Benderik elmélkedik

Érzelmi s politikai töltet nélkül pusztán technikai tanulságokat vonnék le. Életem során dolgoztam normális bankban s becsődölt brókercégnél is -- igaz, még a kilencvenes évek nagy csődjeikor, s a mostaniakról csak annyit tudok, amennyit a média csicsereg --, így (vagy ennek ellenére) talán tudok pár hasznosat levonni.

***

Az első nyilván az, amit sokan mondtak már, hogy épeszű szabályozás nem ötévente vizsgál egy céget, ami milliók milliárdjait kezeli. Ugyan egy brókercég elvileg nem hitelezi tovább az ügyfél pénzét, mint teszi a bank -- csupán befekteti az ügyfél kívánalmai szerint, majd őrzi -- ám mégiscsak nála van, így az már eleve jóhiszemű feltételezés, hogy csak az ügyfél kívánalmai szerint és csupán őrzi. És lássuk be: túl nagy kísértés sok pénzt őrizni úgy, hogy tudjuk, öt évig senki nem néz majd felénk, és addigra persze majd mind visszatesszük. Hány Mikszáth-novella pénztáros hősétől hallhattunk ilyet... (Amúgy lehet, hogy egytől se, de hangulatában azért olyan. Magyartanár sose voltam...)

***

A második a "kettős könyvelés" elkerülése -- legalábbis a leltárban. Egy brókercég teljes saját + ügyfélnek őrzött eszközállománya ki kell adja a letéti helyeken őrzött eszközeit. A letéti hely Magyarországon nagyrészt a Keler (egyetlen magyar elszámolóház), bár ma már külföldi tőzsdén is kereskedhetünk, és ott külföldiek is szóba jöhetnek.

Ami ezt a leltárt illeti, az MNB a Kelernél őrzött tételeket könnyen ellenőrizheti, külföldi elszámolóházaknál levőket nehezebben, de ez a kisebb hányad, szofisztikáltabb ügyfeleket érint, és többé-kevésbé kidolgozható lenne rájuk is ellenőrző mechanizmus. A Keler és a brókercégek számára mindenesetre az MNB írhat elő olyan elektronikus adatszolgáltatást, amiből a cég nyilvántartását ellenőrizni tudja, bankoknál őrzött pénzekre szintén. (A Keleres talán már létezik is, remélhetőleg nem csak a cégtől kért Keler-kivonatokat böngészik. Már amikor ötévente épp' arra járnak... Elektronikus kivonatuk már a kilencvenes években is volt.)

Egy megfelelően szabványosított elektronikus jelentéssel a Felügyelet (MNB) akár naponta ellenőrizhetné a cég által őrzött teljes ügyfélállományt -- legalább a magyarországi letéti helyeken levőket.

A leltár szerint meglévő eszközállományról aztán a brókercég nyilvántartása mondja el, hogy melyik kié, tehát adott értékpapírból hogy oszlik el a teljes mennyiség az ügyfelek között. Azaz kié mennyi abból az összmennyiségből, ami a fenti leltár szerint ténylegesen megvan. Hiány esetén csalni ezzel az oldallal lehet könnyebben, mert az nehezen ellenőrizhető, hogy az ügyfelek is ugyanannyi eszközről gondolják-e, hogy van nekik.

Az internet korában viszont segíthetne valamiféle kötelező internetes ügyfélfelület (akár magánál a Felügyeletnél működtetve...), ahol az ügyfelek bármikor ellenőrizhetnék egyenlegüket, miközben az MNB összevethetné ezen kimutatást az általa rendszeresen kapottal, amely összegszerűen kiadja a teljes leltár szerinti összmennyiségeket.

Ha ezt megfelelő gyakorisággal ellenőriznék, és a visszamenőleges átmeneti hiányt is szigorúan és következetesen büntethetnék (esetleg közzé is tennék), erősen lecsökkenne a kísértés, hogy a cég vagy egyes ügyfelek pillanatnyi pénzzavarához átmenetileg felhasználják (más) ügyfelek pénzét / papírját / paripáját. Itt ráadásul sokszor a legbiztonságosabb és -likvidebb (p. állam-)papírok vannak legnagyobb veszélyben, mert ezek illatoznak legkívánatosabban, ha gyorsan pénz kellene...

***

Fontos elkülöníteni azon eseteket, ahol megfelelő gondosság mellett nem veszhet el ügyfélpénz/-papír (mert azt csak őrizni kell), és ahol szélsőséges piaci mozgások elvileg okozhatják, hogy az ebben részt vevő ügyfelek ilyen ügyletekre elkülönített eszközei esetleg elveszhetnek vagy nem kapják meg nyereségüket a többi ügyfél befizetetlen vesztesége miatt. Ezeknél is ellenőrizhető a megfelelő gondosság megléte, és érdemes is lenne pl. gyakori elektronikus listákat kérni az ilyen ügyletekkel játszó ügyfelektől megkövetelt és beszedve tartott fedezetekről. De fontos látni, hogy megfelelő kezelés esetén a legszélsőségesebb helyzetben se veszhetnek el az ilyen ügyletekben részt nem vevő ügyfelek eszközei, mert azokat szigorúan olyan számlákon kell(ene) tartani, ahol a brókercég üzleti partnerei nem férhetnek hozzá a cég ilyesfajta ügyletekből fakadó veszteségeinek fedezésére. (A svájci frank ugrása miatt e módon csődöltek be külföldi brókercégek, és tudtommal a mi kis magyar bilinket is ez borította ki, mert ügyfélpénzek is befolytak a vödörbe, amivel a cég összveszteségének betapasztására keverték a maltert.)

***

És persze a fogyasztóvédelem. Legendás eset volt a kilencvenes évek "álomkötvény"-e, amit az államkötvényekkel gyakorlatilag megegyező módon sorszámozva bocsátott ki valamelyik akkori brókercég, és sokáig, így feltehetőleg nem tudta vagy akarta ebben az akkori felügyelet meggátolni. Pedig teljesen nyilvánvaló volt a megtévesztés szándéka, és persze somolyoghatunk, hogy ennek csak a hülyék dőlnek be, de sokáig csinálták, így feltehetőleg voltak azért páran.

A mostani Quaestor kötvényről is cikkeznek, hogy kellő gondossággal nem kellett volna az embereknek olyan sok pénzt tenni beléjük. Ám ezesetben ez csak nagyon korlátozottan igaz.

Egyrészt tény, hogy ez csak egy vállalati kötvény volt, nem a brókercégé, tehát megvételével az emberek egy cégcsoportot hiteleztek, aki stadiont épített meg utazási irodája volt, és a rendszerváltás hajnalán lett volna biztosan biogilisztája is. De nyilván nem véletlen volt, hogy a Quaestor nevű brókercég forgalmazta az ugyanilyen nevű kötvényt, és nemigen reklámozták, hogy aki megveszi, az a teljes cégcsoportot hitelezi lószőrtől a fűkaszáig ami kedvére eszébe jut, azt viszont sose mulasztották el hangsúlyozni, hogy a Quaestor (zárójelben: a brókercég) az MNB felügyelete alatt áll, és mind a Quaestor-ra (zárójelben: a brókercégre), mind külön a kötvényre is (zárójelben: ha ellopják, nem ha elértéktelenedik) vonatkozik a Befektetővédelmi Alap biztosítása (jelentsen ez bármit is).

Másrészt van egy elvárható szintje az átlagember pénzügyi tudatosságának és óvatosságának. Az azonban nem lehet elvárás, hogy tudja, hogy egy kötvénybe tett pénze két különböző módon veszhet el, azaz hogy csődbe megy a kibocsátó, így maga a kötvény nem fizet, és értékét veszti, vagy a papírt őrző cég eltünteti magát a kötvényt, ami amúgy rendesen fizet, csak már nem neki, és hogy a brókercégeket védő Befektetővédelmi Alap (BEVA) csak ez utóbbit biztosítja. Különösen zavaró átlagos szemmel, hogy pl. egy bank által kibocsátott kötvénynél mindkét eset biztosítva van, csak a kibocsátó csődje ellen egy másik hasonló alap véd (a betétbiztosítási), mert a banki kötvény olyasféle, mint a bankbetét.

