Benderik elmélkedik

Érdekes cikkre akadtam a múlt h/Heti Válaszban:

A vezető kormánypárt "... az Európai Néppárt tagjaként a mérsékelt jobboldal pártja -- no, azért nem CDU-i értelemben. A 2009 óta kormányzó párt a konzervatív értékeket vegyíti jó adag populizmussal, miközben az évek során a hatalom természetes pártjává vált, szimbiózisba lépve az /ország/ elitjének különböző, akár homályos szféráival is." 
A kormány "...a számokat tekintve kiváló, konzervatív gazdaságpolitikát folytatott (félszázalékos hiány, 18 százalékos államadósság), de /az ország/  ettől függetlenül évek óta csak helyben jár. az EU legszegényebb sarkában, a kibontakozás bármely komoly jele nélkül." 
... 
"Továbbra sincs ok örömre a világ -- egyes felmérések szerint -- legszomorúbb országában." 

+++ 

Aki nem ismerne rá, a cikk Bulgáriáról szól.

Az a bárdos ballada jutott eszembe, ami meg köztudottan Wales-ről.

.

Mert a dolog mindig már az indulásnál el van rontva.

Mert a cigányság* felemelése mellett (időnként hirtelen felindulásból) kiálló politikusok mindig elvont eszmékkel érvelnek, miközben elvből elutasítják a többség mindennapi negatív tapasztalatait. Márpedig ha ezek felemlegetését felháborodással söpörjük félre, hogy hát de ilyesmit még mondani se szabad, mert kirekesztő, megbélyegző stb., és hát hogy mondhatunk olyat, hogy ilyenek, akkor a többség szemében az érvelés azonmód hiteltelenné válik.

Én ezért most nem akarok érzelmi húrokat pengetni, sajnáltatni se senkit, s a köztudatban élő tapasztalati képet se szépíteni. Csak puszta egészséges önző érdekeinkre alapozva érvelni, miért kell a cigányságot -- nem mondok olyat, hogy elnyomott, de mondjuk ki, hisz' látjuk -- szar helyzetéből kiemelni. Aztán csak egy kicsit arról, hogyan, de ezt is onnan nézve, miért van rá egyáltalán esély, hogy sikerülhet, így miért érdemes energiát (s hát sajnos igen, pénzt) fektetni bele.

Igazából hogy miért érdekünk, ez igen egyszerű: akinek a jelenlegi állapot nem tetszik, annak érdekében áll megváltoztatni.

Ha érdekünk, ebből következik, hogy érdemes tennünk a megoldásért, azaz áldozni rá -- ami a mai világban főleg pénzt jelent, de persze értelmesen elköltött pénzt.

Sokan mondják, nekik is tenniük kéne érte -- egy részük szerint nekik kéne kezdeni.

Egyrészt azonban ha vmi az érdekem és más nem tesz érte -- pedig az ő érdeke is -- lehetek durcás, hogy ő miért nem, és én se teszek semmit, de ez ettől még érdekeim ellen van, így rossz döntés. Azaz akárhogy alakult is így, akárki tehet is róla, érdemes elkezdenünk megjavítani.

Másrészt az erőforrások -- pénz, törvénykezési lehetőség, szaktudás -- nagyrészt a nem-cigányság kezében van, így a lehetőség is a tennivalók kidolgozására, finanszírozására és a lebonyolítás (legalább) beindítására.

(Érdekes az Élet: itt tartottam az írással, mikor Cserdi polgármestere megmutatta az országnak (még ha kicsit szerencsétlenre sikeredetten is), hogy a cigányság maga is tesz a megoldásért, de egyébként is számtalan példája van, hogy nagyon sokan (statisztika híján szándékosan nem mondok olyat, hogy többség vagy nem többség, de sokan) keményen megdolgoznak a boldogulásukért. Amit pedig nem könnyítünk meg, mert persze minden munkaadó szereti kihasználni a -- mondjuk így -- "alacsony érdekképviseleti erővel rendelkező" munkaerőt, és segédmunkából is a legalját kapják -- hasonló fizetésért.)

És mit lehet tenni?

A kulcs valahol a tanítás és a tanulás lehetőségének biztosítása.

És rögtön itt egy másik súlyos félreértés a szegregációról.

A szegregáció önmagában nem lenne rossz, ha nem azt jelentené, hogy a -- sajnos iskolakezdő korban már tényleg -- hátrányból induló cigánygyerekeket félresöprik olyan iskolákba, amibe pénzt már nem tartanak érdemesnek söpörni, így tanárból-tanszerből is a vége jut. 

Vegyük észre, hogy e gyermekek tényleg óriási hátránnyal érkeznek az iskolába, mert szüleiket is hasonlóan képezték, és nem látnak olyan mintát, nem szednek fel kisgyerekkorban olyan gyakorlati alaptudást az Élet Általános Dolgaiban, amit a többség igen.

Tényleg nem lehet nagyon eltérő szintről induló gyerekeket egy osztályban tanítani. A cigánycsaládok gyermekei  sokszor rengeteg felzárkóztatást igényelnek, amire csak vérbeli pedagógusok képesek nagyon sok türelemmel. Ehhez sokszor valóban külön osztályok kellenek. DE, ahogy fennen áll, a legjobb s nem a legrosszabb pedagógusokkal. Nem feltétlenül a legjobb tanárokkal, de a legjobb pedagógusokkal.

