Benderik elmélkedik

Első íz szerintem, hogy elismerőn fejét hajtok Orbán Viktor egy unortodox műve előtt.

Megírtam minap, hogy én az utcára való kijárási teljes tilalmát nem csak a vírus utáni időkre nézve, de még a vírussal szembeni harc szempontjából is nagyon károsnak tartanám.

Mert a szabad levegőn kellő távolságban sétáló népek közti fertőzés mértéke jelen tudásunk szerint eléggé csekély, ugyanakkor hónapokra bezárt emberek annyira depressziós, magukba forduló, napfény-, levegő-, mozgás-, és vitaminhiányosak lesznek, hogy mire rájuk keríti a sort vírusunk, már sokuk, kik addig papíron nem veszélyeztetett kategóriában voltak, legyengült könnyű prédává válnak.

És akkor nem néztük még a Vírus Utáni Szép Világot, ahol egy egész depressziós, magába forduló, napfény-, levegő-, mozgás-, és vitaminhiányos nép zúdul majd az egészségügyre.

Hirtelen és kikezelhetetlenül. Krónikusan.

***

Ráadásul élni kell, így boltba menni is, és az a tömegű beltéri találkozás nagyságrenddel többet tesz a naponkénti fertőzéshez, mint a szabad levegőn kellő távol sétálók.

Ami amúgy se ugyanazt jelenti az egyes népeknél, hisz' tudjuk, hogy már a puszta beszélgetés is mennyire más közelségben zajlik az egyes kultúrákban.

Mediterrán népek utcai élete, kommunikációja sokkal szorosabb, mint a hideg északiaké. És fegyelmezni persze bajban mindenki tudja magát, de a beidegződéseket nehéz féken tartani.

 Mondjuk a teljes karantént az olaszoknál is erősnek érzem, de tény, hogy ha most utcára engednék, jobban vigyáznának ők is, mert erős impulzust kaptak, így visszanézve a befejezett vesztegzárat utólag hasznosnak éreznék maguk is. (Persze utólag könnyű hasznosnak érezni.)

 Kemény vesztegzárat hosszan amúgy se könnyű -- sőt lehet -- fenntartani.

 Mert enni kell => boltba menni kell => élelmet termelni kell => élelmiszeriparnak beszállítani kell => karbantartani is kell => s mivel a mai gazdaságban minden mindennel összefügg, szinte akárhol leáll nagy tömegben a termelés, az nem sokkal később tovagyűrűzve apránként mindent lebénít.

Akkor pedig éhséglázadás veri szét a karantén falait.

 Márpedig amíg termelés és boltba járás van, addig a fertőző találkozások döntő hányada zárt térben zajlik, és e mellett már a szabadtéri -- kellő távolságú! -- érintkezéssel terjedő fertőzések mai tudásunk szerint eltörpülnek.

***

Az időseknek való külön boltidő elve is hasznos szerintem, mert a védekezés egyik kulcsa a veszélyeztetett populáció elkülönített védelme, miközben ellátásukat a társadalom megszervezi. Ez annak egy pillanatnyi lehetőségekhez igazított csírája. Gyengécske még, de legalább. Irányt is mutat, hogy ezzel törődni kell, meg van akin pont ez segít. Önmagában kevéske e témában, meg nyilván finomítható is, de legalább.

***

A kormányrendelet is csodálatos, ahogy keménykedve elrendel valami nagyon komolyan hangzót -- tessék, világ, mi is bevezettük a karantén egy helyzethez igazított változatát! --, majd ránk kacsintva hosszan sorolja, mi mindent tekint indokolt lakhelyelhagyásnak, és épp' csak az ürgeöntést nem említi a Minden Emberi Ténykedések Nagy Listájáról.

A manikűrösnél már nevettem egyet, de igazából azt is értem, hogy van, akinek ez -- akár munkájához is -- létszükséglet.

Ami jó még, hogy rendezte az utcákon sétálás jogát, mert eddig sokan önként kemény karantént tartottak, és joggal nehezményezték, hogy mások bezzeg lófrálnak. Így most akkor tiszták a szabályok.

(Van amúgy tényleges szigorító hatása is, megadja a jogalapját az esetleges zsúfolt tavaszi korzók néminemű korlátozásának. Mely spontán szép kibelégzésközösségekben van esély már komolyabb terjedésre.)

***

És aztán eszembe jutott, honnan is ismerős mindez -- hát a jó öreg unortodoxia, mely valódi államformánk miótamár.

***

Gyanítom persze, hogy mindez a "tudjuk le  lehetőségeinkhez szabottan minimálban és reménykedjünk" stratégiájának egy lépése, de nem akarok most ünnepet rontani, szóval itt és most fejet hatok -- fennállása óta először -- a kormány egy unortodox lépése előtt.

+++

És elmormolok egy halk imát, hogy az utcán kellő távolságban míg világ a világ itt sétálni lehessen, és áldassék esze, ki ezt így, és hosszú élete legyen. Mint akik ezt elvben olvashatják, azoknak is -- még ha eszük ágában sincs persze.

Ámen.

Igazából eddig sem értettem, miért indul nálunk a Covidius császár legkisebb -- 19-dik -- lánya, Coronita kisasszony elleni kormányzati bejelentéssorozat oly komótos-döcögve, mikor pont ez az a szituáció, ami jó Orbán Viktorunk lelkére szabva van.

(Félreértés ne essék, nem a hatékony intézkedések késlekedését hiányolom, arra sose számítottam -- én kimondottan határozott hangú bejelentésekre vártam kezdetektől, ahol lehet szembe fúvó szélben borzolt gondterhelt homlokkal Nagy Bejelentéseket tenni akciócsoportokról és hasonló Azonnali Fontos Nemzetmentő Dolgokról.)

 Persze az ember nem gép, és a legnagyobbak se mindig ismerik fel azonnal a Nagy Lehetőséget az értünk való dolgozás mindennapi gondjai mellett.

 ***

De mindegy is, eljött az idő, és ráérzett végre. És végre van akciócsoport, veszélyhelyzet, abban hozható határozatlan idejű rendelet meg különleges jogrend -- minden, ami egy hadvezérnek született léleknek táplálék, vitamin- és nyomelemforrás egyetlen dobozban. Valljuk be, legjobbkor, falat kenyér  az immunrendszernek. Nem lenne jó, ha pont most esne ki a munkából egy nyavalyás kis lilatappancsos nyugilabdaforma hülyegyerek vírus miatt, most, mikor Egyetlen Határozott Kézre van szükség.

***

 A fanyalgók és akadékoskodók, akik nem értik, mi szükség minderre, még sohasem élték át a mámort, amikor az ember Egyetlen Határozott Szájként bejelenti tízmillió másiknak, hogy "elrendeltem", "kiadtam az utasítást", "rám ruházott szerepemnél fogva" és azok mind isszák a szavát (ha hallják persze, de ez olcsó, ezt most vissza is szívtam, mit tehet ő arról, hogy a bármihez is értők irigyen elhagyták).

 ***

A hatalommámorra való hajlam ugyanolyan másság, mint a látás- vagy halláskárosodottság, és nem lennénk liberális demokrácia, ha pont a miniszterelnöki szakmát elzárnánk a fogyatékkal élőktől. Talán a  fogyatékkal élés ezesetben nem is a legjobb szó -- elnézést is kérek érte -- inkább olyan egyenértékű másság, mint mondjuk a transzneműség vagy a választott gender.

 A lényeg, hogy én teljesen akceptálom, ha miniszterelnökünk egy jelentős károkat nem okozó mértékig szükségszerűen kiéli e másságból fakadó igényét, felőlem akár tábornagyi egyenruhát is varrathat hozzá.

Amíg nagy hülyeséget nem csinál a járvány során, és betölti az ilyenkor hasznos határozottnak tűnő államférfi szerepét, addig legyen meg öröme.

Ebből az egészségügyből s a vele még megmaradt irányítógárdával meg ennél többet úgyse lehet kihozni.

Egy értelmes levezénylés, ahol pl. a körzeti orvosok tudhatnák a jól kitalált szabályokat, még maszkok nélkül is sokat dobhatna a szinten, de az ilyen szintű átgondolásra alkalmasak vagy rég otthagyták vagy ő nem tűrte meg őket.

Amúgy meg sok szép hímtagot benyelt már e nép dalolva, de az átütné  a triggerszintet, ha véget érne a világjárvány, emberünk meg nem oldaná fel a szükségállapotot. Az már megütné a netadó szintjét.

