Benderik elmélkedik

"van itt egy rossz magyar szokás (…). Ha egy magyarnak azt mondják, hogy a határidő 30 nap, akkor a harmincadik napon fog végezni.  De az a legkésőbbi időpont, de lehet három nap alatt is elintézni valamit a hivatalban, meg négy nap alatt is, azt senki nem tiltja meg. És amikor az életünkért futunk, amikor arról van szó, hogy valóban a magyarországi jogrendnek akarunk érvényt szerezni, akkor nem lehet valamit határidőre végrehajtani, ha egyébként fizikailag lehetséges lenne korábban is. Ilyen értelemben a minisztert nem terheli felelősség, mert ő határidőre teljesítette volna a munkát, de én sokkal gyorsabb előrehaladást szerettem volna látni, és így aztán el kellett fogadnom a lemondását."

"Orbán Viktor: Hende egy rossz magyar szokásnak lett az áldozata"

Nos, szerencsére létezik egy szép magyar szokás is.

Ez úgy indul, hogy ha egy megfelelően nagy ember megfelelő elszánással elrendel valamit, mindig akad jelentkező, aki elvállalja.

Mert az ilyesmi vállalás koszt-kvártéllyal, bársonyszékkel, hivatali autóval jár, és aztán persze a feladatból is mindig teljesül valami.

De igazából mindegy is, hogy mi, mert

• egyrészt a lényeg az elszánt tenni akarás, és a lehetetlent nem ismerő harci szellem, hogy tudj nem nemet mondani,
• másrészt a feladat messziről nézve úgyis mindig teljesül, közelről meg úgyse nézi senki -- megfelelő magasságból fényképezve valami határozott vonal biztosan lesz azon a határon, aztán hogy acéldrótból fonták vagy a homokba vizelték, ezen már igazából nem múlik semmi,
• pár év múlva meg még örülünk is, ha nem egy olajos-rozsdás drótkupac lesz az eltávolítandó veszélyes hulladék, csak némi magától felszívódott természetazonos aroma.
  

***

A híradások szerint a teszetosza ex-honvédelmi miniszter helyébe pattanó új harci mén pont ezen elvárt elszánással ugrott a feladatnak, lehetetlent nem ismerve indította el a Nagy Déli Offenzívát. Ami ugyan alsóbb szinten nemigen tudta, mit csináljon és mivel, mert a szerszám, ha volt, sem ott volt, ahol az ember -- az ember, aki a szerszám által lett ember hajdanán, de mára levetkőzte e mankót, mert ma már pusztán lelkes elszánással is tud dolgozni, ha szerszám nincs, és e lelkes elszánás teszi őt az Állatok Királyává.

Jómagam élvezettel olvastam e Nagy Déli Offenzíva első hetéről szóló híradást, és jóleső érzéssel állapítottam meg, hogy a világ az ötvenes évek óta nem változik, mert mindig van magyar ember, aki nem ismer lehetetlent, és így az ötéves terv továbbra is mindig teljesülni fog -- sőt, túlteljesülni.

Amikor az 1134-et írtam, még azt hittem, hogy menekültáradat szempontjából Magyarország nem az EU szélén, hanem biztonságosan körülbástyázott közepén van, így a "kvóta" elutasítása

• egyelőre csak azzal jár, hogy nem kötünk "biztosítást" egy olyan lehetséges helyzetre, ha hozzánk is sok menekült érkezne egyszer (pl. egy kiterjedő ukrán háborúból),

• de darabra így kevesebb menekültünk lesz a kvóta nélkül

Így is azt mondtam, hogy hülyeség nem bebiztosítani magunkat.

De aztán kiderült, hogy még ennél is pancserebbek vagyunk, mert sokezrével jönnek a menekültek közvetlenül hozzánk, és ezeket pont azért nem veszik át gazdagabb EU-országok, mert nem lett elfogadva az a rendszer, ami teherviselőképesség alapján osztaná el a menekülteket -- azaz a kvótarendszer.

Olyan ez, mintha egy béna ügynöknél a vihar után utólag is köthetnénk biztosítást a már ránk dőlt fára, mégse tesszük, mert ránk ugyan ne akarjon senki semmillyen biztosítást ránk tukmálni.

***

Azóta is bénázunk halomra:

• Építettünk kerítést, de a hivatalosan meghagyott lukjain ugyanannyian érkeznek -- egyetlen előny, hogy így legalább regisztrálni tudjuk őket. De ha EU-szinten ki lennének találva a velük teendők, és kvótarendszer biztosítaná, hogy többségük gazdag országba kerül, kerítés nélkül maguktól is ellenőrző pontokon gyülekeznének.

• Nem kommunikálunk velük, így ők azt hiszik, hogy Németország tárt karokkal várja, csak mi nem engedjük odamenni őket. Holott élnek itt szírek, akik szívesen segítenének, lennének tolmácsok, a pályaudvaron levőket naprakészen lehetne informálni. De az egyetlen kommunikációnk az, hogy rendőrsorfallal terelgetjük őket. Mellesleg mi magunk se tudjuk hova -- hol ide, hol oda. Teljesen jogos, hogy a világ híradói a Keleti pályaudvart harsogják -- nem azért jogos, mert kegyetlenek vagyunk, hanem mert szimplán hülyék. De abban világraszólóan, márpedig a világot a világraszóló teljesítmények jogosan érdeklik.

 (Mellesleg Németország is nyilatkozott félreérthetőt, de ebbe max. én kapaszkodhatnék, ha azokat a vonatokat elindítottam volna, hogy azt írta az újság, mert egy kormánynak nem a sajtóból kéne megkérdeznie egy másik országot. Telefon, külügyminisztérium, ilyesmi...)

***

Mit tehetnénk?

• Előszöris egy viszonylag gazdag szövetség tagjai vagyunk, (egyelőre, s remélhetőleg így is maradó) nyitott határokkal, és amúgyis e szövetség módosabb tagjainak pénzéből élünk egy ideje -- elég egyértelmű, hogy bármit találunk is ki, azt közösen kell megtennünk.

• Ha kevesebb menekültet akarunk, csökkenthetjük a be- vagy növelhetjük a kiáramlást. A kerítés egyik tanulsága, hogy a beáramlást erővel nemigen tudjuk csökkenteni. Gondoljunk már bele ésszel, hogy egy ember, akire otthon annyit lőttek, hogy uzsoraáron, tényleges életveszélyen át, végtelen nomád körülmények között elküzdötte magát idáig, azt nem állítják meg olyan akadályok, amelyek jóval puhábbak az addig leküzdötteknél. Ha ott géppuskázták őket, itt meg mi nem, és óriási áldozatok árán elküzdötték magukat idáig, egy kerítést vagy vízágyút már körberöhögnek. Európai eszközökkel hadakozó utálat nem állíthatja meg azt, aki afrkai-ázsiai eszközök elől verekedte el magát idáig. Keménykedhet a Jobbik, de a vízágyús megoldásukkal szánalmas puhapöcsök a szír bombák mellett. Géppuskát meg remélem azért nem tervezünk...

• Ami a beáramlást valamelyest csökkentheti, az lehet egy átgondoltabb integrálás, ami -- és itt csupán két perc alatt kigondolható ötletelések szintjén -- az esetleges irreálisan bőkezű segélyezést ésszerű szintre csökkenti, munkához -- szükség esetén akár kevésbé kellemes munkához -- köti, hosszabb távon sem ígér állampolgárságot és szavazójogot (esetleg utódoknak sem), csak munkavállalási lehetőséget, a szabályok érkezéskor még könnyen megígért betartását akár muzulmán hit szerint tett és ujjlenyomat mellett aláírt esküvel kéri megerősíteni, stb. Kósza gondolatok ezek csak, mindössze azt jelzik, hogy közös erővel és végre elkezdett gondolkodással kialakítható lehet olyan rendszer, ami ténylegesen segíti az érkezők beilleszkedését, miközben nem ígér fölöslegesen mesés körülményeket. Sokadszor mondom, hogy arany középút: egy esetlegesen elhibázottan bőkezű bevándorlási politika hibáit nem az ellentétes véglettel kell orvosolni. Persze ettől még az otthoni bombázásokhoz képest mesések lesznek a körülmények, így a beáramlás csak csökkenthető, meg nem állítható.