És hát ehhez persze pénz kell, mert a legjobbak is pénzből élnek, az a néhány szent, aki elhivatottságon élve tanít, megbecsülendő, de létszámban kevés e faladatra.

És persze a tanítás nem csak iskola: óvoda, egyéb iskola előtti/alatti programok, egyszóval összetett dolog. És persze nem csak a gyerekeknek, mert sok civil, helyi kezdeményezés mutatja, hogy ahol okosan beindítják a közösséget (nagyon nem könnyű, de lehet), ott még munkahely is teremhet, és óriási igény van rá, ezzel pedig a felnőtteket hozzuk olyan helyzetbe, hogy gyermekeiknek mintát tudnak mutatni.

Csak hát mindehhez sok előkészítés, energia, és persze pénz kell, a hatás pedig lassú -- néhány nemzedéknyi.

És nem olyan világban élünk, ami vevő ilyesmire.

Csak hát akkor is a mi körmünkre ég, ha nem kezdünk bele, s mellesleg versenyképességünk -- saját talpra állásunk -- is múlik azon, az ország hanyadrésze tudja jól képzett munkaerőként eltartani a másik hanyadrészét.

S hogy miért gondolom, hogy lenne foganatja? Mert sokan mondják, kidobott pénz áldozni rájuk, úgyse változik semmi.

Nos, igazából e kísérlet más szereplőkkel lefolyt már. Mikszáth-Móricz nyakas parasztjait olvasva, kik gyermekeiket iskolába se engedték munka idején, nehéz elképzelni, hogy spricceltek szét aztán pár nemzedék alatt s lettek irodai városlakókká. Mert az öreg fa nem hajlik már, de a fiatal, ha látja, hogy másképp is lehet, -- és itt most nyilván egy elcseszett hasonlat jöhetne csak, hisz' speciel pont fából a fiatal se tud semmit csinálni, de értik, mire gondolok.

Történelmünk megmutatta máshol is, hogy a jót könnyű megszokni, s évezredes hagyományokon alapuló társadalmakat tud a külvilágból érkező jólét ígérete pár nemzedék alatt átrendezni.

Ami persze a történelemben sokszor csúnya szétzilálás lett, de a lényeg a változás hatása, a változás meg esetünkben a többségi társadalomba s a normálisan fizetett munka világába illeszkedés lehetősége lenne.

Nem akarok érzelmi húrokat pengetni, mondom, a teendők is csak példák, a lényeg, hogy önző érdekünkre apellálva mondom, érdemes lenne nekikezdeni és áldozni rá, azt a pénzt magunkra költenénk.

Azt meg ki ne csinálná szívesen?

*Még annyi, azért cigányt írtam végig következetesen, mert

• ...ha romát írok, azt kellene indokolnom
• ...tapasztalataim szerint ők magukat nem hívják romának, legfeljebb a politikában. A roma erőltetetten finomkodó politikai műszó. Illetve azzá lett.
• Ennyi, igazából már az is problémára utal, hogy úgy éreztem, ezt indokolnom kell.

.

.

.

"- a második lépés, hogy ha amennyiben ezek a lépések nem volnának elegendőek, akkor az egyszeri beruházások finanszírozását a kormány felfüggeszti 2013-ban és 2014-ben is. Ilyen például a stadionépítés, a Kossuth tér átépítése. A második lépés keretében jön szóba a vagyoni értékû jog értékesítése is - tette hozzá."

(Varga Mihály a pénteki csomagról)

Nos, nekem, bevallom, teljesen jó volt a Kossuth tér, ahogy volt, Szép volt, zöld fák, nagy kupolás ház középen, villamos, megszoktam. Sose kértem, hogy építsék át. Nem tudtam, miért kell (ezt mondjuk most se), de már rég elfogadom, ha azt mondják, megszépül, és jobb lesz nekem, akkor meg fog szépülni, és jobb lesz nekem.

Azt is elfogadom, hogy csomag van, mégse szépül meg -- nekem azért így is jó lesz.

De ha már kivágták a fákat, felszedték az összes aszfaltot és villamossínt, s összevissza luggatták az utat és a járdákat, kérhetem tisztelettel, hogy így azért már mégse függesszék fel?

Köszönöm.

.

Sokat töprengtem korábban Esztergom ügyén, s most Török Gábor mai elemzése és következtetése a trafikügyről előhozta, mert egy szempontból erős párhuzamot látok köztük.

Széles körben közismert Esztergom vezetésének sokéves elhúzódó botránya. Utóbbi időben nem hallottam új híreket felőle, de pl. a polgármester blogja alapján úgy tűnik még zajlik az élet.
Korábban azonban évekig sok címlapbotrányt termelt az ügy, és igazából ez benne az, ami nagyon furcsa. 

Ugyanis az egész ügy annyira a nyilvánosság előtt zajlott, annyira egyértelműen rombolta a Fidesz választói megítélését -- legalább egy Esztergomnyi emberben, de a híre miatt ennél többekben --, hogy egyszerűen hihetetlen, hogy hogy nem állította le pártja a képviselőket. 

Ráadásul olyan súlyos témákban is gerjesztett botrányokat -- gyermekek étkeztetése az iskolákban, egy város közvilágításának és tömegközlekedésének leállítása, ha jól emlékszem -- stb., ami még a normál politikai botrányokba belefásult embereket is megmozgatja, és amilyen botrányok előfordulásától minden politikai erő mint ördög a tömjénfüsttől, s ha ilyenbe keveredne, azonnal kihátrál. Itt nem. 

