Benderik elmélkedik

Hogy ez itt mi? S miért? Hisz' már a címe is elég tekertnyakú.

Elmondom sorjában.

***

Volt jó hónapja egy velős, figyelmet felkeltő -- s eléggé fel is keltett -- cikk a spiler.blog.hu-n a magyarországi "kivándorlás"-ról, mely egy ENSZ-adatokra alapozott cseh elemzés nyomán számokkal mutatta be, mennyire nem igaz a vád, hogy Magyarországról hatalmas a kivándorlás --  mi több: ami kivándorlás volt, az is a ballib kormányok alatt csúcsosodott, s az Orbán kormány alatt jócskán (felére) esett.

A cikk mutat is egy térképet, melyen jól látható, hogy európai összehasonlításban még mindig meglehetősen alacsony a külföldön élő magyarok aránya, majd egy hatásos grafikon be is mutatja a kivándorlás fent említett időbeli eloszlását.

A grafikon:

/kép forrása: a fenti cikk,/

Végül ütős mondattal zárul: "Ezek a tények. Mondani persze bármit lehet."

Rövid, velős, szemléletes, terjedt is futótűzként.

***

Annyira, hogy számait jó egy hónappal később (pár napja) a Magyar Idők is számról számra hűen átvette válaszféléjében Kiss Tibornak.

S a kivándorlásról szóló részt ő is ezzel zárja: "Vagyis a balliberális kormányok alatt érte el csúcspontját az elvándorlás, és a jelenlegi kormány alatt esett vissza a felére. Ezek a tények." (kiemelés tőlem)

***

Időközben nekem is sikerült megtalálnom az első cikk által hivatkozott ENSZ-adatokat -- a lassúság az én hibám, mert volt ott egy link, csak túl sok minden volt mögötte, én meg talán bénán is kerestem, nem tudom, mindegy is.

Igazából felkeltette kíváncsiságomat ez az egész, mert én azért folyton abba ütközök így számok nélkül, hogy mindenki panaszkodik, hogy nincs munkaerő, meg hogy  a szerviz hetekre vállalja az autót, mire egyáltalán majd nekifognak, mert nincs emberük. Meg egyébként is ha ilyen ütős ábrába botlok, szeretek mögé nézni. Foglalkozási ártalom talán.

Aki maga is belenézne: az eredeti cikkben található link, és ott az "International migrant stock alatt a "By destination and origin" mögötti excel.

***

Elsőbben is el kell mondjam, hogy én azért nemigen hiszek abban, hogy nagyon szoros összefüggés van az egyes kormányok és a kivándorlás között.

Egyrészt mert nem vagyunk egy mozgáshoz szokott nép. Ahogy pl. a nyolcvanas években lengyelpiacnak hívtuk a kínai piacot, mert szegény lengyeleket kiüldözte a világba csencselni az otthoni válságuk, s így ők kényszerűen megtanulták módját, hogy lehet úgy élni, hogy közben szerte a világban járnak, úgy mi akkortájt a legvidámabb barakkba kényelmesedve ittuk a Traubit, így az EU-nyitás előtt még kis hazánkon belül sem igen migráltunk a saját országrészeink között.

Más környező országban is kialakultak már rendszerváltás előtt a kiáramlás alapjai. Jugoszlávia elég nyitott volt, és annyit utaltak haza, hogy már a nyolcvanas években a német márka volt a féllegális fizetőeszközük. Utódaik aztán csúnya belháborúba is keveredtek, sok halottal, ahonnan menekülni az életet jelenthette...

Másrészt mi nyelveket sem igen beszéltünk sokáig túlzottan, így végképp semmi ismeretünk nem volt arról, hogyan kell tömegesen külföldön dolgozni.

Aztán az egyszerű polgárt  -- pláne a fenti nehezen mozdulót -- nemigen billenti ki biztonságot adó otthonából se sajtószabadság, se holmi fékek és ellensúlyok, sem azok hiánya. Hogy mozduljon, ahhoz kézzelfogató szegénység, kifizetetlen gázszámla, devizahitel és hasonlók kellenek. Amiben persze már van közvetett szerepe kormányoknak is, csak sokkal lassabban hatón, így ilyesféle hatásokat nehéz kormányváltások dátumaihoz kötni.

S ahogy már utaltam rá, a külföldre mozdulás is olyasvalami, amit tanulni kell és lehet, így bár először lassan indul, miután azonban megvannak a módok és csatornák, meg felnő az új, nyelveket tudó és mozgékony nemzedék, úgy már akkor is pöröghet, ha már csak kicsivel jobb kint mint bent -- vagy nem is jobb, csak másmilyen, így miért ne próbálnának valamennyien folyton szerencsét. Jelzem, szerintem egy egészséges mértékű mozgás még jó is, frissíti a vért, a magukba forduló népeket a Történelem idővel kiüti.

***

Ugyanezért azonban még a mögöttes számok nélkül is gyanítottam, hogy a 2004-es EU-ba lépés hatása jelentős részben nem a 2000-2005 időszakban látható, hanem a 2005 utániban. Fentiek tükrében ugyanis elég délibábos elképzelés lenne, hogy 2004 április 30-án ott toporog határon a nyitásra váró munkaerő, hogy másnap a nyitáskor hirtelen egyszerre kizúduljon. A belépés előtti este pechemre a Tesco-ban (vagy Auchan-ban, már nem emlékszem) voltam, és ott tényleg hatalmas tömeg rabolta lefele a polcokat, hogy a másnapi belépés utáni áremelést kijátssza, de persze még az sem úgy és akkor lett. S ha vissza tudunk emlékezni, a munkaerőpiac nem is rögtön nyílt meg teljesen a belépés után. Sokáig még cikkeztek is arról, milyen nehezen indulunk meg.

Így gyanítom, hogy nem egészen állja meg a helyét a Magyar Idők sommás diagnózisa, mely szerint  "2000–2005 között viszont jelentős a növekedés, akkor 13,7 százalék hagyta el az országot munkavállalás és bármi egyéb okán, ez a megugrás nyilván összefügg azzal, hogy 2004-ben beléptünk az EU-ba, vagyis akkortól vált számunkra elérhetővé a munkaerőpiac.", majd a következő időszak magas kiáramlását már szimplán a ballib kormánnyal indokolja. Világunk színes és bonyolult -- hiba lenne ennyire egyszerűnek hinni.

***

Mindez persze részemről is puszta spekuláció, ezért is akartam a számok mögé nézni. Megnéztem hát, hogyan alakult a többi 2004-2007 között csatlakozott EU-tag dinamikája. Az eredmény a táblázatban látható:

Magyarország sorában a hivatkozott cikk grafikonjának számai. A többi sor a többi ország hasonló számai, majd alul négyféleképpen az átlaguk. Értelmezésük az, hogy adott időszakban hány százalékkal nőtt a kint lévők száma az előző időszak végi kinnlevők százalékában nézve.

A Málta és Ciprus nélküli átlagokat azért tettem be, mert számok nélkül is úgy sejteném, hogy nem annyira összevethetőek az egykori keleti blokk belépőivel, meg számaikon is látszik, hogy eléggé más tényezők mozgathatták őket. Aminek persze szintén utána kéne járni, ha következtetést akarnánk levonni, de minket most nem ők érdekelnek.

Ami durván szembeötlik, hogy igen, a többség a magyarországihoz hasonlóan viselkedett: a csatlakozást a végén magába foglaló s az azt követő ötéves blokkban sokan mennek ki, majd 2010 után náluk is erős visszaesés.

Annyiban eltérünk az átlagtól, hogy nálunk nagyobb késéssel indul a kiáramlás -- ez összefügghet fentiekkel, hogy sem nemigen ismertük még a mozgékonyság életmódjának praktikáit, sem pedig nem éltünk akkora szegénységben, ami bármi áron kihajtott volna. De ez is csak spekuláció, ám nem is akkora itt a számszerű eltérés, hogy feltétlenül magyarázatra szorulna.

***

Ami viszont szemet szúr, az a 2010 utáni visszaesés. Nálunk ugyanis felére esik, ám a többieknél sokkal durvábbat zuhan -- az átlag úgy felére-harmadára-hatodára, függőn, hogy melyiket nézzük.

S ha bombasztikusat szeretnénk mondani -- a legalsó sárga sor a magyar kiáramlást a többiek lélekszámmal súlyozott átlagához viszonyítva mutatja. S eszerint a csatlakozásig harmadakkora a kiáramlásunk, mint nekik, a csatlakozás után a felére kúszik fel, majd 2010 után harmadával föléjük ugrik.

 Vagyis ugyanazon statisztika számaiból egy teljesen mást sugalló grafikon is készíthető. Nem szeretem a grafikonokat, mert kivagyian hivalkodók, de ezt most muszáj ismét ide tennem -- a hatásnak vadászata kedvéért:

 S hogy mit akar ez jelenteni?

Semmit.

Hisz' már a felirat is nyakatekert, mi az isten értelmeset jelenthetne hát.

Pedig van értelmes jelentése -- az eredeti grafikon van úgy korrigálva, hogy leválasztja a hasonló országok közös mozgását, és megmutatja a mozgás Magyarország-specifikus részét.

 Így nézve fordul a kép, s pont ellenkezőjét sugallja az eredeti cikk grafikonjának....

***

Ami persze szintén közepesen volt értelmes, mert például a százalékszámítás rejtelmei miatt  akkor is csökkenő értéket mutatott volna, ha a kivándorlás nagysága végig állandó. (Mert az egyre gyarapodó kinnlévőkre vetítve mutat.)

***

Amire ki akartam lyukadni, nem is arról szól, hogy sokan vagy kevesen vagyunk szétspriccelve e világban. Ahogy arról se, hogy ennek ki s mi az oka.

Hanem hogy még az objektivitás ékkövének tartott számok is elemzést kívánnak, mert pusztán magukban mutatva bizony csalóka következtetésekre vihetnek. Mert minden számnál van még több másik szám, melyek akár ellenkező okot tűnnek bizonyítani.

A mögöttes okok átgondolása nélkül bizony a számok is lehetnek a legtutibb vadászgép nem értő kezekben. Bárhová leggyorsabban eljut, de csak értő pilótával. Ha látjuk, hogy egy nyúl vezeti, fussunk...

***

S hogy mennyire félrevihet, ha nem nézzük a számok mögött a tartalmat, pikáns példája, hogy a Magyar Idők cikke bár még a beidézett spiler.blog-os számok sorrendjét is megtartja, kicsit a mondatok átfogalmazásával fűszerez, így pechére pont a "Románia (17,5%)"-nál vált országról népre, azaz "románok 17,5 százaléka él és dolgozik külföldön".