***

Ám amiért írok az csak egy tipp. A karanténról. Amiről minden nap bejelentik,hogy még nem szükségszerű, így értelemszerűen terjed, hogy most már tényleg elrendelik.

Nos én egyfelől fájlalnám -- bár ez nem a tipphez tartozik -- mert magánvéleményem* az, hogy a szabad levegőn ésszerű  (hivatalosan két méter) távolságban sétáló emberek között való terjedési mérték kisebb majdani halálozási rátát okoz, mint amit egy teljes társadalom elzárása a szabad levegőn mozgástól. 

És nem csak annyiban, hogy ha a vírus egyszer legyőzettetik (vagy csak ránk un, mert itt nem játszik vele senki és mindenki csak űzi meg útálja szegényt), és tovaszáll, akkor lesz egy nemzetnyi koravén, depressziós, mozgás- és vitaminhiányos zombi, akik aztán vírus nélkül is túlterhelik az egészségügyet.

Hanem mert konkrétan a vírus se már csak azokkal fog legyengült immunrendszerű idős vagy egyéb betegségben szenvedőként találkozni, akiket most annak tekintünk, hanem az összes koravén, depressziós, mozgás- és vitaminhiányos zombi személyében is, akik addigra már szép számban legyengült immunrendszerű vagy egyéb betegségben szenvedővé váltak.

***

De vissza a tippre. tippem tehát az, hogy -- mivel a karantén az egyik legnagyobb hatású, legdrámaibb, s így leglátványosabban meghozható és bejelenthető -- intézkedés, amit aztán már überelni nehéz, ezt egy Orbán Viktor nem lőheti el egy egyszerű felhatalmazású miniszterelnökként, így ezzel legalább azt meg fogja várni, amíg különleges, határozatlan ideig felhatalmazással bíró vezetőként teheti ezt meg -- szigorúan egyes szám első személyben meghozott különleges rendelettel.

Így tippem szerint kedd előtt nem, de ugye kedden sem biztos még, hogy az akadékoskodók nem fúrják meg az erről szóló fontos törvényjavaslatot.

 De ez persze  szigorúan csak egy magántipp, mely nem alkalmas a vírus elleni védekezésre!

...

És ráadásul rossz tipp is.

Mert ő ennél civil államférfibb fellépésű.

Gondterhelten homlokráncoló, édesapánk.

És nem szeret személyesen bejelenteni népszerűtlen intézkedéseket. Meg olyanokat, amik később esetleg elhibázottnak bizonyulnak.

Elég volt hát fenti bejelentésmámorhoz az akciócsoportok bejelentése, meg a banki hiteleké. Nagy horderejűek, mert akciócsoport olyan keményen hangzó, meg mindjárt TÍZ is. Mint Thomas, a gőzmozdonyban dízel TÍZ! Gyermekkorból eredő zsigerből jelenti a NAGYOT és ERŐSET.

 A banki hitelesnek meg mindenki örül, ennyire tényleg édesapánk gondoskodott mirólunk utoljára, ilyen szeretettel.

(S ha már Thomas, ő inkább a kövér ellenőr. Atyaian gondoskodó, aprómunkát jól kiválasztott beosztottai végzik, de mindenki érzi, hogy a szálak az ő gondoskodó és erős kezében vannak.)

De tény, hogy ez az egész bozótharcra hasonlító játék, ahol látványosan -- nem is irányíthat, mert arra ott az operatív törzs, mint egy igazi háborús filmben, inkább -- kézben tarthat dolgokat, teljes felhatalmazással,és beléje vetett hittel, ez balzsam lelkének.

+++

Ne bántsuk hát szegény miniszterelnökünket. Ajándékba kapta ezt a játszóteret, fentiek miatt viszonylag kis mozgástere van benne, kb. ugyanazt teheti, mint a többi ország vezetése, olyan eszközparkkal, melyről korábban gondoskodott, szóval ez amolyan csökkentett módú betanított munka most. Mert hát ezúttal van ellenfél is a pályán -- a vírus.

Legalább élhesse ki magát benne.

Jó egészséget kívánok hozzá.

Mindannyiunknak.

Ránk fér.

*Ez az állítás nem minősülhet félrevezető informáciönak, hisz' a szabad levegőn kétméteres távolságban levést jelenleg a kormány akciócsoportjai sem látják problémásnak, így ez megegyezik a tudomány ma (vasárnap) délutáni állásával.

a kép csak illusztráciö! 

(itt hagyom azért az eredetit is -- elnézést a minőségért, mobiltelefonon ujjazva készült)

Felvásárlási láz, liszt, cukor, üres polcok., megnyugtató hivatalos nyilatkozatok -- "az ellátás megoldott, átmeneti hiányok előfordulhatnak" -- igazából szinte papírforma, ami egy-egy áruhiánnyal fenyegető válság hatására bárhol a világban lejátszódik.

Előbb a túlóvatos mindigaggódókban indul be az ősi őszi mókusösztön, aztán a megfontoltan óvatosakban is, de ez még nem igazán észrevehető a boltok látványában.

Aztán apránként egyre többen, terjed a hír, egyre kevésbé nézik aggodalmaskodó hülyének azt, aki betáraz.

Az illetékesek igyekeznek megnyugtatni a lakosságot, hogy az ellátás megoldott -- nagyjából függetlenül attól, hogy megoldott-e. Mert az állam mindig fékezni akarja a pánikot, mert ez a dolga, és mert még a legolajozottab ellátórendszer sincs felkészülve hirtelen keresleti rohamokra.

És így a polcok üresek lesznek, amitől aztán még a legtovább kitartók is begőzölnek, és megrohanják a boltokat. És persze megint becsapva érzik magukat, hisz' ők fegyelmezett állampolgárként azt tették, amit az illetékesek kértek tőlük, és végül persze megint ők fognak éhezni vagy eszik majd a méregdrága megmaradt bionádcukrot.

Násztánc ez, ahol mindenki teszi az évezredek óta begyakorolt dolgát. Egyszerű játék, régóta ismert szabályokkal.

Erre mifelénk Keleten az öregek különösen emlékeznek még hasonlókra, zsigereikben van a sorbanállós, várost kajtató kajabeszerzés. És ennek ösztönből jövő megelőzése.

***

Amiről most elmélkedek kicsit, az az állam szerepe ebben a táncban.

Meg hogy tényleg csak egyéni érdek betárazni vagy lehet közérdek is.

***

Ahogy fenn írtam -- és tudja jól mindenki -- az állam játssza ilyenkor a nyugalomra intő szerepet, mert az ő feladata az össztársadalmi érdek képviselete, míg a többieké az önérdek érvényesítése.

És ez így nagyjából rendben is van, sokszereplős rendszerek akkor tudnak jól működni, ha mindenki érdekét képviseli valaki, és ez a valaki leginkább saját maga és szűkebb környezete tud lenni. A Nagy Közös Érdek ügyvédjének szerepére pedig ott a Megválasztott Bölcsek Tanácsa, az államszervezet.

Amitől aztán persze Magas Erkölcsi Lóról nézve az állam tűnik a jófiúnak, a boltokból megrakott kocsikkal kisunnyadók meg a közérdeket kijátszó rossznak, akik borítják a közérdek érvényesíthetőségét, akik miatt az áruhiány kialakul.

Nos, amikor a válság már bekövetkezett, és tényleg akadozik a termelés, akkor ez részben még igaz is -- bár mondom, erkölcsileg nehéz elítélni, aki pont úgy viselkedik, ahogy az Ember beépített természete szerint ősidők óta teszi, azokból az időkből, mikor még mókus volt.

Ám válságok előtt, mikor még csak az előszele érződik, és előre gondolkodva megjósolható, hogy esetleg bekövetkezhet majd egy válság -- ilyenkor bizony össztársadalmi haszna lenne, ha a nép tartós fogyasztási cikkekből elkezdene felhalmozni.

Miért?

• Ilyenkor még az ipar (mezőgazdaság) pótolni tudja a felvásárolt készleteket.
• Ha a felvásárlás olyan cikkeket érint, ami sokáig eláll, és a válság vége után elfogyasztjuk, akkor még pazarlás sincs, hisz' nem keletkezik kidobott élelmiszer. (Ami persze elméleti eset, meg nem igaz a mirelit csirkemellre de tanulható.)
• És ugyanez igaz, ha nem következne be a válság. Amikor kiderül, hogy vége vagy nem is volt és lesz, elkezdhető a tartalékok felzabálása.