• De pl. a menekülteket most is befogadó Európán kívüli országok is tudnának vállalni több menekültet, ha az EU "megfizetné" annak árát, hogy nem hozzá jönnek. És itt nem a szokásos segély-méretekben kell gondolkodni, mert arra mindig kevés jön össze, hanem ténylegesen megfizetve saját nyugalmunk árát. Ez köztes megoldás a probléma helyben kezelése és a mostani között: ha Szíriában nem is tudunk rendet tenni, barátságosabb ázsiai országokban segíthetünk biztosítani egy jobb élet feltételeit. Ráadásul ha ez ottani munkahelyek teremtésével is jár, még az adott ország iparát is fejleszti.

De hangsúlyozom, ezek csak kósza gondolatok -- azt mutatják csupán, hogy ha két perc alatt ennyi kihozható, egy igazi közös gondolkodással hegyek mozgathatók meg. Már persze ha mozgatni akarjuk őket.

• De ezzel együtt az EU-ba beáramlás így sem szüntethető meg. Országunk szintjén viszont nagyot szívunk, ha ennek jelentős része rajtunk csapódik le. Így Magyarországnak elemi érdeke, hogy felpörgesse a többi EU-országba való kiáramlást. Ennek pedig egyetlen módja egy közös teherviselésen alapuló elosztás, mert ennek híján a jelen szerződések élnek, és senki nem vesz át tőlünk senkit. Ezt a lehetséges közös teherviseléses rendszert most szitokszóval kvótarendszernek hívjuk, de kaphatna más nevet is, és máris eladható lenne.

• Különösen eladható lenne, ha nem csak úgy kaptuk diktátumként a ránk fenekedő gonosz EU-tól, hanem saját Mesterünk nyújtana be olyan bölcs javaslatot, amivel országunk megszabadul a bevándorlók szinte mindegyikétől. És akkor továbbra is ő lehetne a Nagy Megmondó és Megmentő, aki megmentette az önnön dugájába dőlni készülő Uniót Bölcs Javaslataival.

"Orbán szerint viszont a kvótákról akkor lehet beszélni, ha képesek vagyunk megvédeni a határainkat. Hiszen nem tudjuk, hány embert kell szétosztani. "Hogy lenne megoldás a kvótarendszer? A többiek megállnak a határon?" - teszi fel a kérdést. Orbán szerint a megoldási javaslat arról szól, hogy Görögországból és Olaszországból idehoznának embereket, pedig Magyarországra most több bevándorló érkezik, mint ezekbe az országokba. És hatalmas az utánpótlás. "Ha nem védjük meg a határainkat, akkor újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába" - mondta."

Hát... előszöris jelzem, hogy mennyiséget nem csak abszolút számokban lehet meghatározni, hanem pl. százalékban is*. Ezzel a matematikai csodával akár már azelőtt definiálhatóak az elosztás számai, hogy pontosan tudnánk az érkezők végső darabszámát. És persze elvileg így végtelenre is nőhet e szám, de abban biztosak lehetünk, hogy ha a ránk jutó mennyiség pl. 1%, miközben az érkezők 20%-a nálunk lép be az Unióba, a kvótával kapott végtelen kisebb lesz az anélkülinél.

És persze Mesterünk Bölcs Megmentő Javaslata a határvédelemről is szólhatna, meg egyéb olyan intézkedésekről, melyektől kevésbé mesés lenne itt menekültként élni (ld. pl. fenn), így álmainak megfelelően a bevándorlás is korlátozható lenne ugyanezen javaslat keretein belül. Na meg a görög- és olaszországi regisztrációról, hogy helyettünk már Görögország feltartóztathassa az áradatot.

Másik észrevétel, hogy az eredeti kvótarendszer valóban arról szólt, hogy mi vennénk át menekülteket. De már van egy-két hónapja, hogy az EU jelezte, hogy látja, hogy mi is elsődlegesen elért célország lettünk, így kaphatnánk Olasz- és Görögországhoz hasonló elbánást, azaz a kvótarendszerben nettó leadók lehetnénk. Csak ezt persze elengedtük a fülünk mellett, mert túl csendes és egyszerű megoldás lett volna. Na de ha Mesterünk javasolná most...

Mellesleg a tipikus töketlen hozzáállás, mikor saját érdekükért nem mi magunk szólalunk fel, hanem azon dühöngünk, hogy miért nem tették ezt mások. "Kisfiam, szóltál a tanító néninek, hogy javítani szeretnél? Nem, ő is tudja, mégse feleltetett. Hát kisfiam, bazmeg, te akarsz javítani, vagy a tanító néni?" Szóval ha az EU nevű szövetségben olyan közös megoldást szeretnénk, ahol mi nettó leadók vagyunk, akkor ezt nekünk kell felvetnünk. "Szóval kisfiam, bazmeg, te akarod csökkenteni a Magyarországon maradó menekültek számát vagy az Unió? Akkor ott a szád, kisfiam, te vesd fel, ne legyél már ilyen teszetosza hülyegyerek."

Mondják, ezzel a keménykedéssel szerez a Fidesz Jobbik-szavazókat. Csakhogy a Jobbik-szavazó az Igazi Férfit és Hadvezért szereti: az Igazi Férfi és Hadvezér pedig nem végső haszon nélkül keménykedik, hanem határozott fellépéssel népének kedvező megoldást talál. A végül eredménytelen keménykedéssel csak szánalmassá válhatsz, mint a youtube-on látható házininják.

***

Mester, ha olvasod ezt, légy te a megmentőnk! Határozott-eredményes legyél, ne haszontalanul keménykedő, és nyújts be te egy Bölcs Megmentő Javaslatot, amiben a Szövetség tagjai teherbíróképességük alapján osztják el a bárhová érkező menekülteket és így megszabadítod népedet a reánk zúduló áradattól. És persze véletlenül se nevezd kvótarendszernek, nehogy ráismerjenek az ellened fenekedő rosszindulatúak.

(Hogy javaslatodnak az is része legyen, miként tekinthet a Szövetség úgy erre az áradatra, hogy azt aktívan saját hasznára fordíthassa, ahelyett, hogy passzívan elviselendő természeti csapásként élje meg -- ezt már nem várom el tőled. Ez nem a te stílusod, és ehhez amúgyis a százalékszámítást tanító hatodikos szint fölé kell nőni. Ehhez már gondolkodó államférfi kell, aki népeket tud nem középiskolás fokon taní-tani.)



*ld. százalékszámítás, ált.isk. 6. osztály (tudtommal, jelenlegi tantervben)

Arról most szót sem ejtenék, megérdemelt juttatás-e mindez. Márhogy az MNB-vezetők nyugdíjpénztárba utalt fizetéskiegészítése. Jó munkát és munkásembert jól meg kell fizetni.

De könyörgöm: miért-miért-miért éppen nyugdíjpénztár???

Hát nincs ott egy ember, aki ilyenkor szólna, hogy fiúk, a nyugdíjpénztár a szájbabaszásnál csak eggyel szalonképesebb szitokszó manapság, hát azok ott szanaszíjjel lopják a pénzünket, hát oda utaljátok, be abba a feneketlen bűnbarlangba? Pont oda, ahol eltőzsdézik, elkártyázzák, felrakják a páratlan pirosra, hát nem elég a pénz, amit jó magyar dolgozó munkáskisemberek pénzét ellóversenyezték már azok a karvalyhéják? És persze ismerem én is Rákosi elvtárs bölcs szavait, hogy "elvtársak, csak arra vigyázzunk, hogy ne dőljünk be a saját propagandánknak" -- de arra azért ügyeljünk, hogy legalább látszatra bedőljünk!

Hát nyugdíjpénztárba pénzt utalni, a Pénzügyi Hozzáértés Fellegvárából? Hát mi lesz, ha ezt valaki meglátja? Mi lesz, ha egy ügyintéző az Utalási Hivatalban ránéz, rámered, és azt mondja, Úrjézusmária, hát itt valaki nagyon elírt valamit! És aztán telefonálgatni kezd, és végül leomlik a világképe, hogy tényleg mi, és szándékosan, a saját pénzünket, és egy nyugdíjpénztárba? Hát a szívedre tudnád ezt venni, Gyuri, édes Gyurikám, azt a szegény ügyintéző asszonyt a négy unokájával, akiknek ezentúl aztán majd mit mondjon a nyugdíjpénztárakról?