S mivel a számok mögé nézve Románia esetében a negyedik legtöbbet fogadó célország mi magunk vagyunk (a fenti 17.5%-ból 1.05%), s fennállhat gyanúnk, hogy a hozzánk érkezők nagy része magyar, így esélyes, hogy a Magyar Idők ezzel közvetve és véletlenül lerománoz kétszázezer Erdélyből érkezett magyart.

Hát ilyesmivel járhat, ha csak a számot nézzük, és mögötte semmit.

+++

A Magyar Idők cikkének írója fentiek után kedvességből ad még egy listát Kiss Tibornak, mely minden alakban tud megjelenni a Sátán e Földön, hogy innen kezdve Tibor majd könnyebben fel tudja ismerni. Nos, egy alakot kihagyott: gyakorta bújik meg számokban.

...akik mentek, amikor kellett.

...akik nem féltek biztonságos otthonaikból kilépni az utcára, kockáztatva magukat és vagyontárgyaikat.

...akik aztán befogadták, etették, itatták a "terepről" érkezőket.

...akik -- hogy fentről magára hagyták a népet -- megszervezték, hogy mégis életben maradjon.

Március 15-én megszólította e népet a történelem, és ezúttal csodásan vizsgázott: nagy tettet hajtott végre.

Ahogy históriája során oly' sokszor, felkent urai béna kacsaként hagyták cserben. Nem szándékosan, bár okát máig nem tisztázta pontosan a történetírás. Sokak szerint a pesti Belügyminisztérium a hirtelen helyzetet látva nem mert lépni a külhonban lévő uralkodó nélkül, mások szimpla bénázásnak tartják.

De a nép szerencsére nem várt, megmutatta a világnak, hogy a bajban önzetlen, szervezett és tud összetartani.

Emlékezzünk hát e napon 2013 március 15. névtelen bátraira s hőseire, akik megmutatták, hogy igazi veszélyben e nép összefog, és van is annyira életrevaló, hogy bármennyire elcseszett hatalom dacára is meg tudja menteni magát.

Mondjunk köszönetet azoknak, akik traktoraikkal, terepjáróikkal elindultak.

Akik teát főztek, enni adtak, elszállásoltak.

Akik éjszakán át az internet előtt ülve szerveztek.

Mondjunk köszönetet a hétköznapokon persze ellenünk fondorkodó karvalytőkének is, aki megoldotta, hogy a nép internetes térképen szervezhesse a segítséget, aki megnyitotta áruházai kapuját, hogy melegedni betérhessen a más napokon vásárló közönség.

Köszönjük meg azon külföldön dolgozó hofitársainknak is, akik mozgósították ezt a külföldi karvalytőkét, és segítettek a szervezésben.

S végül -- legyünk igazságosak -- mondjunk köszönetet a Császárnak is, aki külhonból megtérvén kegyelmet gyakorolt, s nem büntette meg azokat, akik keresztbeszerveztek a Belügyminisztérium gondosan kidolgozott tervének, ahol az újkori történelem legnagyobb szabású mentőakciójának keretében fél óra leforgása alatt több százezer bajbajutott ült volna át egymás autójába.

Legyen ez a nap emléknap: a Magyar Nép önzetlenségének s életrevalóságának napja, ahol legyőzte a Telet és az Intézményes Hülyeséget!

+++

Csendben biccentettek, s egyikük megkönnyebbült sóhajjal söpörte be az égi asztalon csillogó téteket:

-- Még jó, hogy nem száz évet mondtam, hanem százhatvanötöt. Ha az utolsó pillanatban is, de sikerült. Mondtam én, hogy az utódaink se lesznek gyíkok.

-- Jól van, na, Lajos, hidd el, mi örülünk legjobban a győzelmednek. Még szegény Sándor is, akit közben annyit cikiztünk a névrokon miatt...

.

+++

-- Te Lajos, tavaly ilyenkor mi már ugyanitt ugyanígy meg lettünk írva.

-- Látod, Lajos. ezt hívják évfordulós megemlékezésnek. Ahogy szegény Táncsicsot is minden évben több helyszínen kiszabadítják ugyanabból a börtönből, hogy nem tud békésen pipázgatva eltölteni végre egy tavaszi vasárnapot -- az elsőt, mikor végre nem kell bevásárolnia.

+++

-- Te Lajos, lehet, hogy mégse győztük le az Intézményes Hülyeséget?

-- Hát... Még itt vannak, az igaz...

-- És most akkor mi van a fogadással? Hogy százhatvanöt éven belül legyőzzük? Oszt mintha még csak egyre sűrűbb lenne?

-- Legyen az, hogy a fogadáson nyert pénz jellege nem olyan, amihez köze lenne annak, aki egyszer már odaadta.

-- Igaz. Ez népünkhöz méltó megoldás lenne. Okos vagy, Lajos. Nem véletlen te vagy a mi K. Lajosunk.

+++

-- Te Lajos. Nem lehet, hogy ott lent megált az Idő? Még mindig ugyanazok az arcok. Vagy csak a szokásos önsorsrontó hajlam?

-- Hát, tudod, a magyar mindig is hajlott az abszurd humorra. Emlékszel, meséltem, gyerekfejjel Miklósról is azt hittem, hogy azért vadkan elé vetette magát, hogy a gyerekek az iskolában jól meg tudják jegyezni. Erre mikor itt fenn találkoztunk, elmondta, hogy frászt, mikor felajánlották neki a módokat, választhatott volna békés tarkólövést, de mikor a vadkanhoz lapozott, egyszerűen tudta, hogy neki ez kell. Mert olyan abszurd.

-- Mondasz valamit, Lajos. Ennél abszurdabb már tényleg nehezen lehetne.

-- Nono, fiam! Ne becsüld te le a magyart! Tud az, ha akar! Majd nézd csak meg jövőre!...

.

"Balog Zoltán és az általa irányított Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) teljes erőből nekimegy az ELTE-n ősztől elinduló társadalmi nemek tanulmánya szaknak. A miniszter a szerdai „Női lélek – nőként élek” elnevezésű, Magyar Tudományos Akadémián tartott nőnapi konferencián jelentette be, hogy az Emmi ellenszakot indít a Budapesti Corvinus Egyetemen családtudományok néven."

/index.hu/


Előre bocsátom, hogy nem a gender-nek nevezett jelenség az, amiről most írok. Így talán egy csomó olvasónak megtakarítok most némi időt.

Hanem arról, mennyi sok időt/fáradságot megspórolhatott volna magának (s néhány alá tartozó szervezetnek) egy miniszterünk, ha ugyanezt valaki neki is elmondja, mielőtt ügybuzgalomba kezd...

***

Mert nekem is furcsa volt, mikor olvastam a hírekben az állítólagos gender szakról, amit egy nagymúltú állami egyetemünk indít. Egyrészt ugye a vitatott téma miatt. De azért persze egy társadalmi jelenség, így egy tantárgyat megérhet egy társadalomtudományokkal foglalkozó karon -- gondoltam. No de egy egész szak? -- ez kicsit gyanúsan hangzott.

Szóval nem nyeltem be első hallásra, ám annyira nem is érdekelt, hogy utánajárjak, mi igaz belőle.

És ez esetemben normális is -- nincs vele dolgom, sok minden mással meg van elég, így nem fektettem energiát az utánajárásba.

***

Nem így az oktatási miniszter. Őt ugyanis annyira felháborította az új szak, hogy -- kiegyensúlyozandó a szóban forgó szak várható társadalomnevelési kárait -- indít(tat)ott egy másik egyetemen egy másik (ellen)szakot.


Csak egyvalamit felejtett el: utánajárni, mi igaz abból a gender-szakból, ami ellen beindít egy egész apparátust...

***

Na most nem tudom az Olvasó tudja-e, mi kell egy új egyetemi szak elindításához.

E ponton be kell valljam, én még egyet sem indítottam, így pontosan nem tudom, de hogy legalább harminc ember párhavi munkája -- igaz, nem mind teljes munkaidőben -- az szinte biztos. Már ha rendesre akarják csinálni -- tantervvel, tanárokkal, helyszínnel, ilyesmik -- mert persze tudom, hogy erre mifelénk legalább az ötvenes évek óta nem követelmény, hogy bármit is rendesre csináljunk.

Ami ezzel szemben az utánajárást illeti:

Egy minap olvasott cikk összefoglalja egy tévéinterjú kapcsán az új szak lényegét.

A cikk az interjún alapulva elemez: a riporternek az interjú az amúgy készséggel nyilatkozó szakigazgatóval telhetett úgy egy órájába, ehhez jön még metró/villamos a helyszínre meg vissza -- az is egy óra, ha épp' járnak s nem égnek -- az interjú alapján a cikket megírni is még néhány óra, ami nekem volt még úgy tíz perc, míg elolvastam, és megtudtam, hogy  az új szaknak egyrészt nemigen van köze a kis országunkban mostanában gender címszó alatt tárgyalt jelenséghez, másrészt meg pont ezért nem is így hívják.

Ha ugyanezt az egyetem felügyeletét ellátó miniszter akarja megtudni, neki magának ez úgy félórájába kerül (neki utaznia se kell hozzá, meg ő amúgyis autóval), az alatta dolgozó apparátusnak meg (szakigazgatót is beleértve) abba a pár órájába.

Elismerem, hogy a választott név (társadalmi nemek) sugallhatja kicsit megtévesztően, hogy a születési nemmel szembeni választott nemről szól, amit itt mifelénk gender téma néven csócsálunk. A tematikát nézve pontosabb lenne talán a nemek szerepe a társadalomban. De én azért csendben reménykedem, hogy egy miniszter a szak nevének elolvasásánál mélyebben tájékozódik...

***

Elején ígértem, hogy nem a gender-ként rágcsált jelenségről írok, így inkorrekt lenne, ha mégis megtenném most, hogy a genderügyben felajzottak időközben távoztak a cikkből. Így nem írom le, van-e bajom azzal, hogy ez a téma ennyire sok energiát felél és leköt, és ennyi indulatot gerjeszt kis társadalmunkban.

Azt már azért megemlítem, hogy sokak mellett én is veszélyesnek érzem, milyen szép nagyra tudnak álhírlufik nőni s burjánzani e manapságos túlhevült kis világunkban. (Az hogy valami alapja van a hírnek, itt nem számít, mert valami alapja minden rendes álhírnek van. Azért tud terjedni.) De amúgy még erről sem akarok most írni.