És akkor a fiktív kötvény esetéről még szót sem ejtettünk, mert a befektetett pénz ezen halálnemére még a pénzügyi szakik se gondoltak eddig. Ez ráadásul egy olyan pont, amit az ügyfél a létező legnagyobb gondossággal se tudott volna ellenőrizni, mert ő csak annyi adathoz fér hozzá, amennyit a cég ügyfélkivonatként megmutat neki, a többi ügyfél kivonatát (szerencsére) nem látja, hogy összeadogassa őket. És mivel a mai kötvények már kinyomtatva sincsenek, csak bitek egy virtuális befőttesüvegben, így még a valódiságát se ellenőrizheti egy mégoly gondosan megválasztott nagyítóval.

Igazából a hiperóvatos ügyfél számára egy kiskapu elméletben talán még létezik: kérheti a céget, nyisson neki saját nevesített alszámlát a Kelerben, ám ezt érthetően csak nagy játékosoknak teszik meg, és nem is lenne elvárható egy elszámolóháztól, hogy a brókercégek pilincka ügyfeleinek saját számlákat tartson fenn -- erre érthetően nincs kapacitása, és nem is feladata. Vagy másik brókercéghez teteti, ám ezzel már két külön cég (kibocsátó és letétkezelő) kockázatát is futja. Szóval utólag is csak keserű kínban szült ötletek adhatók.

Mellesleg mivel  itt az ügyfél gondossága nem kérdőjelezhető meg, és amúgyis nehezen értelmezhető, hogy pl. 150 kötvényből melyik 100 volt valódi s melyik 50 fiktív, így számomra egyértelműnek tűnik, hogy a Quaestor esetén a fiktív és valódi kötényesek kártalanítása egyforma legyen. Az más kérdés, hogy a BEVÁ-nak kell-e kártalanítani őket (én az Államra szavaznék, mert az ő törvényhozásának és felügyeleti szervének mulasztása tette lehetővé), és hogy mekkora összeg a jogos kártalanítás, mert szigorúan véve a BEVA a hiányzó kötvények piaci értékét kéne kifizesse, ami viszont -- a kibocsátó csődje miatt -- nulla körüli. (Persze itt is lehet jogászkodni, hogy az események körüli mely napok piaci árát kell figyelembe venni, mert persze a csőd híre előtt még teljes értéken árazta őket a piac. De ha a valódi piaci értéket nézzük, az ma már nulla, és tartalmilag ezt kellene a BEVÁ-nak kifizetnie a hiányzó kötvények után. A többit az állam nyeleti le a BEVÁ-val saját mulasztásának kistafírozásául.)

***

Ami a fiktív kötvények elleni védekezést illeti. A pontos módját persze nem tudom, hogy történt, de a fenti leltárellenőrzés ezt is segítene kiszűrni, hisz' az ügyfelek által magukénak tudott összmennyiség ebből a kötvényből messze több volt a Kelerben őrzött összmennyiségnél.

.+++

Összefoglalva:

Egy brókercég csődje egy bankétól nagyon különbözik, mert a bank a betétet hivatalból kiadja hitelként, így egyfelől a legnagyobb gondosság ellenére is csődbe vihetik pl. nagyon szélsőséges gazdasági válságok (ha hitelezettjeiből előre nem láthatóan sok megy csődbe), másrészt a kellő gondosság is sokkal összetettebb és nehezebben ellenőrizhető.

A brókercégek tevékenysége jóval egyszerűbb, tekintélyes része csak megőrzés, kellő gondosság mellett pedig a kereskedésből fakadó ügyfélveszteségek is szűkíthetők az ilyen ügyletekben részt vevők körére, ill. nekik is az ebben részt vevő eszközeikre. Ráadásul a gondosság szabályai is jóval egyszerűbbek, egzaktabbak. Így a brókercégek ellenőrzéséből sok minden végezhető lenne mechanikusan, elektronikus bevallásokra alapozva, így akár folyamatosan vagy nagy gyakorisággal is.

Ami pedig a fogyasztóvédelmet illeti, összehasonlíthatatlanul több kár éri a népet egy -- akár csak megtévesztő nevű -- kötvény engedélyezésével, mint ha a fogkrémje nem a kívánt mértékben fehéríti mosolyát, vagy az óceán friss illata egy kicsit hányásszagú. Így sokkal erősebb védelmi szabályokra lenne e téren szükség.

És persze mindez csak kósza gondolat, hogy legalább valami ilyesmi tehető lenne. De persze a világon sok brókercég meg pénz van, így nyilván módszerek is a kordában tartásukra. (Igaz, a mienknél kevésbé leleményes népre szabva...)

De az biztos, hogy ahol sok pénz van, és kevés ellenőrzés, ott az a pénz elszéled. Mert el kell széledjen.

.

.

.

Volt itt egy cikk, ami azt elemezgette, hogy a Fidesz milyen titkos fegyvert készítget elő a Jobbik ellen. 

És ha helytállóak az információi, akkor a titkos nagyágyú az lenne, hogy a Jobbikot Oroszország pénzeli, ami ugye a nemzeti érzelmű szavazókat majd jól elrettenti. 

Hát igen. 

Csak az a baj ezzel, hogy pont a a Fidesz volt, aki épp' az utóbbi év során idomította át szép lassan táborát arra, hogy Oroszország jóbarát, és vele összebútorozni hasznos, mert erős, nem teszetosza liberálbolsevik, mint a Nyugat, és mellette úgy őrizhetjük meg szuveneritásunkat, hogy közben a nyerő oldallal állunk szövetségben. Vele feljuthatunk a Hajóra, mely túléli a Kor Viharait, és aminek fedélzetéről sajnálhatjuk majd le a lassan a habokba süllyedő Liberálvérbajos Nyugatot. 

És még a legjobban idomított szavazóbázis sem képes ilyen gyors váltásra, hogy mi baja lett hirtelen a Nagy Erős Oroszországgal, és fitymálón öregedő oroszlánnak titulálja majd eddigi pártját (ami lefordítva persze puhapöcsöt jelent, és igazából így is fogják mondani, mert csak liberálbelvárosi puhapöcs mondja öregedő oroszlánnak a puhapöcsöt). 

Mint mikor F tehergépkocsi megy J tehergépkocsi mellett, majd F hirtelen olyan erővel rántja balra a kormányt, amitől a legjobban rögzített rakomány is átcsúszik az ügyesen alámanőverező J tehergépkocsira.

+++ 

Teljesen jól látszik, hogy az F tehergépkocsi képtelen megtagadni sofőrjének bozótharcos logikáját. E logikában teljesen ismeretlen -- csendes mosollyal lenézett s gyakorlatilag felfoghatatlan -- stratégia az, ha valaki csak úgy szimplán úgy teszi a dolgát, ahogy választói elvárják tőle, és egy (számoljuk így...) kétharmados támogatásból kiindulva pusztán ezzel sok ciklusra bebetonozza magát. A bozótharcos kizárólag bozótharcolni tud, így szüksége van ellenségre, akit legyőzhet, állandóan haditervet készít, elsáncol, tervet sző, bekerít s csapdákat állít a vadonba. Őrült pénzeket nyúl le egy saját médiabirodalom kiépítésére, mert csak ennek támogatásával tudja elképzelni, hogy újraválasztják s közben az őrült pénzek lenyúlásába bukik bele. Kommandós agyával fel se képes érni, hogy azzal is újraválaszthatják, ha "csak" úgy kormányoz, ahogyan jó azoknak, akiket. És akik az újraválasztással eleve bizalmat adtak neki, és kapott egy újabb (harmadik) esélyt addigi huncutságai után -- s ellenére. 

És van annyira tehetségtelen hülye, hogy ezt is eljátszotta, mert képtelen volt kitörni a bozótharcos logikából. És a konszolidáció helyett minden eddiginél nagyobb sebességbe kapcsolt... 

+++ 

A választások után írtam egy olyat (Intelmek), hogy ha nem tud konszolidálni, beelőzi a Jobbik, aki már rég úgy hirdeti magát, mint a dolgos kisemberek pártja, az egyetlen tiszta erő, aki még ki is meri mondani az igazi problémákat, és bátran nekimegy az agyonhallgatott tabuknak, ha kell. És tud a nép nyelvén beszélni. Nem a cukiság emelte fel őket, hanem a csendben (pl. levélszekrényekbe dobott ingyenes újsággal) terjesztett kép, ami szerint ők kemények ha kell, de hogy szélsőségesek lennének, azt csak a húsosfazék körül sürgölődő pártok terjesztik róluk, hogy bele ne köpjenek azok levesébe. 

