, azon belül is mi módon tagozódjon be, kitől kérjen koronát, kivel keménykedjen. Utólag azt mondjuk: jó lóra tett -- és a kifejezés a taktika dicsérete mellett a szerencse kegyeltjének is szól.

Mostani királyunk is sokszor tett a piros páratlanra, de egyelőre az Erő vele van. Azóta, hogy hadat üzent meglevő hitelezőnknek (IMF), és egy pillanatra borulni látszott az ország, folyamatosan előre menekülve kockáztatott, és igazából ügyesen lavírozott is, de bizony segítették is ebben az istenek. Mert mikor borulni kezdtünk, egyfelől ügyes játékba kezdett egy lehetséges IMF-hitel meglebegtetésével, és a piacon is sok spekulatív pénz keresett akár kockázatos befektetéseket is, de hogy ez a piaci helyzet kitartott, ahhoz kellettek az égiek. És mellékhatásként még egy ellenség is került az akkoriban már unalmasra rágott Gyurcsány és egyéb elunt sorsrontók helyett -- igazi külső ellenség, aki végre ismét hazánkra ront, mint hajdan a hősi időkben, s ismét van ki ellen egységbe tömörülni. Amire nagy szükség volt, mert egy ekkora és ily' sokszínű tábor unalmas békeidőkben szétszéled, háborúban azonban a legerősebb vezérnek ajánlja szívét és kardját.

Amiből látszik, hogy királyunk a rá dőlni készülő fából is tud kardot faragni, tehát nem érdemtelenül kedvelik ott fenn.

Aztán mikor kellett, nagy húzásként ki is bocsátottunk egy bóvlikötvényt precízen akkorának ígért kamattal, amiért ezeket is biztosan túljegyzik, és sikeresen adtuk el a piacnak, hogy íme, IMF nélkül is megállunk a lábunkon. Sikeresen, mert bár a befektetők tényleg megkapják a szerény hitelminősítésünk alapján elvárt magas kamatot, az elemzők benyelték a sikersztorit. A mutatókon kellett dolgozni a kiigazító csomagokkal, de mellé adták az istenek az olyan alacsony vásárlóerőt, ami mellett az infláció még létezni is alig bír (plusz némi jól időzült egyéb hatás), így a kamatcsökkentés is bejött. Mely utóbbi szintén nem csodatevő újdonság, régóta ismertek előnyei-hátrányai, de nem okozott bajt, és arra is még időben rájöttünk, hogy óvatosan kell vele bánni -- s a piac egyelőre elfogadta. Ha továbbra is pártol az Ég, még jól is kijöhetünk ebből...

Ami a szövetségesek kiválasztását illeti, itt említém, hogy első királyunk jó lóra tett, a mostani viszont nem tűnik túl szerencsés kezűnek. István eldöntötte, kivel szövetkezzünk, emellett kitartott , és következetesen azokkal volt jóban, akikkel szövetségben képzelte a jövőt.

Most viszont erős skizofrénia érződik ezügyben. Mert lehet az EU-t nem szeretni, sokat bénázgat, hibái ismertek, de

• ha kilépnénk belőle - míg ő egyben marad -- körül leszünk véve vele, és egy morzsát nem tudunk majd eladni a közvetlen szomszédainknak,
• ha az egész szétesik, az eddigi marakodás még magasabbra csap, és Európa gazdasága végképp egy rakás hülye kis óvodás napi veszekedésévé fajul (és megint nem tőlünk vesz senki semmit, mert a fejlettek / gazdagok innen kezdve önkorlátozás nélkül viszik a piacot),
• így nekünk érdekünk egyben tartani és benn maradni,
• amit királyunk amúgy pontosan tud is, és hivatalosan le is szögez,
• csak azt hiszi, hogy büntetlenül rugdoshatja választott szövetségeseit, mert elég tehetetlen a rendszer, hogy visszarúgjon,
• aztán csodálkozik, ha néha mégis,
• de egyrészt ügyesen kihasználja a szavazótábor lelkesítő egyben tartására,
• másrészt viszont ellensúlyozásul szánalmas külső szövetségeket próbál kötni olyanokkal, akikkel egyébként szóba se állna,
• és akik rendre ki is használják majd dobják.

A kettős mérce emlegetésekor nekem leginkább ezek a szánalmas próbálkozások szoktak eszembe jutni, milyen eszement botrány- és tüntetéssorozat lett volna egy ellenoldali kormány esetén, ha az némelyikhez ezek közül csak közeledni próbál. Az "államkötvény mellé baltás gyilkost adunk" akció nyilván szélsőséges bénázás, de az se bölcs dolog, ha elméleti szövetségeseink háta mögött tapogatózunk olyan országok felé, akikkel amúgy hasznos kapcsolatokat ápolni, de szingliként fajsúlytalan partnerek vagyunk, így semmire nem jutunk, csak szövetségünk orrol meg ránk érte. (És akikkel mellesleg a rendszerváltáskor volt is sok kapcsolatunk, csak akkor épp' őket utáltuk, beléjük rúgtunk, és akkor se hittük, hogy rúgni ők is tudnak...)