Persze tudom, azért a menekültek megmaradnak, azokba lehet majd eztán is kapaszkodni, hogy azok milyenek, azokat még utálhatjuk ezután is együtt felvonulva, de attól még ez a nyugdíjpénztárdolog, hidd el, ott marad meredni tudatalattiban, kérdőjelként.

***

Egy ismerősöm mondogatja az utóbbi években, boltban, utcán, reklámokat nézve, ügyintézni hivatalba telefonálva, sokszor úgy érzi, ebből az országból már tényleg minden értelmes elment, és csak mi, csökkent értelmű medvebocsok maradtunk.

Jó látni, hogy mi azért így is be tudunk rendezni magunknak egy egész országot, és még egy nemzeti bankra való is összejön belőlünk.

(És jó látni, hogy ha utalni kell, még utálni is elfelejtünk.)

Menekültekről írottjaimban eddig mindig próbáltam olyan érveket felhozni a szükségesnél nagyobb szivatásuk ellen, melyek nem pengetnek érzelmi húrokat, hanem üzleties szemmel nézve szólnak mellettük.
Tettem ezt azért, mert akit érzelmileg megfog a dolog, azt nem nagyon kell meggyőzni, akit meg nem, azt könnyfakasztással nem is lehet.

Maradok ennél a módszernél.

***

Szóval tegyük fel, hogy -- úgy általában -- Mesterünk stratégiáját követjük, mert hatékonynak tartjuk. Nem csak menekültek tárgyában, hanem úgy általában is. A stratégia pedig az, hogy -- bár eleget teszünk (különféle -- főként EU) szövetségbeli kötelezettségeinknek, azért -- megkísérlünk a lehetőségek határain egyensúlyozva kilógni olymódon, hogy ezzel előnyöket kovácsoljunk.
Hogy ezt eddig mennyire csináltuk hatékonyan, most nem feszegetném, tegyük fel, hogy legalább magát az elvet hatékonynak érezzük.

Menekültek tárgyában is ezt az utat követjük: a szövetségben vállalt menekülteket befogadjuk, ám esetleges további "közteherviselés" ( pl. kvóta) ellen fellépünk, határon kerítést húzunk, és próbálunk minél kevésbé jó fejek lenni velük, hogy annyira ne érezzék jól magukat, hogy szeressenek ide jönni.

Mondanék azonban pár érvet, amivel a "kilógó" logika mentén abból csiholhatnánk hasznot*, hogy legalább olyan mértékben jó fejek vagyunk velük, hogy itt tartózkodásukat élhetővé tesszük, országon belüli tranzitutazásukat pedig nem gátoljuk.

***

Hogy az országon belüli mozgásukat uniós kötelezettségünknél jobban ne akadályozzuk, annak előnye könnyen belátható: mozgásuk iránya leginkább a nyugatibb EU-tagok felé irányul, márpedig ennek sikeressége egybevág azzal, ha mi meg nem szeretnénk, hogy nálunk legyenek. Hivatalosan persze gátolnunk kell e próbálkozásukat, mert a nyugatibb tagok ezt elvárják tőlünk, de a "kilógós" taktika itt azt súgja, hogy e kötelezettségünknek csak az elvárt mértékig tegyünk eleget, túlteljesíteni nem kell. Különösen, mivel minap azt olvastam itt egy riportban, hogy a riporter véletlenszerű mintavétele a Keletinél sok olyan menekültet mutatott, akik már egy másik EU-tagországban (Bulgáriában) regisztrálva lettek, így esetleges továbbállásuk esetén úgyse mi kapnánk őket vissza. Akik nálunk regisztrálnak először, azok pedig jelenleg úgyis táborba kerülnek, így ők már nem tartoznak a rejtve mozgók közé.

Hogy itt tartózkodásukat élhetővé tegyük, arra meg két érvet tudnék mondani:

• egyrészt minél inkább biztosítjuk pl. a pályaudvarokon a fürdést és az emésztés teljes ciklusának kulturált mederben tartását, annél kevésbé tesszük ki egyéb köztereinket a nem kulturált módoknak, márpedig amit az emésztés megkövetel, azt meg is teszi, azaz ha szarni kell, hát szarni kell, ezt mennyiségileg befolyásolni csak az Úr lenne képes, mi, gyarló szolgái, legfeljebb a megfelelő mederbe terelni tudjuk.
• a kulturált meder pedig szintén a mi szép országunkban segít a fertőző betegek számának legalább fölösleges nem-növekedésében.

   

  Itt jelezném, hogy részemről dicséret illeti ezügyben a Fővárost, aki úgy tűnik, menekültügyben túllépett eddigi önmagán, és a menekültek dolgában felismerte azt, amit a hajléktalanok dolgában még nem sikerült. Kormányunkat pedig mindenképpen felülmúlta előrelátásban. Még ha az nem is annyira magas léc...

  És örülök annak is, hogy magánjelleggel annyi sokan segítik őket (pl. pályaudvarokon), hogy a hivatalos ténykedések ellenére talán mégis alakul bennük vmiféle kép a magyar ember jófejségéről.

   

• A másik érvem kicsit összetettebb:

  A Történelem azt mutatja, hogy ha egy nép úgy érzi, hogy egy másik jó fej volt vele a bajban, azt később váratlan módokon fizeti vissza.

  És itt most nagyon megfoghatatlan és kimérhetetlen példákkal jövök  majd, amiért előre is elnézést, de az ilyesmi objektíven nehezen mérhető műfaj. Inkább csak amolyan benyomásokon alapuló szubjektív érzés. Szóval egy strukturálatlan kazlat hordok most össze:

  • A rendszerváltás előtti időkben itt tanuló harmadik világbeliek pl. szerették országunkat, amit az akkori ill. évekkel később országukba utazóink éreztek: a magyarokat sokáig szerették a világ furcsább tájain. Amiben az is benne volt persze, hogy a leggyakoribb turistanemzetséget, az amerikaiakat meg nem (mert azok meg nagyhatalomként böszögették őket, és ha kiderült, hogy nem amerikai vagy, az már enyhülést jelentett). De ismerték nevünket, és bírták is népünket.
  • Nemrég olvastam, hogy második világháborúban az ukránokkal is furcsa szimbiózisunk/nemhivatalos szövetségünk alakult ki: a magyar hadsereg őket nemigen bántotta, így ők se minket -- furcsa helyzetekben jött ez ki, mikor látszólag érthetetlen módon magyar csapatokat nem támadtak ukrán partizánok, miközben mellettük a németeket vadul. Persze közös ellenség is volt: az oroszok, ami segíti az egybekovácsolódást. És most, hetven évvel később is, olvasok írást, ahol a hadszíntér felé utazó riportert elnézőbben kezelik, mert magyar. És persze a trianoni határok jócskán mérgesítik a viszonyt, így az egyenleg inkább negatív, és egy eseten nem is mérhető az ellen-/rokonszenv. De -- mint mondám -- ez a műfaj amúgyis nehezen mérhető.
  • Németország "hálája" az NDK-sok átengedéséért inkább hivatalos vonalon nyilvánult meg, de abban ez is hasonló, hogy egy nemhivatalos "jófejségért" jutottunk később kisebb-nagyobb előnyökhöz.
  • Nemrég volt (kicsit felfújt) hír, hogy Boszniában egy kis faluban kitűzték az Iszlám Állam zászlaját. Nem is ez az érdekes, hanem a riport során kiderült két apró dolog:
    • egyik, hogy a délszláv háború idején afgán háborúban edzett harcosok érkeztek Boszniába, akik hatékonyan segítettek a szerbek elleni harcban, és hogy ezek egy része aztán ott meg is telepedett, és szélsőséges kiképzőbázis is működött ott aztán, ilyesmik. És bár erős muszlim lakosságú ország lévén befogadásuk önmagában is érthető, ám a szélsőség ilyen mértékű léte nem tesz jót az ország külső megítélésének, ami objektíven mérhető hátránnyá válhat. És a hivatalos szervek bizgetik is őket, de valódi hatósági elszánás esetén már feltehetőleg nem is lennének ott. Szóval felmerül a gyanú, hogy van az egészben egy összekacsintós megtűrés. Amiben meg ott bújhat a hála az egykori segítségért, amikor a hivatalos hatalmak magukra hagyták őket.
    • másik, hogy az érintettek erősen bezárkózottan élnek, senkinek nem nyilatkoznak, és -- állítólag -- a magyar riportert azért engedték oda, mert a magyarok (és itt most nem emlékszem, de vmi olyasmit mondtak, hogy vmikor jófejek voltunk velük -- talán pont a délszláv háborúban, csak talán pont akkor haraptam a csipszbe ott a tévé előtt, és a roppanástól nem hallottam...) -- a lényeg, hogy emlékeik szerint rendesek voltunk népükkel mi így népileg...
  
