Benderik elmélkedik

Tudjuk jól -- hisz' fülünkbe rágják -- hogy egy bizonyos kor után mindkét nemnek vannak át-/meg- és kivizsgálandó alkatrészei, me(l)lyeket (ócska poén, de muszáj volt) a felelősségteljes férfi / nő rendszeres szűrővizsgálatnak vet alá.

Akkor is meg kell tennie, ha semmilyen tünetet nem tapasztal magán.

Ha egy egyszerű embertől, aki csak ember, így fél a vizsgálattól, sosehalmeg és van benne lustaság,  ekkora fegyelmezett öntudatosságot várunk el, miért ne várhatnánk el ugyanezt az államtól, melynek egészségétől mindannyiunk jóléte függhet?

Miért ne várhatnánk el, hogy létfontosságú szerveit időnként akkor is rutinszűrésnek vesse alá, ha azok szemre tökéletesen s feddhetetlenül működnek?

Persze ilyeneken részt is vesz, az Állami Számvevőszék orvosai tervezett szűréseken vizsgálják.

Ám ha a tervezett szűrések ellenére tünetek jelentkeznek, melyeket a szűrések nem mutattak, érdemes lehet másik kontrollvizsgálatra is elküldenünk.

Persze a tünetek sokszor csak látszólagosak, ám hogy ez kiderüljön, azt is vizsgálat tudja eldönteni. Vagy nem lenne felelőtlenség egyszerűen azt mondani a tünetekre, hogy biztos csak tévedtünk?

Ha a megszokott Számvevőszéki szűrések ellenére látszólag tünetek merültek fel, nem lenne-e megnyugtatóbb -- mindenkinek, saját vezetőinek is! --, ha további vizsgálatokat végeztetnénk el az előbbitől független szervekkel?

Persze nem akárki jöttment sarlatánnal, de a nép egy része által tüntetésen kért EU-szervek általi vizsgálat egy általunk is akkreditált Szövetség intézményei általi vizsgálat lenne.

Mi szól az ellen, hogy elvégeztessünk egy ilyen átvilágítást?

Nem kételkedik itt senki a bejáratott Számvevőszéki vizsgálatok pártatlanságában vagy a politikai akarat feddhetetlenségében, csak több szem mégis többet lát...

***

Nem azért lenne jó átnézetni szeretett NAV-unkat, ki közös bevételünkről gondoskodik, mert idegen hatalmak próbálnak befolyásolni, hanem

• csak mert a bölcs ember időnként elmegy vizsgálatra,
• meg mert nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani,

hát látsszunk annak, mutassuk meg az ármánykodó vádaskodóknak, vágjuk arcukba a független EU-szerv majdani vizsgálati eredményét, melynek vélhető habfehérségétől az Ármánykodó Ügyvivő nyüszítve menekül lakába.

***

 Nem kételkedem én a kétharmad becsületes jószándékában sem, de vegyük észre, hogy demokratikus berendezkedésünk nem ilyen dicső kétharmados többségre lett kitalálva, hisz' honnan is sejthették még akkor az Ő eljövetelét?!

Így azonban kétharmaddal a rendszer képtelen biztosítani országon belüli független állami vizsgálat lebonyolítását -- nem fondorból-hamisságból, csak mert egy kétharmad épp' kétharmadsága miatt képtelen magától független állami szervet üzemeltetni.

Így ilyen dicső kétharmados időkre épp' szeretett kormányunk örülhet leginkább, ha segítenek megoldani neki e problémát Szövetségének szervei.

Mert közpénzeket kezelő szervek gyanúba keveredésekor az ártatlanság vélelme automatikusan megszűnik, ha az elvárható átvilágításokat nem végzik el rajtuk, Ahogy az autó garanciája is elszáll, ha a kötelező szervizekre nem visszük el.

 ***

Szóval én a magam részéről támogatom azt a vizsgálatot, és ferdén s csodálkozón fogok nézni, ha nem.

Nem mert sandaságot sejtenék, csak azt fogom hinni, hogy államunk felelőtlenül kezeli a pénzemet, ha legfőbb bevételi pumpáját biztosító szívet nem küldi el időnként igazi független szűrésre.

.

.

.

Aki programozott, foglalkozott számítógépes algoritmusokkal, tudja, hogy az emberi társadalom meglepően sok  élethelyzetének van köztük megfelelője, és meglepően sokszor csetlünk-botlunk tömegesen olyan helyzetekben, amiket az algoritmuselmélet átfogalmazva régesrég ismer, és megoldásait is kidolgozta a különféle esetekre.

Videojátékkal viszont tényleg mind játszottunk már. Magam még az alsó 2-3%-ban vagyok, de így is feltűnt akkortájt a harcolós stratégiai játékok egy érdekes tulajdonsága:

Képezljünk el egy még feltáratlan földrészt, ahol kezdetben kisebb egyszerű társadalmat irányítunk, ami egyre fejlődik, bányászunk, iparosodunk, fegyverkezünk. Igen ám, de egyre-másra feltűnnek ellenséges csapatok, amik a semmiből lerohannak, és szinte porig rombolnak, kis híja, hogy meg nem semmisülünk, mire kiverjük őket a városunkból. Aztán megint jönnek, meg megint, újra és újra, és olyan érzetünk van, hogy félelmetes, végtelen erejű, mindenhol lesben álló erővel állunk szemben.