Amiért viszont ezt megírtam, az az, hogy

• sikerült egy minisztériumunknak tekintélyes erőforrásokat felélnie egy veszedelem orvoslására,
• mely erőforrások ezredrészéből kideríthette volna, hogy -- bár persze sok veszedelem van, csak -- az a veszedelem pont nincs.
• Az már csak személyes sejtés, hogy még büszke is magára az éberség és gyors cselekvés miatt -- prémium, csendes kis ünneplés, kiskanalak halk csörgése, aprósüti, kávé.

Vagy teljesen mindegy volt kezdetektől, van-e az a veszedelem, mert a lényeg az éberség és a gyors cselekvés. Mert a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, s ahol nem vagyunk mi*, ott az ellenség. (S aki Virágot szereti, rossz ember nem lehet.)

És így nézve persze már a kormányprogramba -- a permanens szabadságharcba** -- is passzol. Úgyhogy talán mégis jogos a jól végzett gyors munka öröme. Prémium, csendes kis ünneplés, kiskanalak halk csörgése, aprósüti, kávé.

+++

Időközben olvasom, hogy mégse most indul az ellenszak. Csak a miniszter azt hitte. Hát erre már nehéz mit mondani...

Azon viszont elgondolkodtam, hogy ha az ELTE társadalmi nemek szakja valójában egyfajta szociológiai igényességű feldolgozása a nemek társadalomban való mindennapjainak, az sok szálon elvezet a családhoz. Családmodell, nemek szerepe a családban, ilyenek. Az ellenszak meg a családtudományokról hamar eljut a családnak fészket adó társadalomhoz, nők s férfiak a munkaerőpiacon s társai. Hisz' környezete vizsgálata nélkül nem érthető meg a család működése sem ott középen.

S így könnyen lehet, hogy a végén harcosan két ellenlábas ideológia alatt végül ugyanazt tanítják.

És akkor én egy akkorát fogok majd röhögni...

*Mondjuk az oktatási miniszter elvileg -- ha nem is saját testével személyesen -- ott van az általa felügyelt egyetemen, de ennyit már tényleg ne várjunk tőle...
** ld. még  permanens forradalom, a Sikeres Nagy Elődök nyomdokain...

Na jó, amit most mondok, az talán nem fog tetszeni.

Mert régi sebet tép fel.

De felemlegetését nem én kezdtem.

Szóval a mostani népszavazásgyűjtés kapcsán több cikk is felemlegette a határon túliak állampolgárságáról szóló egykori népszavazást.


A jelenlegi olimpiásban e cikkek ellentétes állásponton voltak, de abban egyetértettek, hogy az akkori sikertelenség szégyen és bűn volt. Én is ezt mondom.

Meg azt is mondták, hogy a baloldalnak bűne, hogy ellene agitált. Én is ezt mondom. (Az akkori kormányoldalt értve most "baloldal" alatt, mert amúgy fogalomzavar.)

Csak itt aztán megáll mindig az Emlékezet. És én itt most továbbmondom.

***

Ha egy nagydumás vigéc (A) rádumál valakit (B), hogy szerezzenek sok pénzt egy kis bűnnel, és B belemegy, az B részéről akkor is bűn, ha A részéről is az.

Így értelmetlen az ilyenkor szokásos dilemma, hogy melyikük a bűnös, és mondhatjuk-e azt, hogy A bűnös a rábeszéléssel, vagy azzal felmentenénk B-t -- esetleg bűnét "relativizálnánk", hogy divatos legyek.

Mert egyszerűen mindkettő bűnös. A is és B is. S persze ettől még az is igaz, hogy A dumálta rá B-t. És ha ezt az állítást elfogadjuk, azzal még nem kisebbítettük B bűnét, pusztán elfogadtuk az eseményeket úgy, ahogy történtek.


***

Mostani állításom talán keményen hangzik, de akkoriban nyílt titok volt: az a népszavazás a politikai szereplők számára nem a nemzetegyesítés szép eszméjéről szólt. Hanem egy szavazóbázisról.

Így pőrén. Ennyi.

A külhoni magyarok a magyar pártoldalak közül közismerten és egyértelműen a jobbot támogatták. Amiről persze vastagon a bal tehet, de ez egy másik történet.

A tét az volt, hogy ha állampolgárságot kapnak, az szépet dob a Fidesz szavazóbázisán, akinek ellenzékben falat kenyérként kellett a plusz szavazóbázis.

Szándékosan nem írom, hogy az "igazi" tét ez volt, mert persze a tényleg nemzetbem gondolkodók szintjén nem ez volt, hanem az, amiről a színfalak előtt meghirdetve szólt.

De a pártok számára sajnos ez volt az igazi tét. És nem mondom ezzel, hogy Orbán Viktor számára a hivatalos cél nem volt fontos. Valószínűleg fontos volt. Csak a mögöttes cél még fontosabb.


Mert persze meg lehetett volna találni az eredeti célt, a nemzetegyesítést sikerre vivő megoldást: ha úgy vetik fel ezt az egészet -- vagy megegyeznek közben --, hogy az állampolgárság megadása mellé nem jár automatikusan szavazati jog is.

Nem jelentett volna ez "másodrendű" állampolgárságot (akkoriban előjött szóhasználattal), mert elég lett volna valamiképpen a szavazati jogot pl. Magyarországon éléshez kötni, ami így automatikusan jár aztán annak a külhoni magyarnak is, ha aztán ide költözik.

Így maga az állampolgárság ugyanolyan lett volna, mint az anyaországiaké, és teljesült volna a külhoniak vágya, hogy számukra ez egy gesztus, hogy igazából a szívüknek fontos, hogy érezzék, a Haza a keblére öleli őket.

A baloldal persze hozta szokásos formáját-beidegződéseit, és nem mondta ki nyíltan, hogy neki nem a kebelre öleléssel van baja, hanem a szavazati joggal, inkább elkezdett riogatni a betelepülő román milliókkal, és az egészet ahogy van kezdte el fúrni...

El kell ismerni -- s ezt mindig meg is teszem -- Orbán Viktor zseniális taktikus, és ebben messze fölötte állt tök(él)etlen ellenfeleinél, akik útja szinte ki volt jelölve ebben a játszmában. Bele is léptek, és húzták magukra engedelmesen a nemzet ellenségeinek szerepét. Ami persze -- nagykorú gondolkodó polgárként -- ugyanúgy a felelősségük, mert tehettek volna másként is. Csak ahhoz hülyék voltak.

S ha mégsem így tesznek, és győz a szavazás, az így nyert szavazóbázis akkor is a jobbot támogatja. Csodás terv volt, ha pusztán műalkotásként nézem, még tetszik is.

***

Igen, a baloldal bűnös abban, hogy felgerjesztette a minden emberben meglévő sötét oldalt, amelyik nem szívesen öblel keblére senkit, ha fél, hogy anyagilag rosszul járhat vele. És ezzel nem csak megfúrt (ha tényleg ezen múlt) egy szép lehetőséget, hanem felszabadított egy kis Sötét Erőt is. Ami nagyon nem tesz jót semmilyen közösségnek.

Ez bűne.

Az más kérdés, hogy a jelen kormányzóerő most már régóta folyamatosan abból meríti üzemanyagát, hogy a folyamatos ellenségkép-generálással szabadítgatja fel az emberekben rejlő Sötét Erőt...

***

Viszont ami még látszik, hogy ha a baloldal ellenkampánya volt az ok, az az a fajta ok volt, amit a boncoláskor közvetlen haláloknak hívunk.


Mint pl. szív leállása vagy tüdőembólia egy végstádiumos rákbetegnél. Ahol azonban az igazi ok azért a rák.


Az igazi ok itt az volt, hogy az a népszavazás nem arról szólt, amit megkérdeztek benne, hanem egy politikai játszma díszlete volt.

Ahogy persze ez a mostani is, de ha ebben a mostaniban az igazi okot keressük, érdemes elgondolkodnunk, mi lett volna a hajtóerő erre a ménkű sok aláírásra, ha a nép azt látja, hogy egy dolgát végző kormány a gondos gazda módján, rendszeresen szépen elszámolva -- elszámolásokat közzétéve, mint egy jó közös képviselő -- kezeli közös dolgainkat és pénzünket...


***

Nyilván történelmietlen a mi lett volna, ha.

De ha az egykori kudarc a baloldal ellenkampányán múlt, az elvitathatatlan s lemoshatatlan bűnük.

Csak ettől még a kiváltó ok az, aki ebbe ügyesen belehúzta őket, s felhasznált majd veszélybe sodort egy ilyen fontos ügyet hülye kis céljai érdekében.

+++


Ügyes szerkezet a ráksejt: egész szöveteket képes saját képére formálni. De ha azok miatt leáll a szív, tudd, hogy az igazi ok a rák volt.

Kedves Olvasóm. Ha úgy érzed, frusztrál, hogy folyton elbuknak a Nagy Nemzeti Összekovácsoló Kezdeményezések, lassan érdemes lehet elgondolkodnod azon, vajon ténylegesen kinek köszönheted mindezt.

Újak, frissek, szépek, rendben, de ez még nem lenne ok.

Megpróbálom összefoglalni, mit látok én bennük, amit nagyon régóta semmi más társaságban.

***

Elöljáróban: ez a rendszer kijátszható. Akármennyi pénz is van benne, két igazi ereje az elfoglalt hírcsatornák*, és a Vezér, akinek -- valljuk meg -- deleje van.

A hírcsatornák eldugítása erős gát annak, aki tehetséges, de meg kellene láttatnia magát. Tényleg erős gát. Ám egy igazán tehetséges meg tudja ugorni, és ha úgy vesszük, egy evolúciós gát ez, ami kiszűri az alkalmatlant. Mert a kormányzás maga is olyan műfaj, ahol nem csak a technokrata részhez kell érteni, hanem az emberek világában megmutatni s elérni, amit akarunk, megtalálva a szükséges -- olykor akár szokatlan -- eszközöket. Vagyis e gát átugrásához egy olyan képességre van szükség, ami később a kormányzáshoz is szükséges.

A Vezér deleje tényleg nehezen törhető meg. Magában csendben okosakat nyammogó értelmiségi -- gondolkodjon bármilyen okosan -- nem képes rá.

Ám e delej részben azon a kisugárzásán alapul, ami azt sugallja, hogy ő igen, akar valamit, tesz is érte, nem vacakol, bonyolult labirintusokban nem lavírozik, hanem ledönti és új pályát épít. És mindezt el is tudja érthetően mondani. (És ez most független attól, hogy mi igaz belőle.)

És ez legyőzhető hasonló elszántságot, akaratot, képességet felmutató kisugárzással.