Utóbbiak miatt fontos az is, hogy a felhalmozott cucc némileg változatos legyen, ne csak egyféle babkonzerv.

***

Válság idején az államra nagyon nehéz feladat hárul, hisz' ő dolga az akadozó termelés/szállítás mellett is a lakosság ellátása. Ennek egyik eszköze lehet az általa elvégzett biztonsági felhalmozás. Mert ha le kell álljon a termelés, akkor a semmiből ő se tud tarhonyát főzni.

Márpedig egy állami betárazáshoz raktárak kellenek, sok állami pénzből feltöltött készletek, majd aztán a válság idején az akadozó szállítás mellett a terítés megszervezése.

Mindezt úgy, hogy a Közös Ló mindenhol a világon egy fejőstehén, aminek lukjain sok cukor kipereg, és sok zsák krumpli leesik az erre-arra kitérőket tevő teherautók platójáról, meg sokszor ébredünk rá, hogy jé, üres a feltöltött lepecsételt raktár.

Aztán a végén eladni is csak nyomott áron tudná, amit nem loptak szét.

Tárazhatnak maguk az ellátóláncok is persze, és lehet, hogy idővel ez is kialakul, de persze pénzbe kerül ez is, így csak félig oldható meg üzleti alapon, biztos támogatnia kellene az államnak is.

Össztársadalmi szempontból tehát kifejezetten hasznos lehet, ha a szükséges betárazás egy részét a lakosság saját pénzéből a saját raktáraiban végzi el. Már ha ezt akkor teszi, amikor a betárazott mennyiség még könnyen pótolható.

***

A penicillin és az oltás átmeneti nirvánába vezette az Embert, de ez véget ért. Már a baktériumokkal se minddel bírunk, de a madár- majd ez a koronainfluenza jól mutatja, hogy a jövőnk egyelőre esélyesen egy néhány évente globálisan ránk boruló járvány, melyek némelyike akár igazi nagy pusztítást is hozhat, nem csak ilyen vaktöltényeset. Ez a kettő volt eddig a "fokozott rendőri ellenőrzés, ami még nem büntet, csak figyelmeztet".

És ilyenkor karantén lesz, ami munkahelyek bezárását is jelentheti, ami meg a termelés / szállítás leállását.

Ugyanúgy fel kell erre készülni az emberiségnek, mint a klímaváltozás viharaira, vízhiányos árvizeire és egyéb áldásaira.

Azaz nem lenne hülyeség, ha a megjósolhatóan veszélyeztetett időszakokra természetes, támogatott viselkedéssé válna a veszélyeztetett időszak után tényleg elfogyasztható és elfogyasztott termékek felhalmozása. (Ez nem csak élelem, háztartási- és vegyiáru is pl.)

És ez akkor már nem elítélendő hörcsögviselkedés lenne, hanem a tudatos állampolgár tervezett felkészülése.

***

Ami ha kialakulna, nyilván lennének idővel szakértői tanácsok, javasolt listák, amikből érdemes betárazni, interneten receptek, mit főzzünk a két hónapja megvett miből, szóval ha ez kialakulna, akkor minden részletében kialakulna, és tényleg működhetne túlhajtott pazarlás nélkül.

***

És persze lakásaink nem alkalmasak ilyen gyakori vagy állandósult raktározásra.

Így nem is azt mondom, hogy ez kéne legyen az elvárt, inkább azt, hogy semiképpen nem kellene elítélendő viselkedésnek tekinteni -- ellenkezőleg: ésszerű módon véghezvitt módját társadalmilag hasznos dolognak.

Ott ahol van rá mód. Mert azért van ahol van -- most is van valahol az a sok liszt meg cukor, ami nem a boltok polcain.

***

Amúgy e viselkedésminta hosszabb távon a lakások részévé tenne a némileg nagyobb kamrát. Meg persze a know-how-t, hogyan kezeljük tartalmát. De ez egy távoli jövő. Aminek azonban az tud megágyazni, ha először elfogadjuk, hogy az időbeni tervezett betárazás lehet jó és közhasznú.

És akkor az állam se azt kéne folyton hajtogassa, hogy nem kell vásárolni, az ellátórendszer bírni fogja a terhelést, hanem egy ennél összetettebb és intelligensebb feladatként a megfelelő időkben javaslatot adna a javasolt tartalékolás mértékére. Amikor látszik, hogy közeleg a baj, jelzést adna a lassú felhalmozásra, amikor vége, a készletek felélésére.

És akkor a felhalmozásra adott jelzés se pánikrohamot váltana ki, mert egy megszokott rend része lenne. Mert most az államnak nincs lehetősége arra, hogy a lakosságban beindítson egy olyan enyhe betárolást, ami nem fordul azonnal a boltok lerohanásába. Így kénytelen folyton azt mantrázni, hogy az ellátórendszer felkészült, miközben tudja, hogy nyilván nem.

+++

Na ja, hát csak töprengtem kicsit. De most már megyek, bontok egy sört az ágy alatt felhalmozottból.

Ez a vírus még -- úgy tűnik tán --nem az a vírus, de egyre nagyobb esélye, hogy egyszer egy igazán pusztító kezd majd tizedelni.

De már ez is okozhat ellátási gondokat úgy kórházakban mint akár közértekben, ahonnan élelmet kellene szerezni, de bemenni kevesen mernek, vagy mégis túl sokan is mernének, de akadozik az ellátás, mert nincs aki ellátni merjen vagy tudjon.

Ilyenkor, szűkös erőforrások mellett kényszerűen előjön egy másik énünk.

 Ez a másik kemény, harcol, könyököl, nem előzékeny, és nem adja át a megszerzett helyet vagy javakat.

 És valamelyest ez a társadalomnak is érdeke, mert nem szervezhető olyan bonyolult hálózat, mely minden egyes tagját egyenként el tudja babusgatni, mije fáj, mire van szüksége -- legalább szólnia mindenkinek magának kell, és valamennyire harcolni is magáért, hogyha bajban van.

 De persze egy elszabadult helyzetben sokszor akkora önérdekérvényesítésre van szükség, ami már gátolja a köz hatékony ellátását, s már az egyén a saját erkölcsi érzékét is úgy érzi olykor, hogy meg kell erőszakolja közben.

 Nem akarok érzelmi / erkölcsi alapon érvelni amellett, hogy eddig ne jussunk el. Mert akiben ez visszhangra lelne, annak számára érvelni se kell.

Mondok hát három  színtiszta önérdeket, miért ne tapossunk át a túlélésért mindenen s mindenkin.

 Az első, hogy egy válsághelyzetben együttműködő társadalom elképesztő hatékonysággal tudja előhozni a nép spontán önszervezőképességét, energiáját, találékonyságát a helyzet megoldása érdekében. Emlékezzünk csak a 2013-as márciusi nagy hóra, mi szépen kisegítette egymást -- s így magát -- e nép a bajban.

 És hát egy valamelyest önzetlenül együttműködő embertömegben az egyén is nagyobb eséllyel számíthat rá, hogy elkapják majd, ha épp' ő kezdene a játékból kiesni.

 De a harmadik a legfontosabb. Ami még akkor is megfontolandó, ha a fenti együttműködés nem alakult ki, ha ember embernek már farkasa.

Mert lehet nagyobb túlélési esélyünk, ha lenyúljuk az utolsó egész veknit a boltból, ha nem adunk lisztet vagy vizet a szomszédnak, és ha nem megyünk oda az utcán elesőhöz. Hogy biztosabban túléljük. Ami egy teljesen jogos és érthető ösztön.

Ám aztán ha túléltük, egész további túlélt életünkben együtt kell élnünk majd azzal, amit és ahogyan tettünk vagy nem tettünk.

Szóval hogy egyáltalán érdemes legyen túlélni. Ezért.

Picsog itt mindenki. 

 Folyton azt mantrázzuk, hogy technológiai fejlődés meg kápluszeff meg innováció, aztán mikor az ország tisztán saját forrásokból végrehajtja a forradalmat sejtető kísérletet, hogy a világon elsőként interjúvol mesterséges intelligencia egy hivatalban lévő főpolgármestert, csak húzzuk a szánkat. 

*** 

Jó, mesterséges intelligenciából nem a csúcsmodellt próbáltuk, de bevezető kísérletben a tudományos életben ez a normális protokoll. 

Komoly, költséghatékony szakmai műhelyekben csúcsmodellre akkor váltanak, ha az első kísérlet ígéretesnek mutatja az ötletet. A deszkamodellbe ez az egyszerű példány is megfelelt. 