Mindehhez még teljesen egyértelműen látszott, ki a hunyó, és Esztergomban még a jobboldali szavazókig is elért a felháborodás, ami máskor képtelen átcsapni a táborok közötti árkokon. 

Már csak azért is, mert a polgármester szintén jobboldali, még ha formálisan független is. 

Szinte képtelenség felfogni, hogy egy marketingben ennyire professzionális pártnak hogy éri meg a mai napig fenntartani ezt a számára mérgező -- mert választói százalékokat marcangoló -- fekélyt a hírnevén. 


És itt jönnek a trafikok a képbe. Török Gábor elemzése arra jut, a trafikügy jól mutatja, hogy váratlan botrányok kezelésében az amúgy vérprofi Fidesz nem annyira vérprofi, és számára közvéleményileg károsan kapkodni kezd. Szóval hogy úgy tűnik, ez gyenge pontja. 

Ez elvileg lehetséges. 

Csak ha pillanatra visszanézünk Esztergomra, egy sok éve húzódó szavazatzabáló tályog el nem távolítását nem lehet kapkodásra fogni -- ennek tudatosnak kell lennie. 

Márpedig ha tudatos, egy ennyire vérprofi párt esetén semmi más magyarázata nem lehet, mint hogy valamiért így is megéri, azaz gyakorlatilag muszáj. 

Kell legyen valami, ami annyira sötét, hogy ha kiderülne, a sokéves tályognál is büdösebb lenne, és nagyobb kárt okozna a Pártnak. 

Olyan ügy kell legyen, ami kiderülne, ha a polgármester hivatalába ülhetne, és hozzáférhetne az önkormányzat irataihoz. 
(Vagy az önkormányzati képviselők tudnak valamit a pártközpontról, amivel elérik, hogy ne távolítsák el őket a helyükről, de ez csak a lehetséges esetek teljeskörűségéért (bár egy ilyen ügy is kemény kellene legyen).) 

Ami furcsa, mert egy ilyen kis országban az igazán nagy mutyikról azért sokan tudnak (idővel mindenki), legfeljebb bizonyítani nem tudják. És itt mégis kell legyen vmi, ami egy ilyen kis országban is meglepetést okozna, és amit ennyi év után se lehetett eltüntetni, hogy a polgármester már ne találja az iratok között. 

Nem vagyok híve az összeesküvéselméleteknek, de szimpla logikai levezetéssel egyszerűen nem tudok mást gondolni. 


És ismét vissza a trafikügyre: a kezdeti kommunikáció még lehetett kapkodás, de az átláthatóságot korlátozó legújabb törvényt nem lehetett alapos átgondolás nélkül meghozni, ráadásul a kormányfő személyesen szükséges hozzá. 

Ami arra utal, hogy itt racionálisan nézve egyszerűen szintén megéri felvállalni a nagyon nyílt konfrontációt, a hírnévromlást, mert ami kiderülne a nyilvánosságra hozással, az feltehetőleg többet ártana.

+++

Ki minek örülne, de szerintem kommunikációban nincs gyenge pontja a Fidesznek, tényleg vérprofi. 

Ez nem azt jelenti, hogy legyőzhetetlen, de ha a jelenlegi (persze valljuk be: szánalmas) összetételű bajnokságban veszít, nem a többi csapat veri meg, csak a szimpla tények súlyossága temeti maga alá -- az annyira súlyosaké, amiket már optimális kommunikációval se lehet kivédeni. 

Esztergom s a trafikok efféle tényeknek tűnnek, de egyelőre ezek is ki vannak ékelve -- igaz, a második még billeg.

(Bár ahogy a viccbeli cowboy mondja: kettő. )

.

Háborog a nép (egyik fele (hivatalosan harmada)), hogy kik nyerték.

Nekem viszont az nem fér a fejembe, hogy mit.

Több évtizedes koncessziót feltáratlan olajmezőkre szokás adni, kiket a mesés kincs reményében éveken át kell drága próbafúrásokkal körüludvarolni, hogy a mezők fele-harmadáról kiderüljön, tényleg kincset rejt, míg a többi csak unalomból fúratta magát. És persze onthatja az összes is az olajat, de bizonyulhat mindegyik is nincstelen bikficnek.

Nagy lehet hát a haszon, de a kockázat is, amit csak az fedezhet, ha a sikeresnek bizonyult mezőkből aztán egy-két évtizedig garantáltan nekünk folyik a lé, hisz' igaztalan lenne másokat is az általunk sok pénzért feltárt terepre engedni.

Gyógyszerekre is sok évig védettség van, hogy a beléjük feccölt kutatási/engedélyeztetési pénzeket annak termelje ki ezidő alatt, aki ráköltötte.

A sokéves koncesszió (vagy más nevű hasonló védettség) tehát "a gesztenye azé, aki kikaparta" elvet testesíti meg.

Területi monopolhelyzetbe hozott sufniméretű trafikot nyitni a világ egyik legjobban jövedelmező luxuscikkére, amit függők tartanak életben -- egy ilyen üzlet megtérülési pontja körülbelül a befektetés harmadik órája, a nyitás napján 10:30-ig egy gyötrelem a tulaj élete, vajon megtérül-e, onnan kezdve a maradék húsz évig (mínusz három óra) termel nyereséget.