 Kisebbségi érzésünk fokozódik, mikor időnkénti támadásainkat rendre felmorzsolják.

Komplexusunk alakul ki, hogy mindig mindenhol őrködő, legyőzhetetlen ellenségünk van.

Aztán persze van, hogy tényleg felmorzsol, lerombol, kinyúvaszt, felnégyelve várfokokra tűz minket.

De azon menetekben, mikor mi győzünk, a fordulópont általában hirtelen és meglepő.

Jellegzetes jele, hogy az ellenfél erői mintha egyszerűen eltűntek volna. Addig szorongatott helyzetünkben tizenkettedszer portyára indulunk, és az addig mindenhol ott levő és azonnal támadó ellen most nincs sehol.

Haladunk előre, és senki sehol.

Bejutunk a városába, cselt sejtünk, hogy kelepcébe csalt, majd egyre felszabadultabban szédelegve fogjuk fel, hogy tényleg csak itt-ott elszórt foszlányai maradtak, és tényleg megszűnt erőnek lenni.

Felülről nézve persze korábban is láthattuk volna. A legtöbb háború ugyanis a hátországok erejében dől el: kinek van még élelme, nyersanyaga, ipara, ami a frontok fegyverzetét, élelmezését -- erejét -- adja.

Felülről nézve láthatnánk, ahogy fogynak a készletei, és fordul lassan végzetébe. De a hátországot ellenfélként sohase látjuk, mert az a front mögött van, mi pedig előtte. A fronton pedig mindig mindenből a legjobb van, ami erő / energia, nyersanyag és élelem van, az a fronton van, hogy védje a vonalakat.

Így mi szemből az ellenfelet a fordulat pillanatáig erősnek, félelmetesnek látjuk, és ezért olyan felfoghatatlan, mikor ez az erő -- szemből nézve hirtelen, előjelek nélkül -- omlik össze.

***

Hasonlót az Életben is látunk, igazi harcokban. Több (szerencsére itt csak tévében közvetített, de ott igazi) forradalomra, háborúra emlékszem az utóbbi két és fél évtizedből, mikor a végül legyőzött hatalom erői rendíthetetlenül erősnek és félelmetesnek látszottak, majd a fordulat úgy állt be, hogy az ellenfél szinte egyik pillanatról a másikra eltűnt. Mint ellenfél, persze, mert maguk a katonái sokszor csak átálltak a végül győztes oldalra, miközben a legyőzött oldal vezére már elmenekült (sikerrel vagy nem, mikor hogy).

Maffiahálózattal védett hatalmasságok is sokszor úgy buknak el, hogy kikezdhetetlennek tűnő szövevényük mindenhová elér és beépül, és ez sokáig mindentől meg is véd, ha ügyekbe keverednénk. Ám egyszercsak egy (sokszor ártalmatlanul induló, banálisnak tűnő) ügy hirtelen odáig fajul, kiderül valami, kicsit túlmegy egy határon, és valahol a szövevényben valakik úgy érzik, hogy melegszik a helyzet, és jó lenne elsőként menekülni / feldobni / tanúskodni / átállni. Amitől megbillen kicsit a szövevény, amitől még többen érzik úgy, hogy menekülni kéne, tapogatózni a másik oldal felé, alkudozni, feldobni. És van egy pont, amikor már annyira veszett ügynek látszik, hogy nem éri meg a kockázatot a további védelem, s ekkor hirtelen mindenki kihátrál, elhatárolódik, s a Nagy Fej a porba hull.

***

A közös elem tehát egy kikezdhetetlenül betonbiztos, legyőzhetetlennek hitt erő, ami látszólag ereje teljében egyik pillanatról a másikra egy támadásra váratlanul nem reagál a szokott határozottsággal és erővel, sőt, egyáltalán nem reagál, majd azt vesszük észre, hogy azért, mert eltűnt.

"Birodalmak" bukásának közösnek tűnő eleme ez. (Az idézőjel annak szól, hogy és persze hol vannak már birodalmak? -- de mindegy, hívhatjuk jól körülhatárolt kis szemétdomboknak is, a maguk lokális kiskakasaival.)

.***

S akkor jutott eszembe mindez, mikor ez a tüntetéshullám itt az egyebek mellett  voltaképpen banális netadóval elindult, majd kapott a rendszer újabb váratlan pofont a kitiltásokkal, és az addig olajozottan működő ellenhenger váratlanul  -- nem csak hogy bénakacsázott és -zik-zik, de egyszerűen -- eltűnt. És mindez úgy, hogy folyamatosan szivárognak hírek a belső helyosztó harcokról, s a fegyelmezetten záró sorok mögül a hátországból rendre pofozkodás zajai szűrődnek.

Nem akarok következtetést vonni, nem is lehet (nincs is még az ideje), meg a hasonlatok legfőbb közös jellemzője is mindig, hogy sánták.