 Így legalább jól tanulmányozható volt az első generációs beszélgetős mesterséges-intelligencia robotok letisztultan szép egyszerű működése. 

 Algoritmusuk nagyjából az alábbi: 

 1. Keresd ki a bemenetként kapott programban előírt első kérdést! 

 2. A kiválasztott kérdést tedd fel!  A kérdésfeltevés stílusa a generáció későbbi példányainál már állítható, itt láthatólag kötekedő stílus volt beállítva. Az is elképzelhető, hogy jó áron jutott a csatorna egy szoftverhibás példányhoz, ami fixen csak ezt tudja. 

 3. Várj csendben, míg a partnerből hang jön ki, s még utána 2 másodpercig. Ez a 2 másodperc állítható, egy mélyebb levegővételre ez bőven elegendő, ám voltak iskolák, akik esküdtek rá, hogy ennél többet kell várni, hátha van a partnernek még gondolata, amin előbb elgondolkodik, mielőtt elmondaná, és ezzel a robot időt nyer. (Akkoriban szokás volt még dolgok kimondása előtt elgondolkodni -- szerk..)

Ez az időnyerés fontos -- a kezdeti beszélgetőrobotok alapelve az időhúzás, hisz' céljuk a partner számára egy minél hosszabb beszélgetésélmény biztosítása a rendelkezésre álló kevéske saját beépített gondolat minél jobban elnyújtott kombinálásával. 

A kísérletben látott robot nagyon alacsony várakozási időre volt állítva, vagy érzékelőhibás példány lehetett, mert sokszor már akkor megszólalt, amikor a partner még beszélt. Ez is arra utal, hogy talán egy olcsón beszerzett másodosztályú példány volt. 

 4.a. Ha érted a partner válaszát vagy annak egy részletét, kérdezz rá vissza! Az elsőgenerációs robotok a bővített mondatokat még nem értik, ám a legtöbb beszélgetés szinte minden mondatában van néhány gyakori szóösszetétel, amire egyszerű szórendváltással vissza lehet kérdezni. 

 4.b. Ha a 4.a. pont szerint nem tudsz visszakérdezni, ugorj a programod következő kérdésére! A valósághűbb beszélgetésélmény elérése érdekében használj átkötő tagmondatokat -- például, "erről nekem eszembe jut, hogy", különben a partner megzavarodik, hogy ez most hogy kapcsolódik a beszélgetés fonalához. 

Az interjú során véletlen algoritmussal váltogasd a beépített összekötőszövegeket! 

(Bonyolultabb robotok képesek észlelni, ha a válaszban felismerhető részletnek köze van a programjában felsorolt valamelyik későbbi kérdéshez, és soron kívül arra a kérdésre ugranak. De ez már egy átkacsintás a második generációs készülékek világa felé.)

 5. A kötekedő stílusra állított robot egyik időhúzási praktikája olyan visszakérdezések bedobása, mint hogy "most Ön azt állítja, hogy <s itt elismételve a partner egy értelmezett válaszdarabkája>? Van erre bármi alapja vagy csak így gondolja?" 

Vagy "Kérem, a kérdésre válaszoljon!", ami egy meglepően hatásos fordulat, mert egy normál emberi beszélgetés minden válaszában valamennyire pontatlanul fogalmaznak a partnerek, és sokan nem is egészen véletlenül, így egy ilyen visszakérdezéssel rajtakapva érzik magukat, magyarázkodni kezdenek, s ezzel a robot időt nyer. 

A kötekedő üzemmódú robot a magyarázkodásba jó helyre beszúrt véletlenszerű mondatokkal hosszú időre tovább taszíthatja zavarába a humán partnert. Ilyenkor a véletlenszerűség kimondott erény, minél kevesebb köze van egy bedobott beszólásnak a témához, annál nagyobb zavart tud kelteni. A kísérleti robot például időnként megkérdezte, hogy partnere miért nem az épület előtt parkolt le, de ugyanilyen hatásos lehet, ha étkezési szokásairól kérdezzük vagy holdújévkori orgazmusa intenzitásáról. 

 6. A következőként választott kérdéssel a 2. pontra ugrunk. Ha a kérdések elfogytak, a 7. ponttal folytatjuk. 

 7. Fejezd be a beszélgetést! Fejlettebb intelligenciák képesek a beszélgetés valamelyik elkapott részletére utaló elköszönést produkálni, ennek híján bármilyen udvarias elköszönés megteszi. 

Az adásban látott robot pechére pont egy olyan búcsúmondatot választott, amit a partner tényleges felajánlásként értelmezett egy későbbi beszélgetésre, és egy utolsó kérdéssel még folytatni próbálta a robot által befejezettnek tekintett társalgást.

Ez láthatólag megzavarta a programjának befejező pontjára érkezett gépet. Erre azért ezen a szinten is fel vannak készítve, és gyorsan bepróbálkozott egy általános visszakérdezéssel, hogy "Miért nézett ki jobbra? Nem tűnt túl ősz... Miért nézett ki jobbra?" Ezzel partnerét is sikeresen zavarba hozta, s így aztán már kihúzta egyszerű visszakérdezésekkel, bár a robot zavarát jelzi, hogy a végső elköszönésbe még belekeveredett egy oda nem illő elem a programjába épített leggyakoribb szóról, a bicikliről. Valami olyasmi sikerült, hogy "találkozunk biciklin" -- ez a mondat túlmelegedett processzorműködésre utal. 

Ám a beszélgetés épp' a legjobbkor véget ért, így a kísérlet végülis a maga kezdeti szintjén sikeresnek mondható -- a nézők s a vendég, ha furcsállták is, egy értelmileg félig, ám szintektikailag teljes interjút kaptak. 

*** 

S persze a fanyalgók nyilván megtalálták a kivetnivalókat, de a köztévében szerencsére szakemberek ülnek, akik tudják, hogy e botlások a kísérlet kezdeti fázisának szerény belépőköltségvetésű eszközeiből fakadnak, és mindez nem szegi majd kedvüket. 

A kísérlet nyilván folytatódni fog, ezúttal már gondosan kiválasztott beszállítóktól drágábban beszerezhető eszközökkel -- ebben nincs okunk kételkedni. 

+++ 

Mert van amire semennyit nem drága költeni. 

Autót veszel. Kereskedőtől újat.

De nem megy a klíma. Kiderül, nincs is benne. Illetve van, de csak valami belefusizott, maga az altípus nem is az, amit elvileg rendeltél. A tükrök nem fordulnak, akku újonnan is első hideg éjen lemerül.

Panaszt teszel.

Tennél.

De telefon nem veszik fel.

Mikor bemész, nincs benn a főnök.

Másnap sincs, de látod hátul kávézni. Odamész hozzá.

Mindent megígér, vidd be az autót, másnapra jó lesz.

Egy hétig ülnek rajta, sosincs kész még, de holnap.

Mikor visszakapod, már az ülés is olajos az ablaktörlőgumit használtra cserélték.

Akkumulátor már nemcsak nem Varta, de már nem is egy ismert kínai utánzat. Már noname-nek is névtelen.

Szemedbe hazudnak.

Perrel fenyegetőzöl. Fogyasztóvédelemmel. Megmosolyognak. Visszafenyegetnek. Jóhírnév megsértése, zaklatás. Sokba lesz az neked.

...

Hosszan gombolyíthatnám, de minek, bárki maga is tudná.

***

Miután a bíróság két év után kimondta, hogy vissza kell fizetniük a vételárat, felajánlják, hogy természetben fizetnek, azaz egy héten belül mindent kijavítanak.

***

Elfogadod?

***

Ha a nyelviskola évekig ugyanígy kamuzott neked, született kőbányai anyanyelvi angoltanárokkal, penészes termekben tanulva, elfogadod a megítélt visszajáró vételár és kártérítés helyett, hogy majd most jól megtanítanak?

***

Ha igen, Gyöngyöspatán a helyed, sok ilyen békés báránylélek kellene még oda a telepre a pénzéhes lázongó csőcselék helyett.

***

Ott most épp' az a nepper ajánlgatja, hogy most majd elvégzi a sok éven át mindenféle felszólítás ellenére szarul végzett szolgáltatást, mely nepper azt ama szarul elvégezte. Csak hogy fizetnie ne kelljen, amit a törvény rá kimért.