Szóval szövetkezésben és kapcsolatokban István jobb volt -- a szerencsét is beleértve.

+++

De ami a legfontosabb: István tényleg felépített egy olyan államformát, ami aztán nélküle is működni tudott, mert tudta, hogy az ő feladata olyan szerkezet felépítése, amihez nem kell az ő kézi irányítása.

Mostani királyunk is gyakran utal államalapítására -- mai szóval második rendszerváltásra --, így a szándék kimondottan megvan.

Viszont igazából semmi ilyet nem épített. Aki a jelenlegi kormányzást jónak tartja, az őt magát tartja jónak s tartja ennek zálogául, és nem kap semmi biztosítékot, hogy utána ebből bármi folytatódna.

Tetszhet és tetszik is sokaknak a király bátor odacsapása ahova kell, de ehhez annyira ő kell, hogy nélküle még értelmezhetetlen is. Nemigen tudná egy híve se pontosan definiálni, hogy utódjának voltaképpen mit is kellene adott helyzetekben tennie -- olyan általánosságokon túl, hogy az ő útját kell követnie.

Ami változást e király az állam szerkezetében véghezvitt, az mind az állam gyengítésére irányult a Bölcs Király akaratával szemben, ami egy Bölcs Király esetén a leghatékonyabb működési mód, Igazságos Király alatt a legigazságosabb is, de a történelemben még nem volt olyan bölcs király, akinek legkésőbb második generációs utóda ne egy vérengző őrült (jobb esetben szimplán hülye) lett volna. És ha ehhez a hatalma is megvan, hát az már egy kicsit kevésbé hatékony.

Szóval leginkább a király után is működő szerkezet a különbség. Ez az, amit az első király megálmodott és meg is alkotott, a mostani viszont csak megálmodott. És lehet azon vitázni, hogy kormányzása jó-e, de működő szerkezetet eddig még nem hozott létre, csak egy meglevőt gyengített meg, és dob oda kényre-kedvre ismeretlen utódjának.

Persze van még legalább egy éve, és talán visszaállít kicsit / sokat a királlyal szembeni ellenőrzésből, ha veszélyét látja, hogy más is lehet király. És akkor mégiscsak alkotott egy szerkezetet, ami ugyan fazonban kicsit emlékeztet egy régire, de ez legyen a legnagyobb baja.

.

.

.

.

Nagyjából leírták már az ózdi közkutakkal kapcsolatos véleményeket -- részben az enyémet is (ami azért kellemes kiszolgálás) --, mégis leírom a teljesen enyémet, mert nem teljesen ugyanaz, mint a leírtak (ami meg érthető persze). 

Szóval 

• Ha a köz javát ipari méretekben használják, azt korlátozni érdemes. E ponton sokat árt a gondolkodás nélküli zsigeri felháborodás. (Persze ott érdemes spórolni, ahol sokat lehet, ami országos méretekben ma még nem a közkút, sokan fel tudnának sorolni 2 perc alatt 3 jobban eresztő pénzcsapot )
• Ugyanakkor speciálisan hőségriadó idején a vizet korlátozni olyan területen, ahol más víz nincs, nagyon határán táncol...
  • ...az Alkotmányba (és nem csak a régi bűnösbe) foglalt élethez való jog korlátozásának, mert nem a kellemes élet feltételét nem biztosítjuk ezzel némelyeknek, hanem az adott körülmények között alapvető életfeltételt, amit máshogy nem tudnak megszerezni (ne feledjük, hogy egy szűkített kifolyású kútból jövő víz minőségileg már víz, de sok száz embernek már mennyiségileg nem az, így aki nem jutott emiatt hozzá, annak minőségileg se (sose gondoltam volna, hogy Károly bácsi tana a mennyiségből minőségbe csapásról valaha is életre kel, és pont Ózdon most augusztusban)
  • ...katasztrófahelyzet szándékos vagy gondatlan súlyosbításának, ami elég kemény büntetési tételeket vonz (ld. homokzsák-lopás árvíz idején). És ezt az se nagyon védi, ha ez egy korábbi határozat végrehajtása.
  Ha hőségriadóban az állam sok helyen vizet oszt, akkor egy ilyen speciális helyzetben szinte gondolkodás nélkül fel kellene oldani ideiglenesen az olyan korlátozást, ami létfenntartáshoz szükséges vizet érint -- aztán ha az önkormányzat ezt nem bírja kifizetni, akár részesülhetne ama pár napra a katasztrófaelhárítási költségvetésből. Amíg ilyen mechanizmus nincs, addig gyors egyedi döntéssel, de akár kidolgozott folyamata is lehetne.
• És még valami, ha pusztán pénzben gondolkodunk:. Tízmillió forintot bukik évente az önkormányzat ezeken a kutakon. De gondoljunk bele, hogy ha a normál mennyiségű ívóvízzel való ellátottságot netán alapvető jognak gondoljuk (itt persze eltérhetnek a vélemények, és abban is, hogy csak az ivási vagy az időnkénti tisztálkodási szükségletet is beleértjük-e), akkor a nyitott közkutakkal való megoldásnál olcsóbbat messze nem találhatunk. Mert ezesetben az alternatíva a vízvezetékhálózat kiépítése lenne, ami pár nagyságrenddel többe kerül, szóval ha még úgy is gondoljuk, hogy a saját vízvezetékhez való jog már nem az a szint, amit alapjognak gondolunk, de a létfenntartási vízhez jutás még igen, akkor annál teszkógazdaságosabb megoldást nemigen találhatunk, mint hogy odabaszunk pár közkutat, hogy nesztek, itt a vizetek. Mert ettől még senki se fog odaköltözni azokba a házakba, hogy ó, de buli, hisz' ehhez ingyen jár víz, míg otthon a városban fizetek érte. Megkockáztatom, még a környékére se igen megy senki e kutaknak jobb városrészekből.