De érdekes.

És végre egy olyan műsor, ami (többé-kevésbé) tetszik.

.

.

.

.

A Lánchídon át mentem ma este a Clark Ádám tér felé.

És ahogy a korláton át néztem a felduzzadt folyó csendesen ellenállhatatlan örvényeit, átjárt egy valahol egyszer hallott érzés: hogy bár kimozdíthatatlanul bebástyázottnak tűnik az a kőpillér, azért a víz az úr...

.

.

.

.

Nemsokára kiderülhet a névsor, amit oly sokan találgatnak (állítólag fogadások is köthetők már rá): egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon Lázár János állítólag bejelentette, hogy a napokban közjegyző előtt tett nyilvános nyilatkozatban hatalmazza fel az amerikai kormányt, hogy közreadhassák, szerepel-e személye az állítólagos kitiltottak listáján.

Ezzel megkerülhető lenne az amerikai kormánynak a nevek nyilvánosságra hozása elleni azon szánalmas kifogása, hogy az az érintettek személyiségi jogaiba ütközne, s ezért csak velük közölhették egyenként saját kitiltásukat. Állítólag több hírbe hozott politikustársa is jelezte azóta, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez, és még a héten megjelentetik a nyilvános felhatalmazás szövegét újságokban és az interneten, amit aztán nyilvánosan adnak át André Goodfriend ügyvivőnek. Egyikük szavai szerint a személyiségi jogok mögé bújás az elkorcsosult  politikai korrektség és hasonló túlhaladott liberális nyugati téveszmék jellemzője, igaz értékrenddel bíró becsületes magyar politikus  nyílt kártyákkal játszik. Lázár a hírek szerint külön kiemelte, hogy a kormánynak és személy szerint neki is alapvető érdeke a helyzet tisztázása, ezért döntött e megoldás mellett.

.

.

.

.

Előre elárulom, hogy én szerencsére sehogy, mert nem voltam vagy vagyok esztergomi. Csak volt oly' hangos a város és kicsi az ország, hogy nem lehetett bármely szegletében nem hallani a kiszűrődő veszekedést.

És sajnálom őket. Nagy dilemma lehet esztergomi választónak lenni. Szép város, hol inkább hol kevésbé dicsőséges múlttal, mely múltnak legutóbbi négy éve kétségkívül színfolt marad az utókor történelemkönyveiben. Egy polgármester és e polgármester megválasztását elviselni nem bíró képviselőtestület közös fellépésben bemutatta a hülyegyerekek középső csoportos táncát. És ezekről kell most eldönteni, melyikük maradjon (ha egyáltalán).

• A polgármesterről nem tudjuk, hogyan tudna igazgatni egy várost -- ha egyszer hagynák, mert a közgyűlés négy éven át nem hagyta.
• A közgyűlésről viszont már az elején kiderült, hogy mindenre képes a városért -- hogy az a kezében maradjon.

E zaklatott négy év volt annyira szenvedélyes, hogy mára a választók jelentős hányada utálhatja aktívan ezt vagy azt az oldalt, így olyan szavazóív kevés lesz, ahol ez a párosítás lenne beikszelve. A repeta veszélye mégis fennáll.

Aki teljesen új szereplőket választana, viszonylag könnyű a dolga, mert jelölt szép számmal van, úgy tűnik szép, vonzó szakma.

Akik a képviselőtestületet tartanák meg, szintén viszonylag egyszerű a dolguk, mert pártban azonos polgármester is indul, s mivel kiderült, hogy idegen kutya kölykével nem állnak szóba, így a rájuk szavazók könnyen ikszelhetnek maguknak polgármestert.

A polgármesterre szavazóknak viszont főhet a fejük, mert a képviselők közt már az ő szavazatuk megoszlik, így könnyen elképzelhető, hogy ha többen lesznek ezek mint azok, akkor polgármesterként a mostani kapja a legtöbb szavazatot, míg képviselőkként viszont szintén a jelenlegi társulat.

A számtani logika azt diktálná hát, hogy a polgármester kedvelői se rá szavazzanak, ha nem akarnak most még öt évre egy tehetetlenné blokkolt várost. Esztergomban sok egyesület nőtt ki a földből ez évek alatt, érdemes lett volna egy olyat is alapítani, amelyik a polgármesterrel hivatalosan is szimpatizáló jelölteket indít, hogy a polgármesterre szavazók képviselőkre adott szavazatai se forgácsolódjanak szerteszét.

Szóval a szenvedélyek viharában polgármesterpártiaknak most főhet e fejük, igazságérzetüket vagy óvatosságukat nyomják el. Nem szégyen a gyomrukra szavazni, de beveszi-e ezt a gyomruk?

Részemről nem tudok okos lenni, de nekem szerencsére nem is kell -- meg kívülről kibicként ez nem is lenne szép. Így csak csendben drukkolok a szombati meccs után majd a vasárnapin -- kívülről, kibicként tévé előtt ropival.

.

.

.