Fentiekhez pluszban a rendszer gyengesége, hogy a Vezér deleje nélkül a hírcsatornák sem érnek sokat, mert a vetélytársak szavának elnyomása kevés, ha ehelyett nem tudják ontani a Vezér mannáját.

És azt azért látni kell, hogy a jelenlegi hatalom egyfejű sárkány -- a Vezér vonzereje nélkül szinte magától szétesne, mi több: a sok egymásnak feszülő senki szét is robbantaná.

***

Ami a Momentumot illeti, az első gátat pillanat alatt megugrotta: akkora ismertséget szerzett, hogy csak az aktív aláírásra rávettek már 80 ezren voltak legutóbb, de ami a lényeg, az nem is az, ahányan most ismerik őket, hanem az aktívnak tűnő lelkes támogatóbázis, ami interneten mozgatható, és hajlandónak tűnik hinteni az igét távolabbi végeken, ki-ki saját háza táján (ld. pl. vidék).

Hosszú még az út egy ténylegesen nagy támogató bázishoz, de a palackból kiszabadultak, és innen már "csak" rajtuk múlik, meddig terjed majd a füstjük.

A Vezér delejével meg az a helyzet -- túl azon, hogy egy ideje kopik, bár ügyesen talál mindig újabb lelkesítő témákat --, hogy ugyan a Momentumnál egyelőre még az sem látszik, kit tartanak vezető arcuknak, hisz' még nyilatkozni is párosával járnak, ám így is átsüt a megnyilvánulásaikból hogy

• tényleg akarnak valamit,
• s az elszántság, hogy márpedig ezt véghez is viszik.

 ***

Nehéz megmondani, mi az, amitől egy emberen meg tudjuk különböztetni, hogy tényleg akar valamit vagy csak alibizik. De tény, hogy hosszú idő óta minden politika felé járón látszik, hogy igazából semmi mondanivalója.

Bármennyire mérgeskedőn hőzöng-háborog, hogy ez így nem mehet tovább, tisztán látszik, hogy műbalhé.

Amit viszont a Momentum eddigi interjúiból láttam, szemükből és szavaikból valódi elszántság süt.

És mindez persze szubjektív hatás, de a Vezér deleje is az -- ez egy szubjektív műfaj.

Viszont az elszánt akarás, ha következetesen végigvitt tettekkel párosul, még a leghülyébb célokra is talál követőket. Így ha egy cél még értelmesnek is tűnik, be tudja izzítani a lelkeket. Mert a Vezér is abból él a kezdetektől fogva, azért van rajongótábora, mert az embereknek kell valami lelkesítő a saját szaros kis életükbe. Valami, amiért élhetnek, küzdhetnek, valaki, akit követhetnek, valakik, akikhez tartozhatnak, de nem csak úgy langyosan, hanem erősen átélve magát az összetartozást.

***

További erejük, hogy (eddigi interjúik alapján) jól bánnak a szavakkal, értelmesen el tudják mondani, amit akarnak, és ügyesen védik a váratlan szúrásokat, mi több, nem csak hárítják, de maguk javára is fordítják. Ha kell, oda is szúrnak egyet, és eleddig jó ütemérzékkel teszik. Ez egyrészt a közérthető, szellemes beszédre való képesség jele, másrészt némi realizmusé.

És ha már realizmus: nem tűnnek vakon álmodozó típusnak. Ha csak a 80 ezer aláírást nézzük, és a szervezettséget, ahogy elérték, és tervezik tovább a házhoz menő kopogtatással. Ezen felül mire a nyilvánosság elé álltak, már megvolt egy működő szervezetük, ami elég sok tagot számlál ahhoz, hogy régesrég el kellett volna merülnie az ügyrendi vitákban és belső harcokban, ha nem lenne bennük egy jól működő szervezőerő, és képesség a lényegre koncentrálva a részletekben megegyezni.

Nem tudom, túl vannak-e már az első belvitákon és belső leszámolásokon, de ekkora szervezetté nőni úgy, hogy jelenleg ez a szervezet kívülről nézve egyfelé akar és tesz, önmagában két lábbal a földön járó szervezőket igényel.

***

Állítólag 300 oldalas programjuk is van, csak a címszavakon túl nem teszik még közzé, hogy most a rövid távú célra koncentrálhassanak ők és figyelőik is. Ez is realista lépés, ősi bölcsességet követ, mely szerint mindig a következő lépésre figyelj. Nyilván ha ez után kiderül, hogy mégsincs program, az bukta lenne, de ahhoz elég bénának kéne lenni, hogy belengetik, hogy van -- szóval gondolom, tényleg van, és tényleg nem lenne jó taktika ennek vitájában elmerülni a belépő akció lezárása előtt.

Kevés embert ismerek, aki pl. tud úgy magyarázni, hogy nem merül el idő előtt a részletekben -- mielőtt a fő irányokat elmondaná.

Az aláírásgyűjtést tényleg gátolná, ha közzétennének egy nyilván sok részletében még kidolgozatlan, nyilván könnyen félremagyarázható, és nyilván sok helyen vitatható programot. Sok mindent rájuk süthetnének programjuk egy-egy pontját kiforgatva, ami a gyűjtést aztán akadályozná.

A program a választásra szól, így bőven elég pár hét múlva megtudnom, az aláírásgyűjtéshez meg az szükségtelen, mert erre a népszavazásra tőlem egy hóember is megkapja az aláírásomat.

Én ezt is realista jegynek látom.

***

Eddigi interjúikban (kettőt láttam, egyet olvastam): értelmesen el tudták mondani gondolataikat, végig következetesen ugyanazt mondták, ráadásul látszott, hogy a páros mindkét tagja érti és ugyanazt érti alatta.

Szomorú, hogy ez egyáltalán említést érdemel, de a világ jelenlegi folyamatainak szerintem egy fontos oka, hogy a politikai elit képtelen elmondani, amit akar. Már ha egyáltalán akar bármit is. És így tudnak elképesztő népszerűségre szert tenni azok, akik tudnak beszélni, és tudják, mit szeretnének hallani tőlük.

***

A jelenlegi Vezérhez hasonlóan ők sem állnak be a kijelölt játéktérre, ahol már rég le vannak osztva a jó helyek, hanem új pályát építenek, és ügyesen átterelik oda a játékot -- mondván, a régi egy elavult szar.

S ha hozzá vesszük, hogy a régi tényleg egy elavult szar, engem megvettek.

Mert a bölcs realista nem forgatja fel fenekestül a világot, amíg nem muszáj, de felismeri, ha az ellenfelek nem tisztán játszanak egy dágványos faluszéli pályán, és van lehetőség borítani a begyepesedett szabályokat. S ha ezt a törvényeket amúgy betartva teszi, akkor a törvénytisztelő, de őt kisemmizni nem hagyó, tetterős férfi képét sugározza.

(Ez itt most nem egy filmajánló, meg talán a hasonlat is furán hat, de e témában érdemes megnézni Az éjszaka törvénye c. most futó gengszterfilmet. Főhőse alapvetően megegyezésre törekvő figura, de ha a partnerek nem egyezkednek, s ő meglátja a fennálló "örök s támadhatatlan"-nak tűnő leosztás támadhatóságát, vállalva a konfliktust átalakítja a szabályokat.
S persze gengszterként a polgári szemmel vállalhatónál több halottat termel, így nem is példaképül szánom, csak szemléltetőeszköznek.)

***

S ha már az elavult pályánál tartunk:

Igen, ez az egész balliberális - jobbkonzervatívnemzeti felosztás régóta nem jelent semmi olyat, ami a nevében van.

Mert e fogalmak nagyjábóli jelentése (azaz kocsmamagyarázata) az alábbi:

A baloldaliság lényegében szociális érzékenységet takar, ahol a társadalom segíti azokat, akiknek rosszul megy, azok pénzéből akinek jobban (egykori osztályharcos változata is lényegében a lent levők megszivatottságának enyhítésére született).

A jobboldali ezzel szemben úgy gondolja, hogy aki akar, tud dolgozni, és dolgozzon is, és a társadalmat hátráltató, erkölcsöket romboló erő, ha a szorgos gazdagok pénzéből eltartják a lusta szegényeket.

A liberális úgy gondolja, senki nem pofázhat a másik életébe, amíg az betartja a társadalmi együttélés ténylegesen szükséges szabályait -- hogy mi a ténylegesen szükséges, az örök kérdés persze.

A konzervatívnak van legkevésbé egyértelmű definíciója, de lényegét tekintve hisz abban, hogy a bevált dolgokat nem szabad csak azért átalakítani, hogy valami történjen, hisz a hagyományok s a régi jó erkölcs fontosságában, nem szeret hebehurgyán kockáztatni, ilyesmik.

A gazdasági értelemben liberálisnak meg igazából nemigen van köze a fenti liberálishoz, a gazdasági liberalizmus leginkább a fenti jobboldalisághoz áll közel -- mindenki a maga szerencséjének kovácsa, és rossz ösztönző lenni beleavatkozni a természetes kiválasztódásba (ahol a gyenge a kiválasztódás részeként hal éhen).

Na most ha megnézzük a magyar bal-jobb liberális-konzervatív oldalt, hát nem sok köze van a fentiekhez. Uralkodása alatt a baloldal nemigen volt baloldali, a jelen konzervatív kormánynak meg köze nincs bármiféle puritán erkölcshöz, unortodox játékaival meg leginkább egy folyton dupla-vagy-semmiző szerencsejátékosra emlékeztet -- még ha eddig sokszor bele is talált.

Ha valaki erre a pályára egyszer beáll játszani, a régiek egyből beskatulyázzák valamelyik rosszul védhető huzatos sarokba, ahonnan kitörni soha többé nem lehet.

Ezt a pályát tényleg porig kell égetni, mert egy szeméttelep, ahol minden láda alatt csótánytelepek élik kellemesen langymeleg létüket fix fizetéssel.

Szóval e kérdésben is elfogadom, amit mondanak -- értelmezhetetlen és félrevezető lenne besorolódni a baljobbnemzetiliberáliskonzervatív térbe, mert ez már rég nem jelent semmit.

A konkrét kormányzási elveket kell elmondani, aztán ki-ki próbálja besorolni maga a skatulyákba, ha ez a vágya.

***

Ami még nagy buktató egy új erő felemelkedésekor, hogy az ismertté váláshoz, szerepléshez, pénz vagy szívesség kell, támogatásért alkuk, így mire hatalomba kerülnek, rég el vannak már adva / ígérve / lekötelezve / kezük megkötve mindeféle érdekcsoportok felé.