(“A miniszterelnök kijelentését követően Horváth László, a térség fideszes képviselője arról beszélt, egyeztetés kezdődik arról, hogy ne készpénzben, hanem természetben kapjanak kártérítést a gyöngyöspatai roma gyerekek. Közölte, a jogerősen megítélt összeg erejéig kínálnának nekik idegen nyelvi, informatikai, szakképesítést biztosító, valamint beilleszkedést, életvezetést és traumafeldolgozást segítő képzéseket úgy, hogy biztosítja a szabad döntés jogát az egykori és jelenlegi tanulóknak. A kurzusokat Gyöngyösön tartanák vagy olyan helyen, ahová könnyen el lehet jutni tömegközlekedéssel “)

***

Ez a nepper mellesleg egy állam.

***

Egy állam, kinek nem oly' régóta, hogy elkezdték a fizetőképességét felfele minősíteni -- s már most lejárt tartozása van.

Emellett büszkén hirdeti, hogy nincs földi bíróság, mely rajta pénzt behajtani tudna, ha ő nem akarja.

S ez persze nem olyan tartozás, ami a hitelminősítők által nézett államadósság része, de elgondolkodtató.

Mert mégiscsak az állam -- most már -- meg nem fizetett adóssága, és mert az adós kifejti, hogy ő annak fizet, akinek hajlandó, nincs törvényi eszköz, ami őt kényszerítheti.

A nemzetközi bíróságok / szervezetek pedig külön a bögyében vannak, ezt rendszeresen hangoztatja.

Akadhat befektető, majd minősítő, ki elgondolkodik, vajon fizeti-e piaci adósságát, ha majd épp' nincs kedve hozzá. A spekulánsokat amúgy se szereti, ezt is hangoztatja sokszor, miért pont nekik fizetne?

***

S hát egy állam saját tetteivel mindig neveli is polgárait -- e történetünkbéli most épp' arra, hogy következmények nélküli világban élünk, ahol a szolgáltatónak érdemesebb utánaszámolni, a minőség a drágább vagy a büntetés, ha szart csinált, és itt figyelembe veheti azt is, hogy nem is biztos, hogy a büntetést be kell majd fizetni. Persze csak ha tud meggyőzőn mellébeszélni, fenyegetni, vagy elég erős helyen áll a sorban, ahol a kutyák basznak.

***

Egy -- píszí nyelvjárásból kikopott szép magyar szólással élve -- cigánykodni tanítja polgárait, pont arra az erkölcsre neveli őket, amit azokról tart, akiket ő ebből épp' ki akarna nevelni.

Felzárkóztatni őket.

+++

A cigányság felzárkóztatása címén megkezdődött a magyar polgárok erkölcsi lezárkóztatása.

Ui.: Önmagában a szegregáció lehet jó. Ha szimplán egyénre szabott oktatást jelent, és a hátrányból induló, erősebb okítást igénylő csoportok kapják az erősebb okításra, felzárkóztatásra képes tanárt és eszközöket, nem pedig a nyugdíj előtt informatikára átképzett orosztanár Mucinéniket.

Uui.: A kisebbség felzárkóztatása a többség érdeke. Még ha eltekintünk a szociális megközelítéstől, akkor is. Szimpla önérdek. A többségé. És megvalósítani is ő tudja, mert övé a hatalom. Ha nem teszi, a saját fejére szarik. De akkor aztán ne panaszkodjon, ha szerinte büdös van.

 Uuui.:Ez a normális képzés, amit most felkínáltak, amúgy nem egy rossz gondolat. Ez lenne a cél. A per célja is ez volt. Talán majd most elgondolkodnak rajta. De ahhoz egy neppernek sajnos a tyúkszemére kell lépni. Hogy fájjon. Ez meg a nagy kártérítés célja.Ha tanulna belőle, még a nepper is jól járhatna. Ha képes még tanulni.

/kép forrása/

Hogy neveld a gyermekedet, tanfilm, meggyőzés eszközei: szülő kamasz szobájába be, lélekromboló metálplakátok falról le, helyettük Chopin, Liszt, Brahms koncertek plakátjai. Telefonban, spotify-on lejátszási listákat átállít.

***

Kitalált film, de elég szájbarágós is lenne, utána pszichológus hosszan elemezné, hogy ezt miért ne. Nem hiszem, hogy itt most szükség lenne ezen elemzésre, e sorok olvasói tudják, hogy mindez a szülőtől való elidegenítés tökéletes eszköztára. Amellett mellesleg, hogy elég nagy suttyóság is egyben.

És persze generációs szakadék, ha ennyire nem is, de sok szülő próbál úgy hatni gyermekére, amit az már durva beavatkozásnak érez saját kis életterébe.

***

Ezért esett le állam a fordított helyzettől, mikor ifjú, politikailag tudatos generáció tanfilmje javasolja pont ugyanezt a suttyó belemászást atyáik, nagyanyáik belső szobájába, tévéjébe.

A Momentum videójáról beszélek, amit karácsony előtt adtak közre ifjú követőik számára, tele hasznos tippekkel, hogy ha már úgyis arra járnak, hogyan szedjék le a hályogot vidéken rekedt felmenőik szeméről, hogy őket a kormánytévé-rádió-újságkupac mennyire az orránál fogva. Vezeti.

***

Jómagam egy facebook-on belájkolt kormánylap cikkén át leltem e videóra. Élvezettel cincálta az írás  -- s persze szokás szerint az összes kormánylap átvéve egymástól --, de miután az eredeti Fekete-Győr művet meghallgattam, azt kell mondjam, szép magas labda is volt.

Az előadót kezdetektől inkább I- mint EQ-ja miatt becsülöm, kérlelhetetlen, beszólogatós stílusa tud olykor jól állni neki, mikor azt az érzetet kelti, hogy ő márpedig nem alkuszik, de e stílus eddig többször vált szerintem kárára mint hasznára. A Nolimpiás aláírásgyűjtésnél még az erő érzetét sugallta, ahogy az MSZP-s nagyarcnak kezébe nyomott egy paklit, hogy menjen inkább ő is gyűjteni, ha valami hasznosat akar tenni, de az origós szerkesztőségben már inkább égette magát az arcoskodásával. És valahogy azóta sem tud túllépni azon, hogy a kormánymédia hazudik. Ami azzal együtt, hogy persze --mégis, ha itt leakad, attól inkább szánalmasságot kezd sugározni. A felálított szögesdrótakadályok közül ezen ő is fennakadt, pedig egykor erősnek látszott, aki átrepüli a hülye kis szarságokat.

***

A hivatkozott videót persze úgyse néz meg a Kedves Olvasó kilencven százaléka, mert ideje drágább, és én ezt el is fogadom, így kivonatolom a szerintem gáz részét. Mert az még védhető, hogy beszélgessünk az otthoniakkal a politikáról -- még ha nem is pont a karácsonyi asztalnál, de ilyenkor úgyis hosszabban megy haza a diák, akit szünetre elűztek a kollégiumból, hogy ne kelljen fűteni, így az asztal sem egyfolytában karácsonyi. Szóval alkalom van, meg kérdezgetik is őt a szülők, szóval, ha akar, tényleg tud ünnepen kívül megbeszélni világot velük.

Az már kicsit szánalmas tipp, hogy ellenzéki újságba csomagolja az ajándékot. Oké, hogy védi a fákat, ha nem vágnak ki annyi csomagolópapírt az esőerdőben, de ez már kicsit tolakodón orraládörgölős. Mintha fenti tanfilmben nem tudnék úgy megszólalni, hogy ne legyen minden mondatomban valami a komolyzene szépségéről, és még a ballagási ajándékát is kottába csomagolva adnám át neki.

De hogy konkrétan belemásszak anyukám számítógépébe, és átállítsam a kezdőlapját origóról indexre, majd lecseréljem a távirányítón nagymamám kedvenc tévécsatornáit az én kedvenceimre, mi több, száműzzem őket olyan hátra, hogy meg se találja -- hát ez már a erősen a plakáttépkedés a gyerek szobájában.

Ennyi erővel a bibliáját is lecserélhetném az asztala melletti polcon valami mai erotikus-realista-környezetvédő vámpírregényre, ne szívja már szegény a népek ópiumát, nem árt szembesülnie a ma valódi problémáival.

***

Jó, tényleg nem EQ-ban erős, de nagymamája csak van. Sose látta még hatását, mikor elkeverednek csatornái a távirányítón, mikor épp’ most kezdődik a Szulejmán vagy Barátok közt? Tudom, a Barátok közt RTL Klub (a Szulejmánt nem tudom), de sorozatok, régi magyar filmek vannak ama bizonyos kormánymédiában is. Még egy politikusnak is feltűnhet, hogy a tévékben nem csak hírek vannak.