Így ha féléves koncessziókat írnak ki, arra is túljelentkeznek.

Nem érdekel, kik kapták (ezen írás erejéig legalábbis) ezt húsz évre, de akik kapták, azok ebből tizenkilenc és felet a semmiért kaptak,  még egy minimális forgalmat se kellett vállalniuk. (Mert koncessziót arra is szoktak államok használni, hogy bizonytalan kimenetelű jövőbeli hasznot "kisebb, de biztos"-ra váltsanak.)

Szóval akárkik kapták is, őszintén remélem, hogy a többiekben felmerül...

• ...az egyik félnek aránytalan előnyöket biztosító szerződés semmisségének fogalma,
• ...interneten kínálni szlovák trafikban, szlovák jog alatt vásárolható cigaretta jutányos házhozszállítását 9%-os haszonnal, aminek minden centnyi adóját Szlovákiában fizetik majd meg,

mert dehogy örülnék én annak, ha a jó magyar bagós külhonba fizetné a dohányt, de sajnos vannak, akiket csak így lehet nevelni, így hajlandó vagyok lemondani az ebből kieső adó rám (nem) költött részéről, hogy szép hazám deli vezérkara végre megtanulja, hol az egészséges arcbőr vastagságának határa.

Ja és ha tényleg meg kellene szűnniük a meteorológiai oldalaknak, remélem, lesz koponyeg.sk is, aki szintén minden centnyi adóját oda is fizeti.

És remélem, mi nem hagyjuk majd magunkat, és válaszul a ligeti kacsaperecet is Ezeréves Nemzeti Perecárus koncesszióban áruljuk majd a Vidámpark züllött kispolgári romjain, hogy megtudja Európa s a Világ, hogy mivelünk nem lehet packázni, és aztán majd hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak, és áldó imádság mellett mondják el, mekkora nagy arcok voltak az őseink, kár hogy nem hagytak ránk semmit.

Illetve koncessziót, abból még lesz hátra pár év. 

.

Régebben nem értettem a világot. Aztán rájöttem, hogy nem az én hibám, hisz' ballib sajtót olvasok, ahol el van torzítva a valóság, mint az ötvenes évek turistatérképein.

Szerencsére a Heti Válasz, a Magyar Nemzet és a jobboldali értelmiség felvilágosult önszerveződő magja segít megérteni a mélyebb összefüggéseket. Már korábban is írtam e felismerésemről, de a megvilágosodás ha egyszer elszabadul... -- újabb s újabb zugokba világít.

Szóval a helyzet a következő:

Amint azt a Szellemi Honvédelem kiáltványáról tudósító cikkből (Magyar Nemzet: Ettől rettegnek a baloldali és liberális erők) megtudtam:

"Külföldről is egyre többen jelzik, hogy rettenetes híreket közölnek hazánkról, de emögött a nemzetközi médiát uraló baloldali és liberális értelmiség áll. Ez az ő reakciójuk a 2010-es választással rájuk mért megsemmisítő vereségre, a magyarországi konzervatív forradalomra. „A baloldaliak és liberálisok egy esetleg bekövetkező európai léptékű konzervatív fordulattól félnek, ezért szeretnék a magyarországi változás eredményeit megsemmisíteni, ezért indítottak ellenünk lejárató hadjáratot”"

A Heti Válasz címlapcikkéből az is kiderül, hogy a lejáratókampány jelenlegi élharcosa egy Viviane Reding nevű keresztényszociális gyökerekkel rendelkező EU-biztos, akit az Európai Néppárt delegált a Bizottságba.

Na most ez a Viviane egy többnyelvű elvált nő, (ez már csak a papíralapú újságból tudható meg, de a teljes képhez megéri költeni rá), aki a következő Bizottságban elnöki posztra pályázik, s így szüksége van minél több párt támogatására. A Néppárt tagjaként az ő támogatásukat már bírja, így most a szocialisták és a liberálisok támogatására hajtva akarja megfúrni a magyarországi konzervatív forradalmat.

Itt egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy vajon a Néppárt továbbra is támogatja-e majd abban, hogy megmentse őket az "esetleg bekövetkező európai léptékű konzervatív fordulattól", és ha igen, miért. Politikailag képzetlen emberként nem fért a fejembe, mi módon oldja majd fel pártja esetleges rövidlátó tagjaiban a látszólagos ellentmondást.

Nos a cikk (csak a papíralapú -- szóval megéri, 490 Ft, előfizetőknek csak 335) egy zárójeles megjegyzés erejéig erről sem feledkezik meg:

"...az Európai Néppártnál pedig a lengyel Donald Tusk és Viviane Reding neve forog a bizottsági elnökségi várományosok között. (Groteszk módon a magyar kormánypárt és legnagyobb kritikusa egyazon pártcsalád tagja.) Ebben a küzdelemben jók Reding esélyei."

A válasz tehát, hogy mi módon: groteszk módon.

Végre én is értem a világot.

.

Mert nem az a fő baj, hogy a hatalom diktatúrát épít. Ilyen időről időre előfordul itt-ott, aztán az Istenadta Nép előbb-utóbb rendet tesz. 
(Az se mindig babazsúr, de az egy másik sztori,és ma már ez is sokszor választással zajlik.) 