Nem vagyok akkora arc, hogy hibának tartsam, ha valaki nem követi az intelmeimet. 

De akinek szóltak, nem követte, és elindult azon a lejtőn, amire intettem. Ami lehet véletlen egybeesés. 

De ha mégse lenne az, talán érdemes még egyszer elolvasnia, és megfogadni, hogy a Jobbikot a megszokott bozótharcos logikával nem győzi le. Az egyetlen -- mondom: egyetlen -- esélye vele szemben az, ha rendet vág saját háza táján, amíg nem késő. De ez alatt nem belső bozótharcot értek. Az igazi ellenfél nem az egykori barát, mert az getzizhet lapjában-tévéjében bármit, ha nincs mit. 

Az igazi belső ellenfél a fősodorban van: sok tehetséges fiatalember, akik tökéletesen értik a nyílt és ármánykodós háborúk-intrikák csínját és bínját, épp' csak eszükbe nem jut arra használni, amiért elvileg a kormánynál állnak, és ez már túlontúl messzire ellátszik. 

+++ 

Sokkal, de sokkal tehetségesebb ellenfél a Jobbik az egykori kisgazdáknál. Azok operettlovagok voltak, ezek az egykor ütőképes fiúk továbbfejlesztett verziói, egy új modell. Kormányzásra alkalmatlan modell, de a kormányra jutási szoftverük már következő generációs, amihez a Fiúk már öregedő oroszlánok (és tudjuk, ez mit jelent...). 
A Jobbikot nem lehet kicsinálni egy-két előrángatott "üggyel". Mellesleg azért sem, mert pont a Fidesz tette teljesen érzéketlenné a társadalmat az "ügyekre". Érzéstelenített, kikapcsolta immunrendszerünket, így nem kapjuk fel fejünket semmilyen "ügyre". Mert hozzájuk szoktunk, és nem éri el az ingerküszöbünket. Ma már egy Tocsik Mártát vagy egy Torgyán-ügyet teliberöhögnénk, hogy aprópénz. 

+++ 

Egyetlen esélyed maradt, Fiam: ha úgy kormányzol, ahogy az jó annak, akit kormányzol. Szinte hihetetlen, de harmadik utáni esélyként még mindig több mint három éved van rá, ami egy háromnegyed ciklus. Persze, alkalmatlan vagy rá, mert nem tudsz más lenni, mint egy elavult trottygenerációs bozótharcos. 

De ha túl szeretnéd élni, ez az egyetlen esélyed. 

Sok sikert. 

Az én érdekemben is. 

.

.

.

Érdekes ez a vita a vasárnapi zárvatartás állítólagosan elkészült előzetes hatástanulmányáról. 

Egy újság kinyomozta, hogy készült egy ilyen pár éve, és azt hozta ki, hogy bevezetése rossz hatású lenne. 

Mire a Minisztérium azzal védekezik, hogy ilyen hatástanulmány sohasem készült. 

Már hogy nem olyan nem készült, ami károsnak hozta volna ki, hanem egyáltalán semmilyen. És most épp' úgy is tűnik, hogy tényleg nem született 

Mert amiről azt hitték, abban csak megkérdeztek 800 embert vásárlási szokásaikról, egyébként pedig "A Nemzetgazdasági Minisztériumnak továbbra sincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából". 

És ez akkor így rendben is van. 

+++ 

Én igazából nem is értem, miért gondolja bárki, hogy készült. Volt már itt valaha olyan intézkedés, amihez készült?

Különleges képességekkel megáldott nép vagyunk, ahol -- eredetileg a focihoz, a rendszerváltás óta pedig a politikához is -- öröklött tulajdonságként ért mindenki, és ezen felül mindenkinek van legalább egy elmélete is, hogy mit kellene másképp' csinálni, hogy végre rend legyen itt. 

Ami nem is baj, mert frissen tartja az agyat. 

Egy normál társadalom mechanizmusai pedig olyanok, hogy ezeket az elméleteket a kocsmafalon belül tartják, hatalomhoz pedig azokat engedik, akik képesek rá, hogy a köz irányítása során úrrá tudjanak lenni söröskorsó melletti álmaikon-elméleteiken, és bármiféle intézkedést a társadalom szakértelmével méressenek fel, azt kihasználva tervezzék meg, bocsássák vitára, majd vezessék be. 

Ez a mechanizmus az egészséges társadalom immunrendszerének része, amivel helyükön tartja a hülyéket. 

A baj ott kezdődik, amikor ez az immunrendszer elromlik, és valaki olyan hatalomhoz juthat, amiben kontrollálatlanul meg is valósíthatja őket. 

És még csak nem is az a baj, ha a hatalom gyakorlóinak vannak víziói. A baj ott kezdődik, ha ennek hülyeségvizsgálata nem megy át azokon a bevált társadalmi szűrőkön, szakértői vitákon, ahol kiderülne, hol mindenhol próbálkoztak már ilyennel, hol mi volt a hatása, milyen régesrég ismert nézetek alakultak ki a kérdésben, stb. 

+++ 

Nem tudom eldönteni, rövidebb/hosszabb távon jó-e a vasárnapi zárvatartás. A különbség köztem és bevezetői között az, hogy én nem is hiszem, hogy tudom. 

Ők valamiért hiszik. 

Pedig saját bevallásuk szerint sem mérték fel, amit büszkén vállalnak is. 

Jó, mondjuk a beterjesztő KDNP részéről ez még valamelyest érthető, mert világnézetükben a hit önmagában is jó dolgot teremteni képes erő. De azt azért figyelmükbe ajánlanám, hogy nyugati párttársaik kormányzati intézkedésekben a középkor óta nem hagyatkoznak tisztán a hit erejére, és legalább a hatásokat kielemzik világi módszerekkel is, Különösen világi dolgokban.

+++ 

Az igazsághoz tartozik persze, hogy a kocsmai ötletelés műfaját nem ez a kormány kezdte. Kedvenc példám Boldogemlékezetű Molnár Lajos, aki büszkén hangoztatta, hogy a bevezetendő magán-egészségbiztosítós modell lényegében azon alapul, amit nagypapája mesélt neki erről egykoron. Ami megint nem a különféle egészségbiztosítós modelleket minősíti, hanem nagyapó meséinek különösebb utánajárások nélkül való alkalmazását tízmillió emberre -- nagyjából azonnali hatállyal.

De mostanában ezek besűrűsödtek: internetadó, autópályadíj és társaik -- átlag egy hét előkészítéssel az ötlet első felmerülésétől s 30 perc átlagos idővel a bevezetés után az első alapvető hiba kiderüléséig. Egy ideje kezdem magam Pelikán elvtársnak érezni, és kicsit nehezen érteni bölcs vezetésünk kifürkészhetetlen útjait.

+++ 

És így vagyunk ezzel nagy indulatokat kiváltó társadalmi vitáinkban is. Magyar embernek szilárd az elmélete, és nem hagyja megzavarni magát olyasmikkel, hogy egy adott témában vannak-e a világban tapasztalatok és tudományos álláspontok. Hisz' úgyis annyi álláspont van, egyik ezt mondja, másik azt, minek foglalkozni velük. 
Engem pl. nemrégiben egy melegházasságokban nevelt gyermekekről írt tanulmány lepett meg. Nem is az, hogy vannak a világnak országai, ahol konkrét gyermekek élnek, akiket már felneveltek így, hanem hogy milyen hihetetlenül sok ilyen van, és hogy ezekből milyen nagy mintán lehetne a kérdést tapasztalati úton tanulmányozni.
Itthon is nagy indulatokat kiváltó téma ez (ahogy az egész világon is), de itthon senkinek eszébe se jutna, hogy akár csak utánanézzen, hogy vannak-e vele konkrét tapasztalatok. Pedig még érveket is meríthetne belőle mindkét oldal. Szenvedélyes nép vagyunk, mi indulatból vitatkozunk s döntünk el vitákat, nem holmi kukacoskodó statisztikák poros lapjait böngészgetve. 