És rendben, az előadó nem mindig érzi súlyát, amit beszél, de ez egy párt anyaga. Nem volt ott senki, akinek feltűnt volna? Valaki, akinek van igazi nagymamája, és néha még oda is figyel rá?

És nem csak az, hogy családi békétlenséget szül, ha követőik tényleg megfogadják a tanácsot. Hanem hogy pontosan azt tanácsolják követőiknek, ami ellen oly’ nagy hévvel harcolnak.

Azt mondja a videóban, fontos, hogy otthon majd vitatkozzatok, és ne veszekedjetek. De a fentiek után mindez mintha azt mondanám, menj oda, vágd pofán, adj be neki egy gyomrost, majd próbáld meggyőzni. De fontos, hogy ez vita legyen, ne veszekedés.

***

Hogyan harcolhat bárki úgy iskolák  függetlenségéért, tantervek szabadságáért, emberek jogáért, hogy saját elveik szerint élhessenek, ha fejében normális eszközként él, hogy bemegy mások lakásába, életébe, és ott leszedi a tévéről, ami szerinte káros a léleknek???

???!!!???

***

Tudom, szegény nagymamát hülyítik, s csak neki segítek tisztán látni, és a cél néha szentesíti az eszközt. Ám ez egy oly’ annyira veszedelmes tan, ami már nagyon sok millió ember életét fojtotta ebbe-abba a történelem során, mert sokszor-sokszor többet alkalmazták, mint amennyit tényleg hasznos lett volna. Mert túl könnyen hisszük, hogy namostaztánmártényleg nincs más út, és túl sokszor nő túl önmagán, és válik szent grállá az eszköz, vérbe fojtva aztán magát a célt is, amire akkor már senki nem is emlékszik. Vagy nem úgy.

Egy Momentum szintjén azért észre kéne venni, hogy az az igazság, amiről vitával nem tudjuk meggyőzni szülénket, nem fogja meghódítani őket, ha erővel az arcukba tesszük.

Sőt, visszaüt, az egész falu tudni fogja, hogy mekkora suttyó egy gyerek lett a Kálmánék fia abban a pesti momentumban. S így még a cél is fordítva sült el, ami szentesítette ezt a szép illiberális eszközt.

Vitázz, ne veszekedj, de ha nem tudtad meggyőzni, lődd le (csak ne veszekedj).

+++

Valahol olyan kínos ez az egész.

"Gáz" , ahogy távoztunkkor nagyanyáink szánakozva összenéznek majd a hátunk mögött.

"Szép", mosolyog Viktor, győzzön bárki, az elvetett mag a legváratlanabb fejekben is kicsírázni látszik. Tudtam én, hogy maga az Ember ilyen.

Illiberal forever. Örökkön-örökké.

Nem történt meg még, de semmi nem állhat már útjába. 

És őszintén szólva úgy tűnik, már nincs is miért útjába állni. 

Ama bizonyos szavazás után tényleg olyan tánc volt még, amiben mindenki tudta, hogy nem egészen azt szavazta az a nép, amit igazán szeretne, és mintha egy átdorbézolt éj után néznék fényképeken és vásárlási visszaigazolásokon, hogy úristen, mit tettek az utcán és rendeltek a neten a borgőzös éjszakán. 

S ebből aztán óriási egymásnak feszülés, melyben mindkét fél a népfelségre mutogat, hogy annak megcsúfolása lenne, ha nem kérdeznék / megkérdeznék még egyszer őket, hogy mit is akarnak igazán. Feloldhatatlan kérdésnek tűnt, ahol bárhogy is esne, a vesztes fél örökre hivatkozhatna rá, hogy a nép akarata ellen történt. 

 Majd a kérdésben végzetesen megosztott nép több közvéleménykutatásnak is megfelelően nagy többséggel azokat választja, akikről pontosan tudja, hogy ha ők, akkor kilépés lesz. 

Érdekes. Elgondolkodtató. Tanulságos. 

 S talán jobb is így. Sok kiabálós-veszekedős házasság is egész elviselhető kapcsolattá enyhül, miután a felek felismerték, hogy közelről a mindennapokban nem bírják egymást, de korrekt távolságból egész jól kijönnek. 

*** 

Tanulságos történet -- rengeteg külön apró tanulsággal, sok boncolgatást megér, és fogják is boncolgatni unásig. 

Én most egy kevésbé egyszerűt és kicsit karácsonyhoz köthetőt hozok most elő.

*** 

Sokkal-sokkal könnyebben fogja fel az emberi elme az úgynevezett zérusösszegű játékokat, mint a (szintén úgynevezett) win-win szituációkat.

Zérusösszegű játékban van adott -- mondjuk -- pénzmennyiség, és mindenki arra hajt. A nyerhető összeg adott, nyerni így csak egymás kárára lehet. 

A win-win (kb. "mindenki jól jár") játékban a játékosok együttműködése olyan dolgokra teszi őket együtt képessé, amivel olyan "pénzeket" is elő tudnak teremteni, ami addig nem volt a rendszerben, amire külön-külön nem lettek volna képesek. Így e játékban a résztvevők nem egymás kárára nyernek, hanem mindegyik külön is többet visz haza. 

Mesének tűnhet a második habbal, hogy létezhet ilyen, holott nemhogy létezik, de ezek sokszor nem is különböző játékok, csak a résztvevők teszik ezzé vagy azzá a játékká. 

Nagyon egyszerű példaként gondoljunk arra, mikor két cég egy piacra dolgozik, amit alapból egymás elől vesznek el reklámhadjáratokkal -- míg erőforrásaik/tudásuk összedobásával képesek lehetnek kifejleszteni valami olyat, ami addig nem volt a piacon, és ennek az újnak a nyereségén mindketten vidáman karácsonyoznak aztán. (Nem ez a fennen belengetett karácsonyi tanulság -- olcsó fogás lenne.) 

 Persze csak ha ki nem forgatja a végén egyik a másikat. Mert ehhez a játékhoz tényleg együtt kell működni, kölcsönös bizalom kell hozzá, amivel visszaélni könnyű. Ami az egyik fő oka annak, hogy ez a műfaj ritkább. 

 No meg a win-win-hez a bizalmoin túl fantázia is kell, ami meg nem csak hogy nem terem minden útszéli árokban, de meg is kell dolgozni érte -- dolgoztatni kell hozzá az agyat. Azt pedig nem sokan szeretjük. 

*** 

A zérusösszegű játék a gyors lerablás, a szedjük ki a dologból mielőbb, amit csak lehet, oszt' sipirc. 

S még csak azt se mondhatjuk, hogy oktalan lények játszanak erre. Mert ahogy fent írtam, a win-win-hez a fantázián túl bizalom is kell, bizalom abban, hogy a másik is korrekt, és ha én beleteszem, amim van, hogy majd együtt gyümölcsöztessük, ő nem arat le utolsó éjjel és lép le az egésszel. 

S a (nagybetűs) Történelem bizony inkább tanít arra, hogy senkiben ne bízz meg, mert ki leszel fosztva és még röhögve is, mint hogy érdemes lenne a közösbe fektetni, hogy aztán majd lehessen közös boldog nagy falatozás. 

 Nem véletlen, hogy a keleti blokk csatlakozása után az addig is sokban önérdekű de azért együttműködni képes Unióban egy szintet még ugrott az amit-lehet-mielőbb-kiszedni-belőle mentalitás. A Nyugatnak volt egy viszonylag békés időszaka, amiben tudott olyat is tapasztalni, hogy megfelelően körülbástyázott-leszerződött keretek közt lehet érdemes együttműködni. Mi itt keleten folyton csak átdobva lettünk a palánkon, így valódi tapasztalásunk a kalózbölcsesség, a vedd el, ami kell és vissza ne add. 

*** 

Szövetkezni tipikusan win-win-re érdemes, maga a szövetkezés alapból erre való. Máskülönben mi a francnak állnánk össze valakivel, akibe szerelmesek nem vagyunk, bármiféle együttműködés nyilván kényelmetlenebb mint ha mindenki a maga módján, ütemében, szabályai szerint és kedvére teszi a dolgát. 

Márpedig nemzetek szerelmesek nem szoktak egymásba lenni, így a szövetségek érdekből köttetnek. 

 Zérusösszegű játékra pedig kizárólag olyanok szövetkeznek, akik azt gondolják, hogy óvatlan pillanatban majd ők lesznek a gyorsabbak, és lépnek meg a pénzzel. 