  Mondom, talán nem is jó példák, de adnak egy összképet / érzést, hogy a nemzetek szubjektív emlékezete sokszor megőrzi a többi nemzettel kapcsolatban, hogy az mikor mit tett ővele, és ezt -- sokszor nehezen mérhető, apró dolgokban -- visszafizeti. (Figyelem: jót-rosszat egyaránt!)
  
  A lényeg, hogy jó fejnek lenni más népek fiaival amolyan befektetésféle a jövőbe. Nehezen mérhető a megtérülés, a távolság miatt sokszor nem is ölthet testet, de sose lehet tudni, mikor jön egyszer mégis jól.
  
  Mérhetőbb formája ennek -- és egy másik műfaj, nem a fenti nagyon szubjektív -- a történelemben a hosszan tartó kötelékek léte: mikor bizonyos nemzetek egymást valamiféle természetes szövetségesnek érzik, és alkalmi hivatalos társulásaikban is megpróbálják e tartós köteléket feleleveníteni, vagy -- mikor épp' ellenoldali szövetségek hivatalos tagjai -- legalább szunnyadón ápolni, mert később még jól jöhet. Román-francia, magyar-lengyel, angol-amerikai, ilyesmik. A Történelem egy húsdaráló, ahol hosszú távon azok maradnak a húshegy tetején, akiknek vannak tartós szövetségeseik, és akiket a lehetőségekhez képest kevesen utálnak s látnának szívesen bedarálva. Minket szűkebb környezetünkben azért többen szívesen lenyomnának a tölcsérbe (széleinket egykoron már le is darálták), így nem baj, ha legalább ahol lehet, próbálunk jó marketinget csinálni magunknak.
  

   

+++

Hát ennyi. Befektetés. Hogy saját lelki békénkbe is, azzal nem is jövök, maradjunk a színtiszta üzletnél. Ha már kilógunk, tegyük úgy, hogy előny kovácsolódjon. Ami egyszer kivételesen átgondoltan hosszútávú is lehet(ne).



* bevallom nem tudom így hirtelen, van-e olyan, hogy csiholni hasznot

meg hogy jó fej vagy jófej... (mindegy, inkább rosszul írva, csak lenni)

 .

 .

 .

Hát ahogy ezt a menekültügyet eddig menedzseltük, azon pár dolog megint nagyon látszik:

• tetteinket továbbra sem a gyakorlati megfontolások vezérlik, hanem hogy kormányfőnk egyszer kimondott szavait bárhogy is, de igazoljuk,
• és végre legyen egy téma, ahol ő lehet az nemzetközi szinten, aki elsőként tudta és megmondta és a téma vezéralakjává válhat,
• és hogy ennek érdekében nagy déres-dúros kinyilatkoztatásokkal eljutunk egy harcos forradalmi kerülőúton oda, ahová egy csendesen árnyas, egyenes út is vezetett volna, csak abban úgy nincs megnyert ütközet

.
Mert volt ugye az a kijelentés még a párizsi Charlie-s lövöldözés után a "terrorizmus=bevándorlók" témában, ami kicsit olyan elefántos meg porcelánboltosnak éreztek a világ többi részén. És ez sok pontot elvitt kormányfőnk nemzetközi helyosztóján.
De ő egy igazi ketrecharcos, aki ha pofont kap, csak még inkább tűzbe jön, és az utolsó szónak meg kell mutatni, hogy neki volt igaza: így bevándorlókra rázúdult össztűz: nemzeti konzultáció, plakátok, kerítés, keménykedés kvóták ellen, egyezmény átmeneti felmondása, majd -- hát igen: igazából a kvóta mögöttes elvének elfogadása, ami azonban így kiharcolásként hat.

És el kell ismerjük, hogy a szerencse most is a Mester kezére játszott: mert a menekültek áradata épp' mostanság kezd egy olyan szintre jutni, ahol már eldugítja a lefolyókat, a célországok befogadókapacitásait, így másoknál is hirtelen téma lett belőlük. Csak persze addigra mi már rég előbb megmondtuk.

És persze a terrorizmushoz ezeknek annyi közük van, hogy épp' azelől menekülnek, de mindegy, "a menekültek problémát jelentenek" tétel egyszer kimondott ténye végre igaznak bizonyult, így mi már megint rég megmondtuk de ők nem hitték aztán most tessék.

És igazából teljesen mindegy, tényleges megfontolás alapján pl. a kerítés jó megoldás-e, megépülnie azért kell, mert a kerítés az a kellően látványos megoldás, ami dicsőn hirdeti, hogy kormányfőnknek végig igaza volt, hisz' lám-lám, már a többi ország is épp' most kezd túlcsordulni a hirtelen népvándorlástól.

***

De ami az igazán szép, a csavar, amit a befogadási kvótával tekertünk:

Mert a kvótarendszer tartalmilag azt fejezte volna ki, hogy az Unió országai egyfajta közteherviselést vállalnak menekültügyben, azaz a menekültek által el nem ért szerencsés földrajzi "középsők" besegítenek a pechesebb elhelyezkedésű "szélsőknek". És e segítséget egyfajta teherviselőképességgel súlyozva nyújtották volna, ezért jutott volna ránk egy eléggé jelképes 1134 darab menekült.

MI ezt felháborodottan elutasítottuk, hogy ránk aztán nem tukmálhatja senki a hozzá beeső menekültjeit.

...

Aztán kiderült, hogy a szerb határral mi magunk is szélsők vagyunk, és annyian jönnek, hogy a továbbmenekülőket már visszafogadni se vagyunk hajlandóak, és erre hivatkozva átmenetileg fel is mondtuk egy élő megállapodásunkat. Amiről aztán kiderült, hogy ja nem is mondtuk fel, csak azt mondtuk...

Majd nagy dérrel-dúrral kerítésbe fogtunk, és mikor a világ értetlenkedni kezdett, végre kiböktük, hogy annyi menekült érkezik közvetlenül hozzánk, hogy igazából -- a fenti értelemben - mi magunk is "szélsők" vagyunk, így hogy gondolja bárki is, hogy még majd mi fogunk bárkit is másoktól átvenni.

Mikor aztán végre EU-társaink is ki tudták hámozni mondandónk lényeget, elég hamar rámondták, hogy megértették, hogy mi is "szélsők" vagyunk, mint pl. Olaszország, és ezentúl így kezelnek bennünket, s még segítségre is számíthatunk.

Vagyis pont az a közteherviselési elv az, amit egy szép nagy kerülővel sikerült kiharcolnunk, miután nagy dobpergéssel elutasítottuk. Mert ha elfogadjuk a kvóta alapú elvet, de bemondjuk, hogy mi olyan ország vagyunk, akihez átlagon felüli számú menekült özönlik, feltehetőleg nem az jön ki a kvótaszámításban, hogy fogadjunk be 1134-et, hanem még átvesznek tőlünk a gazdagabb "középsők".

Csak akkor persze nincs dobpergés meg dér és persze dúr se, no meg utólagos hangos megigazulás. Úgy meg minek...

(Ami meg a menekülteket illeti, hát velük a fő baj, hogy épp' akkor jöttek, mikor ők voltak a téma, ráadásul jól megrugdosható téma. Rosszkor rossz helyen. Van ilyen.)

.
.

.

.

.