+++ 

Sokan vitatják finnugor eredetünket, mások a sumért. Az én elméletem szerint Nagy Sándor utódai vagyunk: a töprengést nem ismerő hadvezéré, a gyors tettek emberéé, aki a hülyék boldog magabiztosságával tett tönkre pillanatok alatt egy féltve őrzött muzeális tárgyat és fejtörőt.*

Szidhatjuk a választási rendszert -- királyunkat magunk választottuk, és mikor eljött az Idő, megtettük másodszor is (vita csak azon volt, hogy kétharmadunk vagy csak felünk).

Mi egyszerűen ezt szeretjük.

.

.

.

* És persze csalok, mert Nagy Sándornak volt rá oka, hogy gyorsan cselekedve szétszedje azt a  csomót. Minket viszont se a vasárnapi nyitvatartással, se a többi micimackósan kidolgozott intézkedésünkkel nem kergetett anyukánk az asztal körül, ha nem vezetjük be mosthirtelendeazonnal. Csak szeretünk gyorsan túllenni azon, hogy gondolkodni kelljen.

.

.

A vendégkönyv csodálatos dolog, mert benne van maga az Élet. Ha két-háromszáz év múlva egyszer megtalálnak minket a régészek, a vendégkönyvek fontos dokumentumai lesznek egy elfeledett kor s kultúra hétköznapjainak. A történettudományok egy külön ága már ma is könyékig elmerül egykori levelezésekben, képeslapokban, szabószámlákban és hitelszerződésekben, műsorújság kitépett lapjára írt bolti bevásárlólistákban és hűtőmágnesekben. 

Nos, ezek mellé javaslom beemelni a vendégkönyvet, mint olyat. 

Vendégkönyvvel leggyakrabban kiállításokon találkozunk, ahol képet kaphatunk népünk egyedeinek -- a kiállítás tárgyától függőn: művészetről, muzeológiáról, történettudományról, s a tárgytól függetlenül: a helyi mosdó állapotáról, a recepciósok modoráról,alkotott véleményükről -- és persze hogy milyen nevű városokban éltek akkoriban az emberek, és milyen volt onnan az útjuk. 

Mindamellett ezekből most összesen egy érdekesebb bejegyzésre emlékszem egy kiállításról, ahol csupa üres képkeret volt felakasztva, mert ahogy a hivatalos ismertető mondta: a lényeg valójában mindig valahol a kép mögött rejtezik. A látogató valami olyasmit fűzött hozzá, hogy "Uram! Maga egy életművész. Nekem is vannak üres képkereteim otthon a pincében, de magamtól sosem jutott volna eszembe, hogy ebből meg is élhetnék."

+++

Most azonban igazi kincsesházra bukkantam egy véradáson kitett vendégkönyv képében. Sokkal mélyebb indulatok feszítették e könyvet a kiállításiaknál, mert maga a helyszín s a helyzet is igazibb: a kiállítás mindig kicsit mesterkélt dolog a normál napi élethez képest, és messze nem annyira része hétköznapi működésünknek, mint egy -- végülis orvosi -- intézmény, ahová ugyan nem betegeskedni érkezünk, ám ettől még orvosokkal találkozunk, akik megszúrnak, elbírálnak, olykor alkalmatlannak találnak vagy adminisztratív okból utasítanak vissza, és persze itt is van mosdó meg recepciós. 
Ráadásul míg egy kiállításra kis hozzá nem értő porszemként megyünk -- mély tisztelettel a művészet temploma előtt --, addig a véradó gyakran úgy érzi, hogy megmenteni érkezett a világot, és titkon abban reménykedik, hogy ennek megfelelő ünnepi fogadtatásban lesz része. Márpedig az elvárásokban való csalódás nagy úr, mely papírra vetendő indulatokat szül, s ezek valódi, ott helyben megélt s kendőzetlenül papírra vetett érzelmek. 

Bár késtem is aztán emiatt kissé, a könyv magához szegezett s kénytelen voltam szinte teljesen kiolvasni, mert maga az Élet szólt hozzám. 

Hogy megkönnyítsem a jövendő régészek munkáját, mindjárt rendszerezem is kissé a bejegyzéseket.

+++

Első típus a mindennel elégedett, boldog véradó, kinek lelke csicsereg, hogy jót tehetett. Fontos típus, mert ő adja a felhasználható vér nagy részét, ám bejegyzést viszonylag keveset tesz, és olvasni nem is túl érdekes. Szerencsére könnyen felismerhető az első pár szóról s a gyöngybetűs írásképről, így könnyen átugorható. 

+++ 

A második -- legnagyobb -- blokk a TAJ-kártyájukat otthon felejtőké. Ők annyian vannak, hogy a Vezetőség külön Előszót írt nekik a könyv belső borítólapján, melyben kifejezi sajnálatát, hogy sajnos a törvény kötelezi őket, hogy a véradáshoz megköveteljék. És hogy annyiban enyhítve kezelik, hogy csak újaktól kérik eredetiben, utána elég másolatban. 
Persze a csalódott ember, ki hajnalban indult el vidékről, hogy vérét adja rokonnak / barátnak / mindannyiunk Sanyi bácsijának, vagy csak általában az Emberiségnek, nem olvasgat borítólapbelsőket, mielőtt csalódása áradatát elengedi a papíron. Így e kategóriában jogosan felkorbácsolt érzelmek dúlnak -- igaz, nem pont a megfelelő célpontra lőve, mert persze az Intézmény nem tehet a törvényről.

Igaz, az egyik bejegyző kimondottan az Intézményt vádolja meg azzal, hogy helytelenül alkalmazza a törvényt: féloldalnyi bevezető esetleírás után Shakespeare-t idéz -- "mert nincs a világon se jó, se rossz; gondolkozás teszi azzá" -- majd kegyetlen megállapítást tesz: "Önök rosszul gondolkodnak." 
Az ezt követő háromnegyed oldalban levezeti, hogy az Intézmény által hivatkozott törvény nem mondja ki, hogy a TAJ-kártyát eredetiben kell bemutatni, így azt az Intézmény önkényesen a törvénynél szigorúbban értelmezi -- s ezzel gyakorlatilag "a törvények fölé helyezi önmagát". 
(Szép, precízen fogalmazott levezetés, érdekes meglátással. Mindjárt kíváncsivá is tett, vajon a határátlépésekről szóló törvény előírja-e, hogy az útlevelet eredetiben kell bemutatni, vagy joghézagra bukkanhatok.) 

Többen érvelnek azzal, hány ember életét veszélyeztetik e kicsinyességgel, akik így nem jutnak életmentő vérhez -- a szenvedélyesebbek pedig átokkal sújtják a felelősöket, remélve, hogy a saját bőrükön tapasztalják egyszer majd meg mindezt, mikor nekik kellene vér, de majd jól nem kapnak. 

Egy e tárgyú bejegyzés kidolgozott szöveges feladattal is szemlélteti a problémát: "Ha egy adag vérkészítmény 3 ember életét menti meg, az 5 fős csoportunktól le nem vett két adag vérkészítmény 6 ember életét teheti így tönkre". 

+++ 

Harmadik kategória az egyéb, ami azonban így sokszerűségével talán a legszebb: 

"Nagy örömmel s várakozásokkal jöttünk erre a minősíthetetlen kivitelezésű helyre..." 

"Adhatnának pénzt is a véradóknak. Van job dolgom is mint itt leni. 5000 Ft" 

"Adhatnának rendesebben enni."

Az egyik bejegyzővel minősíthetetlenül beszélt a doktornő, akin "látszott, hogy nem érzi jól magát a munkájában". Ezt ő megérti, de felveti, hogy az ilyet nem kellene engedni dolgozni, "amikor annyi sok diplomás munkanélküli örülne, ha biztos állása lenne, például én magam is <név>". 

Vers is volt, melynek veretes sorai nem égtek be pontosan lelkembe (verset meg pontatlanul idézni, mint hamisan hegedülni), de mély benyomást tett rám a "mindég - vendég - vezetőség" rím, amire a mondanivaló felfűzve lett.