De ők még (egyelőre...) ezt is kivédik, mikor az aláírásgyűjtésre kimondják, ők bárki segítségét elfogadják -- akár Orbán Viktorét is -- jó szóval még meg is köszönik, de ezt mindenki csak az érzésért tegye, hogy ezzel jó ügyet szolgál, mert ők semmiféle alkura, ellenszolgáltatásra, szövetségre nem hajlandók érte.

Ez nekem különösen azért is bejön, mert mindig utáltam a diplomácia azon elavult eszközét, mikor valakivel szembeni ellenérzést úgy fejezünk ki, hogy tőle nem fogadunk el segítséget -- olykor akár nemlétezőnek is tekintjük(!). Ezt a nemlétezőnek tekintést különösen gyerekesnek tartottam mindig -- ha pl. országomban van egy terrorszervezet, aki lődözi le népem egyik felét (mellékhatásként olykor a másikat), kinyilváníthatom teljes elítélésemet, hogy semmi módon nem fogadom el, amit tesznek, de ha azt mondom, hogy nem ismerem el a létüket, azzal csak magamat nyilvánítom hülyének, aki nem tud valamiről, ami pedig van, és ha nem állok szóba velük, azzal meg elvágok egy lehetőséget a megoldásra. Értem a mögöttes jelképet, de elavultnak tartom, ami szintén nem egy konstruktív világba való.

Ők viszont le tudták választani az esetleges önkéntes és ellenszolgáltatás nélküli segítséget az egyéb ügyektől -- a jelen konkrét akcióban akár a Sátán hülyegyerekének segítségét elfogadják, mert jó ügyet szolgál, de jutalmat mindenki csak a saját lelkiismeretétől várjon.

Előre kimondva korrekt ajánlat, és senki nem sütheti rájuk, hogy dacból lemondtak értékes aláírásokról, s így veszélyeztették a közös célt.

És persze az a realista gondolat is mögötte van, hogy rajtuk kívül nem is igen van senkinek olyan emberanyaga, aki télben-hóban téren állva, házakba csengetve tényleges munkát vállalna. E körökben kétkezi munkát már kevesen vállalnak. Az LMP és a kétfarkúak vállalták, de ők korrektül nem is tűnnek várni érte ellenszolgáltatást.

***

Ja igen: és performanszot se láttam még tőlük.Ez nálam +10 pont -- a politikai performanszok, jelképes üzenetek nekem mindig a tetteket helyettesítő ovis körtáncot szimbolizálták.

+++

Hosszú távon idealista, rövid távon realista -- ha tömören kéne, így foglalnám össze egy olyan politikus ismérveit, aki még sokra viheti. És őket most ilyennek látom.

Hát ezért mondom, hogy ha most kéne az étlapról választanom: ein Momentum, bitte.

+++

Ui.: És mindez persze szinte pillanatfelvétel -- hisz' csak egy pillanat óta látszanak -- így holnaputánra akár szét is eshetnek, hatalmi harcba fúlhatnak, magukba zuhanhatnak, ha nem tudják feldolgozni az esetleg elbukott gyűjtést. S még az is kiderülhet, hogy az egész csak egy hologram.

De e pillanatfelvétel egyelőre meggyőzőbb, mint amit évtizedek óta bárkitől is láttam.

*Nem szeretem a média szót. Elcsépelt, folyton azon sznobkodik mindenki, hogy média vagy médium. Orrfennhordós, hivalkodó szó, na. Ezért lett hírcsatorna.

langymeleg csótánytelep fix fizetéssel

"A Veszprémi Napló egyik munkatársától megvált, a megbízott főszerkesztő megbízatását pedig visszavonta a Pannon Lapok Társasága (PLT), miután befejezte a belső vizsgálatot a napilapban múlt héten megjelent antiszemita vicc ügyében.

A társaság közleménye szerint a Veszprémi Napló január 17-i számában megjelent antiszemita vicc a lap egyik munkatársának egyéni akciója volt. A kiadó megvált az érintett munkatárstól, emellett a megbízott főszerkesztő megbízását visszavonta. A lap főszerkesztőjévé január 24-i kezdettel Néző Lászlót nevezte ki a kiadó.

A közleményben a PLT azt is megfogalmazta: elnézést kér minden olvasójától a kiadó szellemiségével, elveivel és moráljával teljes mértékben összeegyeztethetetlen közlés miatt."

Forrás itt

Maga a vicc meg itt, és akkor már inkább nem másolom ide.

Hol is kezdjem. Mert a téma persze kényes. És az is fontos -- tényleg fontos -- hogy akármilyen csoport ellen hangoló viccek nyilvános írásokban ne legyenek. Nem önmagáért, hogy egy szabály be legyen tartva (ld. píszí), hanem értelmes valódi célja van, hogy ne, amit most nem fejtek ki.

DE:

Szóval az a helyzet, hogy ez nem egy antiszemita vicc. És nem azért, mert nem jelenik meg benne a "zsidó" szó. Az még következhetne a Hitlerből és a rabból, és lehetne olyan beleérthető, összekacsintós értelme, hogy ugye persze tudjuk kik.

Ezt a viccet én gyerekkoromban hallottam először, annak is eléggé kezdetén, még alsós kisiskolásként. A hetvenes évek elején. És persze antiszemita viccek biztos akkor is voltak, de azokat gyerekfejjel nemigen értettük volna. Ez mégis a gyerekek közt mesélődött, a felnőtteket nemigen érdekelte.

Aminek az az oka, hogy ez egy tipikus gyerekszínvonalú vicc, kb. mint a "mi van tata, szökünk tata, ratatata", amit meg szovjet katonával meséltek.

Mellesleg a rendszerváltás után a fenti eredetit is hallottam szovjet gulággal, és semleges börtönudvarral is.

Mi több, szerintem egy lágerhumor-gyűjteményben is olvastam.

Meg még három másikban.

Amitől még nem szép, mert maga a láger említése rossz emlékeket ébreszthet emberekben. De pl. a háborúé is, s a háborús viccekkel meg senkinek semmi baja. Az etióp viccek is szomorú helyzetről mesélnek, a temetésesek meg kimondottan tudnak fájni, ha rosszkor olvassuk.

A vízválasztó szerintem abban van, hogy ennek a viccnek a mondanivalója pusztán egy logikai bukfenc, semmi több. Pont ezért mesélhető akármilyen börtönkörnyezettel. Ami persze valóban felveti, a lapban miért nem írták át sima börtönre, szóval fél pont jogos.

De szerintem szimplán azért, mert így másolták ki valami másik gyűjteményből. Mert az a helyzet, hogy Magyarországon vagy tényleg kevés új vicc születik, vagy csak nem jut el a mindenféle viccgyűjtemények és reklámújságok szerkesztőihez, de ha az ember manapság rejtvény- vagy akármilyen újságban viccekbe akad, fájón ősi vicceket talál, melyek több évtizede ismétlődnek -- ráadásul esélyes, hogy ugyanazon lap egy évvel korábbi számában is megtaláljuk.

***

Ami viszont a korrekt közbeszéd szempontjából itt baj, hogy ha ilyen hülyeségért rúgnak ki több embert is egy laptól, az az egész politikai korrektséget túlhajszoltnak mutatja, s így hitelteleníti. És akkor tényleg összesúgnak a népek, hogy na persze, tudjuk kik rúgatták ki.

 +++

Tényleg büntetést érdemel, aki ezt a viccet berakta, de nem mert antiszemita lenne. Hanem mert egy elavult szar gyerekvicc, amit pénzért adnak el századszor újként. (Ráadásul rosszul is mesélve, mert az eredetiben a rabok nem ugranak, csak mondják, hogy mekkorát tudnak ugrani. Hadd ne magyarázzam el, miért fontos a különbség. A magyarázás még a gyenge viccet is megöli.)

De ezért az egész szerkesztőség büntetést érdemelne -- meg egy csomó másik szerkesztőség is.

S félreértés ne essék: szerkesztőként én is beszélnék a fejével, aki betette (tulajdonosként meg persze a szerkesztőével), hogy hülye volt, hogy pont Hitleres változatban tette be. De ennyi.

Majd most elválik.

Írja a Hírek, hogy lesz talán népszavazás az olimpiáról. Hogy legyen-e nálunk. És ezért aláírásgyűjtésbe fogtak.

És azt is írják, hogy szerintük Pártunk és Vezérünk feltehetőleg nem indít majd kampányt se mellette sem ellene ezen gyűjtésnek, hanem hagyja majd a dolgot csendben kimúlni.

Nos, nem értem, miért tenne így.

Hisz' ahogy a szerelmes is bár ha szerelme ott is van mellette, s az elég lehetne neki, mégis szétrobban a vágytól, hogy a világba kiáltsa, hogy szerelmével akar élni, hogy sok ember előtt mondhassa határozottan, hogy igen, őt akarja, s hallhassa, ahogy Ő is kimondja ugyanezt, határozottan, hangosan, hogy ennek így mind együtt a násznéppel örülni tudjanak.

És milyen jó mindezt aztán egy papírra leírni, s egy hivatalos okiraton is együtt szerepelni a szeretett lénnyel.

Miért ne akarná Pártunk, Vezérünk és az Ő népe is mind, határozottan, hangosan, kiállva az ügy mellett, írásban is kézjegyével rögzíteni, hogy igen, ő akarja ezt az olimpiát, és nem, ne visszakozzon az ország (tudom, a főváros) a büszke tett véghezvitelétől?

Ahogy Zrínyi és Dobó népe is hangosan kiálták, igen, akarjuk, és nem, nem adjuk meg magunkat.

(Amiből az is látszik, önmagában az, hogy a formális válasz igen vagy nem, önmagában lényegtelen, mind az igen, mind a nem lehet lelkesítő, ha igaz ügyet szolgál.)

***

Nos, én ezért arra számítok, hogy Orbán Viktor bizony kiáll e népszavazás mellett, buzdítva népét, hogy aláírásával tegye lehetővé e hangos akarat ünnepélyes kinyilvánítását.

Hisz' ő maga mondta az előző népszavazáson, hogy nem az eredmény jogi következménye a lényeg, hanem hogy
"az ember szeret olyan közösséghez tartozni, amelynek tagjai tudják, mi fontos és mi nem, és amikor fontos ügyről van szó, képesek egyszerre mozdulni. A részvétel a magyar nemzet állapotáról és minőségéről is szól, hogy valóban egy közösséget alkotnak a magyarok, "vagy csak össze vagyunk hajigálva"."