*** 

Tisztességesen szövetkezni csak win-win szándékkal érdemes, mégis sok -- főleg politikai -- szövetségben nem látja meg a szűk agy a közös nyerés lehetőségét, csak a gyors rablásét. Üzleti szövetségben sokkal jobb a helyzet, mert ott profik állnak össze a saját pénzükkel, és tudják, hogy egymás kifosztásában tartósan úgyse tudnak hasonló erejű társak mellett folyton nyerésben maradni. Így ők tényleg inkább akkor szövetkeznek, ha aztán aszerint is játszanak. 

Politikában viszont rossz az érdekeltségi rendszer, s az irányítók rájöttek rég erre. Rövid távra játszanak (amúgy üzletileg nézve racionálisan) -- könnyen eladható gyors sikerekre, hogy újraválasztassanak. 

Így válnak az eredetileg win-win-re alakult szövetségek egymást lerablóvá. 

Amitől aztán a szövetség egésze értelmetlen lesz, tagjai összvagyona pedig kisebb, mintha külön-külön játszanának. Mert költsége a zérusösszegű játéknak is van, így e játékok valójában erősen negatív összegűek. Csomó pénz elmegy a rablás kivitelezésére. 

*** 

Nemzetek. 

Sok dologban tényleg egyediek, és nagy veszteség lenne ezeket egy nagy bográcsban összefőni hagyni. 

Francia konyha, olasz vér, magyar népdal, német precizitás, spanyol tűz. Szépek, kár lenne értük, még ha picit sztereotipek is ma már. Mert őszintén szólva a fejlett világ életstílusa annyira átjárt már mindannyiunkat, hogy egyedek szintjén ma már sokkal nagyobb különbség van például nemzeteken belül a különböző társadalmi rétegek között, mint különböző fejlett világbeli nemzetek azonos rétegbe tartozói közt. 

Pont ugyanúgy basztatjuk a telefonunkat, vásárlunk neten, esszük a kínait, de ha van pénzünk, megyünk rendes vendéglőbe, nézzük a sorozatokat, utazunk, síelünk, hízunk, próbálunk fogyni, s a többi. 

Jól megkülönböztethetőn más a francia s az amerikai film, mert egy másik lelkületet tükröz, ám szereplőit ugyanúgy magunkról mintázottnak érezzük, a konfliktusok, szenvedély, mindennapi bénázások szinte ugyanazok. 

S nem véletlen terjedt is el a francia s a kínai konyha, az olasz tészta és pizza, ketchup, döner-gyros és társai, mert szeretjük mind a jó kaját, és a jól eltalált ízek minden népet meghódítanak.

A zenékből is összecsipegetjük a legjobb elemeket s hallgatjuk ugyanazt.

 Én személy szerint imádom, hogy van egy csomó különbözőféle hely, és nem csak földrajzilag, hanem tűz-szenvedély-mentalitás -- azaz néplélekben -- is. 

 De ettől még ezek egyre inkább kezdenek egymásra hasonlítani. 

 És ez nem holmi nemzetek felett áskálódó összeesküvések eredménye, hanem szimplán hogy ugyanazt a tévét-netet-telefont nézzük, zenéink-kajáink eljutnak egymáshoz, és megtanultuk kiérezni belőlük az ízeket ("megtanultuk szeretni a tonikot"), utazunk egymáshoz -- azaz tapasztalásunk egyre inkább hasonlít. 

S ha ugyanaz a hardver ugyanazt a szoftvert kapja, meglepően kezd ugyanúgy működni. 

*** 

Van nép, aki szereti, ha külhonból érkezett vízvezetékszerelők olcsóbban dolgozva elveszik munkájukat? 

A brexit egyik nagy érzelmi érve pont ez volt, és ez nem nemzeti sajátosság. Furcsamód pont legnagyobb hasonlóságaink ütköztetnek minket. Mindannyian szeretjük a pénzt. 

A történelem nagy nemzetek közötti háborúi pont azért dúltak, mert a felek mind ugyanazt akarták. Ugyanazt az aranyat, nőt, országot.

*** 

Ugyanúgy szeretünk mind jól járni és nem szeretünk rosszul. 

És nem azért szereti egyik nép ha a mezőgazdaságot támogatjuk, másik ha az ipart, egyik ha a tejet, másik ha a búzát, mert az inkább lelkéből való, hanem mert ez inkább ezt termel, míg másik meg azt. 

És mindegyik jól akar járni. 

Ami nem bűn, sőt, egy jó szövetségben az biztosítja, hogy mindenki érdeke képviselve legyen, ha képviseli mindenki a magáét. 

Csak vegyük észre, hogy mikor a politika veszi elő a nemzeti sajátosságok védelmét, az igazából szimpla érdekekről szól. Csak szebben hangzik, ha néplélekbe csomagoljuk. 

 Pedig nem szégyen az érdekképviselet. Csak legyünk tisztában vele, hogy ez most az. 

*** 

Ám attól, hogy egyre hasonlóbban működünk, az is alapműködésünk része, hogy alapvetően közösségekben tudunk jól működni.

Minél kisebb közösség, annál inkább együtt tud működni, mert annál erősebb a bizalom, és a kisebb közösségben a lehetőség -- így a kísértés is -- kisebb, hogy észrevétlen tudjunk keveset betenni és sokat kivenni belőle. 

A közelebb állókkal meg már érzelmi alapon sem akarunk puszta üzleti alapon kibaszni. Saját alomba kevésbé szarunk oda. 

 A család-kisközösség-nemzet így akkor is szükséges az emberi társadalom működéséhez, ha a különböző családok-nemzetek tagjai egyedileg egyre egyformábbak. 

Keverednek itt már érzelmi és érdekbéli szükségletek, de lényeg, hogy szükség van e hierarchikus szerveződésre, mert ebben tudunk működni. 

*** 

Ám saját fontossága, és érdekképviseletének fontossága mellett még mindegyik nemzet rosszabbul jár, ha egymással zérus-(azaz igazából negatív) összegű rablójátékot játszik, mintha együttműködve win-win-t. 

 Csak hát a win-win-nek már a léte is nehezebben képzelhető el, mert mi az, hogy mindenki nyer, ott valami suskus van, valahol valakinek meg kell inni a levet. 

Így könnyű megszeretni a politikai vezetőt, aki ezt az igazságot "napvilágra hozza", és még azt is látja népe, hogy ő pedig nem is hagyja, hogy az ő népe az legyen, aki a levet issza. Márpedig a zérusösszegű játékban csak úgy lehet nem veszíteni, ha nyerünk, azaz vagy hagyjuk magunkat lerabolni, vagy mi viszünk minden mozdíthatót. Azaz egymás ellen kell dolgoznunk. Így válik a többiek ellen dolgozás erénnyé. ("Amit nem lopsz el, azt a falatot a családodtól vonod meg." -- nemrég hallottam, csodálatos!) 

*** 

Nem tudom, sokunknak feltűnik-e jóléti világunkban, hogy milyen régen nem volt már itt háború. Az egyik talán nehezen felismerhető haszna a fejlett világ egymásra hasonulásának, hogy eszünkbe sem igen jut így e körön belül háborúba lépni. Meg is szoktuk a békés lét kényelmét, borzongva nézzük a háborús és kínzókamrás múzeumokat, hogy eleink mekkora hülyék voltak. És nem is igen értjük, hogy lehettek annyira ostobák, hogy ezzel színyatták magukat. 

De az is furcsa lenne, miért akarnánk háborúzni valakikkel, akikkel láthatólag eléggé ugyanolyanok vagyunk, akikkel együtt vagyunk nap mint nap menedékházban, hüttében, múzeumban, repülőn, vonaton, Lánchídon és tengerparton, és persze sorban állva a büfénél utáljuk egymást, de nem jobban, mint saját népünk tagjait a hazai büfében. 

S persze feldúlható ez az érzés, és meglepően könnyű egymásnak ugrasztani addig egymást ismerő és békében megélő népeket is azzal, hogy azok érdekeink ellen törnek, de ez ellen is segítség, ha ténylegesen jól működő érdekszövetség köti össze mindennapjainkat. 

 Mi itt a világ e szerencsés tájékán abba születtünk, hogy ha mindenféle nyűg van is, az inkább a szemét főnök, rossz fizetés, aljadék polgármester, ügyintéző okmányirodában. De hogy háború nem dúl, hogy nem lőnek ránk éles lőszerrel, azt valahogy alapnak vesszük. Még azon is fel lennénk háborodva, ha nem vinne el a mentő, ha elütött az autó, vagy műtenék meg szívünket infarktus után. Vagy gyermekeink nem tanulhatnának. 