Aztán persze az elmaradhatatlan mosdó, s az Élet Egyéb Nagy Dolgai: 

"Bementem pisilni a WC-be, és láttam egy fehérköpenyes embert., aki éppen végzett a pisiléssel . Figyeltem, hogy vajon mos-e kezet, és NEM mosott! Felháborító, hogy..." 

"Javasolnám, hogy az 500 forintos utalványt ne a hasamra tegyék, amikor átszúrva fekszem az ágyon." 

"Javaslom a nővéreknek, hogy ne álljanak meg köztem és a tévé között beszélgetni." 

+++ 

Mit is írhattam volna be ezek után a Könyvbe? "Csodálatos dolog a vendégkönyv, mert benne van maga az Élet" 

Köszönöm.

.

.

.

"Ezt a forradalmat már az első napon megnyertük.
Hiába verték le, mi győztesnek éreztük, és azóta is győztesnek érezzük magunkat."

Választott Vezetőnk ünnepi beszédében ezúttal nagyon elkapott valami fontosat a magyar lélekről. Az egyik legfontosabbat, amit sok év óta ki is használ.

Arra már az előző -- sőt, az azt megelőző -- rendszerben rájöttek uraink, hogy szeretjük magunkat győztesnek -- de legalább szépnek -- látni. Ami nem baj, mert általános emberi tulajdonság, de mi olyankor is, amikor csak mi látjuk magunkat győztesnek -- de legalább szépnek.

• Nekünk van a legtöbb Nobel-díjasunk, de ha nem, akkor népességarányosan.
• Egyetemeink világszerte csodált minőségben ontják a kiművelt kútfőket (így ma már fölösleges is lenne költeni rájuk),
• a mi majd' százéves Szondi tesztünket és fél évszázados Pető módszerünket csodálja és használja a világ orvostársadalma (természetesen abban a változatlan formában, ahogy hajdan a Mesterek megalkották),
• a veresegyházi Plusssz pezsgőtablettát és az Unicumot issza a Föld tehetősebb része, aki megengedheti magának az Igazi Értékeket,
• Puskás óta a magyar foci bűvöletében él a világ, és technikában a maiak a saruját se méltók megcsókolni, de jobb híján -- méltatlanul bár, de -- kergetik a labdát, mert valamit kell nézni.

Szóval szeretünk teremteni olyan világot magunknak, ami körülöttünk kering, mint egykor a geocentrikus világkép.

A dolog érdekessége, hogy egy csomó mai magyar sikerről -- amit a mai külföldön is ismernek -- pont azért nem tudunk, mert a világ hírei se nagyon jutnak el hozzánk -- leszámítva persze a nagyon látványosan lövöldözős-lezuhanós-földrengőseket -- mert nem igazán érdekelnek minket. (Vagy azt hiszik rólunk, hogy nem érdekelnek minket.)

A fenti idézet tükrében kész csoda, hogy Trianont még veszteségnek éltük meg, de hát azt muszáj volt belföldön is észrevenni, mert nagy része egyszercsak külföld lett.

+++

Igaztalanul szenvedő népnek érezzük magunkat már vagy fél évezrede, akiket a világ méltatlanul nem ismer el, s nemhogy nem hálás nekünk, amiért a fejlett Emberiség létét óvtuk meg teljesen egyedül a töröktől, majd találtunk fel nekik mindent, ami modernségben ma fürödnek, hála helyett -- irigységből vagy miért -- folyton létünkre tör.

Mélyen gyökeredzik ez bennünk, így hálásak vagyunk, ha valaki megsimogat, és megígéri, hogy kivívja a nekünk járó helyet a világban. Nagyon sok mindent elnézünk neki, és természetesnek érezzük, hogy ehhez erős központi hatalomra van szükség, és el kell taposni a nyivákolókat, és a fél évezrede most először özönlő folyamatos győzelmek még akkor is boldogsággal töltik el kiszáradt lelkünket, ha a világ valamiért soha nem értesül róla, hogy már megint alulmaradt, és ő azt hiszi, hogy felül.

+++

Szép, virtuális világot kaptunk, és mondhatnak a gáncsoskodók bármit, hogy választási rendszer, meg elcsalták, másodszor is megszavaztuk, mert fél évezred óta a legszebb a grafikája -- kicsit pixeles persze az is, meg savan'kás és poroska, de a mienk.

+++

Nem baj, ha büszkék vagyunk Nagy Tetteinkre s győzelmeinkre. A pszichés zavar azon Nagy Tetteknél kezdődik, amelyeket valamiért csak mi látunk, s azon Nagy Győzelmeknél, amiknél az ellenfél nem emlékszik, hogy harcoltunk volna, bár valaki mintha tényleg átkozódott volna ott a pálya szélén.

Nem baj, ha büszkék vagyunk Nagy Tetteinkre s győzelmeinkre. Csak kellenének újak is, s lehetőleg olyanok, amiket nem csak mi látunk. És nem csak az a Nagy Tett és Győzelem, ahol ellenség is van, meg ránk törő fenekedés. Olyan kis egyszerű hétköznapiak, amikben feltalálnak meg épül elég hajléktalanszálló (vagy nincs is már kinek építeni), meg javulnak a kompetenciateszt-eredmények meg van elég pénz oktatásra, nő a GDP, szóval ilyen kis unalmasak.

De legfőképp' igaziak.

***

Ja és még valami: kegyetlen dolog, de a Világ sose fog minket eltartani múltbeli szolgálatainkért. Olyanra teremtették, hogy csak azért fizetnek, amit ma eladunk nekik. És hiába éljük meg, győzelemként, ha jó üzletet csináltunk és kaptunk érte sok pénzt, ha igazából nem csináltunk, és nem kaptunk.

(Pontosítok, nem hiába: legalább jól érezzük magunkat kis tüzes kannás borunkkal ott a piac árkában.)

.

.

.

...akik mentek, amikor kellett.

...akik nem féltek biztonságos otthonaikból kilépni az utcára, kockáztatva magukat és vagyontárgyaikat.

...akik aztán befogadták, etették, itatták a "terepről" érkezőket.

...akik -- hogy fentről magára hagyták a népet -- megszervezték, hogy mégis életben maradjon.

Március 15-én megszólította e népet a történelem, és ezúttal csodásan vizsgázott: nagy tettet hajtott végre.

Ahogy históriája során oly' sokszor, felkent urai béna kacsaként hagyták cserben. Nem szándékosan, bár okát máig nem tisztázta pontosan a történetírás. Sokak szerint a pesti Belügyminisztérium a hirtelen helyzetet látva nem mert lépni a külhonban lévő uralkodó nélkül, mások szimpla bénázásnak tartják.

De a nép szerencsére nem várt, megmutatta a világnak, hogy a bajban önzetlen, szervezett és tud összetartani.

Emlékezzünk hát e napon 2013 március 15. névtelen bátraira s hőseire, akik megmutatták, hogy igazi veszélyben e nép összefog, és van is annyira életrevaló, hogy bármennyire elcseszett hatalom dacára is meg tudja menteni magát.

Mondjunk köszönetet azoknak, akik traktoraikkal, terepjáróikkal elindultak.

Akik teát főztek, enni adtak, elszállásoltak.

Akik éjszakán át az internet előtt ülve szerveztek.

Mondjunk köszönetet a hétköznapokon persze ellenünk fondorkodó karvalytőkének is, aki megoldotta, hogy a nép internetes térképen szervezhesse a segítséget, aki megnyitotta áruházai kapuját, hogy melegedni betérhessen a más napokon vásárló közönség.

Köszönjük meg azon külföldön dolgozó hofitársainknak is, akik mozgósították ezt a külföldi karvalytőkét, és segítettek a szervezésben.

S végül -- legyünk igazságosak -- mondjunk köszönetet a Császárnak is, aki külhonból megtérvén kegyelmet gyakorolt, s nem büntette meg azokat, akik keresztbeszerveztek a Belügyminisztérium gondosan kidolgozott tervének, ahol az újkori történelem legnagyobb szabású mentőakciójának keretében fél óra leforgása alatt több százezer bajbajutott ült volna át egymás autójába.

Legyen ez a nap emléknap: a Magyar Nép önzetlenségének s életrevalóságának napja, ahol legyőzte a Telet és az Intézményes Hülyeséget!