Elöljáróban leszögezem, hogy jómagam annak pártján állok, hogy a melegségnek meg kell adni úgy általában minden olyan jogot, amit a hidegek megkapnak -- egyetlen kérdéses pontnak az örökbefogadást tartom, mert ott a gyermek érdeke felülbírálja az örökbefogadókét, mely kérdést azonban szigorúan tudományos tapasztalatok és nem ideológiai eszmék alapján érezném helyesnek elbírálni.

De nem ez most a témája ez írásnak, csak azért írom, hogy lássék, hogy a felvonulás most következő kritikája egy melegjogokat pártoló lény billentyűzetéből származik, így nem azok elítéléséből ered.

Hanem abból, hogy ahogy ez a Pride bonyolódik, és amire ki van hegyezve, az szimplán marketingszempontból egy hülyeség.

Mert amit általa a melegtársadalom elérni szeretne, azzal annyira nincs harmóniában amit róluk mutat, hogy megkockáztatom, a melegjogok társadalmi elfogadásának egyik legnagyobb akadálya / ellensége ez a felvonulás.

És persze nem maga a tény, hogy felvonulnak. Az fontos, mert megmutatja, hogy vannak, és sokan vannak, így egymásba is hitet öntenek, és a társadalomnak is megmutatják, hogy létezésük nem elhanyagolható jelenség, és hogy jogokat akarnak, és nem hagyják magukat.

Eddig rendben.

***

De:

A legfőbb jogok, amiért a melegek küzdenek, házasságuk lehetősége ill. élettársi jogaik hidegekkel azonos szintre emelése, valamint az örökbefogadás lehetőségének megadása.

Most vonatkoztassunk el a melegektől, és képzeljük el, hogy örökbefogadó szülőnek jelentkezünk a gyámhivatalnál. Nagy a tülekedés, így szeretnénk jó képet mutatni magunkról. És mikor kiszállnak felmérni minket és körülményeinket, bulit szervezünk, ahol (amúgy kánonjogilag tiszta, heteró) haverjainkkal az asztalon táncolunk szexshop-ból beszerzett cuccokban és eszközökkel -- nem félve használni őket.

Tekintettel az elérendő célra -- hogy egy gyermek felelősségteljes felnevelésére alkalmas szülő és otthon benyomását keltsük -- nem lenne ez részünkről egy kapitális faszság?

Hát nagyjából ugyanez a helyzet a Pride magáról mutatott képével is.

***

Az egész tévedés szerintem abból fakad, hogy a homoszexualitás (és leágazásai) a heterótól tényleg a szexuális irányultságban különbözik, így harcosaiban könnyen keltheti azt az első ötletet, hogy megmutatkozásaikban a szexre helyezzék a hangsúlyt.

Csakhogy ez hülyeség.

Már abban is, hogy a különbség nem csak az, hogy a saját nemükkel szexelnek, hanem hogy saját nemük egy-egy tagjába vannak beleszeretve. Ami már heteróknál sem ugyanaz a két dolog.

Mert a szimpla dugásra törekvés már nálunk (=heteróknál) is inkább a bohó ifjúság korbéli sajátossága, amit később (ill. időnként ifjúkorban is) felvált a szerelem összetett testi-lelki jelensége, ami aztán igen sokszor társlekötési és családalapítási vágyba torkollik. (A dugásra törekvés mellett, persze...)

És közben meg is komolyodunk, és ez egyéb tevékenységeinkkel is összhangban történik.

És a szimplán szexre optimalizáló bohó meleg ifjúságot ugyanúgy nemigen érdekli a melegházasság és örökbefogadás joga, mint a hasonlóan tomboló heteró ifjúságot.

Akiket érdekel, azok a már megkomolyodottak, akik társat akarnak, akit nem kell titkolniuk, meg akivel jogilag ugyanolyan biztonságot és erkölcsi emelkedettséget adó házasságot köthetnek, meg családot alapíthatnak.

És az ő heteró hasontársaik sem táncolnak teherautókon, hanem dolgozni járnak, ahol utat törnek, kertészkednek, mozdonyt vezetnek vagy excel-táblát alkotnak, este otthon főznek, öltönyben az Operába mennek, meg ilyenek.

És a többségi társadalom az ilyen konszolidált megkomolyodottakról tudja elképzelni, hogy szívesen szentesíti jogaikat, és ad kezükbe nevelésre gyermeket.

És teherautón táncoló heteróknak sem szívesen adna.

***

És persze, ez az egész táncolós buli ennél mélyebb vidámságot, életszeretetet fejez ki. De az átlagember nem ezt látja benne, hanem a fékeveszett orgiára való hajlamot. És ezzel azonosítja a melegeket.

És persze, több vidám ember vonul, mint teherautó. Talán már nincs is explicite olyan teherautó. Csakhogy bárkivel szóba kerül aztán, mégis a teherautókat említi. Persze, mert a szenzációéhes média ezeket ragadja ki. Csakhogy ez mindaddig így lesz, míg van teherautót mit kiragadni. És addig ez lesz a melegség átlagagybeli képe. Változtatni ezen csak úgy lehet, ha nincs mit szenzációéhesen kiteherautóragadni. Mert addig az átlagember azt látja.

És persze mondhatnánk erre, hogy na és, ő azt látja, ő baja.

Csakhogy nem ő baja, mert az átlagember adja a társadalom többségét (azért átlagember), és ő hozza a törvényeket (jó, mondjuk így: közvetve...). Így amíg ő a melegeket az orgiával azonosítja, addig se melegházasság nem lesz, örökbefogadásnak meg még gondolata se.

***

Gondolatkísérletként (esetleg igaziként is) érdemes lenne kipróbálni, hogy egy városrésznyi konszolidált öltönyös (meg amit a nők hordanak, amikor épp' konszolidáltak, csak azt nem tudom, hogy hívják) polgár hömpölyögne csendes, vidám egyetértésben -- saját meleg párjuk kezét fogva -- azon a sugárúton, és sokkal konszolidáltabb képet mutatnának a kordonon kívüli ellentüntetőknél.

Akiknek ez így hirtelen kínos lenne, és szerintem egy kicsit megzavarodnának. Egy részük csak kihúzva érezné maga alól a lovat, egy részük pedig talán még meg is állapítaná, hogy nahát, ezek ilyenek?

És persze ez is szélsőség, mert egészségtelen öltönyösebbé válni, mint amilyenek vagyunk. Csak sokkal harsányabbnak sem érdemes, ha olyasmit akarunk elérni, amihez disztingváltnak akarunk látszani.

+++

Szimplán az az alapvető marketingszabály nincs itt betartva, hogy olyan képet mutass magadról, amilyennek szeretnéd, hogy lássanak. És amivel elérheted, amit akarsz.

Nekem mindegy, én most is házasodhatok. Csak szólok annak, aki még nem.

.

.

.

Szoktam én itt hangoztatni, hogy -- a széles közvélekedéssel szemben -- a nép úgy nagy általánosságban nem hülye.
És ha értelmesen elmondják neki, mi a helyzet, akkor képes hosszútávú előnyökért akár átmeneti nadrágszíjat is húzni.
Persze csak

• ha tényleg értelmesen beszélnek hozzá (figyelem: ez nagyon nagy ritkaság -- általában sejtelmes ködfátyolba burkolt politikai célzásokat kapnak),
• és meg tudják győzni, így elhiszi, hogy az átmeneti lemondások után nem ő lesz az, aki majd kimarad a hosszú távú előnyökből, mikor majd beérnek. Mert van annyira okos, hogy nem szeret mások számára tűzből gesztenyét kaparni (ahogyan az általában történni szokott)

Írtam már párszor, hogy a rendszerváltáskor volt egy olyan kegyelmi pillanat, amikor pl. a mi népünk is fogékony lett volna elhinni és szíjat húzni, de hamar rájött, hogy kábítják (ill. igazából még azt se, mert két értelmes szót nem tudnak neki egyeztetve egy mondatban összehozni "pluralizmus" és "azt gondolom" nélkül), így ismét rövidtávú haszonra kezdett optimalizálni a Nagy Elérendő Célok helyett, mert azt jól megtanította neki a szocializmus, hogy a Nagy Elérendő Célok eredménye, ha van is, szétszivárog, mire hozzá lecsorogna, amit meg most el tud lopni/adócsalni, az biztos az övé,

Nos, a görögök most egy próbái lehetnek e pudingnak.