Mint mikor a várkapitány, ki ostrom közben lelket önt népébe, hogy kérdésére: "feladjuk a várat, a célt, amiért eleddig vérünket adtuk?", vára népe szívökbe új erőt zúdító lelkesedéssel harsogja: "NEM!"

***

Ezért állami óriásplakátokra számítok, és lelkesítő buzdításra tévében-rádióban, hogy vérünkkel aláírva tegyük most lehetővé, hogy kimondhassuk aztán büszkén a nemet, mi lelket önt belénk, látva, hogy a helyes úton járunk.

+++

Csodálkoznék, ha nem így tenne, mert az arra utalna, hogy Orbán Viktor nem tekinti igazán szívügyének a sportot, annak királynőjét, az olimpiát, s hogy ebből a legszebbet hazája rendezze -- csak szeretne csendben túlesni rajta...

Sokan jövendölik manapság a feslett nyugati liberalizmus végét. Hogy a kivénhedt oroszlán ideje lejárt, karmait már manikűrözteti. 

S épp' minap akadtam egy a lényeget jól megragadó írásra melynek beidézném pár mondatát: 

"A nyugati liberalizmus ugyanolyan doktriner ostobaság volt, mint a kommunizmus. Saját nyelvezettel, hitvilággal, aminek semmi köze a valósághoz, az ember valódi természetéhez. 
Hogy az ember akarja a történelmet, akarja a hitet, akarja a vért és verejtéket. 
Az a Mátrix, ami ezt nem adja meg, megsemmisül."

Középső mondata gyönyörű, jól megragadja, amit én itt úgy szoktam emlegetni, hogy az emberi természetet a szenvedély irányítja, így 

• a Történelem útkereséseiben sose képes egy végletes megoldásból szép apró lépésekkel eljutni az arany középútra, hanem csak a végletek közti vad ide-oda csapkodással (és sok vérrel),
• és ha már el is jutott, se tud sokáig nyugton ülni a jóban, mert az langyosan unalmas, és nincs benne tűz, amiben lelkesen eléghet.

*** 

Az épp' vonagló nyugati liberális jóléti társadalom tényleg egy véglet volt (és van). Kicsit túlhajszolta a píszít, el is kényelmesedett, és nagyrészt ezekből fakadóan folyton alulmarad az olyan friss és kevésbé finom(kodó) modorú feltörekvőkkel szemben, akik egyre nyugodtabban húzkodják bajszát. Hímeznek, hámoznak, s úgy érzik, most aztán jól odamondtak, mikor egy ifjú oroszlánkölyök megpöcköli az orrukat, mire ők mondanak valami olyan finoman burkolt elítélő diplomáciai mondatot, amibe egykor belesápadtak volna a falak, ma már viszont politikai elemző kell, hogy elmagyarázza, hogy ez bizony súlyos célzás volt arra, hogy rosszallják a dolgot. 

Az orosz elnök zseniális taktikázásai, ami ellen alig tud fellépni, a gazdasági válságban tohonyán evickélés már élezték a helyzetet, és az utóbbi miatti elszegényedők tömege, meg a menekültek/migránsok (ízlés szerint) ekkora áradata már olyan, ami torkán akadt, és egyelőre nem látszik, lenyeli, visszaköpi vagy belefullad.

Csakhogy. 

*** 

És ez egy súlyos csakhogy. 

Mert sok benne a látszatelem. Ami a mélyére ásva nem pont az, aminek látszik. 

*** 

Már azon érdemes eltűnődni, vajon ha a népek áramlását nézzük, miért mindig e halódó nyugatra áramlik a nép és nem onnan a többiekhez -- akármelyik tehetséges kihívó régiót nézzük is. 
És itt most hagyjuk ki a kimondottan háborús övezeteket, mert ott persze szimplán a golyók elől futnak. 

De hányan akarnak az olyan sikeres és erős országokba kivándorolni a halódó Nyugatról, mint Oroszország és Kína? Kína ráadásul még gazdaságilag is egy sikersztori. Mégse nagyon tülekednek bejutni a nyugati világból. 

Miért van az, hogy akinek lehetősége nyílik rá, az saját életét élni azért inkább a Nyugat mocsarába megy, és annak cuccait veszi? (Mondjuk a cuccok egy része már itt is kínai, de aki teheti, kimondottan nemkínait vesz.) 

Miért van, hogy az olyan -- akár iszlám vallású -- népek, ahol nem volt radikálisan konzervatív vallási hatalom, ami erővel tartatja be a szigorúan értelmezett vallási szabályokat, mégis tartották a vallást, de olyan gyakorlatias módon, ahol megfértek a jelképes csadorral motorozó lányok a rendszeres mecsetbe járással és a nyugatra egyre inkább hasonlító hétköznapi élettel? Hasonlóan ahhoz ahogy a Nyugat ment korábban a hétköznapokban praktikusan élhető kereszténységbe, 

S miért van, hogy ahol megszűnik egy kemény szabályokat rájuk mérő hatalom, ott közvetlenül ezután az emberek hirtelen olyan felszabadultnak látszanak? (Ami persze szintén csalóka, lehet ügyes operatőr keze munkája is. És a "felszabadulást" aztán sokszor a káosz követi, ahol már mindent visszasírnak, de az egy másik történet -- ld. később.)

S persze most kicsit csalok, mert vannak persze a rendszer jóságától független okok is. A mostani "fejlett Nyugat" érthetően a földrajzilag legjobban élhető részen alakult ki és bitorolja azt most is. Ez nyilván nagy vonzerő. 
Meg persze jelenlegi gazdagsága, és jó termékei jelentős részben a múlt sikerességéből vannak, így nem bizonyítják, hogy még most is jobban csinálják. 

Bár hogy idáig eljutott, és hogy eddig a legsikeresebb volt, azért jelent valamit, ha korábbi társadalmi vetélytársaival összevetjük. 

De nem csak a gazdagság az, ami vonzerő tud lenni. 

Hanem az élhetőség. 

Hogy mennyire érzed jól magad, ha ott élsz. Ami részben pénz, mert anélkül mindenhol rossz, de az is, hogy hányféle dolgot vehetsz, van-e pont a te ízlésednek való cucc, lakás, ruha, autó, ha megvetted, hordhatod-e azt a cuccot, ruhát, autót, lehet-e olyan a hajad, ami neked jó. Mennyire tudsz érvényt szerezni jogaidnak vagy ütközöl falakba s pattansz le, ha szart sóztak rád s reklamálnál. Mert a keménykezű hatalom nem szereti, ha reklamálsz, főleg, ha az neki pénzébe kerül -- netán egy neki pénzt hozó céggel kekeckedsz. 


És lássuk be, ebből a szempontból még eléggé egyformák is vagyunk. 

Szeretünk jól élni, ami alatt sokfélét értünk, de a lényegi elemek igen hasonlóak: 

• legyen mit enni és inni,
• legyen hol lakni,
• ne kelljen megszakadni, hogy mindez meglegyen,
• s mindezek lehetőleg minél inkább olyanok legyenek, amiket szeretünk,
• dolgainkba pedig fölöslegesen ne pofázzon bele senki

(stb.) 
. 
Na most ebből az első három gazdasági, de például a negyedikhez már az is kell, hogy a rendszer engedje a sokféleséget. 

Mi több: bátorítsa, ösztönözze, mert a termékek sokszínűségéhez már nem csak sokat termelni tudó gazdaság kell, hanem legalább annyi szabadon szálló lélek, aki szeret gondolkodni, újítani, a meglevőt eldobva mást és máshogy megpróbálni. Amihez viszont e szárnyaló lelkeket nemigen tudja kitermelni egy szigorú, a gondolatokat is mederben tartó, túlszabályozott társadalom. 

Az ötödik meg lényegében a liberális társadalom kocsmatanfolyami meghatározása. 

Ahol szabályok persze kellenek, és csak akkor várhatjuk el, hogy ne pofázzanak az életünkbe, ha a normál együttélési szabályokat betartjuk, mi se bántunk másokat, munkánkat elvégezzük -- csak a liberalizmust félreértők/-magyarázók mondják, hogy az arról szól, hogy mindent szabad, és hogy csak jogok vannak, kötelességek nélkül. Ez így nyilván káoszba vezetne, de a most halódó Nyugat sem így működik elméletben -- még ha a gyakorlatban itt-ott kicsit el is linkeskedte az együttélési szabályok betartatását. 

*** 

De tovább megyek. Mert fentiekre mondhatod, hogy persze, a nyerteseknek, pénzeseknek jobb a Nyugat, de mi van az egyre növekvő számú elszegényedővel? Akiktől elvette a pénzt s a munkát a liberális pénzvilág? 

Nos, itt van egy olyan rossz hírem, hogy az elszegényedők a feltörekvőknél sem élnek jobban. Sőt. A feltörekvők részben azért sikeresek, mert nem költenek fölösleges dolgokra, mint például a magukat eltartani nem képesekre. Akik -- Lázár próféta szavaival -- annyit is érnek. E sikeres társadalmak nemigen tartanak fenn olyan költséges visszahúzó rendszereket, mint szociális háló, mint az egyik, amibe a halódó nyugat lába folyton belegabalyodik. Egy sikeres léghajó kapitánya a terhet kidobja, nem hizlalgatja. 

És munkaerőpiaci felzárkóztatásra se sokat költenek. Minek, amíg van elég olyan, aki saját pénzén kitanul vagy ha arra nincs pénze, bányászik szenet? 

Vegyük észre, hogy a halódó nyugat jogvédő finomkodása az emberekkel csak a színpadon szól nagyrészt a melegjogokról, a háttérben a Te gyermekeid oktatását, s a Te egészségügyi ellátásodat is fizeti -- jó, persze igazából Te fizeted, és itt Magyarországon visszakapsz belőle egy kicsit, de a fejlett Nyugaton az épp' jómódúbb réteg fizeti, hogy megszervezzék neki a közösen gazdaságosabban megvehető dolgait, és az épp' rosszabb módúak se haljanak meg az utcán, mert az egyrészt zavaró látvány az épp' jómódúaknak, másrészt úgy kint hagyhatják az autót az utcán anélkül, hogy biztosan feltörnék a rosszabb módúak, harmadrészt biztonságérzetet ad nekik, hogy ők se halnak majd azonnal éhen, ha egyszer majd épp' ők is rosszabb módba csúsznának. 
S persze kicsit ezt is túltolják, így olyanokat is támogatnak, akikről tán úgy érzed, hogy ne a te pénzedből. De ez is olyan, ami finomhangolással javítható, nem a rendszer szükséges velejárója -- bár kétségkívül hajlamos rá. 