+++

Csendben biccentettek, s egyikük megkönnyebbült sóhajjal söpörte be az égi asztalon csillogó téteket:

-- Még jó, hogy nem száz évet mondtam, hanem százhatvanötöt. Ha az utolsó pillanatban is, de sikerült. Mondtam én, hogy az utódaink se lesznek gyíkok.

-- Jól van, na, Lajos, hidd el, mi örülünk legjobban a győzelmednek. Még szegény Sándor is, akit közben annyit cikiztünk a névrokon miatt...

.

+++

-- Te Lajos, tavaly ilyenkor mi már ugyanitt ugyanígy meg lettünk írva.

-- Látod, Lajos. ezt hívják évfordulós megemlékezésnek. Ahogy szegény Táncsicsot is minden évben több helyszínen kiszabadítják ugyanabból a börtönből, hogy nem tud békésen pipázgatva eltölteni végre egy tavaszi vasárnapot -- az elsőt, mikor végre nem kell bevásárolnia.

.

.

Mondják, hogy az ember saját nevét általában szereti, és érzékenyen érinti, ha leszólják vagy olyan formáját használják, amit ő nem használ.

És a megalázás egyik szélsőséges formája, ha nevét elveszik, és pl. számot adnak neki vagy másik nevet. Utópiákban, börtön- és régi rabszolgaregényekben felbukkanó motívum. Gyermekkorom Kunta-Kintéjét pl. gazdája Toby-ra változtatta, és ez egy több részen átívelő konfliktusforrás lett, ami végül szegény Kunta-Kinte / Toby lábfejében végződött (egy balta formájában) az engedetlenség szimbólumaként, hogy ellenállt neve / lénye megváltoztatásának.

Nos, ezúton jelzem, hogy kevésbé, de némileg hasonló érzés, ha az ember felnőtt egy városban, annak utcáiban, iskoláiban, terein, majd a politika napi érdekeinek kielégítésére kitépi ezek nevét az életéből, és erőszakkal új nevet ad nekik.

A rendszerváltáskor egyszeri alkalommal -- bár praktikus szempontból már akkor is túllihegett hisztinek tartottam, de -- elfogadtam, hogy a végtelen sok proletár jómunkásember senkiről elnevezett utcanév bántó túlsúlyát kicsit helyrebillenteni hosszabb távon hasznos lehet.
(Hozzáteszem, én a semleges köznevekhez jobban vonzódom, mint Nagy Hősök tulajdonneveihez. És már a szocializmusban sokakkal együtt sóhajtva legyintettem, ha frissen elhunyt munkásmozgalmi hősre neveztek át egy kedves kis Róka utcát (nem konkrét eset). Szóval ezt a túlsúlyt kicsit visszavenni hosszabb távon elfogadhatónak látszott -- azzal együtt, hogy rövid távon sokan nem tudták, éppen hol laknak.)

És azt is elfogadom, hogy köztörvényes bűnök konkrét elkövetőiről ne nevezzenek el utcát / iskolát  Vagy aki erkölcsi szempontból vitatható dolgokat tett -- bár ez már szubjektívebb, ám vitatott megítélésű emberről sem érdemes elnevezni, hisz' minek botránkoztatnánk meg bárkit egy vitatott névvel, amíg van csomó másik?

Az átnevezés kicsit már más dolog: mert az, hogy régóta meglevő névről van szó (ami átélt már egy átnevezési rohamot és aztán még huszonöt évet), arra utal, hogy a közmegegyezés azt nagyrészt elfogadta. Így azt már átnevezni csak akkor tűnik értelmesnek, ha egy addig ismeretlen bűnt találnak a névadó lelkén száradni.

És itt konkrét bűnről beszélek, nem olyanokról, mint a hiszti csúcsán Frankel Leó, akit azért akartak pár éve átnevezni, mert bár jóval a Szovjetunió létrejötte előtt meghalt, ám neve kötődik egy olyan mozgalomhoz, melynek nevében mások később bűnöket követtek el. Ez már kicsit olyan hülyegyerekek őrjöngése a kiskamrában érzés.

+++

És arról se feledkezzünk meg, hogy egy utca / iskola neve már nem csupán az az ember, akiről nevét kapta. Ahogy én se az apám vagyok, akinek nevét kaptam, hanem egy önálló lény, saját tetteimmel, ismerőseimmel, akiknek velem voltak élményeik s rólam vannak emlékeik, nem róla.

Ugyanígy egy utca / tér / iskola is önálló lény, akihez hagyományok, emlékek, barátságok, szerelmek kötődnek egy csomó emberben. És aki az ő nevét megváltoztatja, az ugyanazt teszi vele és a hozzá kötődőkkel, amit Kunta Kinte gazdája tett a négerével: kitépi múltjuk s így létük egy darabját.

És ezen az sem változtat, hogy sok utcát / teret csak visszaneveztek ama eredeti nevére, amiről '45 után átnevezték őket. Mert egy utca nem él, így az ő "tudata", emlékei valójában a vele kapcsolatba került emberek tudata, emlékei. És ma már jóval többen élnek azok, akiknek a Moszkva téren volt az első randevújuk, stricheltek az óra alatt, indultak kirándulni, mint akik(nek) Széll Kálmán téren. Így bizony ma már inkább a Moszkva tér a hagyományos elnevezés, amihez a tér hús-vér tudata kötődik, a másik inkább könyvbéli történelem.

Azt hiszem, a szép konzervatív értékek egyike, hogy a múlt értékeit, hagyományait lehetőség szerint megőrizzük, és nem romboljuk szét pillanatnyi politikai előnyökért.

Mert azt azért mindannyian tudjuk, hogy ez az egész átnevezősdi igazából arról szól, hogy az egyik politikai oldal életben tartsa egy gyakorlatilag már nem is létező ellenzéke iránti ellenszenvet.

+++

Ugyanez keményebben fogalmazva: érzékenységem nekem is van, így veszettül elegem van abból, hogy kényre-kedvre átnevezgetik életem utcáit / tereit / iskoláit. Legalább annyira jogom van hozzájuk, mint amennyire bánthatja ott sosem lakott emberek érzékenységét, hogy az adott utca neve pont olyan, mint egy emberé volt, aki kötődött egy ideológiához, aminek a nevében mások bűnöket követtek el. Nagy bűnöket, de nem az az ember, és főleg nem az az utca.
Utcáimat / tereimet / iskoláimat lényem részének tekintem, és aki pillanatnyi politikai érdekből kitépi ezek nevét, az bennem turkál s a múltamat változtatja meg, és egy kicsit megerőszakol.

A megerőszakolás pedig szintén nem egy szép konzervatív érték -- még a kicsi se.

.

Utcanév átoperálása*

*a kép ( s a gépek felszereltsége) csak illusztráció

.

.

Sokan támadják kormányunkat, hogy ingázik Kelet és Nyugat között, meg hogy kokettál. 

Én ebben nem látok kivetnivalót. 

Mert mondják, az ember azóta ember, hogy eszközt használ. De igazából azóta, hogy több eszközt is használ, és mindegyiket arra, amire az való. 

Mert a böllérkés és az excel is hasznos szerszám, csak ne exccellel vágjunk disznót, vagy böllérkéssel faragjunk táblázatot. 

Mert egy ország vezetése összetett feladat -- számtalan napi szinten megoldandó problémával. 

Ha városaink főtereit térkővel bélelnénk, hogy szeressék a turisták, nem uzsoráshoz fordulunk, ha van egy tarka fejőstehén is, aki vissza nem térítendő támogatást ad régióink szépítésére. 

Csakhogy a tehén gazdája túl szigorúan ellenőrzi, mire költik pénzét, így ha a térköveken megspórolt adóbevételeket meg a térkövekre dongó turistákból bejövő pluszpénzt megfelelő helyekre csorgatnánk annak biztosítására, hogy az ország a távolibb jövőben is helyes irányítás alatt maradjon (ami az országnak is érdeke), kevésbé skrupulus partnert kell keresnünk, aki nem támaszt fölösleges erkölcsi és bürokratikus akadályokat, csak elteszi az ő részét, ahová kérjük, teszi a mi részünket, a maradékból meg felépíti az akció fedezésére szolgáló objektumot. Továbbiakban legyen a fejőstehén s gazdája A partner, a kevésbé skrupulus meg B. 