***

Nem tiszta laborkísérlet persze, mert nem mondhatnám, hogy az elmúlt évek válságviharában bárki is értelmesen szólt hozzájuk, mégis úgy érzem, hogy pusztán most a végén ez a pénzfelvételi korlátozás, mint a csőd igen közeli szele, hat annyira józanítólag, hogy megérezték, hogy reggel van, a bulinak vége.

Szóval ezennel megkockáztatom, és fogadok* arra, hogy

• a görögök a népszavazáson arra fognak szavazni, hogy nem adják fel az eurót,
• és hogy ezt úgy is fogják érteni, hogy elfogadják árként a feltételül szabott megszorításokat,
• így kormányuk (akár a jelenlegi is) keresztül tudja vinni e megszorításokat, mert a nép tudni fogja, hogy -- morogva bár, de -- ő maga adott erre felhatalmazást.

És ez nem jelenti azt, hogy ne lennének ellene majd itt-ott tiltakozások, mert a nép nem egy lény, akinek egységes akarata lenne (mint pl. egy sün), így aki most a feltételek elutasítására szavaz, az utána is elégedetlen lesz velük, és talán utcára is megy ezzel, de az a tiltakozás már csak olyan lesz, mint a Hétrőfös szakállú, miután elorozták szakállát, amiben az ereje volt.

Mert tudni fogják, hogy -- még ha gonosz külső ármányra is, de -- az ő többségük szavazta meg.

***

És mellesleg nekem az a gyanúm, hogy mindezt a jelenlegi miniszterelnökük is tudja, és szerepéből fakadóan buzdít az elutasításra, hogy aztán ha mégis megszavazzák, már arcvesztés nélkül mondhassa nyugodtan népének, hogy "ti akartátok, én akkor ezt elfogadom, és -- bár ezen belül próbálok még minél jobbat kihozni belőle, azaz persze próbálunk még majd alkudni kicsit, de rossz esetben -- megtörténnek az általatok is elfogadott megszorítások".

(És mindezt persze majd görögül mondja, és részben magában.)

És így keresztül tudja majd vinni ezeket, amire amúgy szerintem már eleve régóta készül.

Megválasztása óta.

Csak kellő hihetőséggel kellett eljátszania népének, hogy ő keményen ellenáll, amíg csak lehet. És aztán ha már majd látják, hogy mégse lehet, felhatalmazást kér és kap a kompromisszumokra (megszorításokat is beleértve).

***

De ami tippem szempontjából a lényeg: arra tippelek, hogy

• a nép úgy fog szavazni, ahogy nem gondolnák róla: benyelve a szükséges békát a hosszú távú fennmaradásért,
• és eme döntésére emlékezni is fog, mikor a békát majd nyelni kell

és mindezt annak ellenére, hogy a legutóbbi napok pénzkorlátozását leszámítva azért nemigen teljesültek a fenti feltételek, hogy bárki is értelmesen beszélt volna ott azzal a néppel, vagy akár csak értelmesen fogalmazta volna meg most az eldöntendő kérdést.

+++

S hogy mindebben biztos vagyok-e? Hát, rendes ember biztosra nem fogad, így persze hogy nem.

Csak remélem.

Ahogy azt is, hogy ha bejön, ebből tanulnak is majd azok, akik a népet mindenfelé e világban kiskorúnak** tartják.

*persze jó kérdés, mi az, hogy fogadok rá, kivel, mibe, ilyenek. Mivel az írás egyirányú műfaj, kivel eleve nincs, így mondjuk velem. És a tét se döntsön romba, így ha nyerek, kapok egy Kinder Pinguít (magamtól), ha vesztek, az árát elosztom a koldusok között. A hajléktalankérdést egyik esetben sem oldja meg, de jó esetben betervezett idei Kinder Pinguí fogyasztásom 100%-át fedezi.

** azaz hülyének

.

görög puding

.

Kinder Pinguí

.

.

"A megvalósíthatósági tanulmány szerint a 2024-es olimpiát Budapesten 774 milliárd forintból lehetne megrendezni (összehasonlításképpen: a 2012-es londoni olimpiát 860 milliárdra becsülték, a vége pedig 3333 milliárd lett). A MOB szerdai közgyűlésén erről a majdani és akár a magyarok által szervezendő olimpiáról esik szó ezekben az órákban.

Úgy kalkulálnak, hogy a kiadásokat messze meghaladják majd a bevételek, amelyek 1100 milliárdot jelenthetnek, ebből csak a turizmus 130 milliárdot hozhat a konyhára.

Mindez egy folyamatos, legalább évi 3 százalékos GDP-növekedés mellett valósulhat meg, ami összességében 3000 milliárd forintnyi GDP-növekedést jelentene, és abban az esetben, ha minden fejlesztés is megvalósul."

http://index.hu/sport/2015/06/10/olimpia_budapesten_mob_kozgyules_dontes/


Szép, alapos terv.

Már csak az utóbbi tíz év magyar GDP-növekedése kívánkozik ide [%]:

4.8        4,3        4,0        0,5        0,9        -6,6        0,8        1,8        -1,5        1,5


ami a teljes tíz évre évi 1% -- vagy ha a csúnya 2009-es válságévet meg nem történtnek vennénk, hisz' mostani kormányunk mellett ilyen többet nem történhet, évi 1.7% -, ill. a válság óta eltelt négy évben évi 0,6%

Összehasonlításul egy szomszédos, viszonylag fejlett és tehetséges-szorgosnak tartott ország

Ausztria:

2.7        2,1        3,4        3,6        1,5        -3,8        1,9        3,1        0,9        0,2

a teljes tíz évre évi 1,5% -- vagy ha a csúnya válságévet meg nem történtnek vesszük, évi 1.9% --, ill. a válság óta eltelt négy évben évi 1,5%

valamint egy szintén szomszédos kistigris:

Szlovákia

5.2        6,5        8,3        10,7        5,4        -5,3        4,8        2,7        1,6        1,4

a teljes tíz évre évi 4% -- a csúnya válságévet meg nem történtnek véve évi 4,6% --, ill. a válság óta eltelt négy évben évi 2.6%

/éves GDP forrása/

***

Megfelelően szemezgetve tehát található olyan hozzánk hasonló fejlettségű ország, ami bizonyos időszakban elérte az évi 3%-ot, pirossal rögtön ki is színeztük, hogy később is megtaláljuk a sok pipogya 3-nál kisebb szám között.

Alapos pénzügyi terv, érdemes tíz évre előre elkölteni. Szépen épít a hazai sajátosságokra, ahol sok család látja előre hasonló bátorsággal sok évre előre havi jövedelmét, amikor hitelt vesz fel egy szép új autóra / tévére / lakásra.

Bátor terv, méltó a magyar virtushoz, hatása klinikailag bizonyított, köszönjük!
.

.

.

.

Ennyi menekültet kéne befogadnunk a szélekről. 6000 euró fejpénzért, amivel az EU a közösből ezt támogatná.

El lehet vitatkozni azon, pénzben nyereséges lenne-e. Mert eltartani egy afrikai menekültet hosszú időre nyilván kevés ez a hatezer, ugyanakkor dolgozni tudó és akaró munkaerő -- abból a még el nem kényelmesedett fajtából, amiből Európa tévétávirányítós fotelpolgárai között egyre kevesebb akad. Szóval a pénzügyi egyenleg is kétesélyes, simán lehet, hogy az átlag hatezer euró elég egy olyan munkaerő társadalomba illesztéséhez, aki boldogan s olcsón elvégez olyan munkát is, amihez az európai kéz már nem elég kérges. Ráadásul a csempészek sok pénzért szállítanak, és az út így is viszontagságos, ami egy természetes kiválasztása annak, hogy inkább a pénzt keresni tudók s erősek jutnak el idáig. Szóval sok képzett, tehetséges is lehet közöttük. Csúnya üzleti szemlélettel nézve, olyan, mintha egy igen durva és kemény tehetségkutató által erősen megszűrt állományt kapnánk. Minden munkaközvetítő titkos álma...

De igazából nem is ez az érdekes.