Szóval drága persze a közkút vize is, de sokévnyi költsége kijön egy meg nem épített vízhálózat megspórolt árából, így ha -- mondjuk így: költséghatékonyan -- biztosítani akarjuk a létfenntartáshoz szükséges vizet, ennél jobbat nemigen találunk -- és ezzel persze még Balkán vagyunk, de víz már van. 

Az pedig egy ettől külön kezelendő kérdés, hogy egy adott költségű alapszintű szociális ellátás önkormányzati vagy állami feladat egy adott költségvetési rendszerben. Ha az ellátás szükséges, de az önkormányzat nem kap rá elég pénzt, akkor vagy alul van tervezve a neki juttatott állami forrás, vagy az államnak kell e feladatot vállalni. Ezen is el lehet vitatkozni, meg azon is, mi az alapszintű szociális ellátás, de önmagában az nem érv, hogy az önkormányzat nem tudja fizetni, mert ez a teljes rendszert nem mentesíti.

  +++

 Ui.: Még annyi, hogy az ember 36 fokon működik, így 40 fokban a fürdés nem tisztálkodás és strandolás, hanem hűtés. És persze hűlni izzadással is lehet -- ja, de ahhoz is víz kell. Sok víz. Sok embernek meg sok-sok. Ez már csak ilyen. 

.

Napfolttevékenység, aszcendensek vagy csak az ózonlyuk teszi, nem tudom, de az ötvenes évek óta nem volt annyi összeesküvés itt nálunk és ellenünk, mint manapság. Egyszerre tör ránk a külső és belső ellenség, IMF, EU, imperialista nagyvállalatok (mai néven multicégek), bankok (multiként és külön is), és épp' most rántotta le a leplet a Helyi Téma "A bankok és a közműszolgálatók titkos összeesküvése?" c. címlapcikkében a legújabb fondorlatról:

A fondor alapja -- ha jól értem -- az ún. vezetékjog, amit a közműcégek arra hivatkozva kérhetnek az ingatlanra terhelni, hogy az a hálózat fejlesztéséhez indokoltan szükséges, tehát nem kell hozzá a tulajdonos beleegyezése (bár a határozat jogosságát megfellebbezheti), és pénzt sem kap érte, ugyanakkor ingatlana értéke jócskán lecsökken tőle, mert tűrnie kell a vezeték telkén át ívelő megépítését.

"Közcélú hálózat idegen ingatlanon történő elhelyezésére a hatóság vezetékjogot engedélyezhet, ha az a közcélú hálózat fejlesztése érdekében indokolt, és az ingatlan használatát lényegesen nem akadályozza".

A cikk szerint az utóbbi időben nagyon megszaporodtak az ilyen bejegyzések, ami visszaélésekre utal

Eddig még én is értem, nem is örülök neki, de a nagy biznisz csak eztán jön!

Mert a cikk rávilágít a mögöttes szálakra is, hogy mindez egy nagy titkos összeesküvés része a bankok és közműcégek között.

"-- Jelenleg két dolog sújtja a magyarokat: a devizahitel és a vezetékjog, talán ez utóbbi lesz most már a nagyobb veszély -- magyarázta Horváth Gyula, a Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke. -- Ez a két dolog ráadásul még össze is függ. Biztos, hogy rossz szándék áll a háttérben. Gondoljuk csak végig, a bankok megkaparintják az ingatlanokat a devizahitelesek ellen induló végrehajtási eljárások után, azután pedig a vezetékjogot tovább értékesíthetik."

Hogy mennyiért?

A cikk ezt nem írja, de amit fenn ír, hogy a vezetékjogot a közműcég ingyen megkapja gyakorlatilag bármelyik ingatlanra, amin keresztül kell mennie (és gondolom, amin nem kell keresztülmennie, oda csak a buli kedvéért nem épít), ez alapján becsülve a bank a megszerzett ingatlan vezetékjogáért a sokéves jó viszony keretében kaphat mondjuk nyolc forintot házanként.
Majd a ház értéke leesik mondjuk százezerrel.

S hogy mi ebben az üzlet?
...
...

Na jó, azt én sem egész' értem, de végülis nem is én csinálom...

.