Az igazi veszély az, hogy nálunk maga a Nép egy jelentős hányada (pártszimpátiák alapján még mindig a többsége ! ) úgy gondolja -- mély meggyőződéssel -- hogy ami zajlik, az így helyes. 

A kétharmadnál nyilván már kevesebb, de félnél még jóval több folyamatosan és következetesen úgy érzi, hogy 

• végre eljött az ő eszméik ideje,
• hogy végre Nagy Tettekkel Rendet lehet tenni,
• hogy a Cél szentesíti az eszközt, és favágáskor hullik a forgács, így kisebb jogtechnikai sérelmek átmenetileg elnézhetők,
• a jogállamkodási szőrözések különbenis csak a "tett halála az okoskodás"-t igazolják,
• hogy joguk van olyan országban élni, amiben köz- és magánéletről, erkölcsről vallott elveiket senki nem sérti,
• s ennek érdekében jogukban áll más -- züllött -- eszméket valló honfitársaikat ezen életvitelükben ténylegesen korlátozni.

És ez az igazán veszélyes.. 

...mert például 56-tól kezdve a Nyugat tudta, hogy Magyarország népe nem jószántából kommunista, csak külső túlerő miatt. Ez a kivívott szimpátiával segített a rendszerváltás után. 
(Talán csak legenda, de igazából mindegy, mert a lényeg, hogy van alapja.) 

De most tényleg a Magyar Nép az, aki ezt akarja. Sokan nem, de úgy tűnik, még többen igen. 

...és mert a diktatúrákban a Hatalom technikai erővel tartja fenn uralmát, de idővel megdől, mert a Nép ellene van, és idővel a víz lesz az úr. 
De nálunk egyelőre nem tudok olyan sérelmet elképzelni, ami után ha a Nép egy része utcára menne, ne maga a Nép másik (nagyobb ! (és mellesleg utcára menősebb)) része bánna el vele. 

Persze, van olyan bűn, amit a nép uralkodó fele is bűnnek tekintene, de a hatalom gyakorlója nagy mágus, és vigyáz, hogy mindig csak egy kis lépéssel menjen tovább, s így apránként szoktassa a népet a "meddig lehet elmenni" táguló határaihoz. 

Hihetetlen, de lassan tényleg oda jutunk, hogy ha a nép elégedetlen része komolyan utcára vonulna (értem ez alatt, hogy olyan hévvel-indulattal, mint pl. a 2006 utáni években), a másik fele kész lenne nekimenni és leverni. És a vér csak egy sajnálatosan szükséges eszköz lenne a Cél érdekében. Hogy végre rend legyen. 

Az egyetlen, ami ettől -- egyelőre -- megment, hogy a kisebbik oldal zsigerből utálja utcán tüntetve tölteni idejét, mert hozzászokott, hogy a Homo Sapiens ilyesfajta kényelmetlen feladatait a törzsfejlődés során a történelemkönyvek lapjain végre letudta. Nem akar háborút, se forradalmat, nem akar gyermeteg szövegezésű táblák alatt egy ütemre dobbanni, mert van normális élete, amit élni szeretne. 

A Mágus pedig ezt pontosan tudja. Nagyon régen ráérzett, hogy a nép melyik fele az, amelyiket fel tudja használni, hogy a másik fél nem ellenfél -- és zseniálisan teszi is, amit tennie kell. 

+++

És itt jön ki, hogy ennek a népnek még senki nem magyarázta el egyszerű szavakkal a demokrácia s a mások elfogadásának igazi okát és célját, a politikai "elit" csak ködös jelszavakkal boldogította.

Így

• bár a puszta liberalizmus a világ legegyszerűbb s -emberközelibb elve, mert parasztosan szólva pusztán annyit mond, hogy senki ne pofázzon bele a más dolgába,
• és ezt az elvet legalább félig (hogy az ő dolgába ne pofázzon senki) az emberek 99%-a a gyakorlatban is magáénak érzi,
• a másik felét meg elméletben szintén a többség elismeri (még ha a gyakorlatban sokszor bele is pofázunk),

a liberális pártok sose tudtak sehol nagy többséget szerezni, mert mindig elvesztek a túlbonyolított szabadságeszmék legelvontabb bugyraiban, így az emberek csak annyit láttak belőlük, hogy miattuk nem lehet személyi számot használni, így minden adatuk elkeveredik a hivatalok között és két igazolvány kell egy helyett, hogy nem lehetnek utcai kamerák, mert hátha megfigyelnek, és a rablók személyi jogait is sértené, 
és hasonlók, amiknek persze van mélyebb értelme, de tényleg sokszor túllihegett álproblémák, és az átlagember a liberalizmust egy elvontan szőröző, semmire nem jutón okoskodó eszmének tartja. 

Igazából már maga a liberalizmus szó is károsan fölösleges, mert túlbonyolít egy egyszerű együttélési szabályt, amit a többség hároméves korában megtanul, így viszont, hogy külön neve van, olyan, mint ha vmi elit kivagyiság lenne, és kínálja magát, hogy ráaggassák a szabadosság, túlbonyolítás stb. fogalmait. (Amit a liberális pártok a fenti s egyéb példákkal meg is erősítenek.)