Orbán Viktor szövetségbe forrt szabad testvérpártjának születésnapi zsúrján elmondta, hogy "a politikai korrektség, amely a régi politikai világot meghatározta, valójában egy olyan „taburendszer, amely megfoszt bennünket az őszinte, innovatív gondolkodás lehetőségétől” "

Kár, hogy nem vettem részt az eseményen, mert szót kérve mindjárt elmesélhettem volna pár viccet Máriáról és Jézusról, végtére is Mária országa vagyunk, a fia is befolyásos személy, fontos minden oldalukat ismernünk, hogy minél innovatívabbá tehessük velük a további együttműködést. Mindezeddig meggátolt volna valami, hogy ilyen vicceket meséljek egy keresztény ünnepi gyülekezetben, de ezt a valamit most eltörölték, mint olyan taburendszert, mely megfoszt az őszinte, innovatív gondolkodás lehetőségétől.

***

Ezt az Orbán Viktort amúgy csodáltam mindig bár ha nem szerettem. Ma már látom, hogy pártja egykori kurucos zsenialitása nagyrészt az övé lehetett. Ahogy az üldözött időkben megtalálták mindig a kiskapukat, amire hivatkozva még egy elnyomó rendszerben is formálisan jogszerűen tudták a hatalmat bosszantó akciókat szervezni, majd rámutatni az ezeket hivatalosan lehetővé tevő paragrafusokra. Amitől persze még elfenekelték őket, de komolyabb fogást abban a puhított világban már nem  találtak rajtuk: Jogásznak tanultak s a józan paraszti eszük is megvolt, így szinte hallani lehetett a kurucos kacajt, ahogy szappanként csusszantak ki folyton a Hatalom markából, s szurkálták meg minden oldalról, mint a kis fürge angol flotta hajdan a Nagy Lomha Armadát.

Mert az Armada hajóit nagy böhöm ágyúk védték, de el voltak már lustulva, a kis fürge hajók meg felszereltségük hiányát innovatív furfanggal pótolni tudták. (És e mondatban a hajók inkább már kisebb-nagyobb hasonlatokként úszkálnak a nyolcvanas évek metaforikus tengerén. Amivel -- ígérem -- leállok mert kezd csöpögős lenni.)

Akkoriban olyan témákról tudtak beszélni, amikről beszélni nemigen lehetett, mégis meg tudták találni módját, hogy ki is mondják meg ne is. Tudtak úgy beszélni, hogy hivatalosan még támadhatatlan legyen, de mindenki értse.

***

Hazudnék, ha azt mondanám, később e képesség kiveszett volna. Sőt, egész a legutóbbi időkig ez tudta vastagon tartani azt az arcbőrt, amivel úgy tettek magukévá egy félig-meddig már működő demokratikus intézményrendszert (s annak bevételi forrásait) -- s mindezt egy régi demokratikus államok által alapított nagyobb szövetség tagjaként --, hogy formálisan épp' annyira tartottak be minden szabályt, hogy állandóan minden számonkérésből kicsússzanak. És ez tette lehetővé a teljes jobboldal egyben tartását is, hogy olyan szavakkal tudták kenegetni a szélsőbb érzelműek tüzes szókra éhes füleit, ami ki is mondott dolgokat meg nem is, és olyan jóízűen össze lehetett kacsintani fölöttük.

***

Épp' ezért fáj látnom, hogy a Vezető ellustult. Bohó legénykorában nem okozott volna problémát akármilyen kényesnek számító témáról úgy véleményt mondania, hogy közben betart bizonyos szabályokat. És tudta közben azt is, mire is valók amúgy e szabályok.

Mert a politikai korrektség tényleg sokszor megmosolyognivaló hülyeségig fajul. De ez csak azért van, mert emberek próbálják betartani, kik nem (is lehetnek persze) tökéletesek, így folyton túlzásokba esnek, s így egész kis hülye nyelvet alakítottak ki, amiben semmit sem annak mondanak, ami, s éljük életünket a meleg menedszerasszisztensek és roma köztisztasági előadók furcsa kis világában.

Beszélni tudó jószándékú ember azonban tud olyan mondatokat faragni, ahol nem ezt a mesterkélt műnyelvet használja, ki is mondja a bajokat, mégsem bántó, amit mond.

Mert a politikailag korrekt beszéd valójában nem feltétlen várja el e műnyelvet, és általában a politika sem bünteti azt, aki tisztességes s nem bántó hátsó szándékkal beszél kisebbségekkel, népcsoportokkal, rétegekkel kapcsolatos valódi problémákról. Politikai ellenfelek persze sokszor oktalanul is belekötnek egy-egy "inkorrekt" szóba, de igazi felháborodásba ez olyankor csap, mikor a szavak mögött a szándék is egyoldalúan támadó.