Egyrészt mert tízmillió magyar mellett ez az ezeregyszázharmincnégy durván egy tízezrelék, vagyis gyakorlatilag észrevehetetlen. Ennél sokkal-sokkal több saját szerencsétlenünk van, akinek nincs képzettsége / tudása / olykor akarata eltartani magát, s akik után fejpénzt sem kapunk. Szóval érezhető közvetlen hatása ennek az egésznek nincs. Még tisztán a mostani menekültek számához képest sincs.

Az igazán fontos egy elv. Egy olyan elv, aminek folyamatos kicentizgetése az, ami az Uniót igazából rágja és meg fogja ölni, ha nem képes felülemelkedni rajta. Amikor az Unió válságáról / tehetetlenségéről beszélünk, amögött igazából ez áll.

Az egész Unió azon elképzelés alapján született majd bővült, hogy Európa államai lehetnek történelmi okokból fejlettek és erősek, ám a globalizálódó világban egyre erősödő nagy blokkok születnek a világ eddig fejletlen részén, akik mellett egy elaprózott Európa relatíve elgyengül, és jelentéktelenné válhat.

Összefogni általában is hosszú távú haszonnal járó stratégia, de persze csak akkor, ha értelmesen csinálják. A történelem számtalanszor bebizonyította, hogy a jól kivitelezett összefogás aranyat ér, de azt is, hogy az elbénázott, vagy eleve bénán induló, inkább árt.

Elbénázni pedig roppant könnyű:

• indul ott, ha az összefogás nem természetes igényből fakad, hanem a tagokra kényszerítik (ld. téeszesítés),
• ha puszta megalománia hozza össze, és nincs semmi olyan, amit együtt jobban tudnának csinálni, mint külön-külön,
• ha rossz szervezés miatt nem tudnak gördülékenyen együttműködővé válni, sőt, inkább egymást akadályozva összegubancolódó szervezetté válnak (sok cégegyesítés fullad ebbe)

• vagy ha kölcsönösen nem bíznak meg egymásban, így arra játszanak, hogy minél kevesebbet beleadni, minél többet kiszedni, amíg még ez az egész fennáll, mert aztán úgyis majd szétesik.

Az Európai Uniót leginkább ez utóbbi öli meg.

***

Azzal nincs baj, hogy a tagok alapvetően saját érdeküket kell képviseljék. Hisz' maga a szövetség is akkor értelmes, ha a tagok saját hasznát növeli. Azért szövetkeznek.

Ám a szövetségek általában a hasznot hosszú távon hozzák, míg a költségeket / befektetést rögtön az elején, így a saját érdeket is hosszú távon értelmes csak nézni.

Ezt azonban mindig megöli, ha a tagok nem bíznak egymásban és a szövetségben. Mert a hosszútávú haszon csak akkor érvényesül, ha van hosszútáv. Ha nem hiszem el, hogy majd visszakapom azt, amit most erre az egészre költök / engedményt teszek, akkor szimplán balekségnek érzem, ha bármiben is engedek, és kicentizve próbálok minél többet most kisajtolni, miközben lehetőleg nem engedni semmiben és nem beleadni semmit. Csakhogy ez így nem is vezet sehova.

Az EU válságának magját az a bővítés vetette el, amivel felvették a keleti blokk tagjait (minket is beleértve). Egy Varsói Szerződésen felnőtt társaság került így a klubba, mely társaság nagyon jól megtanulta, hogy amit ma megszerzel, az a tied, bármiben engedni csak ha muszáj, mert soha senki nem fizeti vissza.

És ez csak a csíra volt, mely szarba a vilagvalsaggal szokkent. Mert amíg ment a szekér, volt pénz, addig a Nyugat örült a kibővült piacnak, a Kelet az érkező pénznek, és mindenki szeretett mindenkit. És nem is lett volna baj, mert idővel a Kelet felfejlődik egy elfogadható szintre, és az egész egy nagy ütőképes szövetséggé nő, amit bajban segít a nagy belső piac, részei nagyjából egyformán fejlettek, így tudnak együttműködni, szükség esetén kisegíteni egymást a lokális bajokban, stb.

De túl hamar jött a válság, és hirtelen mindenki vesztesnek érezte magát. A Kelet kevesli az érkező pénzt, plusz hamar kiütközött hajlama, hogy belpolitikai célokból fennhangon szidalmazni kezdje a többieket, akik mind őt szipolyozzák. A fejlett részek utálják pénzzel tömni a fejletleneket, a keletieket pláne, akik még szidalmazzák is őket. És mindenki bizalmatlanná vált, ami pedig a fenti módon arra sarkall, hogy mindenki csak kivenni akarjon, betenni semmit.

Így jutottunk oda, hogy Európa uniós része egy bizalmatlanságba fúló, s így lassan működésképtelenné váló szövetség, mert bármilyen szövetség működésének alapvető feltétele a kölcsönös bizalom.

Ráadásul most már az összes résztvevő lakossága is bizalmatlan a többi országgal szemben, így az amúgy esetleg távolabb látó vezetők is kényszerpályán vannak, mert saját népük könnyen lecserélheti őket unióellenes dalokat éneklőkre. (A szárba szökkenést az előbb még bevállaltam, de a húrokat pengetés már kiütné a közhelybiztosítékomat...)

***

Persze Európa szövetsége nyilvánvalóan nem működhet olyan szoros együttműködéssel, mint pl. az Amerikai Egyesült, mert történelmileg kialakultan erős saját karakterű népek saját közigazgatással élnek itt. Így teljesen normális, ha az optimális szövetkezés valamivel lazább az amerikainál, és több saját hatáskört enged. De jelenleg ezt a "függetlenségi" harcot nem az optimumra törekvés hajtja, hanem a látványos izmozás, a tagok vezetői megmutatják saját választóiknak, hogy "ne féljetek, nem mi leszünk a balekok". Ez pedig így nem visz közelebb az -- akár nagyobb tagállami hatáskörrel megvalósuló -- optimális működéshez, szimplán csak rombol.

***

Nehéz innen felállni, de erre mondják, hogy innen szép a győzelem. A történelem során a nagy válságokban általában megjelent egy-két kellően nagyformátumú figura, aki értett a résztvevők nyelvén, meg tudta őket győzni, és megoldotta a dolgot. Szóval remény van azért..

***

És most vissza a menekültekhez:

Ahogy a szövetségeket, bármi mást is könnyű elrontani. Aztán túlkompenzálásként a vízzel a gyereket. Szóval abból, hogy befogadásuk túlhajszolt liberalizmussal történt, még nem következik, hogy egyetlen megoldás a teljes kizárásuk.
Mert hogy csak egyetlen középutat említsek: ha házunkba beengedünk egy átfagyott embert, nem jelenti automatikusan, hogy onnantól ő is beleszólhat, milyen színű legyen az új kanapé, és magától eszébe se jutna, örül, hogy meleg helyen van, és jól bánnak vele.
Szóval a sok közül egy lehetséges középút lehet egy olyan befogadás, ami nem jár automatikusan választójoggal. Amit én pl. az amerikai zöldkártyáról hallottam, az se állampolgárság, nem ad választójogot, mégis nagyon örül, aki megkapja, mert letelepedhet, dolgozhat, és igazából erre van szüksége, hogy vehessen nutellás kuglófot.

És persze középútból végtelen létezik, a lényeg, hogy legtöbbjük jobb a szélsőséges teljes kitiltásnál.

Sajnos pont ez a kvótázás lett most a tagállami hatáskör harcának frontvonala, így pont szerencsétlen menekültek válhatnak egy teljesen másról szóló hatalmi harc áldozatává.

Amire még kellő taplósággal mondhatjuk, hogy az ő bajuk (miért akkor és oda születtek), ám a közös befogadás elutasítása tovább erősíti a tagállamok azon érzését, hogy ha bajba kerülnek, a többiek nem segítenek rajtuk, így nekik se szabad semmit a közösből vállalni. Mert akiktől át kellene vállalni a menekülteket, nem saját hibájukból lettek elárasztva velük, szimplán pechükre ők vannak a széleken, így hozzájuk érkezik az áradat. És joggal érezhetik, hogy saját testükkel védik Európát az áradattól, így joggal várhatnának el némi közös segítséget.