De a régi demokráciákban a nem deklaráltan liberális pártok is azok a fenti egyszerűsített értelemben, s az elvet nép is magába szívta. A liberalizmust eszmeként s a liberális pártokat ott is akadémikusnak érzik, de az elvet nem nevén nevezve alkalmazzák s egymástól is elvárják.

Itt viszont a fenti hótegyszerű alapelv fontosságát nem hirdeti olyan erő, akit az átlagember iránymutatóként elfogad. Akik meg hirdették, nem csak a fenti túlcizelláltsággal járatták le magukat.

És így eshet, hogy ezen átlagembert senki nem tanítja meg olyan elvontnak tűnő dolgok fontosságára, hogy mit jelent és mire jó (önérdekből is) a másmilyenek elfogadása,  a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása, a hajléktalanok segítése, miért szükséges ehhez a hatalmi ágak megosztása,és hogy igazából nincs joga belebeszélni, hogy a szomszéd nőt vagy férfit vesz el, amíg ez ténylegesen nem sérti az érdekeit (és hogy az nem tényleges sérelem, hogy engem az is zavar, ha tudom, hogy a falakon túl nem az én vallásom szerint élnek), és hogy utóbbi azért jó neki is, mert így a szomszéd se beszélhet az ő életébe. 

És hogy 

• hosszú távon mindenkinek csak az a rendszer élhető, amiben a többség érdeke érvényesül,
• de az is csak a közügyekben, a magánügyekbe a többség se szól bele,
• és magánügy az, amiben az egyén döntése nem okoz tényleges sérelmet a többieknek
• és hogy a demokrácia is csupán egy technikai eszköz ennek biztosítására, de hatékonyabbat eddig még nem találtak ki, így ezt minden nyűge ellenére mindannyiunk érdekében fenn kell tartani,
• és a demokráciában a többségi választással még vissza lehet élni (ld. pl. ...), így kielégítő védelmet csak az egymást ellenőrző-kiegyensúlyozó hatalmi ágak biztosíthatnak,
• amit ha lebontunk, mindenki kiszolgáltatottá válik.

Mert az Erő rövid távon hatékonyabb lehet, de idővel mindenki védtelenné válik benne, és még a legbölcsebb uralkodót se követte soha hasonló, ám a hatalmat örökölte hozzá, és legkésőbb a második örökös már biztosan őrült volt, és már azok is rettegték, akik a bölcset hajdan hatalomba segítették, de már késő volt a bánat. 

+++

Ha hiszünk a történelmi szükségszerűségben, az alapokra meg nem tanított néphez idővel el kell jöjjön egy mágus, aki egyszerű, érthető igazságokat hirdet a nép nyelvén, határozott és erőt sugároz, és azt súgja fülünkbe, hogy a mások véleményének elfogadása megalázkodás, és ne féljünk másokat is végre megtanítani a mi igazunkra. 

Nos, itt van. 

A több-mint-bűn-hiba a liberális pártoké, a Mágus már csak teszi a dolgát. Az Erő vele van.

.

"Ortodox fordulat?" címmel elemző cikkben boncolgatja a Heti Válasz az új felállást (MNB).

Három részlet a cikkből (önkényes hátsó szándékkal összeválogatva):

"...Ez a változás ugyanis nem hasonlít az előzőhöz: Simor András alatt is változott a csapat felállása, de a kulcsemberek java része a helyén maradt. A jelek arra mutatnak, hogy Matolcsy nagyszabású átalakításra készül: nem csak a vezetőket cseréli le, hanem belenyúl az elemzéseket készítő szakmai stáb összetételébe is. A személycseréket jobbára indokoltnak tartja jegybanki forrásunk: szerinte nem feltétlenül helyes, ha egy intézményben húsz évig ugyanazok dolgoznak a kulcspozíciókban, miközben a világ változik. ..."

"...Akkor lenne érdemes belevágni a hitelezés feltételeit javító intézkedésekbe, miután lezajlott a szervezeti átalakítás, és az intézmény szakmailag megerősödött -- véli Orbán Gábor. ..."

"...Matolcsy György távozásával részben kiürül a minisztérium: a jelenlegi hét államtitkár illetve helyetteseik közül többen távoznak vele a jegybankba. Ez feszültséget okoz a két politikus között" <Varga és Matolcsy>", de egyben alkalmat ad a tárcánál szükséges személyi változások véghezvitelére" <kiemelés tőlem> ". Várhatóan újra kell gondolni egyik-másik terület vezetését: ilyen például az adózásé, ahol a személyijövedelem-, a társasági- és az általános forgalmi adó bevételek elmaradhatnak a várttól, s ami miatt idővel sürgős beavatkozásra lehet szükség."

Tényleg önkényesen húztam össze a cikk különböző oldalairól, de ha a cikkíró is megteszi, talán feltűnt volna az épp' csak ki nem mondott következtetés, hogy a jegybank kiöregedett állományát alkalmatlanságukat referenciákkal (pl. adóügyek) bizonyítani tudó tagokból álló friss szakembergárdával fogják megerősíteni.

De az új csapat legalább bizonyíték, nem ígéret.

Személyes véleményem ehhez még annyi, hogy

• lehet, hogy a motor öreg, a kormányt rosszul forgatták, s így cserére szorul a szív és a kapitány. De a kilométerórát és a GPS-t nem kell lecserélni ahhoz, hogy a felturbózott jószág új sebességét és irányát mérni tudjuk. Kivéve persze, ha a régi műszer nem tudott már ötszámjegyű GDP-növekedést mérni...
• ...vagy még az a divatjamúlt technokrata típus, ami vaskalaposan azt ismételgeti, amit mér s nincs érzéke álmainkhoz.