 A valódi politikai korrektség tehát pusztán arról szól, hogy egyoldalúan, támadó / hátső szándékkal nem basztatunk semmilyen csoportot nyilvános beszédben, mert

• ...a "fentiek" beszéde "lent" a Nép körében valamennyire mindig irányokat mutat, és ha valakit a "fentiek" becsmérelni kezdenek, azt a népből sokan  egyfajta iránymutatásként is felfogják, ezért a "fent" lévőknek mindig is kellő óvatossággal kell szavaikat megválogatni,
• ...már az óvodában ránk szóltak, hogy nem basztatunk senkit, mert nem és kész. Szabály, illem, ilyenek. Meg akkor majd minket se. A többség úgy általános felső óta készségszinten meg is érti, csak persze tudom, a politika kontraszelektív, így ott a végén felzárkóztatásul kell még egy kommunikációszak. (És ez most nem volt politikailag korrekt, de az most már nem is lenne innovatív.)

Szóval a még el nem lustult Orbán Viktor tudott volna beszélni kényes témákról  anélkül, hogy ehhez be kelljen szüntetnie az illemszabályokat.

Kritizálták pl. az operabálok miatt, de azért jól is esett, hogy a mi miniszterelnökünk egy operabálon is megállja a helyét, nem túrja az orrát, nem köp a földre, mesél malac vicceket az esperes úrnak, hanem el tud úgy beszélgetni, hogy közben betart bizonyos tanult illemet.

Biztos tudott volna pl. a cigányságról is úgy beszélni (nem feltétlen az operabálon), hogy az ő részükről változtatandókat is elmondja, ha hallgatósága látja (hallja), hogy ezt nem fikázásból teszi, hanem a tényleges megoldást keresve.

De tény, hogy egyszerűbb eltörölni a szabályokat.

Csak sajnálom, ha gyermekeimnek azt kell majd tanulniuk történelemből, hogy egyik eredetileg tehetséges miniszterelnökünk -- túl sokáig maradván hivatalban -- ellustult, és magát mívesen kifejezni nem bíró középszerű suttyó lett, miközben hivatalban maradt, csökkentett módú képességeihez igazítva az illemszabályokat, hogy azért még képes legen betartani őket.

 .

Ui: A politikai inkorrektség amúgy általában annak eszköze, ha úgy szeretnénk megoldani valamit, hogy sajnáljuk rá az időt, pénzt, elgondolkodást, vagy szimplán csak hülyék vagyunk hozzá, hogy igazából megoldjuk, így inkább szavakkal próbáljuk szőnyeg alá söpörni -- az érintettekkel együtt.

Uui.: Ez az írás -- de már címe sem egészen -- korrekt politikailag, sértheti némelyek érzéseit. Hát, ez van.

.

.

.

Az ember olyankor harapja meg az enni adó kezet, ha

• hirtelen felindulásból mérges,
• hülye,
• elég erősnek érzi magát, hogy legyőzze és ő váljon a kézzé, mely enni ad,
• a kéz bántja őt, és ő -- sértve / védekezésből -- harap.

Hogy S. Lajos beleharapott, hónapok óta szárba szökkenő történet. Ő rágja a kezet, a kéz meg pofozza Lajost.

Na most ez a Lajos köztudottan nem egy hülye gyerek, mert -- bár rejtőzködő életet él -- láthatóan érti a világ működését és sok nagy pénzt hozó cége van, így a 2. pontot nagyjából kizárhatjuk.

A hirtelen felindulás bárkivel előfordulhat, de ennyire nagy tét, gondosan felépített birodalom, és intelligens nagy játékosok között családon belül megbeszélve meg szokott oldódni. Ezzel együtt teljesen nem zárható ki, mert a legnagyobb cselszövő elmék is emberek, és olykor annyira bele tudnak pörögni aprónak induló sérelmeikbe, hogy az ésszerű életösztönt felrúgó ámokfutással nyírják ki egymást s ennen magukat. Ezzel együtt ennek esélye ezen a szinten kicsi.

A harmadik változatra lehetne esély, ám akkor rég fel kellett volna már bukkanni egy elemnek, ami nélkül mindez értelmetlen: egy politikai puccs-szerű próbálkozás szereplőinek. A szóban forgó cégbirodalom ugyanis csak az államhatalommal együtt életképes, annak ellenében halott. Igen, átélt nyolc (bocsánat: nyóc) évet ellenzékben -- mi több: ő tartotta életben a politikai vonalat --, de a mostani államhatalommal szemben nem lenne esélye, az ugyanis korlátlan hatalmával és zseniális pofátlanságával fél/egy év alatt kinyírná.

Egy ilyen támadásnak tehát olyan pártbeli puccsként lenne csak értelme, ahol szinte azonnal színre lépne egy belső ellenzék, akik megpróbálnák maguk alá hajtani a Pártot -- mondván, hogy a vezér kiöregedett, belehülyült a stadionok betonjába, vállalhatatlan, megújulás, stb. --, s megszerzi az állami "tápanyagforrást". Ám ilyennek nyomát se látni, így ez a verzió is kevéssé valószínű.

És különbenis csalok, mert a sok között olvastam a HVG ezirányú elemzését is, ami számomra egyelőre a leghihetőbbnek tűnik. Persze amellett, hogy (saját bevallásuk szerint) a tűzfészek körüli forrásokat szólaltatnak meg, részben pont a fentiek miatt: ebben látok csak logikát:egyszóval a negyedik, vagyis A Kéz kezdte.