És persze a fejőstehén gazdája (A) se ezerszemű, meg valamennyire az ő tájékán is lehet előnyös üzletet kötni, de a vele való üzleteléskor egy nagyságrenddel kevesebb pénzt lehet a megfelelő árkokba csorgatni. Márpedig a puritán, környezettudatos vezető nem térköveztet le csak azért két-hárommal több föteret (vagy két-háromszor ugyanazt a bazárt), hogy ennek négy-öt százalékát a megfelelő helyre irányíthassa. Erre tehát a megfelelő eszköz egy olyan partner (B), aki nem kérdez sokat, és megfelelő ellenszívességért oda utal, ahova kell. 

Ha tehát jó gazdaként akarunk bánni az ország pénzével, A-val térköveztetünk, s B-vel intézzük az A-val nem intézhető ügyeket. 

És ha ezt még kellőképpen díszes körítéssel is tesszük, a Nagyok Asztalánál forgolódva, velük egytálbólcseresznyézve, fontosnak is érezhetjük mi is magunkat, meg népünk is minket, ami mindkettőnk önbecsülését erősíti. Ami pedig elősegítheti mindkettőnk (meg)boldogulását.

Szóval a kulcs szimplán mindenre a megfelelő eszközök használata. Ahogyan beleinket kalocsai paprikával mossuk, pénzünket meg adóparadicsommal, és lehetőleg nem keverjük őket.

Ennyi.

.

.

.

Az a politikailag inkorrekt jótündéres vicc jut eszembe erről az egész O. és S. (meg persze L. és H.) urak háborújáról.

Megpróbálom az inkorrekt -> korrekt fordítóba gyömöckölve leírni:

Megígéri a jótündér egy romának, egy júdeainak és egy skinhead-nek, hogy teljesíti egy-egy kívánságukat.

-- Te mit kérsz, júdeai?
-- Szólítsa magához az Úr az összes romát.
-- Hát te mit kérsz, roma?
-- Micsoda? -- hördül fel a szólított -- szólítsa magához az Úr az összes júdeait!
A skinhead-hez fordul a tündér:
-- És te, mit kérsz, skinhead?
Mire az röhögve:
-- Ezek után? Egy sört.

Valahogy így vagyok én most ezzel a purparléval. Annyi mindent lenyomtak az egyharmados torkomon, ami nem ütötte meg az Istenadta Kétharmad ingerküszöbét, olyan tökéletes terv mentén bénították meg az Urak az ország s a nép immunrendszerét, hogy tehessenek meg vele büntetlenül bármit, olyan olajozottan működött a gépezet, ami a vírusok ellen tartott fehérvérsejteket bedarálta, hogy kimondott élvezettel hallgatom a homok csikorgását, ami e tökéletes gépbe mostanság bekerült.

És nem puszta vásári látványosságként tetszik a sok elénk öntött szennyes, hanem mert minden medencés villa, titkárnős luxusút, huszonárommilcsis vadászat, feltárt furcsa gazdagodás és egyéb könnyen emészthető botrány, ami eljut az eleddig zárt rendszerű médiabirodalmon belül táplált kétharmadhoz, olyasféle szög, ami sosem gyógyuló sebeket üt a hithű szavazóbázisban, mert megingatja a Tökéletességbe Vetett Hitet.

Kevés lesz ez is és a netadóval indult tüntetések is egy kormányváltáshoz -- és persze nem is lenne most mire váltani --, de minden most kiborult bili kimoshatatlan foltot hagy az ünnepi terítőn.

És tetszik persze vásári látványosságként is. Az a szép a maffiaháborúban, hogy miközben látványos, nem kell nagyon sajnálni az áldozatokat. És persze csak hasonlatként, szóval amíg csak püfölik és börtönbe juttatják egymást -- az igazi vér már nem lenne szép. De szerencsére fehérgallérosak annyira az Urak, hogy az igazi vértől már tartsanak.

Szóval ha már rajtuk kívül más úgyse jut szóhoz ez országban, ropi-chips s egy sör mellett szívesen nézem a fotelből, ahogy a saját műsorukban ők maguk nyirbálják egymást.

+++

S. úr bukása várható volt és mostanra célegyenesbe is tűnik érni, mert hiába van nála az eddig felhalmozott pénz és szócső, ha a teljes rendszert tápláló egyetlen csap, amin az állam pénze folyik, a többi urak kezében van. O. úr ráadásul simán kiátkozhatja a gazdája kezébe harapó kutyánál levő eddigi újságot-tévét,  ami így reklám mellett olvasó-néző nélkül is marad.

A verzió:

Én bízom a bosszú édes erejében, amivel S. úr még egyszer fájdalmat okozhatna a többi uraknak. Amíg még van hozzá ereje. Hogy borulnának bilik-szerződések, Igazi Nagy Ügyeket tároló iratszekrények, és szűkölnének lábujjak tulajdonosai, mely lábujjakra e szekrények borulnak.

Egy utolsó igazi habostortacsatára vágyom, egy olyanra, mint mikor az addig gyúrt hógolyókat / rakétákat a hócsatában / tűzijátékkor -- immáron gondolkodás nélkül -- ellődözik.


B verzió:

Sajnos S. úr mindig kifejtette, hogy ő nem O. urat bántja, csak amit mostanság csinál, meg akik miatt megtévedt.

Ha O. úr ügyesen tanult a Történelemből, elmehet S. úrhoz, biztosíthatja, hogy igazából mindig is nagyra becsülte megingathatatlanságát, amivel őt szolgálta, és ami ezekben a maiakban már sajnos nincs meg, de értse meg, hogy most ezt követeli a Közös Érdek. És megkérheti, legyen belátással, és a Párt érdekében tegye le a fegyvert, ismerje be nyilvánosan, hogy minden csak vaklárma volt, az imperialista liberálbolsevikok által megfizetett rémhírterjesztés, és az egyedüli felelősség e rémhírekért őt -- S. urat -- terheli. És persze a Párton belül mindenki tudja majd, hogy dehogy.

Itt O. úr keményen, mélyen S. úr szemébe néz, ahogyan csak ők, a régiek tudnak.
És S. úr lassan leteszi a pisztolyt, és mindent aláír.

És ezután S. urat bedarálják, szerződések kerülnek elő, elrejtett ötvenmillió, és S. úrnál már nincs semmi, amivel visszalőhetne, és S. úr ablakába többé soha nem süt be a Nap... *

+++

Kedves S. úr: hát jó az, ha az ember ablakába soha nem süt be a Nap? És elárulva érzi magát -- immár fegyvertelenül?

Míg a bűnök feltárása a bosszú édes ízén túl még némi bűnbocsánatot is eredményezhet majd ott, ahol ezt mérik?

Kibicként ezúton az A-verziót javaslom. Nekem látványosabb (nem is titkolom), S. úrnak meg úgyis mindkettő fájhat, de az A-val felszegett fejjel és egyenesebb gerinccel zárhat. És évek múlva -- higgye el -- már majd csak ez számít.

.

* És persze nem lenne ablak meg Nap, ez csak költői tévely. Békés öregkor lenne mert békekötés után kinek állna érdekében szennyeseket még előszedni? De vesztes csata lenne, be nem tartott ígéretek, meg gúnyos mosolygás. Ugyanakkor magánemberként -- ha netán van unoka -- a B-tervet javaslom. Mert egy unoka mellett ez az egész egy nagy hülyeség.

És hogy akkor most melyik? Miért, én nem adhatok semmirevaló tanácsot, mint a sok tanácsadó a tanulmányokban ott azokban a lábujjakra dőlő (A) vagy nem dőlő (B) iratszekrényekben?...

.

.

.

.

.

Hogy mégis hogy gondolják, hogy nem fogadnak el semmilyen pártot, mégis leváltanák a mostanit, de vajon mivel?

A tüntetések kezdete óta boronganak erről tudós politológus elmék, és hogy hová vezethet mindez.
(Lapzártakor lassan persze már ki is fulladt a Nagy Utcai Veselkedés, de vezetőink mostanság bőven gondoskodnak olajról arra a tűzre, így nemigen valószínű, hogy ne lobbangatna fel még majd itt-ott.)
És bújtatva ott van a tudós elemzésekben, hogy bizony irracionálisan cselekszik a nép tüntető része (mívesen kifejezve ezzel, hogy a nép bizony most ezügyben hülye).