Szóval élhetőség tekintetében a halódó Nyugat még eléggé úgy fest, hogy vezet. Ha elbukna, hiányát elég sokan megéreznék Jó eséllyel Te is, Kedves Olvasó. 

*** 

Ez persze még eddig csak arról szólt, hogy miért érdemesebb a kijavításán fáradni kicsit, mint a sírba rugdosásán. Még ha a fogyasztói társadalma rá is szoktatott minket, hogy ha valami beszart, rögtön újat vegyünk, és semmit nem javíttatunk. 

De vajon életképessé tehető-e? Nem a rossz alaptermészetéből fakad-e hátránya a feltörekvőkkel szemben? És nincs-e tényleg ellentmondásban az ember alaptermészetével, a szenvedéllyel, ami akarja a tüzet, a hitet és a vért is? 

*** 

Hát nézzük. 

Rögtön első kérdésem, hány konkrét javaslatot tudunk összeszedni a rendszer megjobbítására azoktól, akik a jelenlegi Nyugat új feltörekvő sztárjai, mint Donald Trump, Orbán Viktor -- hogy csak a legnagyobb neveket említsem... 

Már olyat, ami... 

• ...ténylegesen, számokkal alátámasztva tartalmaz valami teendőt -- és itt első körben nem igényem, hogy a számolt hatások vitathatatlanok legyenek, csak legalább legyenek, legalább az látsszon belőlük, hogy valaki többet fordított az ötlet átgondolására másfél óránál, a legtöbb nagy dérrel bejelentett hirtelen ötlet kiesne ezen.
• ...a javaslatok rendszere nincs ellentmondásban önmagával (mint mondjuk közös hadsereg egy szövetségnek, ami lehetőleg semmi más ügyében ne legyen központi irányítású).
• ...és ne változzon hetente.

Én nemigen tudok ilyenről, de mindenki gondolja át maga. 

Szóval nekem erősen úgy tűnik, hogy az ígéretes új fiúk nemigen élnek a lehetőséggel, amikor tényleg jobbítani kell. Ötletelnek, a régebbije csinál is dolgokat, de nincs bennük megvalósíthatónak tűnő rendszer. 

Persze ne legyünk igazságtalanok velük: a régi nyugat vezetői is elég ötlettelennek tűnnek.

Csakhogy

• egyrészt ők folyamatosan tesznek kis lépéseket a felmerülő bajok orvoslására, ami sokszor zsákutcának bizonyul, néha túl lassúnak, de van bennük rendszer, és legalább ténylegesen halad valami értelmes kiigazítgatás irányába. A Törökországgal kötött megállapodás a népvándorlás dolgában pl. sok dologban tökéletlen, joggal kritizálható, de vitathatatlanul van megoldás irányú hatása, az meg nemigen volt előre látható, hogy közben egy puccsal ott is megfordul a világ. De Németország, mikor korábban kellett, felülvizsgálta begyökeresedett szociális rendszerének mérhetetlen nagyvonalúságát is. Szóval a rendszer láthatólag képes önkarbantartásra. Ezzel együtt sok mindent eltrehánykodott, és elég hülye nyelvezetet alakított is ki, ami által saját népének se tudja elmagyarázni,mit miért tesz. De eddigi történetében már sok megoldhatatlannak tűnő helyzetből kivágta magát némi fazonigazítással.
• másrészt érzik a választói nyomást, s ennek hatására próbálnak cselekedni, ami mögött viszont a rendszer azon tulajdonsága áll, hogy a választók tudnak nyomást kifejteni, ha valami nem tetszik nekik.

***

Ráadásul ha a most megoldhatatlannak tűnő problémahalmazt megnézzük, kellő átgondolással azért lehetne rájuk megoldást találni. Persze sokkal könnyebb lenne, ha pl. a bevándorlók dolgával akkor is foglalkoztak volna, mikor az még kezelhető méretű volt. De hát az emberi természet ebben is olyan, hogy a könnyebbik úton jár, amíg azon fel nem gyullad egy kamion.

Nem szükséges tulajdonsága egy liberális demokráciának, hogy polgárainak kritikátlanul mindent megenged, hogy őket minden helyzetben bőségesen eltartja, s mindeközben nem követel tőlük semmit. Csak ez egészen addig egyszerűbb-kényelmesebb út, amíg járható.

Ahogy korábban is írtam már párszor, olyan ez, mint a gyermeknevelés: egy gyerek teljesen jól megtanítható egy normális szabályrendszer betartására, arra, hogy vannak kötelességei is a jogai mellé, és ehhez még durva, kegyetlen szülőnek se kell lennünk. Csak sokkal kényelmesebb ráhagyni mindent, nem érni rá és a tévé elé csapva ridegtartani, amíg aztán a fejünkre nem nő. És akkor meg már nehéz lesz persze, amiből aztán levonjuk a következtetést, hogy a mai fiatalság kezelhetetlen, csak a jogait ismeri és követelődzik. És átcsapunk a másik végletbe, keményen büntetjük, amire persze ő is "visszaüt", mert már beleégett, hogy neki mindent szabad, és tényleg igazságtalannak érzi, ha most hirtelen mosogatnia kell meg porszívóznia, és régóta nem emelték a járandóságait.

De ez nem azt jelenti, hogy gyereket nevelni nem lehet, vagy csak spártai törvényekkel, csak annyit, hogy ésszel kell csinálni, és rá kell szánni az időt, átgondolást, fáradságot a kezdetektől fogva.

Nem igaz, hogy a liberális demokrácia urai nem tudták/tudják, hogy itt-ott túl lazára engedték a gyeplőt. Csak úgy könnyebb volt választásokat nyerni, és nem kellett annyit gondolkodni. Amire felkaphatjuk a fejünket -- aha, a demokrácia alaphibája! De az a helyzet, hogy igaz, hogy a demokráciában se mindig látja a polgár, hogy vezetőit kell-e valamerre nyomni, ám a többi rendszerben urainak még arra se kell venni a fáradságot, hogy elhitessék vele, hogy nem kell.

Ha nagy a baj, a jelzés megérkezik, és a vezetők érzik is a nyomást. Nálunk ez nemigen működik, de pl. Merkel néni sokat utánigazított az irányon, mikor népe elégedetlenkedni kezdett. Az önjavító mechanizmus azért, ha olykor lassan is, de működik...

***

De térjünk rá az emberi természetre, a szenvedélyre, ami talán tényleg kiköveteli a rendszerek radikalizálódását, a kemény szabályokat, a lánglelkű harcokat, amiben meghalhatunk hitünkért.

A Történelem tényleg erre utal.

Csak hát.

Egyfelől ami a vért és a háborút illeti, azért az is mindenhol látszik a Történelemben, hogy ezt legtöbbször olyankor szerettük, amikor máshol volt. Még ha részt is akartunk venni benne, lehetőleg úgy, hogy sokkal erősebbként valahol valakiket letámadunk, és oda se a mi gyerekeink mennek, ha lehet. A kiegyenlített háborút saját földön mindig rühellték az abban résztvevők. Kivéve persze amikor szükség volt rá egy elviselhetetlen elnyomottság lerázására, de az nem öncélú szenvedély, hanem szimplán a fenti jobb életre való igényből fakad.

 Ami a hitet és lángolást illeti, az tényleg fontos igény. Tényleg alaptermészete az embernek, hogy ha már kaja, odú megvan, hirtelen nő is kell, s ha az is, kell még valami, amiért lelkesedni lehet. Valami magasabbrendű, amiért értelmesnek érezzük életünket, fontosnak, amit hozzátesz a világhoz.

Csakhogy.

Egyrészt ha ennek egy részét egy vallásban találjuk meg, nem árt, ha nem nyírnak ki minket, csak mert pont rossz helyen hiszünk pont abban az istenben. Hogy ilyen esetben se nyírjon ki, az meg pont a liberális társadalom sajátja. És persze lehetne az is egy működő rend, hogy mindenki abban higgyen, amiben a körülötte élő többség. Csak hát a hit részben szenvedély, így nem mindig tudunk pont abban hinni, amit először tanítottak nekünk, másrészt meg minek? Ha hitünk nem kimondottan destruktív, ami a közösséget rombolja, akkor a társadalomnak kimondottan hasznos, ha egyedét segíti lelkileg egészségben maradva síkképernyős tévét termelni.

Másrészt hinni sok mindenben lehet, és e téren inkább a lelkesedést, életcélt érezném az igény pontosabb megfelelőjének. És persze a nem vallásos hit is irányulhat olyan lelkesítő dolgokra, ami tűzzel és vérrel jár, de eleve már a tűz is lehet belső tűz, ami nem éget el házakat, mégis lelkesít, másrészt lehet bármi, amit hasznos alkotásnak érzünk.

És azt hiszem, a kulcs valahol itt van. Sokszor megénekelt tény, hogy a mai világban nincsenek lelkesítő célok, az emberek magányosak (apropó igen: mert a közösség is egy durván erős igény ám!), és így még jólétben, ám lelki tunyaságban élő fiatalokat is be tudnak lelkesíteni gonosz, ám lelkesítően hangzó eszmék, és az ebben egy szívre dobbanó közösség. Az Iszlám Állam terroristái közt nyugtalanítóan sok a hófehér bőrű telivér, jóltáplált európai fiatal -- vajon miért? Nem alapvetően gonoszak, csak olyan életkorban vannak, amikor lelkesítő célok kellenek, meg közösség, aki minket is értékesnek tart, és az kevés, hogy ha jól tanulsz, lehetsz könyvelő s számokat terelő excel-juhász, mint kopaszodó apukád. Aztán persze rájönnek és kiábrándulnak, de nyilván jobb, ha eleve inkább egy sakk-, fizika-, foci- vagy túrakörben találják meg e célokat -- a túlélési ráta is magasabb.

Szóval nem létszükséglet a vér, "elég", ha a társadalom nagy része hisz valamiben, és lelkesedik valamiért.

Amire meg leginkább az alkalmas, amit ma itt kis hazánkban lenézően civil társadalomnak hívunk. Lenézően, mert a politika tartja játékszerként, így ismert tagjai tényleg pártok úttörőszervezetei, a többi meg vagy magától belefullad a pénzhiányba, vagy agyonnyomják fentről, mert sanda szándékúnak minősítik, hogy működésével felhívja a figyelmet, hogy olyan feladatot lát el, amit az államnak kéne, de nem teszi.

Meg jelenleg kimerül abban, hogy próbálja ellátni az állam helyett annak szociális feladatait, és arra nemigen jut már, hogy klasszikus fenti feladatát ellássa: értelmes célokra szervezzen közösségeket, ahol fiatalok kiélhetik lelkesítő célok iránti igényüket, az alkotás örömét, meg persze az öregebbek is, meg egyéb ilyenek.