 Ez ráadásul illik is a képbe. Szánalmas dolog az önhivatkozás, de ahogy tavaly egyszer írtam, sok iparbáró hitte már itt túl korán, hogy lehet ő a valaki egy Orbán Viktor mellett, de az a helyzet, hogy az Ő Országában  már nem a világban megszokott formulák működnek. Nagy Vezérünk egyik zsenialitása, hogy

• a tőle független mágnásokat addig használta, míg a párt saját birodalma meg nem erősödött, mára már a Párt mögött önjáró gazdasági hatalom áll,
• a hívek táborának pedig csakis ő az istene, rajta kívül a Fideszben a szavazóbázis szemében mindenki cserélhető nulla,
• így az éltető cégbirodalomnak is lehet formálisan a feje bárki, politikai egyeduralmával ki tudja nyírni, ha szükséges.

+++ 

S. Lajos innen kezdve szerintem esélytelen. Önkormányzati választások előtt közvetlenül még ér valamit kezében az újság, a tévé meg a sok plakáthely; szükség esetén ígéretet is kap talán ha októberig lojális marad: de

• beleharapott a kézbe (mindegy miért, erre nincs mentség), így a választások után a Vezér terveiben ő nem lehet már a cégbirodalom intézője (mert ennél több sosem is lehetett),
• ha ehhez ígéretet/megállapodást kell felrúgni, hát fel lesz rúgva a Haza érdekében -- a hitetlennek tett eskü úgyis érvénytelen,
• és ha magától nem adná át a kulcsokat, végszükség esetén: tippeljük meg, ha Orbán Viktor személyesen kimondja az ítéletet mondjuk a Kossuth Rádió vasárnapi adásában, hogy a magyarnemzet s a hírtévé áruló, karvalytőke befolyása alá került, nevük ezentúl, mint nemecseké, s helyettök az igaz magyar ezentúl az újonnan alapított Nagyar Menzetből és Tírhévéből értesül, hány nap (előfizetői, technikai átfutások miatt hét/hónap) szükségeltetik a teljes szerkesztőségi állományok és olvasói tábor átállásához.

Egy intéző persze tud is sok mindent: cégekről, számlákról, ügyekről, de ezek legtöbbje ő maga ellen is vallana, sőt, hisz' aláírni az intéző szokott, az Igazán Nagy Üzletek pedig szóban köttetnek.

Kereshetne szövetségest a többi sértett bárónál, de politikai hatalom nélkül ez ma mit sem ér -- szél ellen meg nem állnak mellé.

A hírek szerint S.L. lojális típus volt, akinek a Vezér sokat köszönhet, így most nagyon megbántva érzi magát. Ebben a lelkiállapotban előfordulhat az elején írt önpusztító spirál , a totális háború. Így az előadás hozhat még csemegéket, akár nagy leleplező durranásokat is.

Ezek pedig üthetnek sosem múló sebeket a hívek Tökéletes Világba vetett hitén, ami később még számíthat.

De S. Lajos most győzni nem győzhet: ő most vagy félreáll, vagy trombitaszó s dobpergés mellett kirohan s legyűrettetik.

***

Nekem, mint fogyasztói társadalmunk romlott gyermekének, tetszene némi dobpergetős zaftos fröcskölés, szekrényből kihulló csontkezek s -vázak, a Gigászok harca meg fotelből nézve külön csemege lehet. De sokra nem számítok, legfeljebb titkon reménykedem kicsit... És nem vagyok persze ingyenélő -- hatásos rugdosódásért tán még venném is a jobb lapszámokat.

S ki tudja... Ha mégis tudna állami pénz nélkül igényes mérsékelt jobboldali újságot... Olvasótábora lenne, de önjárón fenntartani nemigen tudná magát. Bár a Birodalomban máshol megmaradt pénzből elműködne egy ideig... És az aztán igazi édesen elnyúló bosszú lenne egy méltatlanul félreállított tehetséges intézőnek...

.

.Ui.: Persze mindettől még S. Lajos nyugdíjaséveit nem féltem, amúgyis puritán életére fedezet lesz azért, ha túl nem pörgeti most ezt a dolgot valami büntetőügybe torkollón.

.

.

.

.

Ha vendégünk, ismerősünk, vagy csak egy turista kérdezné, mi ez a soknevű.

Ki gondolná, mi rejlik a tér alatt, hol nap mint nap átmegyünk? Múltba nyúló keserű-szép történet az elátkozott nevűről.

.

.

.

Hát...

Most jutottam oda, hogy megnézzem.

+++

Azt hiszem, beszélnünk kell...

Egyszerűbb lesz ezt most tegezve. Közel egykorúak vagyunk, és régi munkakapcsolatban állunk, hisz' az egyik munkaadód vagyok, részben tőlem kapod a fizetésed. De nem akarok visszaélni ezzel, szóval tegezz te is nyugodtan.