A gyermeket már az óvodával arra kezdjük szoktatni, hogy a családon kívül is van élet, és meg kell tanulni  más társaságokban/környezetben is élni és működni. Nyilván egyszerűbb lenne egész életünkben magunkkal hurcolni aput és anyut, akik lesik szavunkat, és mindig megadják a megérdemelt elismerést, de felnőttként már nem rúghatunk ki komplett cégeket, hogy vihessük aput és anyut.

Azt mondják, az ember fejlődésében nem ugorhatók át büntetlenül a fontos állomások. Nem lenne baj három főnél nagyobb intézmények vezetését óvodai végzettséghez kötni.

 ((( Ui: Azért reményre ad okot, hogy a cikk szerint a hitelezés növelése érdekében "...a jegybank az eddiginél intenzívebben láthatja el olcsó devizaforrásokkal a pénzintézeteket." Ez azért reményteli, mert az MNB-nek nincs olcsó devizaforrása, ha lenne, nem ostoroznák az előző vezetést a túl sok devizatartalékért, ami drága hitelből van és alig kamatozik, így rekordveszteséget okoz.

Ami azt a reményt táplálja, hogy csak a nyomda jó öreg ördöge volt aznap figyelmetlen -- talán a fentiekkel is. )))

.

       (vigyázat -- majd' 70 éves, nyomokban elavult állításokat tartalmazhat)

"...Ezek azok a helyzetek, mikor egy ország úgy tesz, mintha egységes volna, holott nem az, úgy tesz, mintha független volna, holott nem az, úgy tesz, mintha demokratikus volna, holott nem az, úgy tesz, mintha forradalomban élne, holott tesped.

Az ilyen hamis helyzetben élő közösség mindinkább ferde viszonyba kerül a realitással; az eléje kerülő újabb problémák megoldásánál nem abból indul ki, ami van és ami lehet, hanem abból, aminek képzeli magát, ami lesz vagy ami szeretne lenni.

Így lassan képtelenné válik arra, hogy bajainak és kudarcainak az okát az okok és okozatok normális láncolatában megtalálja, és minden bajára olyan magyarázatokat keres, melyek a józan értelem és a tények színe előtt nyilván hamisak, de lehetővé teszik, hogy a hamis helyzetben élő közösség hamis helyzetét fenntarthassa. Az, hogy egy hamis helyzetben élő közösség „valamivel nem néz szembe”, nem azt jelenti, mintha a szóban forgó tényt nem vették volna észre, és nem mondták volna sokan. Hanem azt jelenti, hogy a hamis helyzetben lévő közösség közvéleménye vagy irányadó véleménye kifejleszt bizonyos szólamokat, melyekkel a neki kellemetlen megállapításokat újból meg újból elüti vagy letorkolja.

A hisztérikus világkép zárt és tökéletes: megmagyaráz mindent, és igazol mindent, s mindaz, amit állít, s mindaz, amit előír, tökéletesen megfelel egymásnak. Minden stimmel benne. Csupán egyetlenegy hibája van. Nem azért stimmel benne minden, mert megfelel az igazi értékeknek és a való tényeknek, hanem azért, mert egy hamis helyzet követelményeit foglalja rendszerbe, és pontosan azt mondja, amit a helyzetben élő hallani akar.

A közösségek életében az ilyen hamis helyzet és hamis világkép lassan tartós kontraszelekciót hoz létre: előtérbe hozza a hamis kompromisszumok  embereit, az összeegyeztethetetlen dolgokat összeegyeztető formulák mestereit, a hamis realistákat, akiknek realizmusa mögött valójában csak erőszakosság, ravaszság vagy csökönyösség van, s többek között előtérbe hozza azokat is, akikben a közösség hisztériája valamilyen egyéni hisztéria formájában is visszhangot talál; a másik oldalon viszont a helyzetet tisztán látó, tisztán megítélő egyéniségeket terméketlenségre szorítja, mert vészjeleik visszhangtalanul pattognak le a hisztériás világkép zártságáról és önmagának való elegendőségéről.

A hisztérikus közösségekben mind erősebb lesz a hamis önértékelésre való hajlandóság; maguk előtt be nem vallott tisztelettel néznek az életerős és feladataikkal szembenézni tudó közösségek teljesítményei felé, ugyanakkor azonban ennek megfelelően kész örömmel fogadnak mindent, ami őket – lehetőleg a valóság rovására – felmagasztalja. Megjelennek a vágyak és a realitás diszkrepanciájának ismert tünetei: hatalmi túltengés és kisebbségi érzés, jogcímekből való élni akarás és a valóságos teljesítmények értékének a csökkenése, a puszta siker mértéktelen tisztelete, a nagy elégtételek keresése és a nem létező dolgok hangoztatásának – magyarul a propagandának – a mágikus erejében való hit. Minél több kudarc éri ezen az úton a közösséget, annál kevésbé lesz képes a kudarcok tanulságait a maga hasznára fordítani, s ezen a ponton jelenik meg a környezet behatásaira való hamis és aránytalan reagálás.