 Pedig a történelem nagyobbik részében nem így volt, mindenki lássa el magát, a többség még valami fölötte álló urakat is, ha neki baja van, oldja meg vagy pusztuljon, és egyébként örüljön, ha épp' nem hányják kardélre. 

 Szóval ha most nincs így, az egyáltalán nem egy magától örökké tartó alap. Ehhez valami olyasmi kellett, hogy legalább a fejlett világ országai mindenféle szövetségekre léptek egymással. 

Ám örök megbonthatatlan szövetségből is volt sok a történelem során, és mind az első alkalomig tartott, szóval az igazi békét olyan szövetségek hozták el, ahol a mindennapi működés szálai is egymásba gubancolódtak, és tényleg erős, szétbogozhatatlan mindennapokon és érdekeken alapultak. 

És ha mi elkezdjük e szövetségek szálait szétcincálni, és gyengíteni a valódi érdekeken alapuló szövetségben maradást -- nos, hosszú távon békés létünk alapjait kezdjük el cincálni. 

*** 

Nem hangzik tán túl szép karácsonyi üzenetnek, de legalább érdekből próbáljuk meg szeretni egymást. 

Családilag ennél több kell, de nemzetek közt ritka az érzelem, oda érdekszövetség kell ahhoz, hogy ne egymást gyakják le, hanem egymás érdekének kedvesen létezzenek.. 

És ha -- saját érdekünkben -- továbbra is területünkön dúló háborúk nélkül szeretnénk élni, és unokáinknak is ezt kívánjuk, akkor ne kezdjünk el játszani a nagy nehezen napi szinten szálanként egymásba gubancolódott szövetségeinkkel. 

S ha még ennél is bölcsebbek vagyunk, akkor ha már (érdekből) összekötve létezünk, hozzuk ki belőle a legtöbbet. Azaz hagyjunk fel a negatív összegű egymásszivatással, és találjuk meg a win-win játék módját. Azért is, mert ha sokáig rossz mindenkinek, magától is elkezd majd szétesni. 

 Ez a brexit gyakorlatilag megtörtént már, tök mindegy, így vagy úgy lett volna jobb, most már hozzuk ki ebből is, amit lehet. 

 A többiekre meg vigyázzunk jobban. 

+++ 

És ne játszunk a tűzzel. Mert nem vagyunk akkora fiúk, hogy végül azért ne ő égessen meg minket. 

"Magyarországot semmilyen kár nem éri, az ellenzék vádaskodása a szokásos politikai hisztériakeltés - reagálás a Jávor Benedek által indított álhírekre 

      Magyarországot semmilyen kár nem éri, hazánk egyetlen uniós forrást sem veszít el, hiszen a forrásokat 110%-kal túlvállaltuk. Ezt azért tettük, mert tisztában voltunk vele, hogy Brüsszelnek minden egyes tagállamban vannak kifogásai. A Brüsszel által kifogásolt programokat a magyar kormány magyar költségvetési forrásból finanszírozza. Ez az eredeti terveknek megfelelően a 110%-os költségvetés 10%-os keretén belül marad. A többi programra az uniós költségvetés 100%-ban lehívásra kerül. Az ellenzéki képviselők vádaskodása csak a szokásos politikai hisztériakeltés." 

 / Innovációs és Technológiai Minisztérium /

Ez egyszerűen csodálatos. 

*** 

Van egy szövetség, amiből a tagok a szövetség összességének fejlődése érdekében pénzekért folyamodhatnak. 

De hogy ne lehessen puszta bemondásra mindenféle kamu fejlesztésre pénzeket lenyúlni, van egy ellenőrzési rendszer. 

Ebben a rendszerben van egy -- az országok által ezek szerint előre ismert -- kiskapu, hogy ha az ellenőrök kamuszagot éreznének, felajánlják, hogy az ellenőrzött ország egyszerűség kedvéért önkorlátozással mondjon le a tervezett költségek tizedéről. 

Ezzel gyakorlatilag lemondanak arról, hogy részletesen kinyomozzák, mennyi volt az indokolatlan túlszámlázás, hanem beérik egy becsült összeggel. Az összeg nem kicsi -- gondoljuk meg, hogy beruházásunk tizedét egyfajta büntetésként saját zsebből kell állnunk. 

*** 

S mit tesz a magyar? 

Eleve beszámítja a büntetést, hozzácsapja az eredeti becsléshez. Azaz ha tudja, hogy százmilliárdért építene fel egy új kórházat, behazudik száztizet, mert így eztán már szarhat a szabályokra, és a bekalkulált büntetéssel meglesz a száz. 

Ha meg olyan csökött-bénák volnának az urak, hogy nem vennék észre, nyilván nem hagyjuk már majd ott azt a tízet, csak el lehet költeni valahogy. 

*** 

S nekünk ez nem is új, hisz' így működtünk mindig. Mifelénk a közigazgatás tudományának alapfokú ismerete, hogy amit lehet, eleve túltervezünk, mert "fenn" úgyis majd megvágják, ami pedig év végén megmaradna, azt gyorsan elköltjük, mert a nagy közösbe visszaadni gyakorlatilag hűtlen kezelésnek számít. 

Így volt ez már az Unió előtt is, de így ment már a szocializmusban, és még azelőtt is, amióta a bármiféle támogatást feltalálták. 

*** 

S ha meggondoljuk, valahol ez jár is nekünk. 

Hisz' az vitt rá minket a rafkósság alapos kitanulására, hogy mi tartottuk fel a törököt, amíg a Nyugat békén gazdagodhatott, majd aztán hálából megkaptuk az osztrákot, aki szintén a mi aszott bőrünk alól kifőzött kis zsírunkat ette a Hofburgban. 

Maga a Nyugat kényszerített rá minket, hogy megtanuljuk magunk visszatartani azt a kicsikét a ránk vetett adóból, amiből táplálkozva nem halunk éhen. 

*** 

Egy evolúciós előnyhöz juttatták így a magyart, melyet az ő kapzsiságuk okozta mutáció fejlesztett ki bennünk. 

S persze az egész keleti blokk kapott egy utolsó nagy "törököt" még a XX.századnak végére, aki alatt mind közösen kitanultuk a módokat. S hát a Nyugat adott el ennek a töröknek is, így megint csak magára vessen. 

*** 

Az Unióban aztán különféle rafkósságú népek kapcsolódtak egy közös rendszerbe, ahol mindenki a magával hozott rafkóval arányos mértékig énekli ki a pénzt egymásból. S mivel a rafkót az evolúcióban a rászorultság fejleszti, így ez az egész jól szolgálja a Történelem Igazságtalanságainak kiegyenlítődését még így a végén* 

*még mielőtt épp' kiesszük magunk alól a Földet 

+++ 

A látszat ellenére így az Unió támogatási rendszere -- ha nem is az eredetileg elképzelt mechanizmusokkal, hanem maga az evolúció által! -- mégiscsak betölti célját: a térség kiegyenlített fejlődését.

Ui.: Csak talán nyíltan bevallani nem kellene. Hivatalosan, egy minisztérium által. Az valahogy nem tűnik annyira rafkósnak...

Ha tudná.

Ha tanulná és figyelné a történelmet s napjainkat.

***

Tudná, hogy izomból még egy népet se tudtak hosszú távon lenyomni és kiirtani.

Hogy -- pláne egy harcos nép -- annál vadabbul áll ellen, minél jobban meg akarják fojtani.

***

A Bölcs ezért kiegyezik, széleskörű autonómiát ad.

***

És legkésőbb a harmadik-negyedik generáció már facebook-eseményekhez csatlakozva tüntet majd meg lájkol és szomorú- vagy nagyondühösszmájlizik -- ha egyáltalán érdekli még az egész a munkája-vállalkozása meg az esti sörözés mellett, különösen miután szülei és nagyszülei halálra gyötörték a Nagy Ellenállás végeláthatatlan történeteivel.

***

Esetleg tüntetnek majd olykor, hogy tartományuk kevesebbet kap vissza, mint amennyit befizet. Ennyi.

***

S persze tudom, Erdó rövid távra -- saját életében való nyerésre -- játszik, nem pár nemzedékre.

Csak mondom, hogy azért ebbe azért vicces lenne belegondolnia.

+++

Talán még kárpótolná is a jövő feletti Bölcs Nagy Mindentudó Káröröm.

Aminél azért kevés szebb létezik az Igazi Nagy Trollok világában.