Szóval:

Nem feltételezem, hogy nem tudod, mi a liberalizmus. Még egész jól definiáltad is. Sőt, adtál rögtön egy egyenértékű másik megfogalmazást is: "amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal"

Vagyis ha nem szeretnéd, hogy megszóljanak vallásod, nemzeti hovatartozásod, szexuális beállítottságod, hobbijaid, bőrszíned, eszméid miatt (amíg azzal mások méltányolható érdekeit nem sérted persze), te se tedd azt másokkal!

Igen, ez a liberalizmus.

De akkor mi vele a baj?

Mondtad, az eredeti definícióval az, hogy nem világos, ki fogja megmondani, hogy mikortól sérti valami az egyén szabadságát.

Nos, ez valóban a liberalizmus legnehezebb kérdése. De gondolkodó emberek közt azért nem feloldhatatlan.

Leginkább jóindulatú hozzáállás kell hozzá, és általában elég könnyű megtalálni ezeket a határokat. Mely jóindulatú hozzáállást fejezi ki nagyon szépen a te megfogalmazásod. Szóval jó irányban tapogatózol, csak ha tényleg ezt szánod új vezérelvnek, akkor vigyázz, liberális társadalmat építesz!

+++

Azt is mondtad, hogy a 2010 előtti húsz év liberális társadalmában mindig az erősebb nyomta el a gyengébbet, mert nem volt kimondva, hogy ki mondja meg a szabályokat, hogy mikortól sérti az egyik ember a másik szabadságát.

Nos, a Történelem folyamán az erősek minden társadalomban kihasználták a jog kiskapuit, vagy szimplán nem tartották be annak szabályait. Ennek semmi köze a liberalizmushoz. A liberalizmus sem engedi a lopást, rablást erőfölénnyel való visszaélést, az erősebb földesúr pedig a feudalizmusban is elorozta a gyengébb várát, hol ármánnyal hol gyilokkal, hol szimplán a központi hatalom gyengesége miatt, aztán utólag lepapírozta az uralkodóval.

A törvényeknek kell minél kevésbé kijátszható rendszert alkotniuk, és be kell tartatni őket. Ehhez a liberalizmusnak semmi köze.

Mi több: ha fenti megfogalmazásodat a társadalom tagjai magukénak érzik és önként betartják, úgy a törvények esetleges kiskapui ellenére is kevesebb erkölcsbe ütköző történik. Hát így segítheti egy egymás jogait/érdekeit tiszteletben tartó polgárokból álló liberális társadalom az erkölcsös közrendet.

De akkor mi vele a baj?

***

Gazdaságilag persze a neoliberalizmusnak nevezett gazdaságmodell, ahol az állam a szereplők közé dobja a gyeplőt, hogy majd a piac megszervezze önmagát, az baj.

Lenne.

Csakhogy ez egy elméleti közgazdaságtani véglet, aminek ilyen vegytiszta formáját senki nem vallja, és nem is működik sehol a fejlett világban. Nem úgy nem működik, hogy rosszul teljesít, hanem hogy nem létezik.

Volt / van ilyen elmélet, harcosai is, de az állam mindenhol szabályozza a piacot, törvényekkel védi a kisebb szereplőket a nagyobbaktól, monetáris és költségvetési politikával közvetlenül is szabályozza a folyamatokat, a vita "csak" olyan finomhangolásokon van, hogy nagyobb vagy kisebb legyen az állami szerepvállalás.

Ami persze egy hosszú tapasztalatot igénylő beállítást igényel, de ez finomhangolás, és nem az egész eltörlése.

+++

A mintaként hozott Kína pont az addigi totálisan központilag szervezett/irányított rendszer liberalizálása óta lett az, ami. India meg a nyitás és szintén liberalizálás óta. Kína a liberalizáció előtt verebeket irtott dobszóval felsőbb utasításra, szóval elég fura maoista nézet a liberalizálás nélküli Kína dicsőítése. (Tudom, csaltam pár évtizedet, de abban a pár évtizedben is az enyhülés egyfajta enyhe liberalizáció volt.) Indiában pedig magam is jártam a nyitás előtt, és nagyjából egy végtelenített cigánytelep volt, ahol a felemelkedés csúcsa a moto-riksa vezetés.

Sikerüknek persze fontos eleme, hogy nem dobták a gyeplőt teljesen a nép közé, mert az véres anarchiába torkollt volna. De ez csak azt bizonyítja, hogy a társadalmi átmenetek sosem szabad túl hirtelen történjenek, hogy egy demokráciához nem szokott népet apránként tanulva szabad csak önkormányzáshoz engedni. Tehát a liberalizálás fokozatossága -- fékezett bevezetése -- a titkuk, nem pedig a hiánya vagy épp' megszüntetése.

 És persze maga a liberalizmus se jelenti a gyeplők lovak közé dobását, ott is élnek törvények, jogok mellett kötelezettségek, csak ezt szeretik elfelejteni elmondani róla.

+++

Ami a civil szervezeteket illeti, egy részük tényleg politika által pénzelt álszervezet. Ez sajnos a pakliban van minden olyan képződménynél, amit a politika kihasználhat. De ettől még a többség valódi, és azt hiszem, a te fantáziád mára túl sekély lett ahhoz, hogy felérd vele, mi mindent végeznek el ezek (az állam helyett) a társadalomban. Rengeteg olyan szociális, környezetszépítő, tanító feladatot látnak el, amire az államnak se pénze, se kedve, vagy eszébe se jutna, hogy ilyet egyáltalán lehet.