Ahogy mi is dühöngünk történelemkönyveinkben, hogy testünkkel védtük Európát a töröktől-tatártól, aki mindig csak ígérgette a segítséget. És a mai napig adósunknak érezzük ezért Európát...

***

És vissza saját szerepünkhöz:

Már az végtelen rövidlátás, hogy nem vesszük észre, hogy jé, hisz' mi is a szélen vagyunk, s hogy jé, pont mellettünk zajlik egy olyan háború, ami elfajulhat úgy, hogy elindul felénk egy menekültáradat. Ahol döntenünk kellhet, befogadjuk-e őket (nem csak magyarokat, mert Ukrajnában ukránok is élnek, akik szintén nem szeretnek ott, ahol lövik őket). És milyen jól jönne akor, ha a Szövetség átvenné egy részüket, mert mit tehetünk mi arról, hogy mi is pont az Unió szélén vagyunk?...

És köthetnénk most erre egy viszonylag jutányos biztosítást (díja 1134 menekült most, 6000 euró fejpénzzel kibélelve, amit ténylegesen gazdaságilag meg sem éreznénk), ami ugyanezen kvótarendszeren alapulhatna. Amit ha most elutasítunk, mégis mire hivatkozva kérnénk aztán pár tízezer ukrán átvállalását?
Olyan rövidlátók vagyunk, mint az ártérre építkező, akinek valamiért biztosítást ajánlanak, de elutasítja, mert már vagy két éve nem volt itt árvíz. Keresztény gyökerűnek tartjuk magunkat, de nem sikerült megtanulnunk, hogy ha már egyszer őseink nem kősziklára építkeztek, legalább biztosításunk legyen.

***

Értem én, hogy Szeretett Viktorunk talált egy kiugrási pontot, ahol talán bejön neki végre, hogy jókor jó helyen ő kezdte azt az arcoskodást, ami mögé beállnak az Unió függetlenedéspárti erői. És azt hiszi, hogy ő lesz ennek arca, és végre nézik majd valakinek. Azt is értem, hogy a kínosan szorongató Jobbik beelőzése is megkezdhető ezen vonalon, ha ő lesz a Keménykedés Új Erős Embere Európában. Az már magától értetődik, hogy Magyarország, EU, menekültek, vagy bárki más érdeke emellett teljesen lényegtelen szempont.

Csak sajnálom.

Mert egy jelentektelenedesnek indult figura masodviragzasa erdekeben orszagostul-Europastul menetelunk kozosen tovabb a Nagy Kozos Szarba Szokkenes fele.

***

Mellesleg ha Orbán Viktor tényleg nagyformátumú lenne, megpróbálkozhatna azzal a szereppel, amit fentebb írtam, hogy összebékít-tárgyal-érdekegyeztet-valódi-megoldásokat-ösztönöz-stb., és visszaállítja a szövetség tagjai közötti bizalmat, amitől az EU ismét működőképessé válhatna. Ettől bekerülhetne abba a pantheonba, amire mindig is vágyott.

Csak amihez kicsi, hülye, rövidlátó bozótharcos.

Kár. Neki is, meg nekem is...
.

.

.

"Orbán kiemelte: szinte példátlanul nagy bizalmat kapott a polgármester által vezetett csapat a legutóbbi önkormányzati választáson, ezt a kormány meg akarja hálálni, és sikeres várossá akarja tenni Pécset. E folyamatban az egyik legfontosabb lépésként említette, hogy átvállalták a város tartozásait"

mno.hu

"A kormány becsületbeli ügynek tekinti, hogy sikeres várossá tegye Pécset, miután az önkormányzati választáson nagy bizalmat kapott a polgármester és a képviselő-testület – idézte az MTI Orbánt, aki szerint szinte példátlanul nagy bizalmat kapott a polgármester által vezetett csapat a legutóbbi önkormányzati választáson, ezt a kormány meg akarja hálálni, és sikeres várossá akarja tenni Pécset.

E folyamatban az egyik legfontosabb lépésként említette, hogy átvállalták a város tartozásait."

 index.hu

***

Érdekes elszólás.

Illetve a fő baj az, hogy nem is elszólás.

Mert a világ minden pártjának közelebb állnak szívéhez azok a körzetek, melyek szavazataikkal bizonyították, hogy a vonzalom kölcsönös.

Eleddig szokványos szerelmi történet, hisz' tudjuk, minden férfinek / nőnek az a nő / férfi tetszik, akinek ő tetszik.

Aztán e pártok kormányra kerülve is tovább szeretik e körzeteket, hisz' az igaz szerelem nem múlik el, csak mert az ember / párt csillaga felemelkedik.

***

Aztán innen kezd zizissé válni. Mert ha e kormányok szerelmüket abban is kifejezik, hogy hatalmuknál fogva az Állam (tehát összes körzet közös) pénzéből előnyöket juttatnak a szeretett körzeteknek, azzal valójában a rájuk nem annyira szavazó körzetekben élőket büntetik helytelen szavazatuk miatt. Ami már nem illiberális,hanem ildemokrácia.

És ettől persze nyilván teszik ezt mindenhol, mert a világot emberek irányítják, s mi emberek persze mindannyian gyarlók és bűnösök vagyunk.

A különbség csak az, hogy normál helyeken -- ha teszik is -- tudják, hogy ez a rámszavazós kedvenckézés kínos, így bújtatva teszik, és nagyon nem beszélnek róla.

***

És van ahol kiderül, vagy elszólják magukat, és ott akkor ez kínos, és magyarázkodni kell miatta. Hogy nem, dehogy, minden körzet egyforma, egyik sem kivételezett, és hogyan is juthatna bárkinek eszébe, hogy bárkit is hátrány érhet a szavazata miatt. (És most senki ne jöjjön azzal, hogy Snow elnök is másként szereti a körzeteket Panem országában. Nem lenne jó példa. (Egyelőre.))

***

Mi nem ilyen hely vagyunk. Nálunk a közösen választott kormányfő nyíltan s erényként beszél hálájáról a városnak, mely helyesen szavazott.

És ahogy nézem ez senkinek fel se tűnik. A cikkek címe is a halálbüntetésről mondottakat emeli ki. Ami persze érthető, mert az olyan bombasztikus, ahogy maga a Halál is.

Valahogy már rászocializálódtunk

Természetes, hogy a megtévedt, bűnös városok büntetést érdemelnek.

A választások után tűnt fel, hogy az egy héttel korábban átadott négyes metróban hirtelen megjelentek az ellenőrök. Egészen az átadástól egy héten át látványosan nem volt ellenőr, így -- kimondatlanul, de -- mindenki ingyen utazhatott. Az volt a tippem, hogy választási bárány ez az ingyen utazás, és a választás után valamikor megszűnik. Ehhez eddig nem kellett nagy ész, mert minden báránynak vége szakad egyszer.

De arra is gondoltam, hogy az eredménytől is függ majd, kapunk-e majd utána még pár bónusz napot. És lehet, hogy nincs összefüggés, de Budapest bűnbe is esett, és az ellenőrök is napra pontosan másnaptól ott álltak teljes ellenőri szigorukkal. A fenti beszédek fényében nem is történhetett volna másként.

***

Ami kicsit még kínosabbá teszi, hogy egy önkormányzati választást hálál meg a kormány, holott az egész önkormányzatosdi lényege a központi irányítástól való független helyi döntéshozatal intézményesítése. De persze ezt a kukacoskodást se értené már senki ez országban.

Keményebbhez szoktunk, kérgesebb az ingerküszöb...

+++

"Az allergia kezelésében nagy szerepet játszik a megelőzés, ami az allergének kerülését jelenti. Sikeres oki kezelés az allergiára még nem létezik, de bizonyos esetekben célra vezetett a hiposzenszitivitásos immunterápia. Ilyenkor a betegnek egyre nagyobb mennyiségű allergént adnak. A kezelés során az immunrendszer tűrőképessége fokozatosan alkalmazkodik az allergénhez. "

Wikipédia

A kezelés sikeres volt. Az egyre növelt dózisban adagolt mocsárkivonattól immunrendszerünk sikeresen hozzászokott a fehérgalléros mocsári féreghez.
.

fehérgalléros mocsári féreg

.

.

.