 ***

Nem, azt hiszem, a szenvedély nem feltétlen igényli se a vért, se az önostorozó, szigorú szabályokat. Csak az eddigi Történelem mindig túl sok ilyet kínált, és nem éltünk még eleget csendes békességben ahhoz, hogy megtanuljunk békében alkotva lelkesedni.

S persze nem állítom, hogy most előbb tanuljuk majd meg, mint hogy elsodorna az újabb tűzvihar. S így ne teljesednének be az írásom elején idézett cikk jóslatai. Mert persze mindig van is, aki nem a saját faszát lógatja a tűzbe, így érdeke azt felszítani.

Csak azt állítom, hogy e halódó Nyugat keretein belül is van mód a legtöbbünknek legélhetőbb utat megtalálni Hogy a rendszer utánigazítással élhetőre javítható, és jobban járunk vele, mint ha tűzre vetjük. Mert ha van is pár jóbeszédű nepper, aki ránk sózná, a most rendelhető új cuccra mind rábaszunk, ha otthonunkba engedjük.

Csak akkor már késő lesz.

Ennyi 

 * Fentiekben keverten beszéltem a szociális, liberális és demokrácia tulajdonságairól. Nem akartam túlbonyolítani azzal, hogy szétválasztom őket. Mert a most halódó Nyugat ezt együtt kínálja, míg a többi, amit el akarnak adni nekünk, igazából mindegyik részét kidobná. Csak a reklámban ezt apránként adagolja.

 /kép forrása: https://stockfresh.com/image/290767/fire-biker  (lett légyen bármi is az...)/

Jó, szóval én ott kiestem a megértésben, hogy három metróvonalunkból kettőnek van felszíni része, de mi a harmadikra tettünk gombokat, amivel az utasok nyitják maguknak az ajtókat, hogy az állomásokon a fölösleges nyitásokkal ne tóduljon a kocsikba az ugyanolyan hőmérséklet a légkondicionált peronokról az ugyanolyanra légkondícionált kocsikba.

Így annak megértésébe már bele se kezdtem, hogy miért csak az ajtóra tettek gombokat. Mert az összes busz-villamoson van gomb a környező kapaszkodókon is.

És igaz, hogy azokon értelme is van a gombnak, de ha már feltették nekünk ezeket az értelmetleneket pont erre a metróra, akkor már muszáj megnyomnunk, ha le szeretnénk jutni róla.

***

Na most ez csúcsidőben úgy megy, hogy egyetlen ember tudja megnyomni, aki épp' előtte áll, de az nem azért áll előtte, mert le akar szállni, hanem mert felszálláskor ott maradt neki hely.

Ezért vagy nagyon illedelmes, és minden megállóban szolgálatkészen végigpásztázza az arcokat, akar-e valaki leszállni, vagy afféle ajtónállóként minden állomáson megnyomja, ám rossz esetben nem képzett szélső utas -- netán bohém álmodozó, könyveket bújó bölcsész --, és magába vagy könyvébe mélyedve álldogál.

Ilyenkor egy ideig csend, majd egy kétségbeesett utas rájön, hogy ő akar csak leszállni, ijedt hangon szól, hogy leszállna, ezt ajtón álló hősünk vagy észleli vagy nem, s a végén vagy ő is ijedten fordul és nyit, vagy valaki félrelöki, hogy kinyissa.

***

A helyzetet szépen bonyolítja, hogy előre megnyomni se lehet. Tehát nem működik a módszer, hogy a belső utas már menet közben megkéri az ajtónállót, hogy nyomja meg a gombot, mert hiába is tenné. Így viszont formálisan nincs is mit kérni tőle, ezért marad minden a végére. Mert kérhetne valami bonyolultabban jövőbe mutatót, hogy majd ha egyszer megállunk lenne-e szíves, de ez inkább jövőbe vesző mint mutató -- kérni idegentől egy metrón ennél kézzelfoghatóbb azonnali cselekvést szoktunk. Esetleg, hogy leszáll-e, de igazából nem érdekel, leszáll-e, csak hogy majd nyomja meg, így már a kérdést is hülyének érezzük. Meg tömegben úgy is hisszük, hogy majd sokan leszállnak.

Talán ezért, talán nem, de én még nem hallottam senkit előre megkérni belülről az ajtónállót. Eleve nehéz is a tömeg távoli mélyéből irányítva tőle kérdezni -- hé, ajtónálló! -- de ha már a kérdés se konkrétan irányul valamire, csak olyan megfoghatatlan távoli vágyakat taglal...

***

De hogy a hatalmát esetleg felmérő ajtónálló se érezze magát nyeregben, ő ugyan az egyetlen, aki a többit ki tudja engedni, ő viszont kapaszkodni nem tud. S persze valahol minden társasjáték lényege, hogy minden szereplőnek kell legyen egy gyengéje, szóval társasjátéknak már jó, bár abból láttam már olcsóbbat is, alagút nélkül...

Mert az ajtó közepénél állótól a legközelebbi kapaszkodó úgy két-három utasnyi messzeségbe vész. S így persze a körülötte állóktól is egy-két utasnyira, és akitől egyre, az esetleg a mellette álló fején átnyúlva már elérhet egyet. Így marad vagy a hit, hogy Isten azért teremtette jóságosan puhára a tömeget abban a sok kabátban, hogy fékezéskor majd felfogjon, vagy az ajtónak támaszkodás, ami amúgy persze tilos.

De ez a helyzet a belső utasok egy részével is, mert még felső korlátból is csak a legbelső szakaszokra jutott.

Ám így legalább érthetővé válik, miért nincs gomb a nemigen létező kapaszkodókon. -- ha lassan is, de összeáll egy egységes világkép.

 +++

Csak ez a világkép már egyre inkább kezd emlékeztetni arra, amelyikben Pelikán elvtárs tisztelettel megkérdi, hogy de Virág elvtárs, se ajtó, se ablak?...

Kevesen tudják (s még kevesebbeket érdekel), hogy én a saját órám átállítása előtt többet gyötrődök, hogy biztosan most kell-e csinálni, mint amennyit Parlamentünk, mielőtt majd jó eséllyel eldönti így hirtelen, hogy át kell-e állítani az ország összes óráját -- és órán-időn alapuló gépezetét -- egy több évtizedes rendszerről egy soha ki nem próbáltra.


***

Mert rajtam mindig végigfut előző este, nincs-e másnap valami teendő (vonat, találkozó) amit lekések, ha mégse most kéne de átállítom, vagy most kéne és nem állítom át -- esetleg szólni kéne annak, akivel találkozni készülök, hogy ő is tud-e róla, hogy most kell, ilyesmik. (Azt már ne is említsük, ha netán vonaton találkoznék valakivel, még belegondolni se merek ennek szerteágazó buktatóiba...)

S persze tudom, én vagyok túl bizonytalan, el kéne már mennem, vannak erre jó tréningek, meg persze a nők se szeretik a határozatlan férfiakat, de mindig úgy érzem, hogy tettemnek tétje van, és egy átgondolást azért megér.

***

Szóval szerencse, hogy nem én irányítom az országot, hanem olyanok, akiket nem kötnek gúzsba a gondolkodás pányvái. ..


Mert ha nekem ilyen javaslatot nyújtana be egy képviselőtársam, én biztos hímezni kezdenék, meg aztán hámozni, hogy ne most rögtön szavazzunk róla, meg hogy a kérdés összetett, és meg kéne vizsgálni, meg hogy sürget-e bármi -- meg az ilyenkor szokásos időhúzó értelmiségi dumák.

És ha azt mondanák, hogy de hát megvizsgálták, és sokan nem szeretik, hogy folyton állítgatni kell, és van, aki szerint depressziót okoz, meg hogy télen nagyon sötét van, nyáron nagyon világos, akkor olyanokba kapaszodnék, hogy de azt nézte-e valaki, hogy

• ténylegesen milyen hatása lenne az energiafelhasználásra,
• mivel jár, ha a gazdasági és politikai kapcsolataink nagy részét kitevő országokban egyszercsak már nem ugyanannyi lenne az idő, mint nálunk,
• illetve időnként ugyanannyi lenne, időnként nem,
• hogy még a tőlünk észak-délre levő szomszédainknál is mást mutatna az óra, mint nálunk,
• de csak az év egyik felében,
• milyen fejlesztésekkel járna ez az informatikai rendszerekben (és emberi agyakban),
• és milyen veszéllyel, hogy ezek egy része nyilván nem működne elsőre,
• meg egy részük másodikra,

meg biztos ki tudnék még találni párat -- ha mást nem, hogy mérjék fel, mi olyan lehet még, amire így első szuszra nem gondoltam.

És azzal is húznám az időt, hogy ebben a dologban aztán igazán semmi nem sürget, ám évtizedekre eldönt valami olyasmit, ami mindenkit érint, és amire egyértelmű válasz objektív szempontok alapján sose lesz adható, így megkockáztatom, hogy ha egyáltalán van olyan fajta kérdés, amire a népszavazás intézményét kitalálták, ez éppen azok közül való.

Így még tán egy népszavazást sem átallanék kiírni rá, de persze csak azután, hogy az objektív érveket kivizsgálták, a nép elé tárták, és lezajlott róla egy társadalmi vita.

+++

Szóval szerencse, hogy nem én irányítom az országot, hanem olyanok, akiket nem kötnek gúzsba a gondolkodás pányvái...



Ui.: És értem én, persze, hogy valamit kell adni a Jobbiknak, amiért a letelepedési kötvényben nem engedtek nekik, és már rég bele is nyugodtam, hogy szükség van játszmákra magasabb szempontok mentén. De muszáj pont az időszámítással játszani? Nincs ott pár mecsboksz vagy ikszboksz vagy játékkatona? Mi lesz, ha véletlenül tényleg megszavazzák a gondolkodáshoz nem szokott képviselőtársak?

Uui.: Kéne valami komolysághatár, ami fölötti dolgokban a Parlament a képviselők sokszor bizonyított éretlensége miatt nem szavazhat. Mert az már a felnőttek dolga.

Ez még nem óra, csak a ró. (És igen, abból sem a legszebb.) Javaslom, hogy egyelőre a ró átállításáról szavazzanak, így ha a (feltehetőleg egyhangú) szavazás törvénybe iktatná a ró átállításának új szabályait, amíg a minisztériumok elgondolkodnak, hogy ez mit is jelent, és végrehajtási rendeletekbe foglalják, addig se basztatja senki az órát.