Szóval igazából az állam egy parazita a civil szervezeteken, ami kihasználja, hogy egy csomó szükséges vagy csak hasznos piszkos munkát ingyen elvégeznek helyette, ami az ő dolga lenne.

+++

Ami az EU-t illeti ahogy belebeszél az általa adott pénz felhasználásába, ezügyben kicsit zavarban vagyok.

Eleddig ugyanis zseniálisan pofátlan taktikának éreztem, hogy miközben az ország jó pár éve gyakorlatilag az Unió pénzéből építkezik, ezt az építkezést kifelé még GDP-növekedésként is kimutatjuk (mint tudjuk, az építőipar húzza, vagyis az állami építkezések, amit Uniós pénzből végzünk), miközben még jólesőn szidalmazzuk is őket.

Most viszont elbizonytalanodtam, hogy ez szándékos, vagy tényleg nem tudod, hogy térkő és szökőkút ebben az országban saját pénzből már nagyon rég nem épült, hogy kutatásra, fejlesztésre, oktatásra, közlekedésre mi magunk jelképes önrészeken kívül már régen nem költünk. És igen, "szerződés szerint" kapott pénzek ezek, de a szerződésben rögzített célokra adják, aminek betartását nyilván ellenőrizni is kell. Mely ellenőrzés elvei is le vannak fektetve, és tudod, ezeket is be kell tartani, mert az Unióval egy szövetségbe léptünk be, ahol kötelezettségeket is vállaltunk.

Úgy egyáltalán ami ezt az egész Uniót illeti: tudod, egy közösségben nem csak jogaink vannak...

És valljuk be, kicsit fura is lenne, ha csak mi ellenőriznénk magunkat, szóval nekem nem tűnik annyira eretnek gondolatnak, ha a közösen lefektetett és vállalt elvek szerint elköltött pénzt a pénzt adó saját alkalmazottaival is ellenőrzi.

 +++

És értem én, hogy egy sokféle emberből álló országot megalkotni, irányítani, ahol mindenkinek ötletei, gondolatai vannak, és ezeket meg szeretné valósítani (amúgy vmi ilyesmi a vállalkozás...), és ezek működését lehetővé tevő, érthető, konzisztens, betartható jogi kereteket alkotni nehezebb feladat, mint egy olyat, ahol mindent az állam irányít, és senki más nem szól bele, mert egybites országot egybites aggyal is el lehet irányítani. Csak bocs, de arra nem fizetek drágán képzett politikusokat.

Sajnálom, de azt várom tőled, hogy kicsit tornáztasd az agyad, és próbálj meg egy összetett világban gondolkodni, mert ez az "illiberális" pusztán védekezés, hogy lusta vagy már az agyadat mozgatni. Csak ilyen egybites országot még egy Semjén Zsolt is képes lenne elirányítani, szóval erre tényleg nem tudok 2018-ban szerződést hosszabbítani.

+++

Még annyi, hogy egy miniszterelnöki beszéd mindig népnevelés is. Akármilyen nyakatekerten értelmezed s magyarázod, hogy nem úgy érted, meg csak államszervező erőként, bár intellektuálisan szép, ha használhatatlan is -- ha leszólod a liberalizmust, azzal elkezded lenevelni a népet a liberális gondolkodásról. Pont arról, amire elvileg rá szeretnéd nevelni, hogy "amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal". És akkor elkezdik azt gondolni, hogy szép elv ez, de ahogy államszervezőként, úgy az Életben is használhatatlan. És akkor élünk meg, ha szarunk a mások fejére és átgyaloglunk rajtuk. És megkeressük a kiskapukat, és lenyomjuk a gyengébbet, és nem fizetünk adót, mert ez a "nézzük a mások érdekét is" szép-szép, de a gyengeség jele, és a hatékony szervezetek ma már nem így működnek. Na és akkor majd ezekből kovácsolj nemzetet...

-

+++++

Ja igen: Erdélyben, ahol mindezt elmondtad, a magyarok jó fele a reformált egyház híve. Ami egykori kikiáltásakor még egy liberális szemét volt, és hogy élnek még követői, az csupán a katolikus világrend szintén túlzottan liberális engedékenységének köszönhető, hogy volt, akit életben hagyott közülük 

Máskor ha vendégségbe mész, ügyelj rá, hogy ne szóld le a vendéglátó vallását.

.

 .

.

.

.

 Kevéssé közismert legenda ma már a részegen táncoló varjaké, mely egykor pedig élénken élt a török sújtotta nép mesélő ajkán, főleg Mohács után és környékén.

Pedig a  részegen táncoló varjú szobrába máig belébotolhat a Budapestet figyelmesen bebarangoló.

Hogy hol, ismerje fel maga a várost figyelmesen járó, de a képet s a legendát átadjuk itt..

.

.

.