A hisztérikus lélek keres valakit – vagy valakiket –, akikre minden felelősséget ráháríthasson, s magát minden felelősség alól felmenthesse: mumusokkal népesíti be maga körül a világot. Ugyanúgy, ahogyan a primitív ember az őt érő természeti szerencsétlenségeket, melyeknek okait a maga tapasztalati anyagával megmagyarázni nem képes, intencióval ruházza fel, mágikus erőknek, rosszindulatú szellemeknek tulajdonítja. A mágikus magyarázat értelmetlensége nyilvánvaló azok számára, akik a valódi okokat látják, és a mágikus magyarázat mögött álló félelemben nem részesek, a szenvedő alanyról azonban lepattan minden logikus magyarázat.

A hisztérikus ember és a hisztérikus közösség e tekintetben teljesen úgy viselkedik, mint a primitív, csak éppen a primitív nem képes megérteni az igazi okokat, a hisztérikus pedig nem akarja megérteni őket. A hisztérikus lélek lassan minden energiáját arra koncentrálja, hogy az őt fenyegető mágikus erőkön valami ellenmágiával úrrá legyen, s lassan élete minden függő kérdésének az elintézését attól az elégtételtől teszi függővé, melyet ennek az ellenmágiának a segítségével el fog érni.

Azt az irreális világképet, melyet kiépített magának, előbb-utóbb alkalmazza a környezethez való viszonyában is, a mumusokat lokalizálja valahol a valóság világában is, és az ingerültségnek és a félelemben fogant erőszakosságnak oly erejével támad környezetére, hogy abban valóban fel is kelti azokat az ártó és megsemmisítő indulatokat és szándékokat, melyeket feltételezett nála. Ha a környezet ad valamiféle elégtételt, a hisztérikus ebben éppen a maga világképének az igazolását látja, és éppen akkor veszti el a mértéket, mikor az áhított elégtételt megkapta. Most már az elégtételből semmi sem elég, és az erkölcsi önelégültségnek és hatalmaskodásnak olyan túltengése lép fel, mely az egész környezetet harcra hívja ki.

A harc kimenetele végsőleg sohasem kétséges, tekintet nélkül arra, hogy kinek mekkora a fizikai ereje, mennyi a katonája és mennyi a nyersanyaga: a sérült egyén vagy közösség nem azért bukik el, mert fizikailag gyengébb a környezeténél, hanem azért, mert hamis viszonyban van a realitással. Az elégtétel-keresés ámokfutásában lassan elmaradnak mögötte mindazok a segítő tényezők, melyek addig, míg ügyének volt valami realitása vagy igazsága, mellette voltak, vagy amelyeket maga mellé kényszerített vagy maga mellé képzelt. Végül is az ámokfutó ember vagy ámokfutó közösség fejjel megy neki a minden mágiánál, minden ráolvasásnál, minden illúziónál keményebb tényeknek. A katasztrófa után aztán vagy kijózanodás és gyógyulás következik, vagy – szerencsétlenebb esetben – újabb, még súlyosabb hisztéria."

Bibó István, A politikai hisztériák természetrajza (részlet), 1942-44 körül

/  http://mek.oszk.hu/02000/02043/html/60.html#70

http://hu.wikipedia.org/wiki/Bib%C3%B3_Istv%C3%A1n_(politikus)/

.

Megint egyszer megemelem kalapom a Mágus előtt:, nem keverte rosszul a lapokat.

Persze, ebben zseni, így nem csodálkozom -- nem is kedvelem érte -- de ami jár az jár.

Olvasatomban ugyanis

Matolcsy Györgyöt eltávolította a gazdaság irányításából,
ezt a piacnak is megüzente,
s a piac ezt vette is,
de híveinek is üzent, hogy ki becsülettel szolgált, ahhoz sose hálátlan,
így a Tanár úr is méltó székben pihenhet meg a pár nehéz év szolgálat után,
érdemei a virágzásnak indulásban elévülhetetlenek s elismerést nyertek,
de aki ezt nem így látja, se aggódjon,
mert mostantól egy nyugodt, kiegyensúlyozott, mértékletes kapitányt kap a gazdaság hajója,
akit támogatólag segít a köztiszteletben álló Mester, Gyuri bácsi,
s így a Nemzet Bankja ezentúl a Nemzet Érdekében cselekszik,
de persze ugyanazon elvek alapján
és csak elsőtisztként, így a karvalytőke se aggódjon.

S igazából egyelőre engem is megnyugtatott, mert olvasatomban a Mágus mégse vált a Mester álmait megvalósító királyfivá, ki legyőzi az Idegen Sárkányokat, és egyelőre jobbnak látja ismét a számok szürke törvényei alapján igazgatni a hajót.

S a jó Mágus a jövőre is gondol:

azért egy megfáradt alvó oroszlán is lehet újra akciókész, ha ismét fordulni kéne a hajóval, ha valamiért mégiscsak a Nemzet Kötvényét venni lenne üdvös a Nemzet Bankjának, s pénzporral hinteni a gazdaságot, na nem most, csak ki tudja.

Aztán ha valaki istentelenek neadjisten együtt 2014-ben megszállnák a hajót, különösebb megerőltetés nélkül elég lesz azt mondani: Gyuri bátyám, mindig annyi jó ötlete volt, magára bízzuk, mutassa meg ezeknek a tejfelesszájúaknak, milyen az, ha Ember üli meg a lovat...