Nos, amellett érvelnék ezennel, hogy a nép nagyonis racionális, valamint hogy meg lehet nyerni egy megfelelő (jövőben alapítandó) párttal -- pont e racionalitására hatva.

Először a racionalitás.

Ez viszonylag egyszerű: a rendszerváltás óta mindegyik jelentősebb jelenlegi párt megmutatta, mit tud. És nem csak az eredmény a baj, hanem az oda vezető út is -- a ténykedés, amit abból lentről látni lehetett.

A rendszerváltás első parlamentje bántóan sok időt töltött olyan húsbavágó kérdésekkel, hogy állva szavazzon vagy ülve, és közvetített vitái alapján az a kép alakult ki, hogy elég pazarlón bánik azzal a drága idővel, melyben újjá kéne szervezze az ország struktúráját, hogy az új helyzetben versenyképessé váljon. Emellett a korábbi kommunista ideológia kompenzálásaként a politika azt hitte, a népnek egy ellentétes ideológia kell, holott pont abból volt túl sok, hogy (bármiféle) ideológiával folyton felülírták a gyakorlatiasságot. Túl sokat hülyítették e népet ideológiával ahhoz, hogy vevő legyen rá.
A későbbi parlamentek s kormányok gyakorlatiasabbá váltak, de nagyon nem az a kép volt kiolvasható ténykedésükből, hogy céltudatos, szervezett, átgondolt alkotó munka folyna az ország érdekében.
A szükséges szerkezeti átalakítások rendre késtek, ha valamihez hozzányúltak, az átgondolatlan volt, kapkodó, kihagyva belőle az érintettek széles körét, így az amatörizmus miatt még akkor is kettes alá, ha nem nézzük, hogy mindeközben a fő szempont mindig a(z aktuális) párt- s nem az országérdek volt -- ami egy egészséges szinten természetes, de itt messze túl voltunk azon az egészséges szinten.
Amihez jött még a politikai elit olymértékű harca, amiben már pusztán azért blokkoltak akár nyilvánvalóan hasznos intézkedéseket is, hogy rontsák az aktuális kormány teljesítményét.

Mára (állítólag -- de hát az ember az alapján lehet racionális, amit hisz, hogy van) a politikai vezetés gyakorlatilag nyílt színen nyúlja le a Köz pénzét -- a nagyságrend már száz-ezermilliárdos --, és a "nyílt színen" itt egy tudatos nevelés része is: nyugodjatok bele, hogy megtehetjük.

+++

Sokakkal szemben én azt mondom, az átlagember nem hülye. Teljesen racionális viselkedés, ha nem kér egyik eddigi résztvevőből se, jelenjenek meg akármelyik frissebb párt színeiben is.
A mostani ellenzék meg már ellenzékként is bizonyította alkalmatlanságát, világosan kiderült, mire jut, ha összefog. Itt tényleg léteztek ama divatos szinergiák: együtt látványosan bénábbak voltak, mint külön vett összegük.

Továbbá az is logikus a néptől, ha az eddigi pártok munkásságából következtet egy olyan leendő párt tevékenységére, amelyik nem tud neki valami ütőset felmutatni, hogy ő mitől más.
És -- sajnálom, de -- ez az ütős dolog jelszó / ideológia már nem lehet: akkor lenne a nép hülye, ha még bedőlne nekik.

Egyfajta biztosítékra gondolok. Amire a nép fia azt mondja, na jó, ez elég meggyőzően s számonkérhetően hangzik, így egy próbát megér.

Ilyen biztosítékot találni persze nem könnyű, de talán épp' ezért lehet egy jó beugró feladat. Aki egy országot vezetni akar, nem baj, ha ki tud találni dolgokat, és olyat, ami meggyőzően el is adható.
És el is tudja annyira magyarázni, hogy a nép megértse és elfogadja.

(Ennek vadhajtása, ha a semmit is el tudja adni, ez sajnos -- mint látjuk -- benne van a pakliban...)

+++

De mégis, hogy mi lehet ilyen biztosíték.
...
Azért unalmasak az öregek, mert folyton ismétlik magukat. Nos, én is.

Ahogy párszor ez-az kapcsán írtam már, az állam szerződéseinek, számlaszintre bontott működésének szinte teljesen nyilvánossá tétele pl. lehetne egy ilyen "biztosíték".
Persze annak kikötése után, hogy az állammal kötendő bármilyen jövőbeli szerződés feltétele az önkéntes hozzájárulás mindehhez. Az állam mindig kedvelt megrendelő, így maradna partner elég -- akit meg ez riaszt el, az feltehetőleg többet vinne mind hozna (és visz már ma is, mint hoz).

És kell persze legyen az állam működésének és szerződéseinek is olykor bizalmas része. De ahol erre tényleg szükség van, és nem puszta kényelemszeretet -- az a töredék. Államközi szerződések diplomáciai okból bizalmasan kezelendő részei, vagy biztonsági okokból egy Paks-szerződés reaktort leíró bizonyos technikai részletei. De -- példaként Paksnál maradva -- e részletek nyilván áttehetők a szerződés külön mellékleteibe, hogy az összes többi, a pénzügyi részek különösen (!), nyilvánosak lehessenek.
Nyilván kényelmesebb persze nem fáradni a tényleg bizalmasan tartandó információk leválasztásával, mint e kisebb részletek miatt titkosítani egy egész dokumentációt.

A mostani tüntetések fő témája a korrupció -- azt elhitetni egy új arcnak, hogy ő nem lesz az, igen nehéz. A teljes nyilvánosság viszont elég ütős érv lehet.

Az interneten szerveződő nép a netre (könnyen áttekinthetően, kereshetően) teregetett működést ráadásul még ellenőrizhetőbbnek s magáénak érezheti.

És persze nem Károly bácsi ellenőrizné Irma nénivel a hintaszékből, hanem az a mérhetetlen mennyiségű szempár, kik fáradhatatlanul böngészik a netet a világ minden témájában, ahol bármi érdekes és büdös kikutatható / feltárható / szétcincálható. És minden témának van közöttük foglalkozásában is hivatásos szakértője is, aki szimplán nem fér most ezen adatokhoz. Ők azok, akik nagy hatékonysággal túrnának elő szagló megbízásokat, számlákat, teljesítéseket, kifizetéseket. És riasztanak, ha találnak. Ők tudnának lenni az Ezerszemű Rettenetes Ellenőr Néni.

Mindez persze kevésbé kényelmes működést jelent, és nagyobb szervezőtehetséget. De hát pont a mocsárban, a nádas takarásában sok pénzért kényelmesen dagonyázó, tehetségtelen elitből lett elege a népnek. Olyat akar, aki fel tud építeni egy átlátható struktúrát, és gondoskodni a megfelelő működtetéséről. Aki mer és tud szem előtt működni és működtetni.

És persze az is fontos, hogy a párt arca (esetleg többük is) tudjon értelmesen beszélni. Hogy egyszerű nyelven, érthetően el tudja mondani, mikor mit, miért és hogy akar, majd tesz.
Ha emellett még élvezhetően is beszél, az plusz pont. De igazából ez is szükséges képesség, hisz' a kormányzás érdekképviseletek közti vitákat moderálását is jelenti, ahol szintén kell az érthető beszéd, aminek veleje is van.

Az egyszerű, érthető beszéd, ami mellőzi a szokásos szóvirágokat, a ködösítést is nehezebbé teszi. Ami a bizalmat és a tényleges számonkérhetőséget is növeli.

***

Szóval a nép nem hülye. És aki párt ezt egyszer felismeri és felnő hozzá, arra még majd hallgat és elfogadja. Csak a tehetségtelen hülyékből és haszonleső furfangosakból van elege.

Nem ő a hülye, hogy nem fogadja el a mostani pártokat, azok hülyék hozzá.

Ahogy a lányok is korábban érnek a fiúknál, és saját korosztályukat egy ideig kis hülyeként kezelik. Lehet ezen megsértődni, lehet őket szidni, de aki időben hozzájuk érik, jól járhat.

.

Ezerszemű Rettenetes Ellenőr Néni

.

.

.